A Gazdasági Versenyhivatal (Gvh) szerint a Regenera revitalizáló és másnaposság elleni ital gyártója és forgalmazója, az Sshs Group Kft. és a Regenera Hungary Kft. alaptalanul állították a termék másnaposság elleni hatását, ezzel megtévesztették a fogyasztókat, emiatt a Gvh a vállalkozásokat megfelelési program bevezetésére kötelezte, valamint megt
A zéró-tudás (angolul zero-knowledge) technológia a decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legfontosabb eszköze. A 2022-ben több mint 725 millió dollárral megtámogatott
Franciaország a minap bejelentette, hogy az Apple-nek le kell állítania iPhone 12 modelljének értékesítését Franciaországban az elfogadott küszöbérték feletti sugárzási szint miatt. A BBC beszámolója szerint Belgium, Hollandia és Németország is vizsgálja a kérdést. A német szabályozó hatóság szerint a francia vizsgálat olyan intézkedésekhez vezethe
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva az építőipari termelés volumene 3,4, az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 11,6 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 5,0 százalékkal csökkent.
A mechanikai gyomirtás nem csupán abban különbözik a kémiai növényvédelemtől, hogy (legalább részben) elhagyjuk a permetszerek használatát, hanem mást, ennél sokkal többet jelent. De pontosan mit is?
A Szupermenta program jubileumi, 100. terméktesztjén instant kakaóitalporokat elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
A tegnapi napot emelkedéssel zárták a tőzsdék Amerikában, ezt követően pedig ma reggel Ázsiában vegyes hangulatban telt a kereskedés. Európában pedig közel 1 százalékos pluszban vannak a vezető indexek a nyitást követően. A határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján pedig az amerikai tőzsdéken is az emelkedésé lehet a főszerep. Ami a gazda
A reggeli nyitást követően kisebb mínuszban van a magyar tőzsde. A blue chipek közül emelkedik a Magyar Telekom, stagnál az OTP és a Richter, valamint mínuszban vannak a Mol részvényei.
Ismét reneszánszát éli az atomenergia a globális energiaellátási bizonytalanságok apropóján, ezt mi sem támasztja jobban alá, mint hogy az urán árutőzsdei árfolyama 12 éves csúcsra emelkedett nemrég.
Mától kezdve egészen szeptember 29-ig nyilatkozhatnak a pedagógusok arról, ha nem áll szándékukban aláírni a 2024. január 1-től életbe lépő új szerződésüket. A közoktatást már nyáron elhagyók nem kaphattak végkielégítést, így valószínű, hogy sokan megvárták a szeptembert.
Az év végére a jelenlegi 13 százalékról 10-11 százalékra csökkenhet az alapkamat – mondta a Reutersnek Pleschinger Gyula, a Monetáris Tanács tagja. A jegybank döntéshozója szerint nem fognak hirtelen meglepően nagy lépésekkel haladni a múlt heti lengyel kamatvágás után sem.
Pert nyert az Index múlt héten a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán. Az ügy hosszú évekre, 2014-ig, még a portál korábbi korszakára, az előző szerkesztőség idejére nyúlik vissza, amikor az azóta Fidesz közelbe került médium Áder Jánosra kiszabott korábbi állítólagos fogdabüntetéséről írt cikket és annak tartalma miatt a magyar bíróság joger
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Regenera revitalizáló és másnaposság elleni ital gyártója és forgalmazója, az SSHS Group Kft. és a Regenera Hungary Kft. alaptalanul állították a termék másnaposság elleni hatását, ezzel megtévesztették a fogyasztókat, emiatt a GVH a vállalkozásokat megfelelési program bevezetésére kötelezte, valamint megt
Kedvező adatok érkeztek Kínából: augusztusban megugrott a gyáripari termelés és a kiskereskedelmi forgalom is. Ugyanakkor az ingatlanszektorban zajló válság kétségeket ébreszt azzal kapcsolatban, hogy a nyár végi kép mennyire lehet tartós, írja a Reuters. A gazdaság stabilizálására tett erőfeszítések mellett a kínai döntéshozóknak meg kell küzdeniü
Von der Leyen szavait a „történelem felhívásáról”, miszerint geopolitikai kényszerek miatt szükséges bővíteni az EU-t, ezúttal inkább taps, semmint szkepticizmus fogadta. A bővítést napjainkban Brüsszel egy szükséges lépésnek tekinti az EU, sőt tágabb értelemben Európa biztonságának helyreállításához. Káncz Csaba jegyzete.
Hamarosan kiderülhet a novemberi nyugdíjemelés mértéke, a szerdai Kormányinfón elhangzottak alapján szeptember végén születhet erről döntés. A nyugdíjkorrekció hatalmas kiadás lesz a kormánynak még év vége előtt, az elemzők előzetes várakozásai alapján úgy tűnik, elérheti a 150 milliárd forintot. Valószínűleg nem lesz tartható további intézkedések
A tegnapi tőzsdei debütálás bombasiker volt az idei év legnagyobb tőzsdei bevezetését bonyolító Arm számára. A vállalat részvényárfolyama csaknem 25 százalékkal emelkedett a bevezetési ár fölé, majd a zárás után még tovább menetelt felfelé az árfolyam. Az IPO sikere egyesek szerint fordulatot jelenthet az elsődleges nyilvános részvénykibocsátások p
2023 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a Regenera revitalizáló és másnaposság elleni ital gyártója és forgalmazója, az SSHS Group Kft. és a Regenera Hungary Kft. alaptalanul állították a termék másnaposság elleni hatását, ezzel megtévesztették a fogyasztókat, emiatt a GVH a vállalkozásokat megfelelési program bevezetésére kötelezte, valamint megtiltott
A UBS Group vezérigazgatója, Sergio Ermotti bejelentette, hogy 2026-ig marad pozíciójában, hogy felügyelje a korábbi rivális Credit Suisse integrációját, a globális pénzügyi válság óta a legnagyobbnak számító bankfúziót.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Regenera revitalizáló és másnaposság elleni ital gyártója és forgalmazója, az SSHS Group Kft. és a Regenera Hungary Kft. alaptalanul állították a termék másnaposság elleni hatását, ezzel megtévesztették a fogyasztókat, emiatt a GVH a vállalkozásokat megfelelési program bevezetésére kötelezte, valamint megt
A G20 országok együttes hazai össztermékének (GDP) növekedése a második negyedévben 0,7 százalékra lassult az előző negyedévhez viszonyítva az első negyedévi 1 százalék után - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján.
A G20 országok együttes hazai össztermékének (GDP) növekedése a második negyedévben 0,7 százalékra lassult az előző negyedévhez viszonyítva az első negyedévi 1 százalék után - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján.
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
A nyári uborkaszezonban elárasztotta a sajtót a hír, hogy a 2022-es magyar kompetenciamérési eredmények szerint a szövegértésben kudarcot valló (funkcionális analfabéta) nyolcadikos gyerekek aránya negyven százalékra ugrott. A kormány ezt részben a pandémia miatti iskolabezárás hatásával, részben pedig "integrációs problémákkal" (értsd: a roma tanu
A globális éhínség miatt több mint 700 millió ember nem tudja, mikor ehet újra, ha egyáltalán lesz mit ennie, az élelmiszerek iránti kereslet pedig egyre nagyobb, miközben a humanitárius finanszírozás elapad - figyelmeztetett csütörtökön az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője.
Továbbra is hatalmas szakadékok az országban az egyes régiók és települések között a megélhetés kérdésében. Az alföldi és dél-dunántúli régiókban a legmagasabb a leszakadó települések aránya, míg a nyugati és közép-magyarországi régiók nagyvárosi lakosságánál bőven akad olyan háztartás, ahol az egy főre eső nettó befolyó jövedelem évente 2 millió v
Az Európai Bizottság új rendeletjavaslata egyetlen 30 napos maximális fizetési határidőt vezet be valamennyi kereskedelmi ügyletre vonatkozóan, beleértve a vállalkozások közötti ügyleteket, valamint a hatóságok és a vállalkozások közötti ügyleteket is. Ez a határidő valamennyi tagállamban azonos lesz.
Egyetlen nap alatt zártak be egy nappali tagozatos általános iskolát a VIII. kerületben, ahová főként hátrányos helyzetű gyerekek jártak- írja a Népszava. Az intézmény megszűntetéséről a tanévkezdés első napja előtti napon tájékoztatták a pedagógusokat, szülőket és diákokat is.
Október 2-től hétköznap esténként újabb nyolc híresség bizonyíthatja, mekkora párjával az összhang, és ki az, akinek a szerelme mindent túlél és méltó a Nyerő Páros trófeára. A műsorvezető Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Péter a jól megszokott humor mellett izgalommal, drámával, feszültséggel és elképesztő feladatokkal várja a nézőket. É
A G20 országok együttes hazai össztermékének (GDP) növekedése a második negyedévben 0,7 százalékra lassult az előző negyedévhez viszonyítva az első negyedévi egy százalék után - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) honlapján.