Idén 25. alkalommal indult útjára 2024. október 7-én a Közép-európai Brókerképző Alapítvány már hagyományosnak mondható pénzügyi vetélkedője, a Tőzsdejáték középiskolásoknak verseny. A fiataloknak igazi vállalatok részvényeivel kereskedve kell beverekedniük magukat a döntőbe, ahol értékes nyeremények várják őket és az iskolájukat is.
Bíró Bea távozását követően az egyetlen megmaradt Árulóra, Hevér Gáborra is különleges meglepetés várt: az Igazság Vacsorája, ahol fel kellett fednie magát Muri Enikő előtt.
Szerda éjszakától lezárták a X. kerületi Kozma utcát, mivel a Budapest Közút felújítja az útburkolatot. A helyszínen és a környéken hatalmas a torlódás.
Ősszel a szokásosnál több gyümölcs potyog a földre a sok eső és a hirtelen feltámadó hideg szelek miatt. Néha lépni is nehéz a levelek között sárgálló birsalmáktól, körtéktől, amelyeket viszont tárolni már nemigen lehet, mivel leesve megsérülnek és extrém gyorsan megbarnulnak. De akkor mihez kezdhetünk velük?
Lantos Csaba energiaügyi miniszter a magyar energetikapolitika jövőjéről beszélt ma a Portfolio Energy Investment Forum 2024 konferenciáján Az energiaügyi miniszter többek között hangsúlyozta: a magasan álló gáztárolói töltöttség miatt nem várható idén ellátási nehézség. A zöld átállással kapcsolatban kiemelte, hogy az elmúlt években végbe ment nap
Megegyezett az Arcadium felvásárlásáról a Rio Tinto. A Rio Tinto közölte, hogy felvásárolja az amerikai lítiumgyártó Arcadiumot egy teljes egészében készpénzben végrehajtott tranzakció keretében, amelynek értéke körülbelül 6,7 milliárd dollár, azaz részvényenként 5,85 dollár.
A Fed szeptemberi ülésének jegyzőkönyve szerint a döntéshozók érdemi többsége szavazott arra, hogy 50 bázispontos kamatcsökkentéssel induljon a monetáris lazítási ciklus, amit kisebb lépések követhetnek a jövőben.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter a magyar energetikapolitika jövőjéről beszélt ma a Portfolio Energy Investment Forum 2024 konferenciáján. Az energiaügyi miniszter többek között hangsúlyozta: a magasan álló gáztárolói töltöttség miatt nem várható idén ellátási nehézség. A zöld átállással kapcsolatban kiemelte, hogy az elmúlt években végbe ment na
A forint a múlt heti gyengélkedés után ezen a héten erőre kapott, már több napja 400 alatt az árfolyam az euróval szemben. Ma reggel is a fontos szint alatt kezd a forint, ám délután bármi történhet, ugyanis közzéteszik az amerikai inflációs adatot, amelyre nagyon odafigyel a piac.
Az LVMH és a Red Bull megvásárolja a jelenleg a francia másodosztályban szerénykedő Paris FC-t. Bernard Arnault, Európa leggazdagabb embere tovább bővíti sportbirodalmát.
Az Agrárminisztérium közzétette, hogy mekkora támogatási előlegre számíthatnak a gazdálkodók a 2024. évi egységes kérelmekhez kapcsolódó közvetlen támogatások kapcsán. Az előlegfizetés időszaka várhatóan október 16-án kezdődik és november végéig tart, a Magyar Államkincstár a gazdáknak megítélt támogatás teljes, forintban kifejezett összegének legf
A munkaviszony többféleképpen szűnhet meg. Lehet munkáltatói vagy munkavállalói felmondás, de a felek közös megegyezéssel is dönthetnek a munkakapcsolat végéről. Olyan is lehetséges, hogy felmondás közös megegyezéssel? Vagy itt már valami nem stimmel? – teszi fel (és válaszolja meg) a kérdést dr. Kocsis Ildikó ügyvéd, vitarendezési szakjogász.
Gyengüléssel indítja a napot a forint, az euróval szembeni jegyzések a 400-as szint fölé emelkedtek újra. A hazai fizetőeszköznek nem kedvez a dollár erősödése (ami az euró ellenében kéthavi csúcsára ért), de a hazai inflációs adat kapcsán is elkezdhettek spekulálni a befektetők.
Egy jelentős befektető, aki még az Ethereum 2014-es ICO-jában vett részt, az elmúlt két hét során körülbelül 113 millió dollár értékben adott el ETH-et. Ez a tranzakció újra ráirányította a figyelmet a nagybefektetők piacra gyakorolt hatására, hiszen ezek az eladások jelentős hatást fejtenek ki a kriptovaluták világában. Mi váltotta ki az eladási
Az éghajlatváltozás nem csupán a hőmérséklet emelkedését okozza, a hőmérséklet és a csapadék éven belüli eloszlásában is komoly átalakulást hozhat a jövőben. Ezek változása – sok egyéb mellett – várhatóan a fajok és más ökológiai jelenségek elterjedésére is hatással lesz.
Az energikus és produktív nap kulcsa gyakran a reggeli rutinban rejlik. Azaz: amennyiben megfelelően indítjuk a reggelt, az az egész napunkra pozitív hatással lehet. Ha így teszünk, észrevehetjük, hogy javul a közérzetünk, produktívabbak és hatékonyabbak lehetünk, a hangulatunk kiegyensúlyozottabbá válhat – és ha épp a hobbinknak hódolunk, a csúszá
Kihirdették a Hungary Helps Programról szóló törvény végrehajtási rendeletét, módosulnak a harmadik országbeli kékkártyás foglalkoztatottakra vonatkozó előírások, a kriptoeszközök tanácsadási, a fegyvertartási, a hulladékgazdálkodási és más szabályok – derül ki a szerda este megjelent 102. számú Magyar Közlönyből.
Gyengüléssel indítja a napot a forint, az euróval szembeni jegyzések a 400-as szint fölé emelkedtek újra. A hazai fizetőeszköznek nem kedvez a dollár erősödése (ami az euró ellenében kéthavi csúcsára ért), de a hazai inflációs adat kapcsán is elkezdhettek spekulálni a befektetők. Közben csütörtökön is megszólalt Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Több jelentés, többek között az európai versenyképességről szóló Draghi jelentés egyértelműen rámutat, hogy energiaárak tekintetében Európa jelentős hátrányban van Észak-Amerikához és Kínához képest. Ez értelemszerűen emeli az európai vállalatok termelési költségeit, amely rontja a versenyképességüket. Ez a földgáz- és villamosenergia árakra is egy
A legtöbb paraméterben csökkentek a VOSZ Barométer 2024 harmadik negyedéves mutatói – derült ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az Egyensúly Intézet sajtóbeszélgetésén. A VOSZ Barométer főindexe az idei harmadik negyedévben a százas skálán 52 százalékon állt, ami az első mérés, a 2023 első negyedéves adathoz képest
Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől
Utoljára 2021 elején volt példa arra, hogy az éves inflációs mutató elérje a 3 százalékos jegybanki célértéket. Idén szeptemberben ez megtörtént, ám a maginfláció még mindig jóval magasabb és vannak kockázatok is a jövőre nézve.
Az elmúlt évtizedben Magyarország területén az őszi káposztarepce termesztése során számos ritka, egyben jelentős gazdasági súlyú rovarkártételt regisztráltak.
A Kraken kriptotőzsde nemrégiben végzett felméréséből az derült ki, hogy a befektetők leginkább a dollárköltség átlagolást (DCA) részesítik előnyben, amikor vásárolnak. A befektetők 83,5%-a használt már DCA stratégiát, és 59%-uk még mindig ezt használja elsődlegesen kriptovásárlás esetén. A kriptotőzsde október 7-én tette közzé az elemzését, amelye
A Magyar Nemzeti Bank mutatói is alátámasztják, hogy összességében kedvezően alakult az infláció szeptemberben Magyarországon. Ami különösen örvendetes, a piaci szolgáltatások áralakulása.
Az illiberális demokráciát Orbán Viktor miniszterelnök 2014. július 25-én hirdette meg tusnádfürdői beszédében. Pozitív példaként emlegetve Szingapúrt, Kínát, Indiát, Oroszországot, Törökországot. Tíz év után érdemes megnézni hová vezetett a kormányfői fordulat.
A fizetési kérelmen alapuló qvik a vevőknek nem kerül semmibe, a kereskedőknek viszont olcsóbb lehet a bankkártyás fizetésnél és hamarabb pénzükhöz juthatnak. A rendszer indulása óta már egyre több helyen lehet így fizetni, de a terjedésének az adhat majd nagy lökést, ha a közműcégek is elkezdik alkalmazni a fizetési kérelmet, és a céges online szá
A cégek elektromosjármű-vásárlásait ösztönző programban átutalt összegek szeptember közepén elérték az első milliárd forintot, a kifizetések azóta megduplázódtak: mostanáig csaknem félezer pályázó kapott meg több mint 2 milliárd forintot - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook oldalán csütörtökön.
A svéd Northvolt vállalat megszorításokat jelentett be, a kínai CATL pedig csak a k+f-ágazatban több embert dolgoztat, mint amekkora a svédek teljes gyára.
Csak minden második magyar tartja jónak vagy nagyon jónak a mentális egészségét – adta hírül a STADA a lelki egészség világnapja (október 10.) alkalmából. A STADA Health Report 2024 adatai alapján Magyarországon a 35 és 44 év köztiek érzik a legjobban magukat. Tízből hét magyar gondolja úgy, hogy havi plusz egy szabadnappal jobban érezné magát.
Az MVM Csoport céljai és tevékenységei főként a zöld átállásra, a megújuló energiaforrások növelésére és az energetikai hálózat fejlesztésére fókuszálnak, figyelembe véve a pénzügyi stabilitást és a környezetvédelmi szempontokat. Az MVM tovább bővíti és diverzifikálja portfólióját, hosszabbítja Paks I. reaktorainak üzemidejét, napelemparkokat és sz