Volt magyar diákok készülnek perelni a román államot a román érettségi vizsgán elért gyenge eredményeik miatt, mivel szerintük Bukarest diszkriminálja a magyar tanulókat azzal, hogy nem idegen nyelvként oktatja számukra a románt – tájékoztatta szerdán az MTI-t a Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálata.
Az előző hónaphoz képest 2,1%-os csökkenés következett be az ágazat a teljesítményében, és ez előrevetítheti azt is, hogy az ipar mellett az építőipar ágazat is lefelé fogja húzni az október végén megjelenő Q3-as GDP adatokat. A nemzetgazdasági beruházások jelentős csökkenése fényében nem meglepő az ágazat teljesítménye. A hitelkamatok a korábbi ma
A XIX. század végén épült Hold utcai piac a belváros emblematikus helyszíne. Közel száz évig termelői piacként működött, 2014-es felújítását követően pedig Belvárosi Piac néven nyitotta meg újra kapuit, ahol az árusok mellett újhullámos kávézók és éttermek kaptak helyet. A vásári nyüzsgés mára a kortárs művészet legmagasabb iskolájának adta át a he
Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb harmadik negyedéves nyereségről és bevételről számolt be. A bank honlapján szerdán közzétett adatok szerint az adózott eredménye éves szinten 32 százalékkal, és 3,19 milliárd dollárra nőtt. A tavalyi harmadik negyedévi 2,41 milliárd dollárról. A részvényarányos nyereség 1,38 dollár
A modern kor technológiai és társadalmi kihívásai egyre nagyobb nyomást gyakorolnak ránk. Ha összehasonlítjuk a 20. század második felének mentális egészségügyi helyzetét a maival, láthatjuk, hogy napjainkban sokkal összetettebb problémákkal kell szembenéznünk. A technológia és a közösségi média térhódítása, valamint a gyors információáramlás hatás
Bevezetésének harmadik, utolsó fázisába ért az ICS2, amely felváltja a belépési gyűjtő árunyilatkozatok kezelésére létrehozott importellenőrzési rendszert, az ICS-t (Import Control System). Ebben a szakaszban a fuvarozók három lépésben csatlakozhatnak az új rendszerhez, írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az EKB mai kamatdöntését megelőzően szerdán ismét estek a hozamok a múlt hét végén elért, közel háromhavi csúcsokról. Két bázisponttal csökkent az amerikai és 4-gyel a német tízéves hozam, az előbbi 4%-ig, az utóbbi 2,2% alá. A dollár tovább erősödött, az EUR/USD 1,085-ig esett.
Létezik egy olyan világ, ahol egy lila ceruzának köszönhetően minden lehetséges. A Sony Pictures Television egész estés családi vígjátéka, a Harold és a varázsceruza egy klasszikus gyerekkönyv első filmes adaptációja, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt önfeledt kikapcsolódást ígér. A film október 15-től megvásárolható vagy kölcsönözhető az Apple
A következő hét időjárása változatosan alakul Magyarországon. A hét első felében főként fátyolfelhős, napos idő várható a ködfoltok feloszlása után, helyenként élénk keleti széllel, és a nappali csúcsok 12-19 fok között alakulnak. A hajnalok hűvösek lesznek, a szélvédett vidékeken fagypont közeli vagy alatti hőmérsékletekkel, kisebb esőre csak elsz
Egy szervezetben a női vezetők arányának 10%-os növekedése akár 7%-os innovációs teljesítménynövekedést eredményezhet – derül ki a WILL Foundation által készített kutatásból. A legfelsőbb vezetői szinteken lévő nők pedig akár 27%-kal javíthatják a vállalatok pénzügyi teljesítményét, hozzájárulva ezzel a vállalatok sikeréhez. A női vezetők és nők mu
A rákosrendezői vasúti terület megtisztítására kiírt első tenderek iránt nagy volt az érdeklődés, de öt bontásra ítélt lakásban továbbra is lakók élnek közölte a HVG megkeresésére az Építési és Közlekedési Minisztérium. A terület előkészítése során 27 lakást kellene kiüríteni, de öt esetben eddig nem sikerült megegyezni a lakókkal, így az ő lakhatá
A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC), a világ legnagyobb chipipari bérgyártója, jelentős profitnövekedésről számolt be a harmadik negyedévben. A vállalat teljesítménye felülmúlta az elemzői várakozásokat, amit elsősorban a mesterséges intelligencia iránti növekvő keresletnek köszönhet.
Munkácsy Mihály egy-egy művének elárverezését mindig kiemelt figyelem övezi idehaza és külföldön egyaránt – nem volt ez másképp a Virág Judit Galéria őszi aukcióján sem, ahol a magyar festőzseni nagyméretű olajképe 155 millió forintért kelt el. A Randevú az ablaknál című festmény Franciaországban jött létre, és egy rövidebb párizsi kitérő után 1914
Első helyre jött fel a Coinbase által fejlesztett Base hálózat a rollupok között a teljes zárolt érték (TVL) tekintetében. A Ethereumra második rétegként épülő megoldás 2,49 milliárd dolláros TVL-re tett szert, amellyel az Arbitrumot is sikerült megelőznie. A DeFiLlama adatai szerint a Base TVL-je 366 protokoll között oszlik meg. A teljes zárolt ér
A rendőrség már nemcsak az utcán, hanem az online térben is szolgál és véd, ahol a bűnügyek száma szinte kimeríthetetlen. Az internetes csalások szám évről évre növekszik, a kihívások pedig egyre komplexebbek. Dr. Timoska Kinga rendőr főhadnaggyal beszélgettünk arról, hogyan védi a rendőrség a lakosságot és vállalatokat a kibertérben, milyen megelő
A hosszú tárolásra termesztett almafajták gyümölcsein gyakran jelentkeznek különféle rendellenességek a tárolás során. Ezek esetenként jelentős gazdasági kárt is tudnak okozni.
Vida József, a magyar TV2 tulajdonosa és Mészáros Lőrinc régi üzlettársa is beszállt a TVN-ért folyó licitbe. A helyi értesülések szerint Vida ajánlata legalább 500 milliárd forintos befektetést jelentene. A lengyel sajtó orosz befolyásolási kísérlettől tart. Mi történt? Vida József, a magyar TV2 Médiacsoport Zrt. legnagyobb tulajdonosa is beszállt
Október 16-án indul a gazdálkodók számára a közvetlen és vidékfejlesztési támogatások előlegeinek kifizetése, amelyekkel év végéig több mint 321 milliárd forinthoz juthatnak hozzá.
Tavaly jelentősen nőtt az e-útdíj bevétele, amely a nehézjárművek úthasználata után került befizetésre. A gyorsforgalmi utak, különösen az M1-es autópálya, kiemelkedő szerepet játszottak a több mint 404 milliárd forintos összeg elérésében.
Leadta október 16-án a magyar kormány az Európai Bizottságnak a végleges Nemzeti Energia- és Klímatervet, amely értelmében Magyarország 2030-ra nem 40%-kal, hanem 50%-kal vállalja csökkenteni az üvegházhatású gázok bruttó kibocsátását az 1990-es bázishoz képest – derült ki a brüsszeli testület oldalára feltöltött anyagból.
Megjelent a Jungheinrich Okologisztika legújabb kiadványa, az “Intralogisztika 2040” mely az intralogisztika jövőjét elemzi, miközben betekintést nyújt abba, hogyan alakítják át a technológiai és gazdasági trendek ezt a szektort.
A forint a csütörtök reggeli kereskedésben 401 körül jár az euróval szemben, a nap további része mozgalmas lesz, hiszen megkezdődött a Budapest Economic Forum konferenciánk, amelyen többek között Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter is előad, így fontos gazdaságpolitikai jelzések is elhangozhatnak. Emellett délelőt
Az állóasztalok használata nem jelent megoldást az irodai ülőmunka káros hatásaira, sőt, egyes esetekben akár növelheti is bizonyos egészségügyi problémák kockázatát - derül ki egy új kutatásból. A Sydney-i Egyetem által vezetett tanulmány szerint a napi két óránál hosszabb ideig tartó állás növelheti a mélyvénás trombózis és a vizszerek kialakulás
A Bitcoin piacán gyakran megfigyelhetők szezonális minták, ahol az ősz – különösen október és november – rendszerint kedvez a kriptopiacnak. Hagyományosan a szeptember gyenge hónapnak számít, különösen a Bitcoin számára, ám az idei év váratlan fordulatot hozott. A vezető kriptovaluta szeptemberben is erősödni tudott, közel 7%-os növekedést produkál
Egy spanyol acélipari vállalat, a Sidenor fontolgatja, hogy vételi ajánlatot tesz a Talgo vonatgyáró cég részvényeinek akár egészére - derült ki egy, a spanyol tőzsdefelügyelethez benyújtott jelentésből.
Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa aktualizálta a vegyi anyagokra vonatkozó rendeletet, amely pontosítja az osztályozásra, címkézésre és csomagolásra vonatkozó szabályokat és hozzáigazítja azokat a kereskedelem különböző formáihoz, például az online értékesítéshez, vagy az ömlesztett árusításhoz az újratöltő állomásokon - tájékoztatott az uni
A kínai hatóságok biztonsági vizsgálatot javasolnak az Intel termékeire, amelyeket nemzetbiztonsági kockázatnak tekintenek. Az amerikai chipgyártó vállalat, amely jelentős bevételre tesz szert a kínai piacról, most újabb kihívással néz szembe a két ország közötti növekvő feszültségek közepette - számolt be a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozun
Egy ember meghalt, négyen megsérültek, amikor összeütközött két autó az 5-ös főút 48-as kilométerénél - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel a police.hu oldalon.
Szeptembertől megszűnt a zöld rendszám és a hozzá kapcsolódó kedvezmények a plug-in hibridek és a növelt hatótávolságú elektromos autók számára, ami jelentős visszaesést eredményezett a forgalomba helyezett járművek számában. A szeptemberi adatok alapján ezeknél az autóknál 98-99 százalékos csökkenés tapasztalható az év első hónapjaihoz képest.
Az európai törzsutasokra kivetett adó jelentősen csökkenthetné a repülés környezeti hatásait, miközben évente több tízmilliárd eurós bevételt generálna - derül ki egy új jelentésből. A javasolt intézkedés a legtöbb utas számára nem jelentene többletköltséget, viszont hatékonyan korlátozná a leggazdagabbak "túlzott" repülését - jelentette a The Guar
Az élelem a legalapvetőbb emberi szükséglet közvetlenül a levegő és a víz után. Az élelemhez való jogot az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is elismeri, hiszen a változatos, tápláló, megfizethető és biztonságos ételhez való hozzáférés mindannyiunknak szükséges az aktív és egészséges élethez. Ehhez képest az elmúlt évek társadalmi, gazdasági és é
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) idén már 9. alkalommal szervezi meg a "Mi a pálya?" műszaki pályaválasztó fesztiválsorozatot, amely eddig országosan már több, mint 60 ezer fiatalnak segített a pályaválasztásban. Az esemény célja változatlanul az, hogy megmutassa a fiataloknak, milyen lehetőségek várnak rájuk a műszaki területeken, ahol st
A Gránit Bank társalapítója és elnök-vezérigazgatója, Hegedüs Éva nyerte el a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján; a verseny globális döntőjében is ő fogja képviselni hazánkat. A program másik két győztese Balogh Ádám, a Baki Agrocentrum Kft. vezetője és Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapítója. A független bírálóbizottság öt különdíja
A Biodóm egyre kedveltebb rendezvénytér, az ebből befolyó bevételt ellenben teljes egészében elviszi a félbehagyott épület állagmegóvása és karbantartása. A fővárosi önkormányzat örömmel átadná a kulcsot a kormánynak. Mi történt? Az állami beruházásként épülő, félkész Biodóm egyre nagyobb teher a Fővárosnak – írta a Népszava. A befejezésére nincs p
Fejér és Hajdú-Bihar vármegyékben is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állományok felszámolása folyamatban van.