2023. szeptember 23. szombat

szept. 23
4:45
Európai önvezető szoftver hódít az Egyesült Államokban (newtechnology.hu)
Megkezdte hódító útját a tengerentúlon az Oxa Driver. Az önvezető szoftvert gyártó brit startup az amerikai Beeppel írt alá stratégiai megállapodást a vezérlőprogram telepítéséről. Utóbbi vállalat több jelenlegi és jövőbeli utasszállító járműplatformjába fogja telepíteni az Oxa szoftverét – áll a partnerségről megosztott közleményben. Az első és le
szept. 23
4:51
Milyen betegség támadta meg a díszgalagonyát? (Agrofórum)
Díszgalagonyafám levelein kis barna foltok vannak. Milyen betegség támadta meg? Tavasszal még virágzott és semmi baja nem volt. Nyár közepétől a leveleken pöttyök jelentek meg és gyorsan elszáradtak. A fa még él, próbálkozik új hajtásokkal és levelekkel, de évek óta ez történik.
szept. 23
5:12
Németországban rekordmértékben csökkentek a lakásárak (ProfitLine)
Rekordmértékben csökkentek a lakásárak Németországban az idei második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közölt adatai szerint.
szept. 23
5:24
Időjárás: Ma 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat! (Agroinform)
Szélrohamok is lehetnek és nagyméretű jég is eshet.
szept. 23
5:33
A pókok a környezetszennyezés jelzői (Magyar Mezőgazdaság)
A higannyal szennyezett folyók és tavak közelében élő pókok átadhatják ezt a szennyezést a szárazföldi állatoknak, és jó indikátorai a szennyezésnek.
szept. 23
5:39
Fekete esztendő, több mint 10 ezerrel csökkent a magyar vállalkozások száma az idén (Piac és Profit)
2023 augusztusáig a vállalkozások száma 10,5 ezerrel csökkent. Augusztusban az alapítások az idei évben először haladták meg a megszűnéseket. Az újonnan indított felszámolások száma 1 200 fölé esett, melyben továbbra is a 3-5 éves cégek a leginkább érintettek, 40 százalékos aránnyal.
szept. 23
5:45
Japánban leplezte le a Lexus a változó fogyasztói igényekre reagáló vadonatúj modellportfólióját (Márkamonitor)
Takashi Watanabe, a Lexus világszintű elnöke néhány nappal ezelőtt bepillantást engedett a vállalat új modellkínálatába. A cégvezér emellett bemutatta a Lexus járműgyártásának jövőbeli irányát, valamint ismertette az akkumulátoros elektromos járművek fejlesztésében és népszerűsítésében rejlő kihívásokat. Watanabe emellett a hidrogénmotorral felszer
szept. 23
5:45
Booking.com botrány: Jobban járhatunk, ha közvetlenül foglalunk (KKV Magazin)
A Gazdasági Versenyhivatal (Gvh) már vizsgálódik a holland Booking.com szerződési és szerződésteljesítési gyakorlata kapcsán, ám a hazai szállásadóknak még jó időbe telik helyrehozni az esetlegesen okozott károkat. A hazai hotelek közül többen most azon vannak, hogy tudatosítsák a vendégeikkel: akár sokkal jobban is járhatnak, ha közvetlenül foglal
szept. 23
5:45
100 diákkal indult el a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja (newtechnology.hu)
Szeptember 18-án új, akár egy egész életpályát megalapozó szakképzési program indult Debrecenben. A bajor prémiumgyártó duális szakképzési programja keretében a Debreceni Szakképzési Centrum három technikumából, összesen négy szakma alapjait kezdi el elsajátítani száz diák. Debrecenben 2025-ben a BMW Group teljes értékű autógyára kezdi meg a termel
szept. 23
5:45
Szabaduljon meg már ősszel a gabonagyomoktól! (Mezőhír)
Minél korábbi a vetésünk, annál korábban jelennek meg a gyomok is a mezőgazdasági kultúrában.
szept. 23
5:45
A silókukorica-betakarítás technológiája és műszaki eszközei (Agrárágazat)
A tárcsás szecskázók korlátozott geometriai méretei miatt az ilyen szerkezettel szerelt gépek tömegteljesítménye behatárolt.
szept. 23
5:48
Nézzük, idén mekkora pusztítást végzett a dióburok-fúrólégy! (Agroinform)
Töltse ki ön is kérdőívünket, hogy megtudjuk, idén mekkora a baj.
szept. 23
5:54
Vannak, akik jól jártak a napelem telepítéssel. Mutatjuk a részleteket! (Alternatív Energia)
Magyarországon a napelemek telepítését kivárók most hosszú távú előnyökre tehetnek szert.
szept. 23
6:16
150 ezer forintos napelemes rendszert engedélyeztetnének hazánkban is (Tiszta Jövő)
A német erkélynapelemek piaca virágzik, és az évtized végéig 12 millió modult is elhelyezhetnek az országban, miközben Magyarországon is egyre többen támogatják az ilyen technológiák engedélyezését.
szept. 23
6:16
Ötvenezer forint a határ a kártyás vásárlásoknál (Márkamonitor)
A fiatalok több mint fele (54 százaléka) részesíti előnyben az elektronikus fizetést az üzletekben, boltokban – nem online – történő vásárlások során. Ötödük 50-99 ezer forintért vásárol egy hónapban bankkártyával, de szintén 21 százalékuk több mint 200 ezer forintot költ el egy hónapban. Az átlagérték 88 ezer forint, a medián 50 ezer forint a K
szept. 23
6:24
Itt a friss lista: ezek az állampapírok most a magyarok kedvencei (Portfolio)
Kijöttek a friss állampapír-statisztikák, ezek alapján augusztus végén már 9460 milliárd hevert forintos lakossági állampapírokban, ami év eleje óta 840 milliárdos állománybővülést jelent. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a legtöbb lakossági megtakarítás az inflációkövető prémium állampapírban van, azonban a lista további része már tartogat m
szept. 23
6:24
A háborút és Oroszországot kezdik másként látni a gazdasági érdekek miatt a világ egy részén (Növekedés)
A mostani G20-csúcstalálkozó több szempontból is meglepetést hozott. A keleti és déli országok súlyának növekedését mutatja, hogy az ukrán téma helyett India, az Afrikai Unió felvétele domináltak, miközben a BRICS- csoport kibővítése Oroszországot más tüntette fel. A kínai Új Selyemút kezdeményezéssel rivalizáló Ázsia-Közel-Kelet-Európa folyosó bej
szept. 23
6:24
Szerinted a Doge vagy a Pepe az erősebb mém érme? Tippeld meg! (BitcoinBázis)
Egészen páratlan kezdeményezés indult el a kriptoszektorban, amivel nem csak azt tudhatod meg, melyik a legjobb mém érme, hanem közben
szept. 23
6:30
Stripe fizetés elszámolása (Adózóna)
Több olyan fizetési platform létezik, amely használatánál nem egyértelmű, hogy az önálló pénzforgalmi számlának minősül-e, vagy éppen csak egy fizetési szolgáltató, amely mögött a saját bankszámlánk áll, így nem magától értetődő ezek könyvelése sem. Olvasói kérdésre Gyüre Ferenc adótanácsadó válaszolt.
szept. 23
6:48
Case Ih gépek átfésült dizájnnal, Steyr hibrid traktor és még rengeteg gépújdonság (Agroinform)
A valaha volt legerősebb Case IH traktor, új STEYR Hybrid CVT traktor, Steiger 715 Quadtrac csúcsverzió és egy elektromos mindenes.
szept. 23
6:48
A Match4 sportcsatornán láthatják a magyar szurkolók Szoboszlai Dominik következő szereplését (Márkamonitor)
A Liverpool öt forduló után tizenhárom pontjával a Premier League tabella harmadik helyén áll, az eddigi szezonban négy győzelem és egy döntetlen fűződik a nevéhez. A West Ham sem szerepel gyengén, bár az első meccsüket elbukták és az utolsó fordulóban is döntetlen játszottak, a tíz pont elegendő a lista hatodik helyéhez.   Szoboszlai bemutatkozásr
szept. 23
6:48
Új közösségi platformmal hóditja meg a magyar milliárdos vállalkozó a világot (KKV Magazin)
2004-ben költözött Írországba, majd a világ számos pontján is élt Joe Bitter, vagyis Bitter József. A 76 országban működő E-commerce vállalkozásairól ismert magyar származású üzletember korai kriptovaluta portfóliójával emelte új dimenzióba a karrierjét. Noha a vállalkozó ma már elégedetten dőlhetne hátra, Bitter Józsefnek mégis van egy szívügye: s
szept. 23
6:48
Hódítanak az ipari robotok az Európai Unióban (newtechnology.hu)
Az EU 27 tagállamában 2022-ben közel 72 ezer darab ipari robotot telepítettek, ami hatszázalékos növekedés az előző év számaihoz képest – állapítja meg a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) riportja. „Az EU-n belül a vezető öt ország
szept. 23
6:54
Autonóm elektromos nehéztraktor – vezetékkel (Magyar Mezőgazdaság)
Teljesen elektromos hajtású nehéztraktort fejlesztett ki az olasz OXE-E cég.
szept. 23
7:18
Csak a Kripto Akadémia olvasóinak: a PrimeXbt 200 dollárig megduplázza az első befizetés értékét (Kripto Akadémia)
YouTube csatornánk követői az elmúlt hónapokban gyakran találkozhattak a PrimeXBT és a Kripto Akadémia közös nyereményjátékával. A kereskedő videókban és a Discord csatornánkon 50 és 1000 dollár közötti értékkel rendelkező kuponokat osztottunk szét, melyekkel bárki ingyen belevághatott a valódi pénzes kereskedésbe. A kizárólag nálunk megszerezhető
szept. 23
7:18
Európa szerte rendezvényekkel és ismeretterjesztő kampányokkal ünneplik az Ökogazdálkodás Napját (Márkamonitor)
Magyarországon az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet hívja fel ismét a vásárlók figyelmét a bio termelés és fogyasztás előnyeire. Nemzetközi adatok szerint a biogazdaságokban átlagosan 30%-kal több faj él, jobb a talaj minősége és vízmegtartó képessége. Bár a biotermékek előállításához sok tudásra és tapasztalatra van szüksége a gazdáknak, egy k
szept. 23
7:39
A külügy államtitkára szerint "a magyar-orosz együttműködés átvészelte a nehéz időszakot", épülhet Paks 2. (444.hu)
Már működnie kellene az új blokkoknak.
szept. 23
7:48
Félted a szíved? Akkor fehér cukor helyett ezzel édesíts! (Agroinform)
A fehér cukor helyett is van finom és egészséges megoldás, ha édességre vágysz.
szept. 23
7:48
Tárlat nyílik a 24.hu fotóiból (Márkamonitor)
Az elmúlt másfél év munkáiból válogatott Szemtanúk kiállítás képein látható fotósorozatban megörökített ménes, eldugott természeti szigetek és új nézőpontból megmutatott városi szegletek, feszült történések kimerevített pillanatai és modernizált ünnepek egyaránt. Mindez a Magyar Nemzeti Múzeum kerítésén, a World Press Photo kísérő tárlataként.   "A
szept. 23
7:48
Úgy kaphatnánk a nyugdíjat, mint a németek (Növekedés)
Teljesítményalapú, egyszerűen követhető modellt dolgozott ki a Corvinus kutatója, német mintára. A gyermekvállalást jobban elismerné, a régi nyugdíjasok nem szakadnának le a frissnyugdíjasoktól, az özvegyi nyugdíj méltányosabbá válna. Mindehhez pedig a kassza nem igényelne több forrást.
szept. 23
7:54
Technológia-imádó vállalkozó anyuka Az Év Marketingese (KKV Magazin)
A veszprémi Sóskuthyné Mészáros Mira lett Az Év Marketingese. A fiatal vállalkozónő példátlan gyorsasággal alkalmazza a legújabb technológiai újdonságokat a marketingjében, mellyel kiemelkedett a piaci versenyből. A 16. Marketing Szuperkonferencia keretében megrendezett verseny, idén először élő online közvetítésen is követhető volt a Facebookon.
szept. 23
8:00
Elhunyt a volt olasz köztársasági elnök, aki 1956-ban Moszkva mellé állt (Növekedés)
98 éves korában elhunyt Giorgio Napolitano volat olasz köztérsasági elnök, akit kétszer is megválasztottak Olaszország elnökének. Napolitanio kommunista politikusként kezdte pályafutását, az 1956-os forradalom idején a Szovjetunió mellé állt, majd évtizedekkel később önkritikát gyakorolt.
szept. 23
8:12
Így lehet kriptóval passzív jutalomhoz jutni (ProfitLine)
Hosszú utat tettek meg a kriptopénzek a Bitcoin megjelenése óta. Míg kezdetben a Bitcoin bányászatával egy szűk, kiváltságos réteg szerezhetett jutalmakat, mára lehetségessé vált, hogy mindössze az érmék birtoklásával passzív jutalomhoz tudjunk jutni.
szept. 23
8:18
Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a Westend (Márkamonitor)
Magyarország 2021-ben lépte át a 4 millió forgalomban lévő gépjárműállományt, ebből tavaly közel 1,5 millió fordult meg a Westendben. A piaci trendek azt mutatják, hogy bár az arányuk továbbra is alacsony, a környezettudatos megoldások egyre nagyobb teret nyernek. A globális mikromobilitási piacon (rollerek, közösségi megosztásban használt közleked
szept. 23
8:18
A bitcoin tárcák fejlődése: papírtól a DeFi-t is kezelő tárcákig (BitcoinBázis)
2009-es megjelenése óta igencsak átalakult a pénzügyeket forradalmasító digitális eszköz, a Bitcoin. És ez nem csak magára a kriptovalutára és
szept. 23
8:24
Csökkent a hosszan friss tej, a tejföl, a trappista sajt és a vaj fogyasztói ára (Agrofórum)
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2023 júliusában az Európai Unióban 14 százalékkal, Új-Zélandon 27 százalékkal, az Usa-ban 32 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
szept. 23
8:24
Egy évvel meghosszabbították az Öko támogatást (Agrárágazat)
Agrártámogatás: meghosszabbodott a 2018-ban meghirdetett Öko támogatás kötelezettségvállalási időszaka!
szept. 23
8:24
Agrilevante, robottechnológiák a reflektorfényben (GépMax)
Bariban a 300 négyzetméteres próbaterületet három 14 méteres sorral rendelkező szőlőskertként alakítják ki.
szept. 23
8:24
Folyik a batáta-betakarítás: nagy termés, hatalmas piac (Mezőhír)
Kevés műtrágyával és vízzel, növényvédő szer nélkül hatalmas profit – a batáta esetében nem dajkamese, hanem távlatos piaci valóság a mezőgazdaságnak.
szept. 23
8:24
Anyagmozgatás: Eu-támogatással fejlődik a dunavecsei kikötő (Transpack)
Gyorsabb és hatékonyabb logisztika, konszolidált munkacsúcs, takarékos energiarendszer: nagy csarnokberuházás Eu-támogatással a dunavecsei kikötőnél.
szept. 23
8:30
Már nem kell sokat aludni és megnyílik a legendás Corvin áruház, megvan a pontos időpont (Infostart)
A jövő hónapban, azaz októberben.
szept. 23
8:30
Háború: Amerikai szuperrakétákat kap Kijev (Növekedés)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Joe Biden amerikai elnök személyesen egyeztetett az új katonai támogatásokról Washingtonban. Kanada is újabb katonai segélycsomagot ad Kijevnek.
szept. 23
8:36
Munkásszállóvá alakítanak egy debreceni plázát – terjed a Facebookon, kár, hogy nem igaz (Telex)
Ellepték Debrecen környékét a vendégunkások, rengeteg hamis elmélet terjed róluk az interneten.
szept. 23
8:42
A Roszatom feje szerint mostantól akadálytalanul folyhat Paks II. építése (Telex)
A külügy tartja magát ahhoz a nem túl valószínű forgatókönyvhöz, hogy 2030-ra üzembe állhat az erőmű két új blokkja.
szept. 23
8:48
Így mentsd meg, ha megfeketedett a dió! (Agroinform)
A legjobb, ha megelőzöd a bajt, de ha már megfeketedett a dió, akkor sincs még minden veszve.
szept. 23
8:48
Tisztújító Küldött Közgyűlést tartott a Tej Terméktanács (Magyar Mezőgazdaság)
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 2023. szeptember 20-án tartotta – háromévente esedékes – tisztújító Küldött Közgyűlését.
szept. 23
9:00
Nincs mese, a jelek szerint Paks II. immár visszafordíthatatlan (Menedzsment Fórum)
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől az elmúlt évek előkészítése, engedélyeztetése révén, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon - hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója pénteken a Paks II. atomerőmű területén tartott sajtótájékoztatón, miután Magyar Leventével, a
szept. 23
9:12
Lassan nyolcvanezer zöld rendszámos jármű közlekedik hazánkban (ProfitLine)
Magyarországon már csaknem 80 000 zöld rendszámos jármű közlekedik, amelyek a teljes gépjárműállomány kevesebb mint 2 százalékát adják, a forgalomban viszont a környezetkímélő járművek felülreprezentáltak - közölte a Magyar Elektromobilitás Egyesület (Elmob) pénteken, az autómentes napon az MTI-vel.
szept. 23
9:18
A magyar autóknak még mindig csak ilyen kis százaléka zöld rendszámos (Menedzsment Fórum)
Magyarországon már csaknem 80 000 zöld rendszámos jármű közlekedik, amelyek a teljes gépjárműállomány kevesebb mint 2 százalékát adják, a forgalomban viszont a környezetkímélő járművek felülreprezentáltak - közölte a Magyar Elektromobilitás Egyesület (Elmob).
szept. 23
9:18
Jönnek a reklámok Amazon Prime-ra (Media1)
A streamingszolgáltató a nagyobb projektek finanszírozását reméli a változástól.

Keresés