Az euró/forint hol alulról, hol felülről nyaldossa a 400-as határt, a részvénypiacok kivárnak az amerikai nagybankok gyorsjelentései előtt. Jókora céláremelés jött az OTP Bankra, a Molnál csúszhat a nem orosz olajra való áttérés. Musk csalódást okozott, de jöhet az UberTesla és már az FBI is saját kriptóérmét csinál.
A termények betakarítási idejének vége felé járnak a gazdák, és már lehet látni, milyen nagyságú bevétellel számolhatnak a 2024. évben. Különösen fontos kérdés ez annak tükrében, hogy elegendő-e a családi gazdaságban résztvevők létszáma ahhoz, hogy ki tudják használni a kedvező adózási lehetőségeket. A bevétel felosztásakor az adóév utolsó napján m
Azzal, hogy egyre melegebbek a nyarak, az árnyékolástechnika terén is új dimenziók jelentek meg. Bár kétségtelen, hogy egy lakásban igazán akkor lehet kellemes hűvös, ha egy klíma is működik benne.
A jövő évtől 3-6 százalék között alakulhat a GDP növekedési üteme, ehhez társul a gazdasági növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia, ami a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón Budapesten.
A jövő évtől 3-6 százalék között alakulhat a GDP növekedési üteme, ehhez társul a gazdasági növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia, ami a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón Budapesten.
A Kislépték Egyesület kétéves Arcchad projektjének keretében négy mintagazdaság lett kiválasztva, melyeket segíteni fognak a rövid élelmiszer-értékesítési lánccal (REL) kapcsolatos megoldásokkal és a klímaváltozás elleni fellépésben.
A kínai márkák villanyautói olcsóbbak, gyártóik gyorsabban fejlesztenek és az állam is támogatja őket. A Volkswagen súlyos problémái egyre nyilvánvalóbbak, az európai vevők pedig egyelőre nem szerettek bele az elektromos modellekbe. Egy részük nem is tervezi a vásárlást, ha nincs állami támogatás.
Országos átlagban már 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő - tudatta a Duna House.
Az amerikai nagybankok közül elsőként tette közzé idei harmadik negyedéves gyorsjelentését a legnagyobb amerikai bank, a JP Morgan. A bevételek és az egy részvényre jutó eredmény szempontjából is jobban teljesített a vártnál a pénzintézet, így a nyitás előtt 2,0%-os emelkedést mutat a részvényárfolyama.
A mezőgazdaságban minden beruházás kulcsfontosságú. A jól megválasztott eszközök nemcsak megkönnyítik a mindennapi munkát, hanem növelik a hatékonyságot és a termés mennyiségét is.
Az energiafelhasználásának felét megújuló forrásból biztosítja, 2030-ra felére, 2040-re pedig nullára csökkenti a Co2-kibocsátását tervei szerint a pezsgőpincészet. A termesztés és gyártás során alkalmazott innovatív fejlesztések a hatékonyságot és a fenntarthatóságot is szolgálják, csakúgy, mint a természettel való kölcsönösen előnyös együttműködé
A Wells Fargo amerikai nagybank az idei harmadik negyedévben a vártnál magasabb egy részvényre jutó eredményről, és a várakozásban szereplőhöz közeli bevételről jelentett. A befektetők a jelek szerint örülnek a híreknek, több mint 3 százalékot emelkedett a bank részvényeinek árfolyama a tőzsdenyitás előtti kereskedésben.
Noha mind a hazai felnőtt korú lakosság, mind a kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok többsége rendelkezik mesterséges intelligencia (MI) megoldásokat integráló digitális eszközökkel (pl. okostelefon, asztali PC, laptop), illetve szolgáltatásokkal (mobilinternet, vezetékes internet-előfizetés), továbbá a többség rendszeresen vesz is ig
Szombaton 17:30-as kezdettel szokásosan kisorsolja a Szerencsejáték Zrt. az 5-ös lottó nyerőszámait. Abból a szempontból lesz különleges a sorsolás, hogy újból kifejezetten magas nyereményért játszanak a szerencsére vágyók. Azt nem biztos, hogy megtudjuk, hogy kinek a kezébe kerültek a milliárdok, ha végül lesz telitalálat. Ha azonban nem, akkor id
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, ismét óriási bejelentést tett: a vállalat bemutatta új, önvezető robotaxi flottáját, amely forradalmasíthatja a városi közlekedést. A bejelentés során Musk kiemelte, hogy a robotaxik hamarosan a mindennapok részévé válhatnak, és egy olyan világot vetített előre, ahol az embereknek már nem lesz szükségük saját aut
A végtermék az egyik legfontosabb része az élelmiszeriparnak, ezért is fontos, hogy a kormányzat úgy gondolkodik az élelmiszeriparról, hogy azt támogatni kell – mutatott rá Nobilis Márton.
A világ legnagyobb labdarúgóklubjai történelmi, 10,5 milliárd eurós bevételt értek el a 2022/23-as szezonban a Deloitte Football Money League 27. kiadása szerint. Ez a szám 14 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest, ami a rekordszintű kereskedelmi (4,4 milliárd euró) és mérkőzésnapi (1,9 milliárd euró) bevételeknek köszönhető. A Mone
A kormány új rendelete szerint a kriptotanácsadóknak minimum egy év releváns szakmai tapasztalattal kell rendelkezniük a pénzügyi, a biztosítási vagy a kriptoszektorban. Szerda este a Magyar Közlönyben napvilágot látott egy új rendelet, amely szigorúbb feltételeket állapít meg a kriptovalutákkal kapcsolatos tanácsadást végzők számára. A jövőben a t
A magyar kis- és középvállalkozások üzleti hangulata, beruházási hajlandósága és anyagi helyzete is romlott az előző negyedévhez képest – derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, melyet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége rendelt meg. A szervezet főtitkára, Perlusz László az InfoRádióban elmondta: havonta csaknem ezer vállalkozás s
Az olasz bankszövetség (ABI) főigazgató-helyettese optimista hangvételű nyilatkozatot tett a banki hitelkamatlábak alakulásáról. A szombaton nyilvánosságra hozandó októberi adatok várhatóan további kamatcsökkenést mutatnak majd, folytatva az elmúlt hónapok tendenciáját.
Backoffice-ból stratégiai területté vált az IT a cégek életében, hiszen ma már nemcsak a rendszerek működését, de egy cég fejlődését, stratégiai irányvonalait is erőteljesen meghatározhatja – véli a K&H IT vezetője. Ehhez igazodva az IT kiadások is egyre tetemesebb részét teszik ki a működési költségeknek – elérve akár a 70
Megnőtt a barátoktól, rokonoktól kért kölcsönök száma az utóbbi hónapokban a közjegyzők tapasztalatai szerint. Ilyenkor érdemes írásban szerződni, akár egyoldalú kötelezettségvállalást is kérni, illetve tenni.
Több mint 50 előadó, 5 szekció, 9 kerekasztalbeszélgetés, rekord érdeklődés mellett - vagyis minden a magyar gazdaságról és Magyarország aktuális üzleti életéről, és annak kilátásairól. Mindez egy helyen, október 17-én a Budapest Economic Forumon. Cikkünkben részletesen bemutatjuk a konferencia szakmai programját, valamint azokat, akik már biztosan
Hiába bőkezű a magyar jog a 48 órás heti pihenőidővel, előtte a napi pihenőidőt ki kellene adni egy EU bírósági döntés szerint. Ennek alapján pénteken 13 óra után már a legtöbb munkavállaló rendkívüli munkaidőben dolgozna. Ezért pedig plusz pénz – 50 százalék pótlék – járna visszamenőleg is. Négy éve húzódik a napi és a heti pihenőidő kiadásának ké
Az árvolatilitás stabilan magas a régió nagykereskedelmi villamosenergia-piacain; a negatív árak velünk maradnak, és nem lokális jelenségekről van szó. A rugalmasságnak már a nagykereskedelmi piacon is komoly értéke van, és a rugalmasságot piaci szemlélettel tovább lehet ösztönözni, amit az árjelzések is elősegítenek. Fogyasztóként is érdemes látni
Az európai napelem és akkumulátoros energiatárolás gyors fejlődése új lehetőségeket teremt mind a megújuló energia fejlesztőinek, mind az ipari és kereskedelmi fogyasztóknak, de egyúttal jelentős kihívásokkal is jár. A negatív áramárak megjelenése és a hálózati kapacitások szűkössége olyan problémák, amelyek befolyásolhatják az ágazat növekedését.
Több ezer cégre vonatkozik Magyarországon a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, a Nis2, az előírt regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól - hívta fel a figyelmet az Ey nemzetközi tanácsadó cég.
A magyar bankrendszer stabil és válságálló, a hitelezés és a digitalizáció növelésével a következő évekbe tovább fokozhatja teljesítményét jelentette ki Varga Mihály a Gránit Bank üzleti reggelijén, Budapesten. A pénzügyminiszter kiemelte: a gazdasági semlegesség politikájának köszönhetően a magyar gazdaság növekedése 3-6% közötti pályán mozoghat a
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,74 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt. A BUX 11.30 órakor 74 245,67 ponton állt, ami az előző, csütörtöki záró értékéhez képest 90,5 pontos, 0,12 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 91,24 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,3 milliárd forint volt, a vezető részvén
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az idén ötödik alkalommal szervezi meg az Erőművek éjszakáját, október 25-én különleges helyszínek és egyedülálló programok várják a látogatókat az ország több mint 60 pontján - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
A német nyelv ismerete egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A munkáltatók gyakran szólítják meg a németül jól beszélő álláskeresőt, ha épp erre a skillre van szükségük. De sokan az új élet reményében kezdenek el németül tanulni.