A kis- és középvállalkozások (kkv-k) hosszú távú versenyképességének javítását és a határokon átnyúló tevékenységet végző vállalkozások adóterheinek könnyítését szolgáló javaslatokat mutatott be az Európai Bizottság.
Tanítás közben ürítették ki a soroksári Qualitas Gimnáziumot a végrehajtók, rendőri biztosítás mellett. Az alapítványi iskola épületét már tavaly októberben elárverezték, de erről az igazgató senkinek nem szólt, most az RTL Hiradónak nyilatkozott arról, miért.
Magyar idő szerint 7 órakor elkezdődött az Apple bemutatója, ahol elsőként az új, és erősebb processzorral rendelkező Watch 9, illetve az Ultra 2 bemutatásával kezdődött az esemény. Ezt követte az iPhone 15, amely új töltőportot (USB-C) és nagyobb teljesítményű kamerát kapott (amely megegyezik a 14 Pro képességeivel), majd a 15 Pro és Pro Maxot mut
Az oroszok által az ukránok ellen indított háború kezdete óta, a Fehér Ház szerint az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás összege meghaladja a 110 milliárd dollárt.
Az elmúlt években világszerte számtalan új értékesítési csatorna jött létre, amelyek meghatározó része ma már digitális. Az e-kereskedelem robbanásszerű fejlődésének köszönhetően a piaci verseny globálissá vált, melyben a hazai kereskedők nagy részének - pár üdítő kivételtől eltekintve - sajnos óriási hátránnyal kell megküzdenie. Radó Mátyás, az au
A belsőépítészeti munkálatok zajlanak az épülő balatonfüredi BalaPort szállodakomplexumban, a létesítmény átadása 2025 elejére várható - közölte keddi sajtótájékoztatóján a BalaPort megaprojekt alapító tulajdonosa.
A felkészültség jelentősen meghatározza, hogy egy vállalkozás üzleti lehetőségként viszonyul-e a mesterséges intelligenciához. Többek közt ez derült ki egy friss kutatásból. A csaknem 300 vállalati vezetővel készült felmérés szerint a cégek elsősorban a termelésben, marketingben, ügyfélkapcsolatok területén várnak jelentős AI hatást, míg a hagyomán
Az elektronikus forgalmazási szolgáltatások fejlesztése a jövőben is kiemelt feladat, hiszen az elektronikusan indított tranzakciók száma évek óta folyamatosan növekszik.
A parlament őszi ülésszakának kezdetén a Fidesz és a KDNP képviselői kihelyezett frakcióülést tartanak Esztergomban jövő szerdán és csütörtökön - jelentette be a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a Facebook-oldalán kedden.
Magyar idő szerint kedden este bemutatták az új iPhone-okat. Az Apple nem szakított az eddig megszokottakkal, a korábbi Pro mobilok specifikációit az új generációk alapmodelljei kapták meg. A Pro változatok váza titániumból készül, és a legnagyobb változás, hogy nem lesz rajtuk némítókapcsoló, ami 2007 óta minden telefonjukon helyet kapott. Itt az
Legkevesebb 400 ezer forintot kell fizetni Magyarországon az új iPhone-ért, de a legdrágább, 1 terrabájtos iPhone 15 Pro Max ennek a duplájába kerül. Mutatjuk az új iPhone-sorozat hivatalos magyar árait, amelyek jóval húzósabbak, mint az USA-ban - immár szokás szerint.
A Miskolc melletti Felsőzsolcán építette meg új európai gyárát a jelentős járműipari beszállítói múlttal rendelkező GKN Automotive. Elsősorban féltengelyek készülnek majd a magyar leányvállalat, a GKN Automotive Hungary Kft. üzemében. A tervek szerint 2023 októberétől működik a gyár, amely kezdetben mintegy 200 új munkahelyet teremt, és a következő
Fricz Tamás politológus és a CÖF szóvivője a Hír TV-ben adott nyilatkozatában árulta el, hogyan vélekedett a közönsége számára a magyar miniszterelnök az Európai Unió jövőjéről - szúrt ki az RTL.hu.
Az év végén a közvélemény is megtudathatja, hogy a négy magyar űrhajósjelölt közül ki lesz az a kettő, aki az Egyesült Államokban folytatja majd a kiképzést.
Az Apple-nek le kell állítania iPhone 12 modelljének értékesítését Franciaországban az elfogadott küszöbérték feletti sugárzási szint miatt - mondta a Le Parisien című francia napilapnak adott kedden megjelent interjújában a digitális gazdaságért felelős francia miniszterhelyettes.
Míg a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói újabb formában készülnek tiltakozni az egyetem Kommunikáció-tudományi Intézetében és Újságírás Központjában kialakult helyzet miatt, Bachmann Bálint rektor az RTL Híradónak adott keddi nyilatkozatában sem cáfolta azokat a bennfentes körökben terjedő információkat, melyek szerint az Origóhoz haso
Hatástalannak találta az orrdugulás megszüntetésére vonatkozó legnépszerűbb gyógyszerek fő hatóanyagát az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának (FDA) szakértői testülete kedden.
A hazai gyárak többségének meggyűlik a baja a klímaszabályozással, és a beltéri levegő optimalizálásával. Legalábbis erről árulkodik az Oxyma Systems legfrissebb kutatása, mely a gyártósorokon dolgozók munkakörülményeibe enged betekintést. A hazai gyárak hadilábon állnak a beltéri légminőség témájával - derült ki az Oxyma Systems nyári felméréséből
Tíz vagy húsz éves lett a cég, és megünnepelnétek valamilyen közös programmal? Maradandó, közösség összekovácsoló élményre vágytok, ami egyedi? Akár hiszed, akár nem, egy - szinte - üres vászonnal kezdődik majd a csoda!
A Stadler svájci vasúti járműgyártó 17 milliárd forintos beruházással több mint 170 új munkahelyet hoz létre Szolnokon - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
Az európai parlamenti képviselők keddi strasbourgi plenáris ülésükön megszavazták az európai védelmi ipar közös beszerzések révén történő megerősítéséről szóló uniós jogszabálytervezetet.
Több száz új autó, illetve az áruk ragadt be az OTP Banknál az elmúlt évtizedekben, és csak az elmúlt másfél évben a kisorsolt nyereményautók negyedéért nem jelentkeztek a betétesek. A gépkocsinyeremény-betétből még ma is több százezer van.
A dán hatóságok az elmúlt néhány hónapban egy csúcstechnológiás drónt próbáltak ki Jütland északi részének vizei felett. A tesztrepülések célja az volt, hogy megismerjék, drónok miként használhatók a halászatban. A
Tizennégy előadással, köztük két magyar nyelvű produkcióval várja a legkisebbeket az idén a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál, amelyet szeptember 17. és 22. között rendeznek meg - közölték a szervezők kedden.
Az amerikai Teledyne Flir cég bemutatta új katonai alkalmazásra szánt drónját. A Black Recon járműfelderítő rendszer egy új mikro-drónt tartalmaz, amely körülbelül 350 grammot nyom, és úgy tervezték, hogy olyan
Mint arról a go2fly.hu olvasóinak 2023 júniusában már beszámoltunk terv készült a rotterdami kikötő ellenőrzésére, sőt fel is avatták az ország első drone vertiportját, a „Galileo”-t. Cikkünket itt olvashatja. A