2024. november 25. hétfő

nov. 25
19:33
Az orosz gazdák más növényekre cserélik a búzát (Magyar Mezőgazdaság)
Az orosz gazdák azt mondják, hogy az idei súlyos veszteségek után kevesebb búzát fognak vetni, és jövedelmezőbb növényekre, például borsóra, lencsére vagy napraforgóra váltanak.
nov. 25
19:36
Védekezés a demencia ellen: 14 kockázati tényezőt érdemes kiiktatni (Menedzsment Fórum)
A demencia Magyarországon közel egymillió embert érint közvetve vagy közvetlenül. Egy friss iránymutatás szerint nem sorsszerű a betegség, lehet tenni az elkerülése érdekében.
nov. 25
19:45
Történelmet írt és bankot is robbantott idei sikereivel a tenisz új szupersztárja, Jannik Sinner (vg.hu)
Elképesztő szezont zárt idén Jannik Sinner. A 23 éves olasz teniszező két Grand Slam torna mellett ATP Masters 1000-es viadalt is nyert, emellett behúzta az ATP-világbajnokságot, és Davis Kupában is diadalmaskodott az olasz válogatottal, így világelsőként fejezi be az évet. Sinner sikereivel valóságos teniszőrületet okozott Olaszországban, és anyag
nov. 25
19:48
A Házasság első látásra megverte az Árulókat (MMonline)
A Legyen Ön is Milliomos pedig több nézőt vonzott, mint a Konyhafőnök. A hétvége már kiegyenlítettebb erőviszonyokat hozott, de összességében még így is a TV2 nyerte a mögöttünk álló hetet. A november 18. és 24. közötti héten a TV2 alaposan elhúzott az RTL-től. Főműsoridőben a 18-49 éveseknél 1,9 százalékpontot, a 18-59 éveseknél 3,7 százalékpontot
nov. 25
19:51
Vége a Google uralmának? (FinTechRadar)
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DoJ) komoly lépéseket fontolgat a Google ellen, mivel úgy vélik, a technológiai óriás évek óta visszaél piacvezető szerepével.
nov. 25
19:54
Számos módja van, hogy a forintgyengülés ellen védekezzünk (Menedzsment Fórum)
A gyenge forint miatt sokan gondolkoznak azon, hogyan védekezzenek a további értékvesztés ellen, bemutatunk erre pár példát. A kriptovaluták újabb és újabb csúcsait pedig sokan irigyen figyelik. Azok az okok, amelyek a száguldást kiváltották, továbbra is fennállnak, így még eltarthat egy darabig a bikapiac.
nov. 25
19:57
Kiderült, hogy egy farkas is lehet beporzó (Agroinform)
Az etióp farkasok szívesen fogyasztják az Afrikában őshonos fáklyaliliom nedvét.
nov. 25
19:57
Új fejezet kezdődött a világgazdaságban Donald Trump megválasztásával, ami Magyarországot is érinti (vg.hu)
Míg évtizedeken keresztül az Amerikai Egyesült Államok a szabadkereskedelmet és a korlátozás nélküli piacot hirdette, mára nagyon megváltozott a kánon.
nov. 25
20:06
Új hír jött a Déliről, éjszaka valami történni fog (Infostart)
Éledezik a Déli pályaudvar. Megszólalt a vezérigazgató is.
nov. 25
20:09
A világ egyik legnépesebb országa szerint, nevetséges ajánlatot tett az Apple (vg.hu)
A kormány nem fogadja el, és további tárgyalásokat akar.
nov. 25
20:15
Nem tanulnak a német szocialisták - a bukott Scholz lesz a kancellárjelöltjük (vg.hu)
A gazdaság, a költségvetés és a kormány is öszeomlott az irányítása alatt.
nov. 25
20:18
A dolgozók többsége szerint segíti a munkájukat az MI (MMonline)
Az alkalmazottak és a munkáltatók is pozitívnak ítélik meg a mesterséges intelligencia (AI) munkahelyi hatását - derül ki az Unisys kutatásából. A Magyarországon több mint 700 szakembert foglalkoztató vállalat négy országban elvégzett felmérése azt mutatja, hogy az AI alkalmazása növelheti a dolgozói elégedettséget, és segítheti a gyorsabb karrieré
nov. 25
20:21
Az Amixa Holding új akvizícióval bővíti stratégiáját az élelmiszeriparban (ProfitLine)
Az Amixa Holding Nyrt. tájékoztatja partnereit és részvényeseit, hogy a közelmúltban végrehajtott Foodnet Zrt. akvizíciót követően tovább bővíti tevékenységét az élelmiszeripar egy kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkező niche szegmensében.
nov. 25
20:21
Hamarosan érkeznek a Revolut ATM-ek (Fintech)
A Revolut bejelentései között szerepel a saját márkás ATM-ek bevezetése, amelyek először 2025 elején lesznek elérhetők Spanyolországban.
nov. 25
20:27
Különleges Tiziano-festmény a Nagyházi Galéria téli aukcióján (vg.hu)
A Nagyházi Galéria és Aukciósház jubileumi aukciójának legértékesebb darabja Tiziano Vecellio Bűnbánó Magdolna című képe.
nov. 25
20:27
A gazdák bevételei 73 százalékkal zuhantak (Magyar Mezőgazdaság)
A mezőgazdasági termelők jövedelme az Egyesült Királyságban csökken. Ágazattól függően az angol farmerek 2023/24-ben bevételük akár 73%-át veszítették el.
nov. 25
20:27
Az IMF szorgalmazza a Covid-zárlatokat is felülmúló szén-dioxid-korlátozásokat (BitcoinBázis)
A COVID-járvány csúcsidőszakában a globális gazdaság jelentős része leállt, ami ellátási láncolatok instabilitásához, tömeges munkahelyvesztéshez és stagflációs válsághoz vezetett. Azonban a klímaváltozás propagátorai érveltek amellett, hogy ez az esemény valójában pozitív hatású volt a bolygóra, mivel kiderült, hogy az emissziók 5,4%-kal csökkente
nov. 25
20:27
Egy Bitcoin milliomos kincsvadászatot indított az Egyesült Államokban – 2 millió dollár vár gazdára (KriptoMagazin)
Egy különleges kincsvadászat hódítja meg az Egyesült Államokat, ahol akár 2 millió dollár értékű kincsek is gazdára találhatnak. A játékot egy ismert Bitcoin-befektető, Jon Collins-Black indította, aki öt ládát rejtett el az ország különböző pontjain. Azonban van egy csavar: a kincsekhez vezető utat rejtvények és nyomok segítségével kell megtalálni
nov. 25
20:33
Bushcraft-biznisz: ennyiért tanulhatunk meg túlélni a természetben (vg.hu)
Pár tízezer és több millió forintért is szerezhetünk életmentő tudást.
nov. 25
20:39
Megkopasztották Palik Lászlót a sztárok! (Digital Hungary)
Több, mint 23 millió forintot vittek haza a sztárok a Legyen Ön is milliomos! első hetében.
nov. 25
20:51
Történelmi bérmegállapodás született (ProfitLine)
Történelmi megállapodás született – a hároméves bérmegállapodásnak köszönhetően a következő években is dinamikusan nőhetnek a bérek, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
nov. 25
20:57
Sokba kerülhetnek az aszály közvetett hatásai (vg.hu)
Egész Európában fékezi a gazdasági növekedést az aszály.
nov. 25
21:03
Még a republikánus olajmágnások sem hajlandók újabb kutakat fúrni (vg.hu)
Hiába ígért bővülő kitermelést Donald Trump.
nov. 25
21:21
Megválasztották az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatóját (ProfitLine)
Másodjára osztotta ki a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója díját, a címet a Sarudi Töltés Fröccsterasz és Hamburgerező nyerte el - közölte a Maketusz hétfőn az MTI-vel.
nov. 25
21:27
Fairtrade: jó üzlet mindenkinek (Magyar Mezőgazdaság)
Karácsony előtt népszerű az adománygyűjtés. A jószándékú adományozó meg csak remélheti, hogy a pénze oda kerül, ahova mondják, és arra költik majd, amivel minden tekintetben képes azonosulni.
nov. 25
21:33
Csehország már profitál az ukrán menekültekből (vg.hu)
A Csehországba áramlott háborús menedékkérők már több adót fizetnek be az államkasszába, mint amennyi támogatást kapnak. Az ukrán menekültek 5,7 milliárd koronával gyarapították a költségvetést.
nov. 25
21:33
Bejelentették Kasza Tibi új műsorának részleteit (Media1)
Kiderült, mikor lesz látható az 1% Klub– Mennyire okos Magyarország? című műsor, amelynek Kasza Tibi lesz a műsorvezetője. Bejelentették a többi részletet és közzétettek előzetest is.
nov. 25
21:36
Ennyivel nőttek az ingatlanárak a fővárosi agglomerációban (MMonline)
Megnövekedett a kereslet a fővárosi agglomerációs térség ingatlanjai iránt, 2022-höz képest 6, 2023-hoz mérten pedig 26 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost a területen. A négyzetméterárak a teljes agglomerációt vizsgálva átlagosan 10 százalékkal, 650 ezer forintra emelkedtek. A Duna House ügyfelei körében a legnépszerűbb a déli agglomerác
nov. 25
21:39
Milyen lehetőségei vannak a nőknek az IT-szektorban? (Portfolio)
Az Egyenlítő Alapítvány "Digitális Amazonok, A nők ereje a technológiában" címmel konferenciát szervez november 26-án, amely a nők helyzetét és lehetőségeit vizsgálja az információtechnológia (IT) területén. A rendezvény célja, hogy rávilágítson a nemek közötti digitális szakadékra és ösztönözze a nőket az IT és technológiai szakmák felé fordulásra
nov. 25
21:45
Parragh László újabb fontos pozíciót vesztett el – üzenettel bír, ki váltja (vg.hu)
Az elnökváltás földrengésszerű változásokat hoz.
nov. 25
21:51
Több évig ingyenesen bankolnál? Válts most! (ProfitLine)
A tranzakciós illeték emelést a legtöbb bank jövőre áthárítja az ügyfelekre. Épp ezért lesz kiváltképp fontos átnézni a januárban megkapott banki díjkimutatást és kiszámolni, nem járunk-e jobban, ha bankot váltunk – hívja fel a figyelmet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint elérhetőek ingyenes számlavezetéssel bíró, rendkívü
nov. 25
21:54
Év végi választási lehetőségek az áfa és a környezetvédelmi termékdíj kapcsán (Adózóna)
Az általános forgalmi adó (áfa) és a környezetvédelmi termékdíj (termékdíj) kapcsán több döntési lehetőség vagy jogosultság határideje december és január vége, melyeket adóoptimalizációs vagy éppen adminisztrációcsökkentési szempontból érdemes fontolóra venni, illetve kihasználni, hiszen akik időben döntenek és cselekednek, azok nagyban megkönnyíth
nov. 25
21:57
A Wicked felrobbantotta az amerikai mozikat – két rekordot is megdöntött a nyitó hétvégéjén (vg.hu)
Több mint százmillió dollárral nyitott az első hétvégéjén.
nov. 25
22:09
Csúszik a szaúdi NEOM-projekt – a kormány már többgenerációs befektetésről beszél (vg.hu)
Az ország egy egész sivatagot változtatna hipermodern várossá.
nov. 25
22:09
Tehetségesek és kitartóak – 25 magyar selfmade sikersztori (Forbes)
Művészek, tudósok, vállalkozók, sportolók. Nem mindenki üzleti értelemben vett sztár, sőt, néhányukat a nagy nyilvánosság kevéssé ismeri. 25 név, 25 életút, 25 elképesztő sztori. És mind mögött ott van a wow-faktor.
nov. 25
22:27
Új önálló kézikonzolon dolgozik a Sony, de még korai örülni (vg.hu)
Nem hogy a megjelenés, de még a bejelentés is évekre lehet.
nov. 25
22:33
Bajban a magyarság szimbóluma (Magro)
Az elmúlt évtizedekben folyamatosan zsugorodott a paprika termesztésére alkalmas terület Magyarországon, ami komoly hatással van a hazai fűszerpaprika-ellátásra.
nov. 25
22:39
Brüsszel milliókat küld a Közel-Keletre: fegyvereseket támogatnak Izrael szomszédjában (vg.hu)
Az Európai Békekeret alatt támogatják a fegyverkezést.
nov. 25
22:42
Erre költött több mint 1,2 milliárdot a SPAR (MMonline)
A SPAR folyamatosan arra törekszik, hogy áruházai kényelmes körülményeket biztosítsanak a bevásárláshoz, a folyamatos modernizálás révén pedig az üzletek környezetbarát, energiatakarékos működésére is hangsúlyt fektet. Nem volt ez másképpen a székesfehérvári Balatoni úton található INTERSPAR áruház felújításakor sem.„Áruházaink korszerűsítésekor fo
nov. 25
22:51
A Gránit Bank részvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére (ProfitLine)
A Gránit Bank működési formája zártkörűen működő részvénytársaságról nyilvánosan működő részvénytársaságra változott hétfőn, egyúttal a társaság rövidített cégneve Gránit Bank Nyrt.-re módosult. Ezzel párhuzamosan - ugyanezen a napon - a Gránit Bank meglévő törzsrészvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére - közölte a pénzintézet az MTI-vel hét
nov. 25
22:57
Nagy Márton a kamatokról: remélhetőleg lefelé tudunk elmozdulni (Portfolio)
2024-ben egy nem várt gazdasági esemény következett be, a német gazdaság válsága, ami maga alá tepert bennünket - értékelte az aktuális gazdasági kilátásokat Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a HírTV-nek adott interjújában. Jelezte azt is, hogy az már korábban elhangzott, hogy a közeljövőben megszűnik a Pénzügyminisztérium.
nov. 25
22:57
AI segítségével audio narráció készült a Magyar Reklámetikai Kódexhez (Media1)
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) mesterséges intelligencia használatával és a Doupla Reklámügynökség közreműködésével elkészítette a reklámetikai kódex audio narrációját.
nov. 25
23:09
Nagy Márton elárulta: már csak pár nap és megismerjük az új jegybankelnök és az új csúcsminiszter nevét (Portfolio)
2024-ben egy nem várt gazdasági esemény következett be, a német gazdaság válsága, ami maga alá tepert bennünket - értékelte az aktuális gazdasági kilátásokat Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a HírTV-nek adott interjújában. Annak a reményének adott hangot, hogy 6,5%-ról lefelé tudnak majd elmozdulni az alapkamatban idehaza. Sokat beszélt a tárc
nov. 25
23:51
Sikeres befektetési tranzakció Budapesten: német befektetőnek adták el a Honvéd Center irodaházat (ProfitLine)
Megállapodást írt alá a Wing a Budapest belvárosában, az V. kerületben található Honvéd Center irodaház épületeinek értékesítéséről. Az adásvételi szerződés alapján a 6500 négyzetméter alapterületű épületet a hamburgi illetőségű Greve Csoport 100%-os tulajdonában álló Greve Honvéd Kft. vásárolja meg. A Wing az értékesítés révén felszabaduló forráso

Keresés