A közel-keleti válság eszkalációját tartja a világgazdasági kilátásokat terhelő legnagyobb kockázatnak a globális üzleti szektor az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics csütörtökön Londonban ismertetett friss globális befektetői felmérése szerint.
Még mindig a foci a legnépszerűbb sport az online sportfogadás piacán, ezen belül is a Bajnokok Ligája visz mindent - derült ki a Szerencsejáték Zrt. pénteki sajtóeseményén, ahol értékelték az elmúlt egy évet abból a szempontból is, hogy éppen tavaly ilyenkor indult el az új tippmixpro.hu. Horváth Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. sportfogadási vezetőj
A Deckers Outdoor jelentősen felülmúlta a piaci várakozásokat a második negyedévben, és a menedzsment megemelte éves értékesítési előrejelzését, amit elsősorban az UGG csizma és a Hoka futócipő márkák iránti erős kereslet alapozott meg. A pozitív hírek hatására a cég részvényei több mint 14 százalékkal emelkedtek a nyitás előtti kereskedésben.
Vissza kell helyezni a gazdák érdekeit az uniós agrárpolitika középpontjába. Az elmúlt években ezt mintha szem elől tévesztették volna a brüsszeli döntéshozók – mondta Nagy István csütörtökön.
A Microsoft a többi nagyvállalathoz képest viszonylag óvatosan közelíti meg a kriptovalutákat. Bár voltak kisebb kezdeményezések és fejlesztések a blokkláncon területén, később mindet megszüntették. A nyilvános állásfoglalások alapján a technológiai óriás nem tervez saját digitális valutát kibocsátani, ugyanakkor a kriptopénz-befektetéseket illetőe
Az UniCredit Commerzbankkal szembeni felvásárlási kísérlete és Mario Draghi versenyképességi jelentése élesen ráirányította a figyelmet a közelmúltban arra, milyen jelentős lemaradásba került mára az eurózóna bankrendszere az USA-éval szemben. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Budapest Economic Forumon mutatta be még szemléletesebben, hogyan mély
Kína büntetővámokat vezethet be bizonyos Eu-ból származó tejtermékekre. Az intézkedés az Európai Bizottság által a Kínából érkező elektromos autókra kivetett dömpingellenes vámok megtorlása.
Fogadta a szállásközvetítő cég képviselőjét, és jelezte azt is, hogy a kormány számára elfogadhatatlan, hogy a szállások késve jutnak a nekik járó pénzekhez.
Váratlanul nagyot nőtt a munkanélküliségi ráta Magyarországon a harmadik negyedévben. Elemzők a gazdasági nehézségek munkaerőpiaci következményeit emelik ki az értékelésekben.
A forint korábban is látványosan érzékeny volt a külső sokkokra, így nem meglepő, hogy az elmúlt hetek fejleményei láttán leértékelődött a magyar deviza. A rövid távú kockázatok között a legjelentősebb az amerikai elnökválasztás, amely a feltörekvő devizák mindegyikét nyomás alá helyezi. Egy esetleges hármas republikánus győzelem további leértékelő
Magyarország ilyen tempóban nem 2030-ra, hanem 3013-ra fogjuk utolérni Ausztriát. A budapesti jövedelmek a magyar átlag másfélszeresei, de nemzetközi összevetésben ezzel is elég hátul kullogunk az Eurostat legfrissebb adatai szerint. Észak-Magyarország az unió 11. legszegényebb régiója.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Katerina Shearert, a Booking.com Közép- és Kelet-Európai régió kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőjét.
Van elég orvos az ügyeleteken, a biztonságos betegellátás valamennyi személyi és tárgyi feltételét biztosítják, a betegforgalmat folyamatosan figyelik és elemezik - írta az Országos Mentőszolgálat (Omsz) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Júliusról augusztusra négy vállalat (Tesco, WHC, BKM Nonprofit Kft, Danubius Hotels) létszáma csökkent 100 főnél nagyobb mértékben. Itt van a HR Portál és az OPTEN céginformációs szolgáltató Létszámtrendek jelentése 2024 augusztusáról.
Az Apple ismét az öt legnagyobb okostelefon-gyártó közé került Kínában a harmadik negyedévben, részben az iPhone 16 bevezetésének köszönhetően. Az International Data Corporation (IDC) adatai szerint az Apple a második helyen áll a piaci részesedés tekintetében, míg a Huawei szorosan követi a harmadik helyen - számolt be a Cnbc.
A programba jelentkező vállalkozások többnyire az észak-keleti országrész és a Dél-Dunántúl településeit választották a borsodi vármegyeszékhelytől egy másfél ezres lélekszámú somogyi községig.
Megszületett a kormánydöntés: fejlesztik a Liszt Ferenc Repülőtér és a főváros közötti közúthálózatot, bár a konkrétumokról még keveset tudni. Közben Podmaniczky Mozgalom vezetője a vasúti bekötésről posztolt.
Akadtak olyanok az Ötöslottó 42. játékhetén, akik addig halogatták a játékot, míg végül, az utolsó pillanatban feladott szelvények sokasága miatt, lemaradtak a sorsolásról. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint ezek egyedi esetek, számosságuk nem mutatható ki.
Azok, akik látták 2021-ben, hogy a Shiba Inu mekkora felfutást produkált, jogosan érzik úgy, hogy egy történelmi lehetőségről maradtak le. Amennyiben ezt szeretné valaki átélni, úgy érdemes erre a három, kevésbé ismert altcoinra figyelnie. Cikkünk feltárja, miért is készülnek ezek a kriptovaluták jelentős felfutásra. Fedezd fel a digitális eszközök
A Verzió Dokumentumfilm Fesztivál minden évben láthatóságot biztosít azoknak, akik a mainstream történetmesélésen kívül maradnak. Idén először Lmbtq+ versenyszekcióval jelentkeznek, amit véleményvezérek segítségével is népszerűsítenek. Lengyel queer előadók, a zágrábi ballroom és voguing szcéna és a Kamerunban tapasztalható homofóbia is megjelenik
Fejér és Hajdú-Bihar vármegyékben is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állományok felszámolása folyamatban van. A járványvédelmi előírások betartása továbbra is kiemelten fontos.
Az Air France-KLM érdeklődést mutat a portugál TAP légitársaság privatizációja iránt, és nyitott a különböző lehetőségekre, beleértve a kisebbségi részesedés megszerzését is. A portugál kormány jelenleg tárgyalásokat folytat a potenciális befektetőkkel, köztük a Lufthansával és az IAG-vel, a British Airways anyavállalatával - tudósított a Yahoo Fin
Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése gyorsult októberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtökön közzétett előzetes értékei alapján.
A kormány által kidolgozott törvényjavaslat alapján jövőre az önkéntes pénztári megtakarítások adómentesen felhasználhatóak lesznek lakásfelújítási és korszerűsítési célokra is, miközben a MNB is olyan feltételek bevezetésén dolgozik, amelyek kedvezőbb zöld lakáshitelek felvételét teszik lehetővé. A két intézkedés közös hatását vizsgálta meg a mone
A Pest megyei közgyűlés megszavazta a Momentum előterjesztését, hogy a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár a jövőben ne 1, hanem 2 százalékos adót fizessen – írja a Magyar Narancs.
Az elsősorban mezőgazdasági gépkereskedelmi tevékenységéről ismert Axiál Kft. megállapodást írt alá a világ egyik vezető, innovatív hajtásrendszereket gyártó cégével, a német Deutz AG-vel, ezáltal tovább bővítve portfólióját.
A rohamosan közelgő amerikai elnökválasztás a kriptoszektort is lázban tartja – sokan úgy vélik, hogy Donald Trump győzelme az egekbe repítheti a BTC árfolyamát. A Bitwise, kriptoeszközökkel foglalkozó vagyonkezelő, stratégiáért felelős vezetője szerint a Bitcoin akár 92 000 dollárig is emelkedhet, ha Donald Trump novemberben megnyeri az elnökválas
"A mai napon országszerte több mint 60 helyszínen közel 5200 regisztrált látogatót várunk az Erőművek Éjszakája programjaira" – jelezte az eseményt útjára indító programon az MVM Paksi Atomerőműben Juhász Edit.