A jövő évi bértárgyalások eredménye és az immár bizonyosnak látszó, új, zöld lakásokra adható 5 százalékos lakáshitel kamatoknak köszönhetően akár 5 millió forinttal is növekedhet egy kétkeresős, a bankok felé a minimálbért igazolni tudó család által igényelhető hitelösszeg maximuma – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi
Az eddigi adatok alapján a vártnál aktívabban alakul az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, az érintett több mint 400 ezer személyautónak akár 15 százaléka is lecserélheti meglévő szerződését - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Az e-sport hazai ismertsége és népszerűsége folyamatosan növekszik, a felnőtt magyar lakosság háromnegyede hallotta már a kifejezést, és egymillió fő játszik is heti szinten e-sport játékkal – derült ki a Reacty Digital és a HUNESZ 2024-es videójáték és e-sport kutatásából. Magyarországon a 18-65 év közötti lakosság körében 3,5 millió fő
A rendszeres mézfogyasztás az élhetőbb jövőért tett fontos lépés - jelentette ki az agrárminiszter az Európai Mézes Reggeli - Legyen minden nap mézes nap című program központi eseményén, Szihalmon pénteken.
Augusztusban az előző év azonos hónapjának adataihoz képest 24,8 százalékkal kevesebben, 69 270 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, több mint négyezerrel kevesebben, mint júliusban – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Mindannyian rossz szájízzel emlékszünk vissza azokra az időkre, amikor először kirobbant a Covid-járvány, nyomában az energiaár-robbanással és ennek folyományaként a műtrágyaárak elszállásával.
A vártnál nagyobb volt a kollektív alkuval elég bérnövekedés az euróövezetben a harmadik negyedévben. Ez pedig akár az EKB-t is kényelmetlen helyzetbe hozhatja.
A hatályos szabályok szerint az adóalanyok csak abban a tagállamban járhatnak el alanyi adómentes adóalanyként, ahol gazdasági céllal letelepedtek. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (áfatörvény) értelmében az az adóalany jogosult alanyi adómentességet választani Magyarországon, amely gazdasági céllal belföldön telepedett
Súlyos károkat szenvedett el a Balti-tenger alatt futó, Finnországot és Németországot összekötő C-Lion1 optikai kábel, ami a két ország közötti internet- és adatforgalmat biztosítja. A sérülés november 19-én, kora hajnalban történt, és a kezdeti vizsgálatok alapján külső erőhatás okozhatta. A kábel megsérülésének helyét a svédországi Öland sziget d
A modern hőszivattyús klímák nemcsak energiatakarékosak és környezetbarátak, de hatékony alternatívát nyújtanak a hagyományos fűtési rendszerekhez képest. A megfelelő készülék kiválasztásához és optimális használatához szakértők 8+1 gyakorlati tanáccsal segítenek, amelyekkel csökkenthetők a költségek, növelhető a komfortérzet, és hosszú távon fennt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,72 pontos nyitás után tovább emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 79 166,24 ponton állt, ami az előző, keddi záró értékéhez képest 1200,46 pontos, 1,54 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 1198,74 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 6,4 milliárd forint volt, a vezető ré
A NATO főtitkára, Mark Rutte határozottan elítélte az orosz drónok ismételt behatolását a szövetség légterébe, hangsúlyozva, hogy az ilyen cselekmények elfogadhatatlanok és veszélyeztetik a régió biztonságát. A közelmúltban több incidens is történt, amikor orosz drónok megsértették NATO-tagállamok légterét, ami fokozza a feszültséget a térségben. S
Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari cége Magyarországon építi fel első közép-európai gyárát, kétszáz új munkahelyet teremtve ezzel Dunavarsányban - jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
Az Elon Musk által vezetett szólásszabadság-párti irányváltás után egyes felhasználók, köztük hírességek és újságírók elhagyták az X-et (korábbi Twittert), hogy a Jack Dorsey által alapított Bluesky nevű közösségi platformra költözzenek. Az új platform azonban gyorsan feszültségek középpontjába került: a cenzúrára és moderálásra irányuló követelése
Az eddigi adatok alapján a vártnál aktívabban alakul az idei kgfb-kampány, amelynek során az érintett több mint 400 ezer személyautónak akár 15 százaléka is lecserélheti meglévő kgfb-szerződését. Mivel a felmondási határidő, december 1-je idén vasárnapra esik, a váltásra vonatkozó döntést idén célszerű néhány nappal korábban meghozni – hívja fel a
Munkát találni nem olyan nehéz, hivatást már annál inkább. De mikor jön el az ugrás pillanata, amikor a jól fizető és biztonságos informatikusi munkát lecseréli az ember a bizonytalanabb vállalkozói létre, és a kevésbé sem az asztal előtt ülős műfajú videózásra? Budácsik Attilával, a Budacsik Media Solutions alapítójával beszélgettünk, aki az adatr
A Decathlon teljesen megújult üzletkoncepcióval nyitotta újra második legnagyobb hazai áruházát Dunakeszin. A 4000 négyzetméteres üzlet az első az országban, amely a márka legújabb kereskedelmi irányvonalát alkalmazza. Mindez a sportszerkereskedő vállalat tavasszal bejelentett arculatváltásának a folytatása. 2024-ben Dunakeszit a soroksári üzlet kö
A Weiss versenyei izgalmas lehetőséget kínálnak mind a kezdő, mind a tapasztalt játékosok számára, hogy összemérjék tudásukat és szerencséjüket más játékosokkal, és értékes díjakat nyerjenek.
Új pénzügyi ismeretterjesztési kvízjátékokkal, valamint tematikus internetes aloldallal készül a jegybank a karácsonyi időszakra, "A hitel nem ajándék" kampány célja a felelős kiadástervezés, vásárlás és kölcsönfelvétel elősegítése - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-vel.
A Deloitte legfrissebb, Digital Banking Maturity 2024 kutatásának eredményeiből kiderül, hogy a COVID-19 járvány idején elindult digitalizációs folyamatok nemhogy nem lassultak, hanem új lendületet kaptak a bankszektorban az elmúlt évek során, alkalmazkodva az ügyfelek folyamatosan bővülő igényeihez. A fejlesztések fókuszában a funkciók mennyisége
A várakozásoknak megfelelően az energiapiacon idén megkezdődött az árak csökkenése, ennek hatására az Alteo nettó konszolidált eredménye az első három negyedévben 2,7 milliárd forinttal, 8,6 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi kiemelkedő eredményhez képest - közölte az energetikai szolgáltató- és kereskedővállalat hétfőn a Budapesti Ért
A téli szezon kezdete előtt legtöbben csak azt veszik figyelembe, hogy hol tudnak a legolcsóbban tűzifához jutni. Azonban érdemes lenne aszerint is körülnézni, hogy melyik fafajta milyen fűtőértékkel büszkélkedik.
A Weiss versenyei izgalmas lehetőséget kínálnak mind a kezdő, mind a tapasztalt játékosok számára, hogy összemérjék tudásukat és szerencséjüket más játékosokkal, és értékes díjakat nyerjenek.
Szerda délután ismét új történelmi csúcsra emelkedett a bitcoin, amikoris a kriptoeszköz árfolyama kedd este után ismét áttörte a 94 000 dolláros szintet.
Az Ethereum natív tokenje, az Ether (ETH), az elmúlt időszakban nehézségekkel küzd, hogy fenntartsa a 3 200 dollár feletti árfolyamot, miközben a piacon számos más kriptovaluta jelentős emelkedéseket produkál. Ennek ellenére az aktivitás a blokkláncon jelentősen nőtt az elmúlt egy hónapban, különösen versenytársaihoz képest. Emiatt jogosan vethetj
Kereskedelmi egységek tejtermékrészlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrzés során lejárt minőségmegőrzési idejű terméket, valamint jelöletlen darabolt sajtokat is találtak, és a sajtdarabolási tevékenység sem minden esetben felelt meg az előírásoknak. A hatóság az érintett kereskedelmi egysé
A 14 éves Fidesz kormányzás alatt a magyar szociális hálózat szinte teljesen leépült. Részben ez vezetett Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához, amikor kegyelmet adott a bicskei gyermekotthonban történt pedofil botrány egyik elítéltjének.
Az insightok nem egyszerűen adatok vagy megfigyelések – ezek olyan mély felismerések, amelyek valódi betekintést nyújtanak a fogyasztók gondolkodásmódjába és motivációiba. Ezeket megértve lehetnek képesek a szervezetek, cégek relevánsan, hitelesen és a többiektől magukat megkülönböztetve alakítani a márkáik működését, a kommunikációs aktivitásaikat
Nem mindennapi helyzet alakult ki a MediaMarkt webáruházában, amikor egy technikai hiba következtében az egyik legnépszerűbb karácsonyi ajándékot szinte fillérekért kezdték árusítani. A vásárlók villámgyorsan felfigyeltek az abszurd árra, és percek alatt több száz rendelés érkezett be a webáruházba, amely egy ideig képtelen volt kezelni a rohamot.
Jelentős elbocsátásra készül a Ford az európai üzemeiben. A leépítések elsősorban a németországi és egyesült királyságbeli gyárakat érintik - írja a Bloomberg.
A készülő Cardano-Bitcoin híd, amely a Grail protokollon alapul, az első lépés lehet a Bitcoin által biztosított decentralizált pénzügyi (DeFi) alkalmazások megjelenése elé. Legalábbis ez derült ki a híd alapjául szolgáló protokoll dokumentumaiból. Október 24-én az Emurgo, a Cardano mögött álló egyik fejlesztőcsapat bejelentette, hogy a hidat a Gra