A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, az OPEC hétfőn publikált legfrissebb havi jelentése szerin a nyersolaj iránti globális kereslet 2024-ben és 2025-ben a korábban feltételezettnél lassabban fog nőni, elsősorban a kínai kereslet várható csökkenése miatt. Az OPEC szerint a globális átlagos napi olajkereslet az idén a 2023-ashoz képest mintegy na
Mint minden év szeptember végén, úgy idén is piacra dobta a kanadai fejlesztőcég legújabb focis játékát, az FC 25-öt. Milyen újítások kaptak helyet és vajon jobb lett-e az elődjénél? Minden idők legnépszerűbb focis játékára immár második alkalommal tekinthetünk az EA Sports sajátjaként. Bár a cég erősen hangoztatta, hogy a FIFA-val való együttműköd
Csökkent az új járművek eladása Törökországban szeptemberben éves összevetésben. A török autógyártók szövetsége, a Turkish Automotive Manufacturers Association (OSD) hétfőn publikált adatai alapján Törökországban a járműeladás éves összevetésben 11,6 százalékkal csökkent szeptemberben, miután augusztusban 0,8 százalékos bővülést jegyeztek fel. Szep
Mindenféle intelligenciával foglalkozik / foglalkozott - AI (mesterséges intelligencia), BI (üzleti intelligencia) és ügyfél élmény (CX – customer experience). Ha a helyzet úgy kívánja digitális transzformációs szakértő, adat és AI termékmenedzser, agilis product owner, projektmenedzser vagy éppen business analyst (üzleti elemző). Mindig a technol
A magyar gazdaság jelenlegi korrekciós időszakát és az Európai Unió iparpolitikai irányváltását elemzi Bod Péter Ákos közgazdász a Portfolio hasábjain. A szerző szerint a kormány növekedési céljainak eléréséhez már most is elkerülhetetlen a külső hitelfelvétel és nagyberuházások bevonása, miközben az EU egyre inkább a nemzeti szintű gazdasági szuve
Az ágazat teljesítménye sem szívderítő, de évek óta nem látott rossz adat jött az egyéb építmények (utak, hidak, közművek) építéséről. Utoljára a covid idején volt ennyire rossz a helyzet.
Hogyan válhat egy munkahely sokszínűbbé és befogadóbbá? Az euJobs HR-Group euChance programja nemcsak esélyt ad a megváltozott munkaképességű munkavállalóknak, hanem olyan vállalti kultúra építésében is segít, ahol mindenki megtalálhatja a helyét. Kóródi Edit, senior HR business partner és sokszínűségi tanácsadó, mesél arról, hogyan segítik a cégek
Mára a lakosság döntő többségének nem az év végével fordul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződése, így már nem helyeződik akkora hangsúly a novemberi kampányokra, mint ahogy azt korábban megszokhattuk. Ennek van egy jelentős hátránya: az ügyfelek hajlamosak elfelejteni a szerződéseik felülvizsgálatát, így könnyen az elérhetőnél
A munkaadók többsége bizakodó a jövő évvel kapcsolatban, gazdasági stabilizálódásra számítanak, és a vállalat létszámát tekintve is többen kalkulálnak bővüléssel, mint ahányan csökkenéssel. Minden második cég tervez béremelést, a cafeteria keretösszegét pedig minden ötödik emelné jövőre – mutat rá a Profession.hu szeptemberi felmérése.Közel 500 cég
Az MVM Future Talks ötödik évadának záró epizódja minden eddiginél merészebb kérdéseket feszegetett az emberi élet meghosszabbításának lehetőségeiről és a transzhumanizmus kihívásairól. Az október 11-i online talk show-n a magyar és nemzetközi tudományos élet kiemelkedő szakértői osztották meg gondolataikat arról, hogy meddig élhetünk a jövőben, va
2024 augusztusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az áremelkedés hátterében nagyrészt a főbb termelő országokban tapasztalható aszály, a közel-keleti válságok és a megnövekedett kereslet áll. A hét vége felé azonban a profitrealizálás és az amerikai dollár erősödése az árak enyhe csökkenését okozta.
Megvan, ki felel a diplomáciáért Varsóban a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére. Már ki is nevezték! Mi történt? Íjgyártó Bálint Istvánt nevezték ki Magyarország varsói nagykövetségének vezetésére a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére – derül ki a hétfői Magyar Közlönyből. Van múltja. A kárpátaljai származású diplomata 20
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6, az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nemrég felmondtam az előző munkahelyemen, és nemsokára kezdenék az újon, viszont a kettő között elhagytam ezt a rózsaszín TB kiskönyvemet. Ilyenkor mi a teendő? Hol tudok újat kiállítani? Ez lesz a harmadik munkahelyem, tehát 2 dátum már volt benne.
Az elmúlt egy évben érzékelhetően emelkedett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. A felmérés rávilágít a magyarok megváltozott megtakarítási szokásaira: érdemben nőtt azon válaszadók köre, akik akár félévr
2-2,5 millió autós teljesen passzív a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításával kapcsolatban. Kétharmaduk azért nem néz körbe az ajánlatok között, mert túl bonyolultnak tartja a folyamatot, elsősorban ezen kell változtatnia a piacnak - derült ki egy mai biztosítói sajtótájékoztatón, amelyen a közelgő, immár csak 400 ezer autóst érintő kgfb-kampány
A klímaváltozást mára minden korábbinál erősebben a bőrünkön érezzük és világossá vált, hogy elkerülhetetlen a karbonemisszió nagyarányú globális csökkentése. Az EU a Megújuló Energia Irányelvek további szigorításával nagy lépést tett a helyes irányba. Az új szabályozás része egy - a közlekedés jelentős emissziócsökkentését célzó - nemzeti e-mobili
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a harmadik negyedévben a személyautókra megkötött teljes körű casco biztosítások átlagdíja 212 400 forint volt, ami csupán 4 százalékkal haladja meg a 2023 hasonló időszakában tapasztalt 204 300 forintos szintet. A szerződők 20 százaléka 8 évnél idősebb autóra kötötte a biztosítást.
Rengeteg kereskedési ötlet és kereskedési stratégia lát napvilágot Discord szerverünk bitcoin szobájába, hála aktív felhasználóinknak. Napi témává vált a bitcoin árfolyam mozgása és a bikapiac kezdete. Az elmúlt napokban egyfajta libikóka mozgást láthattunk a BTC-től, aminek egy hétfő hajnali 4 órás gyertya vetett véget. Amint azt láthatjuk, a bitc
Szerezze meg adózóna előfizetését és az extra kreditpontokat még idei áron! Gyűjtse össze hiányzó kreditpontjait a System Media képzéseivel, és mindezt még idei áron. Naprakész tartalommal, szakértői válaszokkal várjuk. A Max, Prémium Kredit és Extra csomagjainkban már a 2025-ös Adó-, Tb- és 2024-es Munkajog-különszámok, amelyek digitálisan is elér
Dirk Gerkens tévés szakember, aki a hazai RTL-t, de a TV2-t is vezette, nem szépen vált el az RTL-csoporttól. A szövevényes, perekkel tarkított ügyben most előkerült egy 9 évvel ezelőtti hangfelvétel.
Különadót vethet ki az Egyesült Királyság a szerencsejáték szektorra. A londoni tőzsdén jegyzett Evoke, Entain, Flutter Entertainment és Rank Group részvényei zuhantak a bejelentések hatására, amelyek szerint az Egyesült Királyság kormánya akár 3 milliárd fontot is szeretne bevonni az ágazatból.
Az intézmények kialakulásának és a jólétre gyakorolt hatásának tanulmányozásáért Daron Acemoglu , Simon Johnson és James A. Robinson kapta idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat. Jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Az akadémia indoklásában egyebek között az szerepelt, hogy a díjazottak innovatív kutatást végeztek azzal kapcsolat
Vegyesen mozogtak az indexek az ázsiai tőzsdéken kedden. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,87 százalékkal, 39 950 pontra emelkedett a vezető Nikkei225 index, a részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,83 százalékkal nőtt. A tajpeji börze indexe 1,55 százalék, az ausztrálé pedig 0,79 százalék pluszban fejezte be a napot. A közép-eur
Többek közt Török Gábor és az újság szerkesztőinek havi beszélgetős podcastjával, valamint Jászberényi Sándor, Kele János és Pető Péter exkluzív hírleveleivel startolt a 24.hu előfizetéses kiadása, a 24 Extra. Az új szolgáltatás három különböző csomagban nyújt exkluzív cikkeken túl előfizetői hírleveleket, podcastot, eseményeket és kedvezményeket a
A többkörös kriptovaluta token-feloldási folyamatok azt jelentik, hogy egy projekt vagy platform előre meghatározott időpontokban „szabadítja fel” kínálatát. A befektetők, alapítók, fejlesztők vagy a közösség tagjai így minimálisra csökkentik a piacra gyakorolt hatásokat, ezzel fenntartva a projekt hosszú távú stabilitását. Október harmadik hetében
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,03 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,51 százalékkal emelkedett, viszont a párizsi CAC-40 index 0,09 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,16 százalék erősödést jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára
A beérkezett záró kifizetési kérelmek alapján közel ezer családnál már üzemelnek a kormány támogatásával telepített modern napelemes rendszerek - jelentette be keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM). A háztartási méretű naperőművek száma 2021 végéhez képest bőven megduplázódott.