2023. augusztus 15. kedd

aug. 15
19:39
Ismét lélektani határon a földgáz ára (Privátbankár)
De ennek most nagyon nem örülünk.
aug. 15
19:45
Ilyen napja lett a forintnak kedd estére (Menedzsment Fórum)
Nemzeti devizánk nem tért magához továbbra sem.
aug. 15
19:51
Dörzsölheti a tenyerét, akinek bőven van eurója (Privátbankár)
Íme, a kedd esti záró árfolyamok.
aug. 15
19:54
Ismét egymás ellen játszhat Neymar és Cristiano Ronaldo, álomfizetést akasztottak a brazil sztár nyakába (Portfolio)
Nem kisebb nevet igazolt le a szaúdi Al-Hilal, mint a korábban a PSG-ben játszó brazil támadót, Neymart.
aug. 15
19:56
Kiugró eredmények és növekvő árbevétel a Nyomdánál (Portfolio)
Közzétette első féléves jelentését az Állami Nyomda. A vállalat az idei év első félévét számottevő bevételnövekedéssel zárta, elsősorban a felpörgő exportértékesítésnek köszönhetően, az emelkedő kamatok, és a kedvezőtlen devizapiaci hatások azonban éreztették hatásukat.
aug. 15
20:00
Baleset miatt lezárták az M7-est (Portfolio)
Lezárták az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalát kedd késő délután Tárnok térségében, azt követően, hogy két autó összeütközött a szakaszon - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
aug. 15
20:12
Magyar szakember a Schneider Electric régiós vezetésében (Üzletem)
Racsek Dánielt nevezték ki a Schneider Electric dél-kelet-európai régiójában a Digital Energy területért felelős alelnöknek.
aug. 15
20:18
Diákhitel igénylés 2023: kezdődik az őszi hajrá (ProfitLine)
Sietni kell azoknak, akik szeptemberben hozzá szeretnének jutni a diákhitelhez. A hiteligénylést célszerű még augusztusban elindítani, hogy a pénz már az iskolakezdés hónapjában az ingyenes számlára kerüljön. Az Ersténél különösen kedvező feltételekkel nyithatnak Diákhitel Számlát a hallgatók, akiknek most online számlanyitás esetén 30 ezer forint
aug. 15
20:24
100 milliárd forintos adóteher a nagy szén-dioxid-kibocsátók nyakában (Adózóna)
Akár a 100 milliárd forintot is elérheti az újonnan bevezetett szén-dioxid-adóból származó bevétel a Niveus Consulting Group elemzése szerint. Az új közterhet már az idei évre is fizetniük kell az ETS rendszer alá tartozó közepes és nagy szennyező létesítményeknek – hívja fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.
aug. 15
20:26
Diákhitel: érdemes sietni, hogy szeptemberben pénzhez juthassanak az igénylők (Adózóna)
Sietniük kell azoknak, akik szeptemberben hozzá szeretnének jutni a diákhitelhez. A hiteligénylést célszerű még augusztusban elindítani, hogy a pénz már az iskolakezdés hónapjában az ingyenes számlára kerüljön – hívja fel a figyelmet közleményében az Erste.
aug. 15
20:30
Rájár a rúd a magyar forintra: ma is sokat gyengült az euróhoz képest (Pénzcentrum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel fél hétkor jegyzett 384,16 forintról 386,76 forintra erősödött 18 órakor, napközben 384,06 forint és 389,23 forint között mozgott.
aug. 15
20:30
Estére ledolgozta a kukorica a napközbeni mínuszt (Agrofórum)
Amerikában vegyes hangulat uralkodott, de Európában az eladók domináltak a terménypiacokon a hét első kereskedési napján. Chicagóban a búza 2,1 százalékkal, a repce pedig 1,5 százalékkal lett olcsóbb, miközben a kukorica minimálisan, 0,1 százalékkal, a szójabab pedig 1,3 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza,
aug. 15
20:36
Hamarosan kapható lesz a magyar csemegeszőlő (Adózóna)
Augusztus közepétől piacra kerülnek a belföldön termett, korai érésű csemegeszőlő-fajták – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség és Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb).
aug. 15
20:36
Megszólalt az IBM a váci gyár bezárásáról (Portfolio)
Az IBM váci gyárában az elbocsátások az üzemi tanáccsal, illetve a szakszervezettel konzultálva fokozatosan zajlanak le a gyártási tevékenység 2024 első negyedévében tervezett befejezésig; a termelést Mexikóba helyezik át, a váci alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják - közölte a társaság az MTI-vel  kedden.
aug. 15
20:48
Személyesen ment ki a frontra Volodimir Zelenszkij az ukrán csapatokhoz (Növekedés)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Zaporizzsjában tett látogatást, ahol találkozott a 65. és a 116. gépesített dandár parancsnokságával. Ezt az államfő maga hozta nyilvánosságra közösségi oldalain.
aug. 15
20:54
Vácról Mexikóba költözik az IBM (Növekedés)
Az IBM váci gyárában az elbocsátások az üzemi tanáccsal, illetve a szakszervezettel konzultálva fokozatosan zajlanak le a gyártási tevékenység 2024 első negyedévében tervezett befejezésig; a termelést Mexikóba helyezik át, a váci alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják - közölte a társaság.
aug. 15
21:06
Különleges program várja a filmrajongókat a Cinema MOM-ban (MMonline)
Sergio Leone-filmhét lesz a Cinema MOM Moziban: a rendezőtől hat klasszikus western filmet láthat a nagyközönség augusztus 24. és 29. között Budapesten. A hatnapos, a 19 órakor kezdődő programban a filmklasszikusok többnyire eredeti nyelven, magyar felirattal lesznek láthatóak, egyedül Terence Hill Nevem: Senki című filmjét vetítik szinkronizálva –
aug. 15
21:12
Elektromos autóra gyűjt a 10 millió Fa közössége (ProfitLine)
„Szükségünk van egymásra: nekünk a fákra, a fáknak miránk.” Ennek a mottónak a jegyében döntött úgy a 10 millió Fa, hogy elindítja FaMentő Autóját. Az elektromos haszongépjármű nemcsak vizet hivatott szállítani a nagy forróságban, de tápanyagokat, szerszámokat és szakembereket is. A faültető közösség szerint nemcsak a fákkal vagyunk közösen egymásr
aug. 15
21:12
Nagyon inog a forint, ezek az okok állnak a háttérben (Növekedés)
A forint ma reggel a 388-as szinthez közelített az euróval szemben, tegnap a 389-hez is közel járt.
aug. 15
21:12
280 kiállító mutatkozik be a 32. Farmer Expón Debrecenben (Üzletem)
30 ezer látogatót várnak a szervezők az idei Farmer Expóra, amelyet 32. alkalommal rendeznek meg augusztus 17-20. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.
aug. 15
21:12
Farkasházy Tivadar Budapesten támasztja fel a balatonszárszói találkozókat (Media1)
Kereken harminc éve történt, hogy Farkasházy Tivadar és családja először megrendezte balatonszárszói kertjében a legendássá vált, úgynevezett „Szárszói Találkozót”. Most néhány év kihagyás után újra lesz találkozó, de ezúttal Budapesten, a Margitszigeten és új néven. A meghívóba azt is beleírták, hogy minden rendszer megbukik egyszer.
aug. 15
21:18
Mérsékelten csökkent az építőipar júniusban (ProfitLine)
Júniusban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene 3,8%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva, munkanaphatással kiigazítva 1,4% volt a csökkenés a teljesítményben. Épületek főcsoportban 7,5% volt a növekedés, az egyéb építmények - infrastrukturális beruházások - esetében pedig 20,5%-kal
aug. 15
21:48
A Tiktokon tárul fel a magyar modellek titkos világa (MMonline)
Nem mindennapi realityt álmodott meg Kozma Rita stylist, aki egy olyan valóságshowt készített, amelyben a magyar modellek titkos életét követhetjük nyomon. Az első adás augusztus 16-án lesz látható a TikTokon. A testpozitivitás hazai királynője, Kozma Rita – aki a legnagyobb hazai magazinok stylistjaként dolgozott évekig és két könyvet is írt a tes
aug. 15
22:18
Mentes termékek: az ételintoleranciával élőket is érzékenyen érintette a drágulás (ProfitLine)
Sokan inkább csak az alapanyagokat vásárolják meg és otthon sütik a pékárut. Az élelmiszerárak drágulása talán még érzékenyebben érintette a mentes termékeket fogyasztókat, hiszen ezek az élelmiszerek eleve a drágább árkategóriába esnek. Világosan látható tendencia, hogy egyre többen választják azt a megoldást, hogy a kész termékek helyett a hozzáv
aug. 15
22:24
Tizenöt százalékos minimálbér-emelést szeretnének a szakszervezetek 2024-től (Portfolio)
Lemondanának az évközi minimálbér-emelésről a szakszervezetek, ha cserébe jelentős bérfejlesztést kapnak januártól. Míg a munkavállalói szervezeteket tömörítő Liga 15%-os emelésben látja a fizetések vásárlóerejének megőrzését, addig a munkáltatók 10%-ot szeretnének adni a következő év elejétől - számolt be róla az rtl.hu.
aug. 15
23:18
Életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül a kormány (ProfitLine)
Öt szakszervezeti szövetség követel sürgős érdemi szakmai egyeztetést. Felháborodtak a szakszervezetek egy salátatörvénybe bújtatott életveszélyes következményekkel járó törvénymódosítási tervezeten.

2023. augusztus 16. szerda

aug. 16
0:18
Így módosult a megváltozott munkaképességű személyek utáni szochokedvezmény (HR Portál)
Mint a NAV írja, a kedvezmény a fogyatékossági támogatás vagy vakok személyi járadékának folyósítását igazoló határozattal érvényesíthető.
aug. 16
0:18
Hol lehet most napelemes kivitelezőt találni Magyarországon? (ProfitLine)
Versenyt fut az idővel az a több tízezer család, amelyik 100 százalékos támogatást nyert az energia-korszerűsítési pályázatokon. Hiába nyílt meg újra a pénz lehívását lehetővé tevő internetes felület, a kifizetés még mindig nem indult el.
aug. 16
0:21
Most épp egy távoli sztrájk veszélyezteti az európai gázellátást (Infostart)
Felboríthatják a globális gázellátás törékeny egyensúlyát, és ismét megemelhetik a fogyasztói árakat az esetleges, akár hónapokig tartó sztrájkok az egyik legnagyobb LNG termelőnél, Ausztráliában. A nagykereskedelmi ár máris megugrott, az egyeztetés a héten folytatódik a szakszervezetekkel.
aug. 16
0:22
Kína nem közli többé az egyre rosszabb munkanélküliségi adatokat (HR Portál)
A kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal új módszertanon dolgozik, és csak annak bevezetése után kezdik el újra közölni a fiatalok munkanélküliségére vonatkozó statisztikákat.
aug. 16
0:26
Magasabb ösztöndíjat és ingyenes étkezést kapnak a honvéd kadétok (HR Portál)
Az ösztöndíjak február 1-ig visszamenőlegesen módosulnak.
aug. 16
0:30
Ezért nem kell félni a virtuális csapatépítéstől! (HR Portál)
Sokan bizalmatlanok az online csapatépítés formátummal, tartanak tőle, hogy személytelen, kapkodós, esetleg nem köti le az emberek figyelmét. Vagy félnek, hogy nem tudja azt az élményt nyújtani mint egy élő rendezvény, így pedig a csapatépítés nem éri el a célját. Az Eureka Consulting most ezt cáfolja friss blogbejegyzésében a HR Blogon.
aug. 16
0:30
Szeptember előtt érdemes elindítani a diákhitel igénylését (Üzletem)
Sietniük kell azoknak, akik szeptemberben hozzá szeretnének jutni a diákhitelhez. A hiteligénylést célszerű még augusztusban elindítani, hogy a pénz az iskolakezdés hónapjában az ingyenes számlára kerüljön.
aug. 16
1:18
Az export ad némi támaszt az iparnak (ProfitLine)
Továbbra is felemás képet mutat a magyar ipar. Az export kedvezően alakul, de a belső kereslet visszafogott.
aug. 16
1:24
Segíthet-e egy óriási „napernyő” megállítani az éghajlatváltozást, és jó ötlet-e? (NRGreport)
Egy lépéssel közelebb kerülhetünk egy óriási napárnyékolóhoz, amely segíthet a Föld hűtésében. Mindannyian tudjuk, hogy az árnyékkeresés az egyik legjobb módja annak, hogy elmeneküljünk a hőség elől. De vajon egy óriási "napernyő" segíthetne-e blokkolni a káros UV-sugarakat és hűteni a Földet? Ez a Hawaii Egyetem amerikai csillagászának legújabb öt
aug. 16
2:18
Kireped a paradicsom? Ezt tedd ellene! (Agroinform)
Ha kireped a paradicsom, vagy csak kívül piros, annak senki sem örül. De tehetsz ellene!
aug. 16
2:24
Mi az ideális vérnyomása egy 20, 30, 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek? (ProfitLine)
Az ideális vérnyomás számos tényezőtől függ, mint például az életkor, az egészségi állapot és az egyéni genetikai hajlam. Általánosságban elmondható, hogy az életkor előrehaladtával a vérnyomás is változhat.
aug. 16
2:24
Így változtatja meg a mesterséges intelligencia a repülést (NRGreport)
A mesterséges intelligencia segít csökkenteni a kondenzcsíkok - a repülőgépek által hagyott vékony fehér felhők - éghajlatra gyakorolt hatását.
aug. 16
2:24
Augusztus végéig lehet jelentkezni az üres középiskolai helyekre (Szakmát Szerzek)
Azok a tanulók, akik még nem tudják, hogy melyik iskolába kezdik meg a középfokú tanulmányaikat a rendkívüli felvételi eljárásban még két hétig tudnak jelentkezni középiskolákba. A középfokú oktatási intézmények április 24-én jelentették meg honlapjukon a 2023-2024-tanév felvételi eredményeit. A felvételt hirdető középiskolák április 28-ig küldték
aug. 16
3:24
Vége - Az IBM Mexikóba költözteti váci gyártási tevékenységét: közel 500 dolgozó az érintett (ProfitLine)
Az IBM váci gyárában az elbocsátások az üzemi tanáccsal, illetve a szakszervezettel konzultálva fokozatosan zajlanak le a gyártási tevékenység 2024 első negyedévében tervezett befejezésig; a termelést Mexikóba helyezik át, a váci alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
aug. 16
3:24
Holnap nyílik a Romani Design kiállítása a Hagyományok Házában (Szakmát Szerzek)
Romani Design Fashion Art – Aktivizmussal a tradíciókért címmel időszakos kiállítás nyílik a Hagyományok Házában. A kiállítás október 31-ig lesz megtekinthető a kortárs divat szerelmeseinek. A Romani Design a világ első roma divat márkája 2010-ben a roma közösségek társadalmi és kulturális integrációjának támogatására alapították a Varga testvérek.
aug. 16
4:18
Miért élnek a nők tovább, mint a férfiak? Tudományos magyarázatok (ProfitLine)
Mik azok a legfontosabb indokok arra vonatkozóan, hogy miért élnek a nők tovább, mint a férfiak? A nők menstruációja és ezzel folyamatos vércseréje oka lehet-e annak, hogy a nők tovább élnek, mint a férfiak? A nők hosszabb élettartama több tényező következménye, beleértve a biológiai, genetikai, hormonális és életmódbeli tényezőket is. Számos tudom
aug. 16
4:24
Mbh Jelzálogbank: Fokozatosan zöldül a hitelállomány (KKV Magazin)
Folyamatosan növekszik a zöld finanszírozás aránya az Mbh Jelzálogbank kihelyezett hitelállományában, és a bank célja továbbra is a hazai lakásállomány korszerűsítése zöld hitelek segítségével – derül ki az Mbh Csoporthoz tartozó hitelintézet 2022-es évről szóló fenntarthatósági jelentéséből, amelyet a Budapesti Értéktőzsde honlapján tettek közzé k
aug. 16
4:24
Kvíz: 10 legfontosabb évszám a magyar történelemben (Szakmát Szerzek)
A történelem órán az egyik legnagyobb kihívást az évszámok megjegyzése jelentette. Nem volt belőlük kevés, annál inkább több. Sokunknak jutott eszébe, mégis mi értelme ennyi számot memorizálni? Akár a világtörténelem, akár a magyar történelem fordulópontjai, jeles vagy éppen fájdalmas pillanatai azonban megjegyzésre érdemes adatok. Hiszen a múltunk
aug. 16
4:54
Fesztivál, buli, fenntarthatóság: a Coca-Cola a fesztiválokon is kiemelt figyelmet fordít a hulladék kezelésére (Márkamonitor)
Szelektív hulladékgyűjtőkkel, szemétszedő csapattal is csökkenti idén a Sziget Fesztivál ökolábnyomát a Coca-Cola Magyarország, de a vállalat által az idén három zenei eseményen kiállított Coke Studio™ is részben újrahasznosított elemekből áll. Az italcsomagolások újrahasznosítása és a szelektív gyűjtésre épülő körforgásos gazdaság gyakorlatának me
aug. 16
4:54
Magyar szakember a Schneider Electric régiós vezetésében (newtechnology.hu)
Racsek Dánielt nevezték ki a Schneider Electric dél-kelet-európai régiójában a Digital Energy területért felelős alelnöknek. Új pozíciójában a szakember felel a társaság energiagazdálkodást támogató digitális megoldásainak bevezetéséért a régióban. A Digital Energy csapat élén létrehozott új pozíció kialakítását az energiahatékonysági megoldások, a
aug. 16
5:00
Mi szövi össze a szőlő fürtjeit? (Agrofórum)
Érdekes jelenségre lettem figyelmes szőlőültetvényemben. Vajon mi lehet, ami összeszövi a szőlő fürtjeit?
aug. 16
5:18
Egy magyar macska inspirálta az új Chrome bővítményt (ProfitLine)
Ismét inkubációs támogatást kapott a Lazy Felix: a másfél éve startolt hazai IT-startupot a Hiventures inkubációs tőkeprogramjával már az induláskor is támogatta. A kockázatitőke-befektető az Inkubáció + program keretei között most újabb 20 millió forintot fektetett be a cicás cégbe.
aug. 16
5:24
A Rossmann-nak kampányol a feat. (Márkamonitor)
Magyarország egyik legdinamikusabb fejlődő drogéria-parfüméria brandje, a Rossmann három évtizedes hazai jelenléte alatt olyan támogató közeget épített fel, ami folyamatos gesztusokkal, tippekkel, trükkökkel támogatja célcsoportját a mindennapokban. Viszont a dinamikus piaci verseny és az árkommunikációs szabályozás miatt megújulására volt szüksége
aug. 16
5:24
A magas emberek rosszabbul alhatnak (KKV Magazin)
Az átlagos testmagassággal élő emberek el sem tudják képzelni, hogy magasabb társaik mennyi plusz nehézséggel küzdenek pusztán a testi adottságaik miatt. Ugyanis nagyon kevés gyártó gondol rájuk, legyen szó akár lábbeliről, akár egy ágyról és a hozzá tartozó matracról. Perge László, az egyedi méretű matracokat is kínáló Serabed Store tulajdonosa és

Keresés