A közel-keleti konfliktus hatására csak hosszabb útvonalon tudnak repülni a légitársaságok, a Wizz Air gépeinek ráadásul a kerülő miatt egy technikai megállót is be kell iktatni - számolt be a 24.hu.
Az utolsó negyedévhez érkezve elárasztják a kriptovaluta-piacot az újabbnál újabb projektek. A tömeges érdeklődés ezúttal épp a Rexas Finance (RXS) felé irányul, ami a valós eszközök (RWA) tokenizálásával foglalkozik. A fizikai eszközök integrációja a blokklánc-technológiába innovatív, a projekt pedig ennek köszönhetően gyorsan lépkedhet felfele a
Az előző havi csökkenés után a feldolgozóiparból 13 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártása 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, mind a hazai, mind a külpiaci eladások bővülésének köszönhetően.
A világ negyedik legnagyobb légitársasága, az Emirates megtiltotta az utasoknak, hogy csipogókat és walkie-talkie-kat vigyenek magukkal járatain, miután a múlt hónapban a Hezbollah libanoni csoport elleni támadások során kommunikációs eszközök robbantak fel - számolt be a Times of Israel.
Váratlan fordulatot hozott, hogy az amerikai Igazságügyi Minisztérium (DOJ) és az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) erőteljes lépéseket tett az Nvidia (NASDAQ: NVDA) ellen egy nemrég újraélesztett csoportos jogi keresetben. A jogi csatározás középpontjában az a vád áll, hogy a chipgyártó vállalat félrevezette a befektetőket és a szabályozókat a
A televíziós társaság úgy véli, egyetlen politikusnak sem dolga egy magánvállalatnál dolgozó újságíró magánéletével foglalkozni, pláne hergelni a személye ellen.
Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group par
Az elmúlt évtizedben Magyarországon jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma, azonban a demográfiai változások egyre nagyobb kihívásokat jelentenek a munkaerőpiac számára a jegybank friss elemzése szerint. A népességcsökkenés és a társadalom idősödése miatt a munkaerő-tartalékok szűkülnek, ami a foglalkoztatási növekedés korlátait jelzi. A követke
Az amerikai SEC újraindította a Ripple elleni jogi csatáját, megtámadva a bíróság korábbi döntését, amely szerint az XRP nem értékpapír. A SEC fellebbezése átformálhatja az amerikai kriptoszabályozást, valamint még több bizonytalanságot hozhat az iparág számára. Újra támad a SEC Folytatódik a SEC nyomásgyakorlása a Ripple ellen. A Felügyelet kezdet
Izgalmas lehetőséget kapnak most akik Amerika felé repülnek. A portugál nemzeti légitársaság megújult stopover programjával ugyanis most egy repülőjegy áráért nemcsak az amerikai célállomásra, például Miamiba lehet eljutni, de Lisszabont is felfedezhetjük út közben. A legjobb az egészben, hogy ehhez nem kell külön fizetni az extra megállóért, így n
Óriási csapás az európai gazdaságra és a németországi autóiparra nézve, hogy az Európai Bizottság hamarosan kiegészítő vámot vet ki a Kínából érkező elektromos járművekre – foglalt állást Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az X közösségi portálon.
Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszer
A Dogwifhat és az XRP éles csökkenést tapasztal, miközben a befektetők figyelme más irányba fordul. Az IntelMarkets önállóan tanuló botokkal, AI-alapú eszközökkel és erős előértékesítéssel nyer teret.
Az Európai Bizottság a tagállamok, a kereskedelmi partnerek és az érdekelt felek több hónapos nyomására egy évvel meghosszabbította az erdőirtás elleni uniós rendelet (Eudr) végrehajtására vonatkozó átmeneti időszakot.
Sokan nem is sejtik, azonban a leander (Nerium oleander) minden része mérgező. A vele való bánásmód valójában különös odafigyelést igényel, legyen szó metszésről, komposztálásról vagy hulladékkezelésről.
A tűzszerészek elszállították az egytonnás amerikai légibombát a főváros IX. kerületéből, a rendőrség feloldotta a hatástalanítás idejére elrendelt lezárást - közölte az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje szombaton késő délután az MTI-vel.
A családi házak energetikai korszerűsítésére nyáron kiírt otthonfelújítási támogatásra sokan azért nem jogosultak, mert a pályázat benyújtásánál hibát követtek el.
Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már az összes helyközi járatukon lehet majd fizetni bankkártyával vagy okoseszközzel - közölte a vállalat.
A lengyelek úgy tudják, hogy ők rendelkeznek Kína után a világ másod legnagyobb akkumulátorgyártó iparával, ám ennek a státuszuknak a megtartása az EU jóindulatától függ.
A magyar kis és középvállalatok (kkv) jelentős részének teljesítménye még mindig nagyon gyenge a digitális transzformációban. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) jelentése szerint a kkv-szektor digitális érettségét vizsgáló idei Digiméter kutatás azt mutatta, hogy a hazai kkv-k nem igazán tudtak fejlődni ezen a téren, holott a vállalkozás
Az elmúlt években az AI chatbotok egyre inkább integrálódtak a mindennapi életünkbe, de a legfrissebb kutatások aggasztó trendeket mutatnak ezen technológiák fejlődésével kapcsolatban. A „Larger and more instructable language models become less reliable” című tanulmány, amely a Nature Scientific Journal folyóiratban jelent meg, rávilágít arra, hogy
Németország szövetségi kormánya tavaly januárban szűkítette, majd decemberben fel is függesztette az elektromos autók vásárlását támogató programot. Hét év alatt 10 milliárd euró értékben 1,23 millió darab tisztán elektromos meghajtású és 770 ezer hibrid gépjármű vásárlását támogatták, az autók 90 százalékára igénybe vették az állami segítséget.
Miközben a Cardano (ADA) és a Shiba Inu vegyes jeleket mutatnak a teljesítménymutatóik alapján, kemény versenytársuk, a DTX Exchange (DTX) megfordította a helyzetet. Ez a feltörekvő platform felülmúlta ezeket a jól ismert projekteket az égbe szökő előértékesítési rallyjával, csökkentett kereskedési díjaival, prémium funkciókhoz való hozzáféréssel é
Egy kft. vezetője az osztalékot havi részletekben szeretné kifizetni, továbbá az osztalék egy részét kölcsöntörlesztésre fordítani. Van-e erre lehetőség? Olvasónk kérdésére Antretter Erzsébet a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója válaszolt.
Közkedvelt a lencse, de a hazai üzletek főleg kanadai, etióp, kínai termékeket árulnak. A magyar lencsetermesztés szinte megszűnt, a Demokrata utánajárt, mi az oka.
A SWIFT, a globális bankközi kommunikációs hálózat jövőre több mint 11 ezer pénzintézet számára teszi lehetővé, hogy a rendszerén keresztül digitális eszközügyleteket bonyolítsanak le. A SWIFT közleménye szerint az új funkciót Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában fogják bevezetni. A bankközi szervezet szerint a 2025-re tervezett program egyfajta
A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen?
A szakértők nemrégiben a Dogecoin, a Pepe és az RCO Finance tokeneket emelték ki, mint potenciálisan magas hozamú befektetéseket. Azonban ami minden alkalommal bosszantja a befektetőket, amikor ezeket az altcoinokat mérlegelik, az a bizonytalanság, hogy vajon melyikük képes egy szerény 500 dolláros befektetést 50 000 dollárrá alakítani az év vége e
Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta el Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Az ukrajnai orosz háborúval kapcsolatos közös békefelhívást tett közzé három német tartományi vezető, kettő közülük a konzervatív CDU, míg a harmadik a szociáldemokrata SPD színeiben. A felhívás értesülések szerint pártjaikban megrökönyödést váltott ki, nem is elsősorban tartalma, hanem amiatt, hogy nem is tudtak erről - írja az Infostart.
Jelentős befektetők növelik pozícióikat bizonyos mémkriptovalutákban. Ez a lépés arra utal, hogy ezek a digitális érmék figyelemre méltó növekedést érhetnek el. Érdekel, hogy mely tokenek keltették fel a nagy szereplők figyelmét? Ez a cikk bemutatja azt a négy mémcoint, amelyek lenyűgöző növekedés előtt állnak, és elmagyarázza, miért lehetnek a köv
Az év első kilenc hónapjában csökkent a Németországban gyártott és forgalomba helyezett személygépkocsik száma a német autóipar szakmai képviseleti szerve a VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) jelentése alapján. Átlagon felüli mértékben csökkentek az elektromos autók eladásai.
Ezen a héten is élőben közvetítettük az Ötöslottó sorsolását. Lássuk, elvitték-e a fél éve halmozódó főnyereményt, amely már 5 milliárd 935 millió forint volt ezen a héten?
A Nav adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (Szja) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehető