Néhány napon belül el kell döntenie több mint 400 ezer személyautó üzemben tartójának, hogy lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint aki eddig cserélt, jól járt: a meglévő biztosító által megajánlott 51 900 forint átlagdíjhoz képest csak átlagosan 33 ezer forintos kgfb-díjat kel
Átfogó értékelést adott a magyar gazdaság aktuális helyzetéről és annak kilátásairól Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének keddi konferenciáján tartott előadást. Meglátása szerint a szigorú fiskális szabályokhoz való ragaszkodás Európát szét fogja feszíteni. Előadása fordulópontot jelenth
Megvannak a 2025-ös költségvetés első nyertesei. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2025-ben összesen 131 milliárd forintot költhet ingatlanok vásárlásra.
A Hálaadó Nap kettős célt szolgál: köszönetet mondunk az egész éves termésért és egyben tiszteletünket, hálánkat fejezzük ki mindazoknak, akik azt megtermelték és az asztalunkra tették.
2024 első három negyedévében a növekvő volumenű értékesítés ellenére az árak csökkenése és az összetételben bekövetkezett átrendeződések új kihívások elé állítják a műtrágyapiac szereplőit.
A magyar kormány az EU-elnökség betöltőjeként egy olyan uniós javaslatot szintetizált a 26 tagállammal folytatott tárgyalásokból, amely fellazítaná a Kínával kapcsolatos beruházási korlátozások szabályait. Ez viszont szembemenne az Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének terveivel, aki a kritikus ágazatokban nagyon megszorongatná Kínát
Marad-e a nyugdíjkorhatár? Változik-a nők kedvezményes nyugdíja? Mennyivel emelik a nyugdíjakat 2025-ben és hogy kell kiszámolni a nyugdíj összegét? Mit kell tudni a nyugdíj melletti munkavégzésről, a nyugdíjrendszer reformjáról, a magyar nyugdíjasok kilátásairól? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat a Nyugdíj
Az ázsiai tőzsdéken felemás hangulatban telt a kereskedés kedd reggel, Európában azonban esnek a vezető részvényindexek. Gazdasági események szempontjából az USA-ból érkező Conference Board hangulatindexre, illetve az új lakáseladások friss számaira lesz ajánlott ma figyelni.
A Wall Street főbb indexei hétfőn emelkedéssel zártak, a kis kapitalizációjú részvényeket tömörítő Russell 2000 index pedig történelmi csúcsra emelkedett.
A Bernstein befektetési cége jelentősen, 600 dollárra emelte a MicroStrategy (MSTR) 2025 végére vonatkozó árcélját egy hétfőn megjelent dokumentum szerint. A Bernstein elemzői Gautam Chhugani vezetésével azt vetítik előre, hogy a MicroStrategy Bitcoin-állománya a következő évtizedben a jelenlegi 1,7%-ról a teljes forgalomban lévő kínálat mintegy 4%
Miután a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara élére októberben nem választották újra az addigi elnököt – és a teljes vezetés lecserélődött –, hétfőn a KAVOSZ-ból is távozott Parragh László.
Cikksorozatunkban a NEXON által meghirdetett Országos Bérügyviteli Bajnokság 4. fordulójának feladataiból válogattunk, ismertetve azok megoldásait. A résztvevőknek a 2. feladat megoldásakor azt kellett eldönteniük, hogy igaz vagy hamis az állítás.
Ahogy arról tegnap a Portfolio is beszámolt, a harmadik negyedévben rekordprofitot ért el az Állami Nyomda. Ezt követően a Concorde megemelte a vállalat részvényeire vonatkozó célárát.
Az utóbbi hetekben új fajta támadás alá került számos cég – valódi ügyvédi felszólításnak tűnő e-maileket kapnak valódi magyar ügyvédi irodák nevében, azaz a nevüket felhasználva. Elsőre meggyőzőnek tűnhetnek, de egy veszélyes csalásról van szó. A részleteket Bartal Iván ügyvéd, az Oppenheim Ügyvédi Iroda kiberbiztonsággal foglalkozó szakértője ism
Súlyos helyzetbe került a német gazdaság, ezért Friedrich Merz CDU vezető kész az adósságfék reformjára, ha jövő februárban átveszi a kormányrudat. De az adósságot a jövőben csak beruházásokra lehet felhasználni, szociális kiadásokra nem. Káncz Csaba jegyzete.
A veszettség emberre, háziállatra egyaránt 100%-ban halálos megbetegedés. Szerencsére rendszeres oltással a terjedése megelőzhető. Magyarországon az állatorvosnál beadandó kötelező oltás gyakorisága évi, míg a nyugat-európai országokban elég rá 3 évente sort keríteni. Sokan nehezményezik ezt, pedig nyomós oka van.
Jelentős személyi változások történtek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál (MKIK) és a KAVOSZ Széchenyi Kártya Program Zrt.-nél. Az MKIK élén Parragh Lászlót Nagy Elek váltotta, míg a KAVOSZ igazgatósági elnöki posztjára Balog Ádám került. A tisztújításokkal az MKIK új vezetése megerősítette befolyását a kis- és középvállalkozások finanszírozásá
Közeleg a karácsony, az online vásárlások csúcspontja. A Visa felmérést készített Magyarországon az év végi ajándékbeszerzésről, online vásárlási szokásainkról. Az idei roham előtt az új és a rutinos vásárlókkal is érdemes átvenni az online rendelések veszélyeit és a legújabb csalási módszereket. Ebben segítenek az OTP Bank és a Visa szakértői.
A Visa felmérést készített Magyarországon az év végi ajándékbeszerzésről, online vásárlási szokásainkról. Az idei karácsonyi roham előtt az új és a rutinos vásárlókkal is érdemes átvenni az online rendelések veszélyeit és a legújabb csalási módszereket. Ebben segítenek az OTP Bank és a Visa szakértői.
Az ANY Biztonsági Nyomda 2024. első három negyedévének nettó árbevétele 52,8 milliárd forint volt. Ez 20 százalékos növekedés a bázisidőszakhoz képest. Ez idő alatt adózott eredménye 6,5 milliárd forintra emelkedett 3,8 milliárd forintról. Közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn. Közölték: nőtt a biztonsági termékek, megol
Candace Bushnell, a világhírű bestseller szerző és a “Sex and the City” megalkotója 2025. március 19-én az Erkel Színház színpadán mutatja be új, egyszemélyes előadását Budapesten.Az előadás során „az igazi Carrie Bradshaw” magával ragadó utazásra invitálja a közönséget, miközben megosztja életének legfontosabb pillanatait és inspiráló történeteket
Történelmi megállapodás született – a hároméves bérmegállapodásnak köszönhetően a következő években is dinamikusan nőhetnek a bérek. Közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. A közlemény szerint a kormány teljesítette a 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akcióterv első pontját. Létrejött a munkavállalói és munkáltatói érdekké
Idén 19. alkalommal rendezik meg a Mastercard – Év Bankja versenyt, melynek pályázati szakasza most zárult le. A versenyre idén 59 pályázat érkezett, a legtöbb (összesen 9 db) nevezést Az év könnyű és kényelmes bankolási élménye kategóriában adták le.
A világ egyik leghíresebb befektetője ellenzi a dinasztikus vagyonok felhalmozódását, és nem bízik benne, hogy a gyerekei utáni Buffett-generációknál is jó helye lenne a pénznek.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint novemberben az üzleti szféra és a fogyasztók is valamelyest pesszimistábbak lettek. A GKI konjunktúraindexe a július-októberi időszakban apró lépésekkel csökkent, s a novemberi 3 pontos visszaeséssel e mutató 13 havi mélypontjára esett. A cégek foglalkoztatási tervei nem vá
Az olcsó gázt használó orosz gyárak termékei miatt veszteségessé vált az európai műtrágyatermelés, és ha ez így marad, akkor az európai mezőgazdaság súlyosan kiszolgáltatottá válik.
Hektikus héten vannak túl a bitcoinbefektetők, mindenki a történelmi, 100 000 dolláros mérföldkőre várt. Annak ellenére, hogy a vezető elemzők szerint erre 81%-os esély mutatkozik, a hétvége mégis áttörés nélkül zárult, a piaci feszültség pedig fokozódott. A hétfői nap különösen drámai volt: több tízezer bitcoinkereskedő veszítette el a pénzét össz
Nagyon megugrott a forgalomban lévő készpénzállomány az idén, hónapról hónapra rekordokat döntögetve, október végén már 8700 milliárd forint fölé ment, ami 8 százalékkal magasabb a január végi szintnél. S úgy tűnik, ez még messze nem a vége.
A nemzetközi turizmus a világjárvány után erőteljes fellendülést mutat. 2023-ban körülbelül 1,3 milliárd utazást regisztráltak, ami körülbelül 1,7 billió dollárnyi globális turisztikai költést jelent.
A német Thyssenkrupp acélipari üzletágában a jelenlegi 27 ezerről hat éven belül 16 ezerre csökkentenék a munkahelyek számát. A cég sajtóközleményben bejelentette, hogy 2030 végéig 5000 munkahelyet szüntetnek meg, további 6000 munkahelyet pedig kiszerveznek külső szolgáltatóknak vagy üzleti értékesítésre.
Az utóbbi hetekben új fajta támadás alá került számos cég – valódi ügyvédi felszólításnak tűnő e-maileket kapnak valódi magyar ügyvédi irodák nevében, azaz a nevüket felhasználva.
A kriptovaluta-alapú szerencsejáték világában a megtérülés maximalizálása kidolgozott befektetési stratégiákat igényel. A folyamatosan változó piaci környezet azonban nem fog ki azokon a játékoson, akik megfelelően választják meg stratégiájukat. Az innovatív játékfunkciók révén ugyanis a jövedelmezőséget könnyen lehet növelni. Az előrejelzések szer
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint novemberben az üzleti szféra és a fogyasztók is valamelyest pesszimistábbak lettek. A GKI konjunktúraindexe a július-októberi időszakban apró lépésekkel csökkent, s a novemberi 3 pontos visszaeséssel e mutató 13 havi mélypontjára esett. A cégek foglalkoztatási tervei nem vá
Ajánlási programot hirdetett a Magyar Államkincstár, amely részeként az új ügyfelek és az ajánlók is fejenként 20 000 forintot kaphatnak, amennyiben az új ügyfél legalább 100 000 forint névértékű állampapírt vásárol.
Néhány napon belül el kell döntenie több mint 400 ezer személyautó üzemben tartójának, hogy lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint aki eddig cserélt, jól járt: a meglévő biztosító által megajánlott 51 900 forint átlagdíjhoz képest csak átlagosan 33 ezer forintos kgfb-díjat kel