A VC Spectra (SPCT) 220%-os megtérülést ígérő merész vállalásával egyértelműen a kriptovaluták világának következő szenzációjaként pozicionálja magát. A befektetőket osztalékokkal
Miközben a gazdasági krízis napról napra mélyül, nélkülözhetetlenné vált jövedelmező befektetések után nézni. A blokklánc- és techalapú projektek a legvirágzóbb
A Budavári Palotanegyed egyik legimpozánsabb épületét, az újjáépített Lovardát, valamint előterében a Lovát fékező csikós szobrát ábrázolja az emlékérme.
2023 második negyedévében átlagosan 5,0 százalékkal emelkedett a munkaerőköltség az Európai Unióban az előző év azonos negyedévéhez képest – tájékoztatott az Eurostat.
Az invazív Drosophila suzukii elleni kultúra-specifikus védekezési eljárás kidolgozása című kutatási projekt lezárására Érden szervezett tanácskozásra várja az érdeklődőket a Mate Kertészettudományi Intézet, Gyümölcstermesztési Kutatóközpontja.
Egy cégnév, márkanév vagy terméknév bevezetése sok időbe és pénzbe kerül, ezért sokat is ér. A legtöbb esetben mégsem védi a márkákat semmi, bárki lemásolhatja. Ez ellen véd a védjegyoltalom, amit december 8-ig még Európai Uniós támogatással igényelhetnek a kis- és közepes vállalkozások1.
A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint az idei második negyedévben 7,1 milliárd kilowattórával több elektromos áramot importált Németország, mint amennyit exportált.
Jövő hétfőtől folytatódik a KMH Film és a Magyar Telekom koprodukciójában készült, a YouTube-on közzétett sorozat, a Marsra magyar!. Az őszi szezon hat epizódjában újabb ismert arcok tűnnek majd fel, köztük Mucsi Zoltán, Köllő Babett és Árpa Attila. (fotó: Aradi Nóra) Szeptember 18-án, hétfőn ismét felhevülnek a forrasztópákák, zakatolnak az eszter
A Claas, az AgXeed és az Amazone márkák fokozzák együttműködésüket a nagymértékben automatizált és autonóm mezőgazdasági gépek és munkafolyamatok területén, az első több gyártót tömörítő autonómia-csoport létrehozásával.
Magyarországon a következő években tovább nőhet az idősek már most is magas aránya, miközben esély sincs arra, hogy annyi gyermek szülessen, amely megállítsa a népesség fogyását. A nyugdíjreform így idővel elkerülhetetlenné válik – írja a portfolio.hu.
Meglehetősen kiszámíthatatlanul alakul az emissziós kvóták európai uniós és hazai jogszabályi környezete, a piaci szereplőket nagy kihívás elé állítja a karbonvám (CBAM) és az új magyar karbonkvóta-intézkedéseknek való megfelelés. Papp Bernadett, a Pact Capital AG szenior piaci elemzője szerint az uniós irányelvben számos buktató rejlik, és az is n
A Primark első magyarországi üzlete az Arena Mallban lesz, és várhatóan 2024-ben nyílik majd meg. A pontos dátumot a vállalat a későbbiekben teszi közzé.
A Primark 2019-ben kezdte meg közép- és kelet-európai régiós terjeszkedését, az előzetes hírekkel ellentétben Magyarországon idén már nem nyitja meg az új üzletét.
Dr. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója az intézmény munkatársainak küldött nyílt levelében jelezte távozását. A távozó vezető 14 év után mondott búcsút az egyetemnek, amelynek 2009-től marketingigazgatója, az elmúlt öt évben pedig elnök-vezérigazgatója volt. "Amikor 2009. nyarán csatlakoztam a Metu-hoz, alig 3000 h
Az Agrárminisztérium felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy az agrárkár-enyhítési rendszer tagjainak 2023. szeptember 15-éig beérkezően kell megfizetniük a kárenyhítési hozzájárulást.
A Kite Zrt. fél évszázada a hazai agrárium meghatározó szereplője, az évtizedek során elért sikerekhez pedig az alapító elődök és a cég jelenlegi dolgozói egyaránt hozzájárultak.
"Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók és a helyi termelők földhöz jutását támogatja. Az érintett területekre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, a jogszabályban foglalt feltételeket figyelembe véve bárki tehet vételi ajánlatot."
Az olaj ára az utóbbi időben sokat emelkedett, ami ezen a héten már a kutaknál is látszódott, hiszen a gázolaj ára többször is jelentősen drágult. Sajnos a folyamat nem torpant meg, így a jövő héten újabb áremelések elé nézünk.
Az Európai Unió tagállamai megosztottak Brüsszel gazdasági kormányzási reformjavaslatával kapcsolatban, amely az egyik kiemelt téma a tagállamok pénzügyminisztereinek pénteken kezdődött, spanyolországi informális tanácskozásán - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek telefonon Santiago de Compostelából nyilatkozva.
2023. júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 11,6 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 5,0 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ismét változik a TV2 műsorrendje a hétvégén. Szombaton 18.55-kor lesz látható a Mutasd a hangod!, majd utána 20 órakor kezdődik a Sztárban Sztár leszek! következő válogató adása.Szórakoztató műsorok sora folytatódik szombaton és vasárnap, ám a TV2 legújabb zenei show-ja, a Mutasd a hangod! ezúttal szombaton a Sztárban Sztár leszek! előtt lesz látha
A több mint 5 éve futó "Passzold vissza, Tesó!" kampányban mára 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze - közölte a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért szerdán az MTI-vel.
Rengetegszer hallhatjuk a kriptotérben, hogy különböző vállalatok sorra indítanak ICO-kat, vagy hogy vásároljunk tokeneket az előértékesítési szakaszban. De DYOR (Do
A limfóma világnapján arra is ráirányítják a figyelmet, hogy lelkileg, érzelmileg is sok megpróbáltatással jár a betegség, és ez az aspektus is figyelmet érdemel.
A nyári időszak turisztikai csúcsszezon, így a műemléki és egyéb látványosságokat üzemeltető vállalkozások, valamint az éttermek, kávézók sok vendéggel, nagy forgalommal számolhatnak. Nyilvánvaló, hogy a nyári hónapokban olyan munkavállalókat is célszerű foglalkoztatniuk, akik csak a főszezon idején segítik ki a munkaviszonyban álló személyzetet. A
A 2023-as év nagy meglepetése a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány, ők idén gyűjtöttek először, és rögtön a harmadik legnagyobb összeget érték el 191 millió forinttal.