Járműveink, városaink és közlekedési rendszereink fenntarthatósága olyan integrált megközelítést kíván, amelyben az ipar, a természet- és társadalomtudományok, valamint a művészetek képviselői egymással összefogva keresik a válaszokat a jövő kihívásaira. Ez
A VOSZ Barométer legfrissebb eredményei aggasztó trendeket mutatnak a vállalkozói szférában. Az üzleti hangulat tovább romlott, a beruházások növekedése elmarad, míg a vállalkozások a magas adóterhet és a csökkenő vásárlóerőt jelölik meg legnagyobb kockázatnak.
Nagyszabású online diákvetélkedőt indított a Nébih az Okos Doboz felületén, amelynek alapját a hivatal újonnan összeállított interaktív tananyaga és animációs videói adják.
Veiszer Alinda Győrffy Dóra közgazdásszal beszélget hetente megjelenő műsorának legújabb adásában. Többek között az akkumulátorgyár várható gazdasági eredményeiről, az amerikai választásról és a közpénzek elköltésének felelőtlenségéről esik szó.
Október elején indult el a lengyel Allegro magyar honlapja, a cég egyszerre lő a hazai vásárlókra és kiskereskedőkre. Megnéztük, mik most a legjobb ajánlataik, és megkérdeztük tőlük, miként vennék fel a versenyt az olyan riválisokkal, mint a Temu.
Mennyi a bruttó garantált bérminimum 2024-ben Magyarországon, milyen terhek képezik az összevont társadalombiztosítási járulék alapját és melyik az a teher, amelyet még egy CSED-en lévő anyának is meg kell fizetnie a jövedelme után? Hány éves korukban jár életkori alapon adókedvezmény Magyarországon a fiatal anyáknak? Melyik bank nem tartozik az MB
A Central Médiacsoport fiatalokat megcélzó kiadványa, a Refresher is meghívást kapott abba a nemzetközi kezdeményezésbe, amely a Z generációknak szóló platformokat foglalja magában. Az Entr projekt keretében a 18-30 éves korosztály számára készítenek előremutató és edukatív tartalmakat. Az Entr projekt 2021 májusában jött létre annak érdekében, h
Az eladók domináltak a hét utolsó kereskedési napján a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,7 százalékkal, a kukorica 0,4 százalékkal, a szójabab 1 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.
A technológiai innováció gyors üteme világszerte átalakítja az iparágakat, és ez alól a szórakoztatóipar sem kivétel. A média, a kultúra és azon belül a klasszikus zene is kezdi integrálni a fintech innovációkat, a blokchain technológiát és a kriptovalutákat. Ezek a digitális eszközök új módokat kínálnak a folyamatok menedzselésére, a bevételi forr
Idén sem tétlenkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a szabálymódosításokat illeti. Több olyan módosítás is életbe lépett 2024-ben, melyek szigorúbb feltételeket szabnak bizonyos vállalkozások működésére, ugyanakkor megnyíltak az adóoptimalizálást lehetővé tevő legális kiskapuk is. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő szerint egy cégnek
A szigorúbb brit szerencsejáték-szabályozások nyomán a Premier League klubjai új bevételi források felé fordultak. A sportfogadási oldalak helyét kriptotőzsdék veszik át, és ezzel a liga nemcsak megőrizte, hanem tovább növelte a szponzori támogatások értékét. 2024-re a Premier League klubjai közel 130 millió font értékű szerződést kötöttek kriptocé
A legkiemelkedőbb munkáknak járó Grand Prix elismerést ítélte oda a szakmai zsűri a Mediator "A Mátra Zaja" kampányának Közép-Európa legrangosabb kreatívszakmai versenyén, a Golden Drumon. A díjat a szlovéniai Portorožban csütörtök este tartott díjátadón vette át a független, full-service reklámügynökség csapata. A Grand Prix elismerést rendszeri
A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. A Samsung márkaértékének jelentős növekedését AI-iparági fellendülése, különösen a készülékeken belüli mesterséges intelligencia (AI)
Ismét ESG (Environment, Social, Governance) díjjal tüntették ki az Audi Hungariát: a tegnapi napon a győri vállalat Aluminium Closed Loop projektjét jutalmazták Effekt 2030 díjjal. Az Effekteam Egyesület 2019 óta
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének kutatói egy Balaton-felvidéki szőlőültetvényen vizsgálták a talajművelés környezettudatosabb módszereit.
Kiegészítő kereskedelmi szerződést írt alá a magyar MVM és az orosz Gazprom vállalat, aminek köszönhetően továbbra is versenyképes áron érkezik majd az orosz földgáz Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Goldberger Mária, a márka magyarországi képviseletének, a Genius Automotive Kft.-nek ügyvezetője, a bemutató kezdetén üdvözölte a szakmai partnereket. Köszöntőjében kiemelte, az Omoda bemutatkozását a közeljövőben a Chery cégcsoport másik autómárkája, a prémium kategóriát képviselő Jaecoo követi majd a hazai piacon. A forgalmazó képviselőjét Joch
Miközben a nagyobb kriptovaluták piacán visszaesés tapasztalható, a befektetők egyre inkább a CYBRO rendkívül jövedelmező előértékesítésére összpontosítanak. A stabil profittal kecsegtető új lehetőség a piac figyelmét egyre inkább felkelti. A cikk betekintést nyújt abba, mely digitális eszközök ígérhetnek növekedést, valamint értékes információkat
Ukrajna kulcsfontosságú mezőgazdasági ágazatában szinte minden alágazat brutális veszteségeket szenvedett, de a legnagyobb részt, a teljes összeg több mint felét a növénytermesztés csökkenése okozta – közölte a Kijevi Közgazdasági Főiskola (Kse).
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű "AA mínusz" államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings.
Az új csúcsokat beállító idei nyári szezon eredményeihez jelentős mértékben járult hozzá a beutazóforgalom bővülése. Június-augusztusban 2023-hoz képest 14%-kal több, 3 millió külföldi látogató érkezett, ami csaknem 8 millió éjszakát eredményezett a magyarországi szálláshelyeken. Németország után a legtöbb nemzetközi vendégéjszakát a visegrádi orsz
Floridában a kutató-mentő egységek folytatták a Milton hurrikán által érintett területek átkutatását, péntekig legkevesebb 10 halálos áldozatot találtak.
Lehullott a lepel az MTV EMA gála 2024-es jelöltjeiről. A hatalmas show ezúttal sem maradhat el: a zene európai ünnepe november 10-én Manchesterben tér vissza, a jelöltlistát pedig olyan nemzetközi sztárok vezetik, mint Taylor Swift, Ariana Grande, Billie Eilish, Charli xcx és Sabrina Carpenter. Az MTV EMA minden évben honorálja a szakma legnagyobb
A lapunknak nyilatkozó kalocsai helyi termelő szerint 4000-4500 forint alatti ár esetében már gyanakodni kell, hogy valójában olcsó kínai importtermék.
Törökország és Oroszország is jelentős lépéseket tett a Discord üzenetküldő platform ellen. Oroszország kommunikációs hatósága, a Roszkomnadzor néhány órával korábban blokkolta a Discord hozzáférését a tartalomszabályozási előírások be nem tartása miatt, Törökország pedig ezt követően korlátozta a platformhoz való hozzáférést. A tiltást először egy
A meddő párok ellátásában egyre fontosabbá válik a férfiak kezelése, ez a páciensek egy részénél akár szükségtelenné is teheti az in vitro fertilizációt, a szervezeten kívüli megtermékenyítést – közölte Zádori János, a Szegedi Tudományegyetem (Szte) Reprodukciós Medicina Intézet orvosigazgatója pénteken.
A nyugdíjpénztári alapok árfolyama a tavalyi rekordok után az idén is tovább emelkedett, sőt a hozamok bőven az infláció fölött alakultak az első kilenc hónapban. A nagyobb kockázatot vállaló portfóliók két számjegyű pluszban állnak.
Manapság a zöld hidrogént tartják a legmegfelelőbb választásnak a jövő energiapiacán mind energiatároló közegként, mind energiahordozóként, mind közlekedési, ipari és egyéb alkalmazások üzemanyagaként. Az elmúlt húsz évben egyre nagyobb erőfeszítéseket tettek a zöld hidrogéntechnológiák fejlesztésére, de még ma is számos probléma és megoldandó kérd
November elején induló pályázattal ösztönzi az elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását az Energiaügyi Minisztérium. A 28 milliárd forintos keretből támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járások tetszőleges településén. Hétfőn rajtol el a kapcsolódó technikai felhívás
Wellisch Alfréd tervei alapján épült az a bérház, amelyben 1899-ben megnyitott a Club Kávéház, a Vígszínházhoz köthető művészek, írók, alkotók egyik találkozóhelye. A kilencvenes években a helyén három kisebb üzlethelyiséget hoztak létre, amelyek közül a Hegedűs Gyula utcából nyílót a Vígszínház azzal a szándékkal bérelte ki és újította fel, hogy a
Idén is jól teljesítettek a nyugdíjpénztárak. A hozamok bőven az infláció fölött alakultak az első kilenc hónapban, a nagyobb kockázatot vállaló portfóliók két számjegyű pluszban állnak.
Október 10-én Csongrád-Csanád vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a Penny. A diszkontlánc mindig az adott szezonnak megfelelő promóciókat szervez; folyamatosan frissülő ajánlatokkal, hűségprogramokkal, valamint további Penny kártyával és applikáción keresztül elérhető akciókkal várják a vásárlókat a legújabb egységben is. Kezdeményezéseikke
A Waterloo-i Egyetem kutatócsoportja egy olyan energiatakarékos eszköz kifejlesztéséről számolt be, amely napenergiával alakítja át a tengervizet iható vízzé. Ezen megoldás alkalmazásával elegendő vizet tudnának megtisztítani ahhoz, hogy az Egészségügyi Világszervezet napi ajánlása szerint egy főre jutó alapvető ivóvíz- és higiéniai szükségletek ki
A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő rendszert fejleszt a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (Szte).