Akár többmilliárdos hozammal is gyarapodhatott mára az évtized első, rekordnak számító lottónyereménye, ha azt szerencsés kézzel fektette lakásba a nyertes. Néhány napja ugyancsak mintegy 6,5 milliárdos főnyereményt kínált az ötös, de az összegből ma már jóval kevesebb lakásra futná. Ám az elérhető hozam – a közelmúlt tapasztalatai szerint – a dara
A francia Le Monde forrásai szerint Oroszország egyik legnagyobb bankja, a Gazprombank vásárolhatja meg a francia üzletlánc, az Auchan oroszországi leányvállalatát – írja a The Kyiv Independent.
Utolsó előtti szakaszához érkezik a jogosítványok kötelező cseréje az EU-ban. Most azoknak van dolga, akik 1971 után születtek, és még mindig a régi típusú dokumentummal rendelkeznek. Nekik 2025. január 19-ig el kell intézniük a jogosítvány cseréjét.
Miközben bizonytalanság övezi a Uniswap ármozgásait, a kereskedők figyelme egy új, bullish lendületet mutató DeFi token felé fordul. Ahelyett, hogy találgatnák, eléri-e a Uniswap a 10 dollárt, sokan inkább erre az ígéretes újdonságra teszik a tétjeiket. Mi lehet az, ami ennyire vonzóvá teszi ezt az új eszközt, és lehet-e a következő nagy áttörés a
A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét, a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A kriptovalutaipar gyorsan bővül és fejlődik, miközben az iparágba való belépés egyre könnyebbé vált. Ennek oka, hogy egyre több, mindenki számára elérhető lehetőség nyílik a kriptoeszközökbe történő befektetésre és birtoklásra. Az airdropok és az ICO-k (Initial Coin Offering – kezdeti érmekibocsátás) két népszerű módja a kriptotokenek megszerzésén
Két régióban, valamint a családi és társas házak esetében is javultak az energiahatékonysági mutatók a tavalyi felmérés óta – ismertette az Otthon Centrum Holding Investment Solutions (OCS) üzletágigazgatója az Energetikai Iránytű legfrissebb megállapításait.
A Morgan Stanley budapesti irodája immár kilencedik alkalommal hirdette meg Return to Work – Lendülj újra munkába! programját, amelynek keretében a karrierjüket bármilyen okból megszakítóknak segít visszarázódni. Több év kihagyás után gyakran egy angol nyelvű prezentáció megtartása vagy akár egy e-mail megírása is kihívás lehet a munka világába vis
A hamis demokrácia jóval kifinomultabb, mint gondolnánk. Kutatások mutatják be, hogyan verik át a világot az autoriter rezsimek. Egykoron a puccs fegyverekkel és a hatalom központjainak elfoglalásával járt, aminek során az aktuális vezetőket félreállították. A diktátorok ma inkább a hamis demokrácia útját választják, amely sokkal kifinomultabb és h
A Richter Gedeon és a kínai Bio-Thera Solutions innovatív terápiákat és bioszimiláris készítményeket fejlesztő gyógyszeripari vállalat kizárólagos kereskedelmi és licencmegállapodást kötött a Bat2206-ra, a Stelara bioszimiláris készítményre.
Az európai energiapiaci innovátorok éves seregszemléje, az idén Barcelonában megrendezett The Business Booster (TBB) keretében a helyi Forma–1-es versenypályán mutatkozott be a szlovéniai autóipari start-up, az Elaphe, amely egy már több mint egy évszázada kifejlesztett, de azóta nagyrészt elfeledett technológiával teremtené meg az elektromos autók
A Mercedes-Benz a harmadik negyedévi nyereségének felére csökkenése után költségcsökkentésbe kezd, miközben a gyenge kereslet és a kiélezett verseny Kínában nyomást gyakorol a luxusautógyártóra. A vállalat a profitmarzs célját már kétszer is csökkentette, és a menedzsment stratégiai módosítást sürget a piaci helyzethez való alkalmazkodás érdekében.
A historikus adatok alapján és a technikai elemzések szerint mindenki arról beszél, hogy a Bitcoin hőn áhított 100 000 dolláros árfolyama már csak idők kérdése. Az év eleji ETF-nyomást követően azonban visszaesett a piaci aktivitás, azóta pedig egy szűk tartományban oldalazik a Bitcoin árfolyama. Mind a lakossági, mind az intézményi befektetők azon
A Milton hurrikán a becslések szerint 1,5-2,5 milliárd dolláros (555-925 milliárd forintos) kárt okozott Florida mezőgazdasági termésében és infrastruktúrájában az állam közzétett előzetes értékelése szerint.
A HungaroMet szerint érdemes kihasználni a csendes őszi időt, csapadék ma nem várható. Számottevő csapadék holnap sem várható, a Dunántúlon kell széllökésekkel számolni.
Bár hazánkban az elmúlt években nem voltak igazán kemény telek és vastag hópaplant sem láttunk a kertekben, de ettől függetlenül, ahogy egyre zordabbá válnak az éjszakák és a nappalok, szükséges a fúrt kutakat (és a kerti csapokat) téliesíteni.
Az osztrák éves bevándorlási adatokat böngészte a 444, cikkükben pedig arra térnek ki, hogy 2019-hez képest közel 16 ezerrel nőtt a nyugati szomszédunknál élő magyarok száma. Öt éve 79 ezer magyar élt Ausztriában, idén már 94.700-ra emelkedett ez a szám. Kiemelik: Burgenlandban közel 41 ezer külföldi születési helyű személy él, ami a régió teljes l
Negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű "Aa2" államadós-besorolásának kilátását a Moody’s Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte: egyre nagyobb a kockázata annak, hogy a francia kormány nem hajtja végre a vártnál tartósan magasabb költségvetési hiányok kialakulásának és az adó
Románia volt 2024 második negyedévében az Európai Unió legnagyobb gáztermelője – derül ki az Európai Unió legfrissebb gázpiaci jelentéséből. Korábban nem volt rá példa, hogy Románia legyen a gázipari piacvezető az EU-ban – írta az economedia.ro. A második negyedévben az uniós tagállamok 7,7 milliárd köbméter földgázt termeltek ki, 18 százalékkal ke
.Az előzetesen becsült romlás helyett javult a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe októberben. A közzétett végleges adatok szerint a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe októberben 70,5 pontra, idén április óta a legmagasabb szintre emelkedett a szeptemberi 70,1 pontról. Az október 11-én közölt előzetes becslésben e
Az Auchan kivonulhat az orosz piacról, leányvállalatát a Gazprombank veheti át. Az orosz üzleti környezet egyre nehezebb a külföldi cégek számára, így az adóemelések és a hazai versenytársak miatt a boltlánc is a távozás mellett dönthetett.
A Freedom Holding Corp., a Nasdaq-on jegyzett, 5,9 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező nemzetközi befektetési csoport, hivatalosan is elindította globális tőzsdei kereskedési platformját, a Freedom24-et Magyarországon.
Egy új, átfogó metaanalízis alapján a zenehallgatás jelentős mértékben csökkentheti a fájdalmat, a szorongást és felgyorsíthatja a műtét utáni felépülést. Az American College of Surgeons kutatóinak vezetésével készült tanulmány több mint 3000 korábbi kutatási eredményt elemzett, és meglepő felfedezést tett: a zenét hallgató betegek gyorsabban és ke
A dinamikusan változó kriptovaluta-piac most egy újabb szereplő számára teremthet vissza nem térő lehetőséget. Ez a mémcoin hasonló mintázatokat kezdett el követni, mint az egyik legnagyobb kutyás mémcoin 2021-ben. A robbanásszerű növekedési mintázat potenciális megismétlődése felkeltette a kriptovaluta-bálnák figyelmét is, akik a pletykák szerint
A waterdrop a világ egyik legnevesebb teniszversenyével és a „Summer of Tennis” eseménysorozattal való együttműködés révén bizonyítja elkötelezettségét a teniszsport iránt, és bemutatja exkluzív Player kulacsát.
Mindennapjaink folyamatos döntéshozatalból állnak: miként alakítsuk életünket, milyen értékeket képviseljünk. Sajnos sokan az elhatározásaikat csupán racionálisan, az eszükre támaszkodva hozzák, miközben kihagyják az érzelmeiket ebből a folyamatból. Vicsápi Natália, önismereti tanító, a Nati Method alapítója arra ad választ, miért fontos, hogy a sz
Egyre népszerűbb lesz a kriptoközösségen belül a yield farming, ami bármiféle eladás és kereskedés nélkül biztosít jövedelmet a befektetők számára. A yield farming egy egyedülálló módja a kriptóban való jövedelemszerzésnek. A yield farming során a befektető a kriptovalutáját leköti egy hitelezési protokollban, hogy kamatot szerezzen a kereskedési d