A várakozások szerint óriási, 500 bázispontos kamatemelés jöhet Törökországban a mai kamatdöntés alkalmával, így az eddigi 25%-ról 30%-ra emelkedhet az alapkamat.
Kiderült, ki volt az a férfi, aki magára robbantotta a házát Esztergomban az őt körülvevő rendőrökkel együtt. Körözését idén augusztusban rendelték el becsületsértés miatt, indítéka az lehetett, hogy számlatartozás miatt ki akarták kapcsolni nála az áramot. A szomszédok szerint rossz kisugárzása volt.
"A cégvezetők tisztában vannak azzal, hogy iparáguk környezeti lábnyoma számottevő – de saját szerepüket kedvezőbbnek ítélik meg, mint az iparágukét" – mutatta be a K&H fenntarthatósági indexe mögött meghúzódó kutatás eredményeit Suba Levente, a pénzügyi csoport fenntarthatósági vezetője.
Vészesen közeledik az idei Budapest Economic Forum, már egy hónap sincs hátra a Portfolio legfontosabb makrogazdasági-üzleti konferenciájáig. Az eseményen neves hazai és nemzetközi szakértők, közgazdászok, elemzők és cégvezetők segítségével elemezzük a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét és kilátásait.
2023-ban több mint lehetséges pénzt keresni, számos lehetőség áll rendelkezésére, hogy azonnal, vagy rövid időn belül pénzhez jusson. A szabadidő alatt megkeresett pénz jelensége ma már a lakosság jelentős részének a jövő világáról alkotott elképzelésének része, ami főleg az internetnek köszönhető. A lehetőségek tárháza végtelen, amelyből ismertetü
Kína földgázkereslete a 2022-eshez képest erősödő gazdasági növekedésnek és a csökkenő gázáraknak köszönhetően az idén 8 százalékkal nőhet, nagyobb mértékben a korábbi előrejezéseknél - jelentette ki Hszie Hszükuang, az állami CNOOC gáz- és olajipari konszern kutatási részlegének munkatársa egy konferencián.
A minisztériumoknál és háttérintézményeiknél több álláshely megszüntetésére kerül sor egy, a nyár folyamán megjelent kormányrendelet szerint. A közszférából elbocsátott, védett korban lévő alkalmazottak újbóli foglalkoztatását segítheti az utánuk igénybe vehető szochokedvezmény, amelynek részleteit az alábbiakban ismertetjük. Az adókedvezményre von
Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén tartott előadást, ahol elmondta, hogy a költségvetési mutatók nem úgy alakultak az idén, ahogyan azt várták. Így a kormány szeptember végéig felülvizsgálja az idei költségvetést, ami kilátásba helyez újabb megszorító intézkedéseket is.
Mai vendégem Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója. Bevezetésképpen beszélünk Béla szakmai pályafutásának kezdeteiről, amikor nagy reklámügynökségeknél dolgozott vezető pozícióban. Ám már ügynökségi emberként is többnyire telco ügyfeleken dolgozott, a Magyar Telekom előtt volt a Vodafone-nál is négy évig, így összességében igen
Informatikai átállást hajt végre az MBH Bank. Ezért szeptember 29. (péntek) 12:30 és október 3. (kedd) 12:00 között nem egybefüggően, részleges és teljes bankszünnapokat tart.
A Fed tegnap esti közleménye alaposan elrontotta a hangulatot a tőzsdéken, számottevő csökkenéssel zárták a kereskedést az irányadó amerikai indexek, ma reggel a főbb ázsiai indexek is 1 százalék körüli mínuszban állnak és az európai börzéken is csökkenéssel indul a nap. A magyar tőzsdén tovább rontotta a helyzetet az OTP esése, miután Varga Mihály
Lezárult a 35 milliárd forint keretösszegű új innovációs támogatási program társadalmi egyeztetése, megjelent a három fő területre koncentráló pályázat - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Marks & Spencer összes üzletében papírzacskókra cseréli a műanyag hordozótáskákat, ezzel kibővítve a csupán 10 üzletben megkezdett kísérletet közölte a BBC hírügynökség. A Morrisons, a Waitrose és az Aldi szupermarketek mind papírzacskókat használnak már egy jó ideje. Igaz néhány üzletben még műanyag zacskók is választhatók. Az Egyesült Királyság
Nőtt az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése júliusban havi és éves összevetésben is – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán. Az euróövezetben júliusban szezonális kiigazítással 0,8 százalékkal bővült az építőipari termelés júniushoz képest, amikor 1,2 százalékos visszaesést mértek. Éves szinten az euróöve
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége delegációt szervez az őszi Kantoni import-export vásárra. A világ legnagyobb vásárát idén már 134. alkalommal rendezik meg 35 000 kiállító részvételével, akik 74 000 standon, 1,55 millió négyzetméternyi területen állítják ki termékeiket 2023. október 15. és november 4. között a Guangzhou Kantoni Vásá
Kína földgázkereslete a 2022-eshez képest erősödő gazdasági növekedésnek és a csökkenő gázáraknak köszönhetően az idén 8 százalékkal nőhet, nagyobb mértékben a korábbi előrejezéseknél – jelentette ki Hszie Hszükuang, az állami CNOOC gáz- és olajipari konszern kutatási részlegének munkatársa egy konferencián. Elmondása szerint Kína az idén 396,4 mil
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,26 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A BUX 11.30 órakor 56 717,17 ponton állt, ami a szerdai záróértékéhez képest 662,21 pontos, 1,15 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 663,47 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények
Lexikális tudás helyett gyakorlati tapasztalat: rohamléptekkel alakítja át a digitalizáció a fogászati ellátást. Milyen lehetőségeket rejt a szakma 10 éves távlatban és hogy áll most a legmodernebb technológiák adaptációja a gyakorlatban a fogorvosok új generációja szerint?
A gabona, a csirke és a tojás mellett most már dió is érkezik Ukrajnából, ami megnehezíti a diótermelők életét. Az olcsó dió lenyomja a hazai termék árát.
Az Európai Beruházási Alap (EBA) nyerte a Harsányi díjat, amelyet a vállalkozói folyamatok fejlesztéséhez való kivételes hozzájárulásáért adományozott a HVCA.
Egy már hosszú ideje inaktív Ethereum tárca nemrégiben életjeleket mutatott a Lookonchain, a kriptotárcák tevékenységét figyelő blokkláncelemző cég szerint. Az
A nap felénél csak a Magyar Telekom árfolyama emelkedik a blue chipek közül a magyar tőzsdén. Eközben az OTP erős forgalommal esik, miután Varga Mihály belengette a bankadó megemelését és a kamattámogatott hitelek felülvizsgálatát.
A lengyel–ukrán viszony történelmi problémáktól terhes. Az ukránok jelenlegi hozzáállása egyik legfontosabb európai támogatójuk elveszítéséhez vezethet.
A pályaválasztás legtöbbször már a középiskoláig eldől, és a támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása. A független, integrált telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató ezen szeretne változtatni: a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szakmai partnerségével köz
Ma van a magyar dráma napja: magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl is. Egyes teátrumok jegyvásárlási akciókkal is várják a közönséget.
Szeptember 25-én este 8 órakor startol el a radiocafén az Erős KKV, Tomán Szabina és Mihálovits András műsora. Az egyes epizódok másnap délután 4 órakor hosszabban a Trend FM-en is hallhatók majd, aki pedig inkább híve annak, hogy videót nézzen, a Trend FM YouTube csatornájára feltöltött részeket figyelje.