A családi házak energetikai korszerűsítésére nyáron kiírt otthonfelújítási támogatásra sokan azért nem jogosultak, mert a pályázat benyújtásánál hibát követtek el. A buktatók közé tartozik, hogy a beruházásokra kapott ajánlat eltér az energetikai tanúsítványon szereplő adatoktól, de az is hamar problémát okozhat, ha valaki ingyen íratja meg a pályá
A műszaki informatikai képzés a felsőoktatás olyan területe, amely nemcsak a diákok jövőjét határozza meg, hanem az ország versenyképességét is alapjaiban befolyásolja – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Kecskeméten.
A lakosság jelentős részének nincs vésztartaléka, miközben nagy igény van az öngondoskodásra. Sokakat az a tévhit tart vissza, hogy csak nagyobb összeget érdemes félretenni, pedig kis összegekkel is el lehet kezdeni a rendszeres megtakarítást. Ehhez ad eszközt a kezünkbe a Persely, az OTP Bank díjmentes, digitális megtakarítási funkciója. Már több
A párátlanító jelentősége napjainkban széles körben ismert, főként azokban a háztartásokban, ahol gyakori a penész előfordulása, illetve allergiával vagy asztmával küzdenek a családtagok. Egyáltalán nem mindegy viszont, hogy milyen berendezést választunk otthonunkba.
Jövő hétfőn 19 órakor Sváby András vezetésével debütál az Ufa Produkció Kft. által fejlesztett és gyártott Viasat3-as műsor, amely kreatívan ötvözi a road movie és a talkshow elemeit. Sváby András és vendégei lakóautóba pattannak, és két napra teljesen kiszakadnak a megszokott hétköznapokból, hogy olyan állomásokra látogathassanak el, ami fontos
Az élet különböző szakaszaiban számos pénzügyi kihívással kell szembe néznünk, legyen szó gyereknevelésről, iskolakezdésről, egészségmegőrzésről vagy nem várt helyzetek kiadásaira való felkészülésről. Az MBH Gondoskodás Egészségpénztár olyan eszközöket kínál, amelyek nemcsak konkrét helyzetekben nyújtanak segítséget, hanem hosszú távon is hozzájáru
Az agrotechnikai tényezők egyik leglényegesebb eleme az okszerű trágyázás, melynek célja a talaj termékenységének fenntartása és növelése mellett a reálisan elvárható hozam elérése. Miért fontos számunkra a szakszerű, növényspecifikus tápanyag-visszapótlás?…
Budapesten találkoztak az ökológiai gazdálkodás nemzetközi és hazai szakemberei a 18. Európai Ökogazdálkodási Kongresszuson, ahol főként a közös agrárpolitika (KAP) kihívásairól és kilátásairól beszéltek.
A Visa felvásárolja a brit Featurespace nevű, mesterséges intelligencia alapú pénzügyi csalás elleni technológiai szolgáltatót. A 2008-ban alapított, cambridge-i székhelyű Featurespace olyan gépi tanulási alapú csalásfelderítési technológiát fejlesztett, amelyet több jelentős pénzintézet is használ. Nehéz felvenni a versenyt a csalókkal A Global An
Év elejei félelmeink nem igazolódtak be, egyetlen választást sem csalt el az MI. Sőt, a hatása sem annyira aggasztó, mint hittük. A jövőben persze az lehet, és 2024-ben is hátra van még a legfontosabb megmérettetés.
A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi kölcsönöknél van nagyobb kamatvágás az átlagosnál valamivel magasabb nettó jövedelműeknél.
Az adóellenőrzés az adóhatósági ellenőrzés egyik változata, melynek célja az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény 89. § (1) bekezdése alapján az adó, a költségvetési támogatás alapjának és összegének vizsgálata. Az adóellenőrzés keretében az adóhatóság az adózó adómegállapítási, adatbejelentési, bevallási kötelezettsége teljesítését adónként,
A nemzet lánya egyszerre egy valós eseményeken alapuló történelmi sorozat és egy pimasz, romantikus komédia. A CANAL+ lenyűgöző, kosztümös minisorozata iróniával és provokatív humorral mutatja be a XIX. századi cseh nemzetépítő törekvéseket, miközben egy fiatal lány Hamupipőke sztoriba oltott coming-of-age története és szerelmi élete rajzolódik ki.
Jámbor-Miniska Zsejke vezetésével folytatja tovább a munkát a portál. Az új főszerkesztő 2012-ben televíziós műsorszerkesztőként és riporterként kezdte pályafutását, dolgozott a Magyar Televíziónak, valamint a kultúra.hu-nál, az Echo Tv-nél és a Magyar Hírlapnál is. A Képmás magazin és a képmás.hu számára 2018-ban írta az első cikkeit, 2022-ben a
Fennállásának fontos mérföldkövéhez érkezett a Varsóban működő 3D Lab vállalat. A napokban kapott Amerikában zöld utat ugyanis a Nehézfémporok Ultrahangos Porlasztóval Történő Előállítása című szabadalma. A cég ezzel tovább erősíti
Az Allegro.hu indulásával Magyarországra új online piactér érkezett, amely a vásárlók és kereskedők számára egyaránt izgalmas lehetőségeket kínál. Innovatív szolgáltatások és széles termékkínálat várja a felhasználókat, akik versenyképes áron vásárolhatnak biztonságos környezetben.
A második negyedéves GDP-adatok csalódást okozak, az első negyedévhez képest nem tudott bővülni a hazai gazdaság, végül 0,2 százalékos visszaesést mért a Központi Statisztikai Hivatal.
A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi kölcsönöknél van példa kamatvágásra, de ennek azok örülhetnek, akik az átlagosnál valamivel magasabb nettó jövedelmet tudnak felmutatni.
A biciklis-rolleres viszályról, a széthajigált, idegesítő járművekről, a tervezett KRESZ- módosításról faggattuk Kürti Gábort, a Magyar Kerékpárosklub elnökét, illetve arról, hogy egyáltalán van-e helye a városokban az elektromos rollereknek.
Jensen Huang, az Nvidia első embere tegnap arról beszélt, hogy a vállalat következő generációs Blackwell chipjei iránt őrült kereslet van, a hírre nagyot ugrott az Nvidia árfolyama. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztrá
Magyarország ki akar maradni a Brüsszel és Nyugat-Európa által hirdetett "kereskedelmi hidegháborúból", helyette a gazdasági semlegesség politikáját követi - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Békés vármegyei Geszten. Gulyás Gergely közölte: a kormány a következő években kiemelt feladatának tekinti a megfizethető lakhatást
A Goldman Sachs szerint az olajár hordónként 20 dollárral is emelkedhet, ha az iráni kitermelés az izraeli megtorlás miatt visszaesik, írja a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
A Gkid megállapodást kötött a PwC-vel, amelynek értelmében a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. 100%-os tulajdonrészt szerzett a Gkid Research & Consulting Kft-ben. Ezzel a PwC tanácsadási üzletága digitális kereskedelmi, csomaglogisztikai, médiapiaci valamint adatszolgáltatási és piackutatási kompetenciával is bővül. A tranzakcióval a Gkid
Lezárult a Példakép díj közönségszavazása, kiderült, kik nyerték el idén a szakmai elismerést. A díjátadóra az Internet Hungary konferencián került sor.
Tudod, melyik országok tartoznak az euróövezetbe? Na és azt, hogy milyen funkciót lát el a bankszámlaszám első négy számjegye? Milyen esetben kell késedelmi kamatot fizetnünk, mire jó a banki biztosíték vagy a Co-branded kártya? Ki látható a húszezresen? A Pénzcentrum gazdasági kvíze olyan hétköznapi pénzügyi fogalmakra kérdez rá, amelyekkel minden
Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, Európában mérsékelt elmozdulásokkal indult a nap. Ma fontos munkaerőpiaci adat érkezik az Egyesült Államokból, ez is megmozgathatja a piacokat.
Tegnap is rossz napja volt a forintnak, 402 fölé is benézett az euróval szemben, immár napok óta tartósan 400 felett van. Ma reggel is kezd, 401 forint 70 fillérbe kerül az euró. Az adatközlések szempontjából a mai nap a hét legfontosabb napja, ma teszik közzé az amerikai munkaerőpiaci adatokat. Erre a makroadatra figyel legjobban a piac, mivel az
A kávézólánc két, limitált ideig elérhető szemeskávéval lepi meg a kávérajongókat: a Starbucks Milano Duetto különlegességek újraértelmezik az otthoni kávézás élményét, és megmutatják, hogy ugyanaz a kávé különböző pörköléssel teljesen más ízvilágot képvisel. Emellett partnerei munkáját és a kávéültetvények farmereit is ünnepli, hiszen szenvedélyük
Satoshi Nakamoto, a Bitcoin megalkotója, sikeresen elrejtette kilétét és ügyesen eltüntette a nyomokat maga után. Sokáig titokban is maradtak a Bitcoin kezdeti történetének részletei, most azonban egy újabb felfedezés került napvilágra. A Wicked Bitcoin egy új elemzést tett közzé, amely szerint egyértelmű, hogy Nakamoto a Bitcoin korai időszakában
Nagyobb szerephez juthatnak az államilag finanszírozott ellátásban a piaci szereplők – ez olvasható ki egy lapunkhoz eljutott jogszabálytervezetből, írja a népszava.hu.
Stabilizálódni látszik a cégautóflotta-piac, az új autók beérkezése újra a régi ütemben zajlik, a folyamatosan emelkedő bérleti díjak azonban továbbra is kihívást jelentenek a cégeknek. Ennek ellenére a vállalatok is nyitnak az adott esetben drágább elektromos autók felé, de a céges flotta összeállítását még mindig a státusz és a pozíció határozza
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy keresetet indít az Európai Unió Bíróságán Magyarország ellen, mert álláspontja szerint a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény uniós jogot sért. A brüsszeli végrehajtó testület közleménye szerint az egyes tagországok ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat tartalmazó októberi határozatcsomag
Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélt a Szekszárdi Törvényszék emberkereskedelem és kényszermunka miatt egy férfit, aki családtagjaival egy idős embert tartott "házi rabszolgaként" - közölte a törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
Az amerikai jegybank veszteségei a héten átlépték a 200 milliárd dolláros határt a jegybank csütörtökön közzétett adatai szerint – írja a Yahoo Finance.
Több mint másfél évtizede nem történt ekkora esés az ázsiai rizspiacon. Részben azért, mert enyhültek a kínálattal kapcsolatos aggodalmak, részben pedig, mert India is lazított bizonyos exportkorlátozásokon.
Lezárult a Példakép díj közönségszavazása, kiderült, kik nyerték el idén a szakmai elismerést. A díjátadóra az Internet Hungary konferencián került sor.
A japán kormány új gazdasági csomagot készít elő az emelkedő megélhetési költségek ellensúlyozására. Shigeru Ishiba miniszterelnök pénteken hivatalosan utasította minisztereit a csomag összeállítására, amely a deflációból való kilábalást tűzte ki elsődleges célként.
A tavaly szeptembertől idén augusztus végéig tartó időszakban mintegy 1 százalékkal nőtt a magyarországi kiskereskedelmi kávépiac értéke, miközben a szegmensek között folytatódott az átrendeződés - közölte Partali Anita a Coca-Cola HBC Magyarország kávé üzletágának marketingvezetője. Hozzátette: az ebben az időszakban értékesített őrölt kávé mennyi
Ma halad át felettünk a Cassandra ciklon központja, emiatt országszerte borongós, csapadékos idővel indul a nap, később dél, délnyugat felől elkezd gyengülni, megszűnni a csapadék. A HungaroMet frissítette veszélyjelző térképeit, eső miatt minden magyar vármegyében figyelmeztetés van érvényben.
A Shein az elkövetkező hetekben informális befektetői találkozókat tart a tervezett londoni tőzsdei bevezetéssel kapcsolatban, tudta meg a Reuters. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
A Kifli.hu online élelmiszeráruház és Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszónő bejelentette együttműködését, amely kiemelten támogatja az anyaságot és az egészséges életmódot. A kampány során a sportoló bemutatja kedvenc Kifli.hu termékeit, különösen a baba- és gyermekbarát élelmiszereket, friss zöldségeket és egészséges nassolnivalókat.