Gigászok fogtak össze, hogy sikerüljön megnyugtató módon elszámolni az ügyfeleknek duplán jelzett – ám a valóságban le nem vont – tranzakciókat, amely az Apple alkalmazásboltjának zavara miatt állt elő. A hazai kereskedelmi bankok, a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonnali együttes fellépésének köszönhetően megnyugtatóan zárult
A különböző blokkláncok különböző technológiai megoldásokat kínálnak. Az, hogy mely ökoszisztémában indulnak el az új projektek és azok natív tokenjei, függenek a projekt céljától. Egyes blokkláncok már meglévő nagy közösséggel és likviditási forrással rendelkeznek, ami vonzó lehet a decentralizált pénzügyi (DeFi) projektek számára, ugyanakkor a gy
Az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés jelentősen növekedett a befektetők körében, A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján, miközben az ingatlan- és más hagyományos befektetési formák népszerűsége visszaesett. A kutatásból az is leszűrhető, hogy a Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.
Csökkentette lakáshitelének kamatát hazánk egyik legnagyobb bankja. Ezzel a pénzintézet ajánlata már bizonyos ügyfélkör számára kiemelkedően vonzóvá vált. Mi kell a kedvező kamat elnyeréséhez? Ennek jártak utána a Bankmonitor szakértői.
Megváltoztatta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék korábbi, elsőfokú ítéletét az Orbán Viktor által a Klubrádió ellen indított sajtóperben, ezzel teljes mértékben igazat adva a zebrás rádiónak, míg az Index ellen indított sajtóper ügyében jóváhagyta az Ítélőtábla az elsőfokon eljáró bíróság a portál számára kedvező ítélet
A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.
Véget ért az aranyhét Kínában. Így a Sanghaji index még megpróbálkozott egy nagy emelkedéssel, de a kezdeti 11 százalék végül 5,9 százalék emelkedés lett. Ezzel is kicsit felülteljesítette a célunkat. (Lásd az alábbi ábra.)
Csütörtökönként 22 órától Osváth Zsolt belevaló talkshowja színesíti majd a hétköznapokat. Az Őszinte leszek epizódjaiban valódi eszmecseréket láthatunk, ahol a világra nyitott ismert emberek, civilek és szakértők szabadon vitatnak meg olyan témákat, mint például a mesterséges intelligencia, az élelmiszerárak, a bullying, vagy a vidék-város ellenté
Az iparűzési adó 2025. évi többlete, becslések szerint 65 milliárd forint, jövőre átkerülne a területfejlesztési alapba, amelyre a magyarországi járások pályázhatnának. Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből – jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és terület
Az EU kohéziós politikája, amely az uniós költségvetés egyik legnagyobb és legpolitikusabb tételét képezi, évtizedek óta a szegényebb régiók gazdasági felzárkóztatását célozza. Azonban egyre látványosabban bukik ki, hogy a rendszer folyamatosan csökkenő hatásfokkal éri el a kitűzött célokat, mivel nem a megfelelő földrajzi területekre fókuszál és n
Már a második alkalomra, azaz erre az évre hét naposra bővül Bács-Kiskun Vármegye egyik legnagyobb kikapcsolódási lehetőséget nyújtó rendezvénye, az Erős Pista Feszt.
Múlt heti kiállításajánlónkban a bécsi kiállításokat vettük sorra, ezúttal a többi európai nagyváros felé fordulunk, ahol az őszi időszak tárlatain világhírű alkotók és izgalmas irányzatok kerülnek a középpontba. A műtárgy.com kiállításajánlója.
Beindult az NHL szezon a Network4-nél, a 2024/25-ös évadban heti két mérkőzést élőben láthatnak a magyar rajongók a NET4+ streaming szolgáltatón keresztül, felvételről pedig az ARENA4 és a MATCH4 közvetít mérkőzéseket az észak-amerikai profi jégkorong ligából. A kommentátorok Kerek István és Cselleng Ádám lesznek, a szakértői stábban pedig Jani Sza
Az űrkutatás következő nagy lépése bázisok létrehozása idegen égitesteken, első körben a Holdon. Ez az elképzelés még rengeteg kihívást rejt magában, sok más mellett a nagyobb állomások építéséhez használt anyag témája is nehézséget okoz. Mivel kb. félkilónyi építkezési anyag feljuttatása a Holdra egymillió dollárba kerülne, ezért a NASA a téglák é
Elon Musk technológiai mogul a közelmúltban felkeltette a decentralizált előrejelzési piac, a Polymarket iránti érdeklődést, miután kijelentette, hogy az oldal pontosabban előrejelzi a 2024-es amerikai elnökválasztás eredményét, mint a hagyományos közvélemény-kutatások. Musk – aki egyre nyíltabban támogatja a republikánus elnökjelölt Donald Trumpot
A szakszervezetek úgy látják, Orbán Viktor pénteki kijelentése, az ezer eurós minimálbér és az egymilliós átlagbér csak úgy lehetséges, ha 500 forintba kerül majd egy euró. A miniszterelnök a negyedik különböző kormányzati álláspontot vázolta fel a témában múlt pénteken. Mi történt? Az Orbán Viktor miniszterelnök által felvázolt ezer eurós minimálb
A növénytársítás egy ősi kertészeti technika, amely lehetővé teszi a növények természetes tulajdonságainak kihasználását a jobb termés érdekében. Ebben a cikkben választ adunk a növénytársítással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, hogy segítsünk a kertje maximális kihasználásában!
Törvényességi felügyeleti eljárást indított a kormányhivatalnál és panaszt tesz az Alkotmánybíróságon az új szervezeti és működési szabályzat (szmsz) miatt Pintér Bence (Tiszta Szívvel a Városért Egyesület – TVSZ), Győr ellenzéki polgármestere – tudatta a városvezető sajtótájékoztatón.
Az év első nyolc hónapjában a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 294 milliárd forintot, ami 12,6%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A nyári feltöltések 100 milliárdos összege 15%-kal, a nyári költések 133 milliárdja pedig 8,5%-kal múlta felül az egy évvel korábbit, így
Bár a kedvezőtlen külső világgazdasági folyamatok még éreztetik a hatásukat, a kormány sikeresen stabilizálta az államháztartás egyensúlyát. Az idei évben meghozott intézkedésekkel a kormány több mint 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. Az intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés szeptember végén 234,2 milliárd forin
Az Audi Hungaria tavaly novemberben indította el Premium Platform Electric (Ppe) elektromos hajtásának sorozatgyártását. A gyártósor termeléshez szükséges alkatrészeit egy 30 robotból álló flotta szállítja ki három gyártósor számára a váltókomponens megmunkálásánál, a stator összeszerelésénél és a hajtásszerelde területén – mindezt minden eddiginél
Ázsia a világ népességének 60%-át teszi ki, idén Ázsia a globális GDP-növekedés 60%-át adja, és az előrejelzések szerint 2030-ra Ázsia a globális GDP 60%-át fogja adni, eközben az ázsiai részvények alulreprezentáltak a befektetők portfólióiban, pedig potenciál van bennük bőven. Főként ezek, a kínai, indiai, dél-koreai, tajvani befektetési lehetőség
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Energiaital Szövetséggel (Mesz) szemben, mert az vélhetően megtévesztette a fogyasztókat az energiaitalokat népszerűsítő kommunikációjával.
Jelentősen növekedett a befektetők körében az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés, miközben az ingatlan- és más hagyományos befektetési formák népszerűsége visszaesett a BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe szerint. Érdekes új trendet hozhatnak a Z generációs fiatalok.
A bitcoin szót valószínűleg gyakran hallottad már, még akkor is, ha nem foglalkozol kriptovalutákkal. Ez a legnagyobb és leghíresebb digitális valuta. De mi az a bitcoin? Mi történik mostanában a bitcoinnal? Még mindig az az izgalmas befektetés, ami egykor volt, vagy kezd túl kockázatossá válni az emberek számára? Merüljünk el abban, hogy mi történ
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter bejelentése szerint az idei évhez képest jövőre befolyó iparűzési adó-többletre extraprofitadót vetnek ki. Az így befolyt összeg egy állami alapba kerül, ezt osztják újra a települések között. Mi történt? Az önkormányzatokhoz az idei évhez képest jövőre befolyó iparűzési adó-többletre 100 százalékos áll
A vita közgazdasági szempontból ugyan teljesen irreveláns, hiszen a rezsicsökkentés árát is az állampolgárok fizetik az adójukból a költségvetésen keresztül. A téma inkább csak a politikai propaganda megtévesztő hatásai miatt érdekes.
A médiaportfólió-tulajdonosként és befektetőként ismert Varga Zoltánt egyhangúlag választották meg a GLOBSEC European Business Award idei díjazottjának. A rangos elismerést az október 4-i Tatra Summit 2024 gálavacsorán adták át. Varga Zoltán magyar befektetőnek és médiatulajdonosnak ítélték oda 2024-ben a GLOBSEC European Business Award díját. A ki