Sinkó Ottó, a Videoton Holding társtulajdonosa szerint a keletre fókuszáló stratégia, és az EU-transzferek leállása visszaveti az ország gazdasági teljesítményét, amely így elmarad a régiós átlagtól. A minimálbér túlzott emelése öngyilkos megoldás lehet, súlyos problémákat okozhat a vállalkozásoknak. Mi történt? A Portfolio-nak adott interjút Sinkó
Ai Pc-k képesek lesznek összetett feladatokat kezelni, olyanokat például, mint a gépi tanulás, az adatelemzés, vagy éppen a prediktív modellezés, amelyek egyre inkább beépülnek a jövőben a különböző üzleti funkciókba.
Önkényesnek minősítette az Oroszországban alkalmazott, a külföldi ügynökökről szóló törvényt ítéletében a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), leszögezve, hogy a rendelet "a bizalmatlanságot erősíti".
Az Egyesült Államok költségvetési hiánya a szeptember végével zárult pénzügyi évben 8,1 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit. Közölte az amerikai pénzügyminisztérium. A deficit 1832,8 milliárd dollár volt, ami az ország történetének harmadik legnagyobb hiánya. Ennél nagyobb hiányt csak a koronavírus-járvány első két évében regisztráltak. Az
Az okostelefonok globális kiszállítása 4 százalékkal, 316,1 millióra nőtt az idei harmadik negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve. Ezzel már az ötödik egymást követő negyedévben nőttek a kiszállítások. Áll az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentésében. A nem végleges számítások szerint a Samsung 18,3 százalékos részes
A hazai fizetőeszköz oldalazva várja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedd délutáni kamatdöntő ülését, amelyen az lenne meglepetés, ha változna a 6,5 százalékos irányadó ráta. A bizonytalan nemzetközi hangulatban a budapesti tőzsde még viszonylag jól áll, elsősorban az OTP Banknak és a Richternek köszönhetően. A nemesfémek és az olajárak felfelé ta
A Ledger által kifejlesztett felhasználóbarát alkalmazás első sorban kriptovaluták kezelésére és tárolására szolgál. A biztonságos portfóliókezelő szolgáltatás a Ledger hardvertárcáján keresztül elérhető, a küldés és fogadás mellett olyan funkciókat tartalmaz, mint a támogatott kriptovaluták stakinge és a DeFi alkalmazások integrációja. A Ledger Li
Kizárólag Budapestet érinti a rövidtávú lakáskiadás szabályozása - hangsúlyozza a Magyar Turisztikai Ügynökség kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 augusztusában a bruttó átlagkereset 628.800 forintot tett ki. Ez azt jelenti, hogy az előző év azonos időszakához képest a bruttó átlagkereset 73 ezer forinttal, azaz 13,1 százalékkal emelkedett.
Az utolsó negyedév közeledtével a befektetők úgy alakítják ki portfólióikat, hogy azok a legjobb nyereségi potenciállal rendelkező eszközöket tartalmazzák. A befektetők figyelik az elemzőket, és törekednek a legnagyobb potenciállal rendelkező tokenek megvásárlására. Miközben az Uniswap és az Apecoin nehéz piaci hangulatban navigál, a Zig Network (Z
Műfészkek, költőládák kihelyezésével segítheti a lakosság és az önkormányzatok a településlakó, rágcsálópusztító baglyok költését - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Hiába megy már jobban idén a kiskereskedelemnek, mint tavaly, és hiába van egy kis infláció is, kevesebb bevétele lett a költségvetésnek áfából, mint tavaly, amikor minden sokkal rosszabb volt.
Az őszi málnák kevés gondozást igényelnek, és sok betegséggel szemben ellenállóbbak, ami ideális választássá teszi őket mind a hobbikertészek, mind a tapasztalt termesztők számára. Emellett az őszi málnák gyümölcsét a nyár végétől egészen késő őszig szüretelhetjük.
Az egyik legnagyobb mémcoin, a Shiba Inu (SHIB) az elmúlt hónapban jelentős teljesítményt nyújtott, hiszen 30%-os árnövekedést ért el. Bár tegnap enyhén veszteségben volt, néhány fontos tényező arra utal, hogy a rali rövid távon folytatódhat. A SHIB árfolyama Az egyik bikás jelzés Shiba Inu Layer-2-es skálázási megoldásának, a Shibariumnak az újjáé
A Metrodom történetének első, nagyszabású image kampánya több szempontból jelent mérföldkövet a brand életében, hiszen ez a kampány vezeti be a Metrodom megújult márkaidentitását és pozicionálását
A világ számos városában zajló pezsgő kreatív életből magyar szakemberek is kiveszik a részüket. A Kreativ magazinban elindult sorozatunkban hárman mesélnek arról, mi indította el őket útjukon, mennyiben változtatta meg világlátásukat a külföldi tapasztalat és hogy a közép-európai gondolkodás előny vagy hátrány. Az első részben ismerjétek meg Nyéki
Idén harmadik alkalommal rendezte meg a MiértRádió? iparági összefogás a Nagy Rádiós Nap konferenciát, amely célja, hogy felhívja a hirdetési döntéshozók figyelmét a rádióban, mint hatékony marketingkommunikációs eszközben rejlő lehetőségekre.
Augusztust követően szeptemberben is csökkentek Európában az új autó eladások. Az EU-ban 6,1 százalékkal kevesebb gépkocsit adtak el, mint egy évvel korábban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,81 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 74 309,42 ponton állt, ami az előző, hétfői záróértékéhez képest 319,16 pontos, 0,43 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 319,97 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ve
Az akkumulátoripar versenyképessége, az innováció és a globális trendekhez való alkalmazkodás az idei Hungarian Battery Week konferencia kiemelt témája.
A fenntarthatóság témája és a körforgásos gazdálkodási elvek egyre szélesebb vállalati körökben hódítanak teret. A kereskedelmi és gazdasági szférákban is többen ismerik fel ennek versenyképességet, szervezeti hatékonyságot növelő aspektusait. A több mint 45 éves acélgyártási tapasztalattal rendelkező Frisomat mára ezeket az elveket nem csak saját
Társlapunk, a hrpwr.hu szervezésében megvalósult, a legnagyobb hazai HR kommunikációs verseny idén ismét számos kreatív és hatékony HR-megoldást vonultatott fel, új mércét állítva fel a kommunikáció, toborzás, munkáltatói márkaépítés és szervezetfejlesztés területén.
Csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe szeptemberben. Immár a hetedik egymást követő hónapban, miután februárban két éve először emelkedett. A Conference Board amerikai gazdaságra vonatkozó összetett indexe, a LEI (Leading Economic Index) szeptemberben az előző havi értékéhez képest 0,5 százalékkal
Az Építési és Közlekedési Minisztérium irányítása alatt tíz, nagy forgalmat bonyolító vasúti pályaudvart építenek újjá. Jelentette be Lázár János miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetében. Kiemelte, a program részeként magántőke bevonásával újjáépítik a debreceni vasúti pályaudvart. A program lényege, hogy a vasúti üzemet szétválaszt
Október 15-én a La Vida DUNA Rendezvényházban az influenszer marketing piacról, az influenszerek integrált kampányba történő bevonásáról és a fogyasztói trendekről tartottunk workshopot a PFR Grouppal közösen. Az esemény második felében többek között az influenszerek felelősségéről és a Hell T.Danny-vel közösen készített kampányáról volt szó.
A MyMeki Univerzum célja, hogy a kreatív platformon keresztül emocionálisan és vizuálisan megragadó formában mutassa meg azt, hogy a Mekis világunk tele van megannyi ízzel és élménnyel - és ez a McDonald’s appon keresztül folyamatosan elérhető számunkra.
A fiatalokat hozhatja helyzetbe a kormányhatározatba foglalt, 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv, amely támogatásokkal és korlátozásokkal élénkítené jövőre a lakáspiac forgalmát – véli Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A Freedom Holding Corp. hivatalosan is elindította globális tőzsdei kereskedési platformját, a Freedom24-et Magyarországon. Mostantól a magyar befektetők számára is elérhető mobilalkalmazáson és interneten keresztül, a NASDAQ-on jegyzett, 5,9 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező nemzetközi befektetési csoport, a Freedom24. A keresked
Miközben a Kiwi.com adatai alapján a közelgő őszi szünetben ismét Spanyolország a legnépszerűbb ország és London a legnépszerűbb város a repülős desztinációk listáján, egyre több honfitársunk szeretne távolabbi országokat is felfedezni. A top 10 ország közé most Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült. Ez a tendencia a városok rangs
Az ókori rómaiak és görögök sokkal környezetbarátabbak voltak, mint gondolnánk. Már a saját korukban felismerték a természet és az emberi egészség közötti elválaszthatatlan kapcsolatot, amely ma is központi kérdés. Az ő intézkedéseik előrevetítettek számos modern problémát, amelyekkel ma szembesülünk. Képzeljük el, hogy az ókori Rómában a Tiberis p
Bár a szolgáltatáscsomagok – tévé, internet, telefon összecsomagolása – már régóta elterjedtek a hazai piacon, a Yettel most egy új megközelítéssel érkezik: a szolgáltató ügyfelei mától szabadságot kapnak a kedvezmények eléréséhez szükséges szolgáltatások összeállításában, azt erre vállalt hűségidő nélkül érhetik el.
Az Arval Magyarország autólízing és flottakezelő augusztusban hirdetett pályázatot a vállalat PR tevékenységének koordinálására, valamint az ehhez kapcsolódó feladatok ellátására.