Jó a hangulat a magyar tőzsdén, nagyot megy az OTP a mai kereskedésben, a bankpapír új történelmi csúcsot döntött, az átlagosnál jóval erősebb részvénypiaci forgalommal. Az európai tőzsdék szintén pluszba fordultak, az élen a DAX indexszel.
Úgy tűnik, felvillant egy halvány reménysugár azzal kapcsolatban, hogy a jövő évre eredetileg belengetett 3,2 százalékos nyugdíjemelés inkább 4,1 százalékos legyen – írta közleményében a Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály, akit a 24.hu munkatársai kérdeztek meg arról, miből olvasta ki, hogy erre lenne esély. Ha a költségvetési törvény n
A smaragdfa több, egy nemzetséghez tartozó faj (Paulownia elongata, Paulownia tomentosa, Paulownia fortunei) keresztezésével jött létre. Kiemelkedő szén-dioxid-elnyelő képessége miatt jelenleg ez a hibrid fa az egyik legígéretesebb növény a környezetvédelmi projektekben.
A madárgyűrűzés alkalmazása csak nemzetközi összefogással lehetséges, amely mind a határon túli együttműködés, mind a tudományos eredmények révén segíti a vonuló madarak védelmét – mondta Balczó Bertalan.
A Bank of England (BoE) másodszor döntött a kamatok csökkentése mellett 2020 óta - írja a Reuters. A BoE jelezte, hogy a jövőbeni csökkentések fokozatosak lesznek.
Az Altair, a számítástechnikai intelligencia globális vezető vállalata és a Müncheni Műszaki Egyetem kutatói jelentős áttörést értek el az áramlástani szimuláció Cfd) és a kvantum-számítástechnika területén.
A bitcoint, mint stratégiai tartalékot, egy szervezet, vállalat vagy akár egy ország a hagyományos valuták vagy arany helyett használhatja értékmegőrzés céljából. Az infláció elleni védelem helyett a függetlenség, a likviditás és a könnyű tárolás is a bitcoin mellett szól, azonban miről is van szó pontosan az Egyesült Államok esetében? Cynthia Lumm
Az otthoni és irodai nyomtatóknak két fő fajtája elérhető: a tintasugaras- és a lézernyomtató. A különbség a nyomtatási technológiában rejlik és eltérő célokra érdemes őket használni.
Az elektromobilitásra való átállás, az európai versenyképesség javítása nem lehet sikeres a német gazdaság növekedése nélkül - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Hungary Battery Week budapesti konferenciájának második napján, csütörtökön.
A magyarországi "A" és "B" kategóriájú irodaházak túltervezettségére, energetikai kapacitásainak túlméretezésére, emiatt a kelleténél magasabb üzemeltetési költségekre és nagyobb szén-dioxid-kibocsátásra hívja fel a figyelmet a legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (Ifk).
Dél-Korea 21,62 milliárd won (15,67 millió dollár) bírság megfizetésére kötelezte a Facebook tulajdonosát, a Meta Platforms-t, miután megállapította, hogy érzékeny felhasználói adatokat gyűjtött és adott át hirdetőknek jogalap nélkül. Az amerikai technológiai óriáscég mintegy 980 ezer dél-koreai Facebook-felhasználótól szerzett információkat olyan
Számos magyar vásárlót nem nyűgöztek le eléggé az iPhone 16 újdonságai, az Apple idei készülékeinek premierje óta ugyanis a Rejoy.hu az előző generációs készülékek jelentősen megnövekedett eladásait tapasztalja. Ezek közül is iPhone 15 Pro a legkeresettebb, amelyhez jövő tavasszal frissítésként ugyanúgy megérkezik majd az Apple Intelligence funkció
Novemberben Zalaegerszegen, decemberben pedig Győrben tér vissza a települések helyi közlekedésébe a korábbról ismert Solaris Urbino 12 hydrogen típusú tesztautóbusz - tájékoztatta a Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatósága hétfőn az MTI-t.
A vállalkozások fontos szerepet játszanak a gazdaságban és a mindennapjainkban, hatásuk nagyobb, mint gondolnánk: előreviszik, tuningolják az országot. A Telekom megújult platformja éppen ezért a vállalkozások működését segíti.
Három stratégiai területre – versenyképesség, gazdasági függőségek csökkentése és védelmi képességek fejlesztése – összpontosító terveket vázolt fel Ursula von der Leyen az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozóján elmondott beszédében. Külön üdvözölte Donald Trump választási győzelmét és a transzatlanti kapcsolatok megerősítésének fon
Elemzők által becsültnél nagyobb mértékben csökkent a német Bmw Csoport árbevétele az idei harmadik negyedévben éves összevetésben, elsősorban a járműeladások visszaesése miatt. A cég azt közölte, hogy az árbevétele 15,7 százalékkal, 32,41 milliárd euróra esett az egy évvel korábbi 38,46 milliárd euróról, és ezzel elmaradt az elemzők által becsül
Az Európai Uniónak fel kell készülnie az önvédelemre, elsősorban Oroszország jelentette fenyegetés miatt – hangsúlyozta Andrius Kubilius, az EU új védelmi és űrügyi biztosjelöltje az Európai Parlament előtti meghallgatásán.
Meglepő nyereséget ért el a Moderna harmadik negyedévben, köszönhetően a költségcsökkentésnek és a Covid-vakcina vártnál magasabb eladásainak. A vállalat részvényei jelentős emelkedést mutatnak a nyitás előtti kereskedésben.
Soha ennyi pályázat nem érkezett még az Európai Védelmi Alap 2024-es támogatási körére, összesen 298 projekt versenyez 1,1 milliárd eurós finanszírozásért. Az EDF külön figyelmet fordít a kkv-k bevonására, elősegítve az európai védelmi innovációt és a technológiai fejlődést.
A magyar lakosság ötödének nincs semmilyen megtakarítása, közel negyedének pedig nehézséget okoznak a mindennapi kiadások is. A megkérdezettek 43 százaléka egyáltalában nem takarékoskodik hosszú távra - derül ki az OTP Öngondoskodási Index kutatásából.
Kiemelkedő utazási kedvet hozott hazánkban az október 26. és november 3. közötti időszak. A vendégek száma a félmilliót is meghaladta, 16%-kal túlszárnyalva a tavalyi iskolai szünetben mért értéket is.
Az, hogy Donald Trump győzött az amerikai elnökválasztáson, az egész régió gazdaságaira, és devizáira kockázatokat jelent, amelyek mértéke attól függ, hogy a leendő elnök milyen mértékben valósítja meg például a vámemelésekkel kapcsolatos választási ígéreteit – mutatnak rá friss helyzetértékelésükben az Erste Group elemzői. A "gyenge marad-e a fori
Az osztrák hatóság a RASFF rendszeren keresztül tájékoztatta a tagállamokat, hogy a Coca-Cola HBC Austria GmbH vállalati önellenőrzése során fémdarabokat talált szénsavas üdítőitalaiban, olvasható a Nébih honlapján.
A kormány tervei szerint véglegesíthetik a Start-számlákra vonatkozó befizetési korlátot, vagyis marad a Babakötvénynél az évi maximum 1,2 millió forintos befizetési összeghatár - írta meg a Bankmonitor.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség tájékoztatása szerint Ajay Agarwall a Liberty Steel ügyvezető igazgatója is elismerte, hogy nem tudják fizetni a béreket.
Donald Trump választási győzelme optimizmust váltott ki a piacon, az amerikai elnök ugyanis köztudottan kriptobarát, amit az is jól mutat, hogy Trump egy korábbi nyilatkozata alapján monetáris tartalékeszközzé tenné a bitcoint. A kriptobefektetők szorosan figyelemmel kísérték az amerikai választásokat, hiszen Trump többször is leszögezte, megválasz
Az Allianz Hungária Zrt. érdemelte ki 2024-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld Biztosító és Pénztár Díját. A biztosító néhány hete indította el első sötétzöld eszközalapjait, a világoszöld alapjaiban pedig a kezelt vagyon mértéke jelenleg megközelítőleg 29 milliárd forint, amely a biztosító összes alapjában lévő nettó eszközérték 12,5 százalékát t
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,24 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt. A BUX 11.30 órakor 76 571,15 ponton állt, ami a szerdai záróértékéhez képest 664,41 pontos, 0,88 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 666,65 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvénye
A Raiffeisen Bank 2022 után az idén második alkalommal nyerte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által odaítélt Zöld Bank díjat. Az erről kiadott közlemény szerint a díj elismeri a bank kiemelkedő teljesítményét a fenntartható pénzügyi megoldások fejlesztése és népszerűsítése, valamint a fenntartható gazdaság támogatása terén.
Az FC Bayern szerda esti Benfica Lisszabon elleni 1-0-s győzelmét tragikus halál árnyékolta be. Az FC Bayern München győzelmét a Benfica Lisszabon elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen egy halálos esemény beárnyékolta. Körülbelül egy órával a döntő sípszó után a német futballrekordbajnok "szomorú hírt" kapott, hogy egy szurkoló meghalt a kórházba vezet
Az úgynevezett bullycat-ok egy ideje keringenek a közösségi médiában. Ezeknek a macskáknak azonban súlyos és súlyos egészségügyi problémái vannak. Rövid a lábuk, nincs szőrük, ráncos a bőrük – az új macskafajta, a "Bullycats" neve már egy ideje kering a közösségi médiában. A név az "American Bully" kutyafajtán alapul, amelyre a macskák nagyon hason
Meglepő és nehezen magyarázható adat érkezett szeptemberben a hazai kiskereskedelmi forgalom alakulásáról - mondta az InfoRádióban a Gránit Alapkezelő vezető elemzője, Regős Gábor. Szerinte míg az augusztusi, 4 százalék feletti adat megfelelt a hazai bérfolyamatoknak, addig a szeptemberi havi alapon mért 1,4 százalékos csökkenés nem következik ebbő