Ott folytatta a gyengülését a forint, ahol július utolsó napján abbahagyta. Az euróval szembeni jegyzések a 390-es szint felett is jártak, ami új lokális mélypontnak felelt meg.
A forint gyengülése nem akar leállni, vélhetően az erősödő dollár sújtja, de a csökkenő kamat is ebbe az irányba hat. Az olaj rég nem látott erős hónapot zárt, a Mol előző negyedéves eredménye viszont még gyenge lehet. Lítiumot árul egy olajcég, hackertámadás roggyantott meg egy kriptovaluta-szektort.
Pénztárcabarát iskolakezdés címmel fogyasztóvédelmi edukációs kampányt indít az Magyar Nemzeti Bank (MNB) az őszi iskolakezdés előtt álló családok és a felsőoktatási tanulmányaikat kezdő hallgatók pénzügyi döntéseinek támogatására - írja a jegybank.
Az Év Madárbarát települése cím elnyerésére hirdet pályázatot önkormányzatok részére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szeptember 15-i határidővel.
Idén jelentősen kevesebbet tesznek félre a fiatalok, mint tavaly derül ki a Work Force HR szolgáltató megbízásából készült Pályakezdő Index reprezentatív kutatásból. A 18-25 éves korosztály többségének maximum 100 000 forint megtakarítása van, azonban pénzügyi tanácsokra nem tartanak különösebb igényt. A válaszadók 57 százaléka csökkentette kiadása
Húszmillió olasz vette ki szabadságát augusztus hónapra, és közel egyharmaduk külföldi úti célt választott a Coldiretti termelői szövetség kedden közölt adatai szerint.
Két nap alatt több mint 31 ezer hektár mediterrán növényzet égett le Olaszország déli részén a Legambiente környezetvédelmi szervezet pénteken közölt adatai szerint, és Puglia tartományban még mindig nem sikerült teljesen eloltani a lángokat.
Elérkezett az igazság pillanata: az árstop végével több termék ára nagyobbat ugrott. Csökkent a liszt és a tojás ára, a csirkemell, a sertéscomb és a cukor is drágább lett – írja a Világgazdaság az eddig árstopos termékek árát szemléző cikkében. Az árfigyelő adatbázissal készített összeállításbból kiderül: nagy változás nem érte a piacot a nyolc rö
Az Allianz Csoport a következő néhány hónapban úgynevezett „integrált kereskedelmi stratégiát” vezet be Közép- és Kelet-Európában – többek között Magyarországon is – vagyis a teljes kereskedelmi biztosítási szegmenst „Allianz Commercial” néven egyetlen piaci üzletág formájában fogja kiszolgálni - olvasható az Allianz közleményében.
Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet vádat emelt Richard Heart vállalkozó ellen, aki három be nem jegyzett kriptovalután keresztül illegálisan több
„Pénztárcabarát iskolakezdés” címmel fogyasztóvédelmi edukációs kampányt indít az MNB az iskolakezdés előtt álló családok és a felsőoktatási tanulmányaikat kezdő hallgatók pénzügyi döntéseinek támogatására.
Augusztus 1. és 2023. december 31. közötti ismét lehet SZÉP-kártyával is élelmiszert vásárolni, s a rekreációs keretösszegen felül 200 ezer forint plusz juttatást adhatnak kedvezményes adózási keretek mellett a munkáltatók a 237/2023. kormányrendelet értelmében.
Éppen a múlt héten számoltunk be a Jackson Pollock Studio NFT-k aukciós sikeréről, július 28-án újabb csúcseredmény született a piacon: Vera Molnár Témák és Variációk című kollekciójának darabjai összesen 1,2 millió dollár értékben, alig egy óra alatt keltek el Sotheby's árverésén. A magyar származású művész ezen gyűjteménye 500 generatív művészeti
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 35,0 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 15,0 milliárd forintot fogadott
Peták István és az Oncompass húsz éve azon dolgozik, hogy minél több rákbeteg jusson személyre szabott terápiához. Spinoffcégükre, az amerikai piacra tavaly belépő Genomate-re a Fehér Ház is felfigyelt.
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,04 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 53 429,18 ponton állt, ami a hétfői záróértékéhez képest 53,28 pontos, 0,10 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 52,24 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével felfe
A magyar olajcég sem tudta elkerülni a romló iparági környezet kedvezőtlen hatásait, EBITDA-eredménye bő 70 százalékkal, nyeresége pedig tizedére apadhatott.
50 ezer forint felett volt a kötelező biztosítások átlagdíja az idei első félévben. A kgfb-díjaknál nagyobb mértékben, 15 százalékkal nőtt a cascobiztosítások átlagdíja az első félévben, amely így megközelítette a 139 ezer forintot. A népszerű márkák közül a Daciákra, Suzukikra és az Opelekre lehet olcsóbban kgfb-t kötni.
Egyre népszerűbb az agrár felsőoktatás, amit igazolnak az idei felvételi eredmények is - közölte az agrárminiszter. Nagy István kiemelte, az Oktatási Hivatal által működtetett felvi.hu adatai alapján első helyen 4764 diák jelentkezett agrár képzési területre, közülük pedig 4082 fő kezdheti meg szeptembertől tanulmányait, ami több mint 28%-os bővülé
A közepesnél is gyengébb, 40-50 ezer tonnás szilvatermés várható idén Magyarországon - olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács honlapján kedden közzétett összefoglalóban.
Nincs változás a rezsicsökkentés tavaly nyár óta fennálló rendszerében, így 2023. augusztus 1-jétől újabb egyéves időszakra továbbra is változatlan feltételekkel biztosítja az MVM a lakossági ügyfeleinek a rezsicsökkentett energiát - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kedden az MTI-vel. Egy keddi sajtóeseményen hasonlóképp fogalmazott Ném
Fontos lépés lenne a Jiva Materials találmányának globális elterjedése, hiszen a világon ez lenne az első, teljesen újrahasznosítható, kereskedelmi forgalomban is kapható, vízben gond nélkül és gyorsan feloldható nyomtatott áramköri lap.
Több mint 50 autót lefoglalt és bankszámlákat zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy gépjármű-kereskedő cégnél, amely megpróbálta eltitkolni a járművek eladásából befolyt bevételét.
A KAP megújulása kapcsán egyik legfontosabb elem a talaj takarása, a talajélet serkentése a növényi gyökerek által, a vizek helyben történő visszatartásának elősegítése, valamint a szél és vízerózió elleni védekezés. A Feltételesség kapcsán is alapelvárásként jelenik meg a szántóterületek, illetve ültetvények sorközeinek takarása többek között zöld
Ron DeSantis kormányzó hétfőn bemutatta elnökválasztási kampányának gazdasági programját, amely markánsan populista gazdasági üzenetet tartalmaz, és az amerikai társadalom hatalmi központjainak megdöntésére összpontosít a Federal Reserve-től a vállalatvezetői szféráig – írja a Yahoo Finance.
Már nemcsak börtön és viszonylag alacsony pénzbírság, hanem súlyos pénzbüntetés és az oltási költségek megtérítése is kiszabható azokra, akikre rábizonyítják, hogy erdőtüzet okoztak.
Turbólyuk, lineáris TV és streaming szkandermeccse, generatív AI, AR és VR aranykora – többek között ezek is szóba kerültek a Bujáki Zsolttal készített interjúnk során. A Porsche Hungária kommunikációs igazgatója úgy látja, hogy a társadalmi változások és a folyamatos krízisek hatására egy csomó új igénnyel, más ingerküszöbbel találkozunk, amit a m
A Solana (SOL) egy kifejezetten közkedvelt kriptovaluta a szektorban, azonban az utóbbi időben meglehetősen sok viszontagsággal kellett megbirkóznia. Mindez sajnos
Évtizedek óta nem látott formát mutatott a BUX Index júliusban. Sorozatban 13 kereskedési napot zárt pozitív értékkel, majd végül 53 375,9 ponton fejezte be a hónapot, amely 5,7 százalékos emelkedést jelent júniushoz képest. Az azonnali részvénypiacon nyárias hangulatban, összesen 188 milliárd forint értékben zajlott a kereskedés, amely 8,9 milliár
Harmadával kevesebb lakást adtak el 2023 első három hónapjában, mint egy évvel korábban. Az áremelkedés üteme lelassult, a drágulás infláció alatti. Közel 10 százalékkal kerültek többe a lakások, mint egy évvel ezelőtt - közölte a KSH.
Nincs változás a rezsicsökkentés tavaly nyár óta fennálló rendszerében, így 2023. augusztus 1-jétől újabb egyéves időszakra továbbra is változatlan feltételekkel biztosítja az MVM a lakossági ügyfeleinek a rezsicsökkentett energiát – közölte ma az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. A szolgáltató az új kedvezményes időszak kezdetén, augusztus 1. és 5
Növelte eladásait, értékesítési árbevételét és működési eredményét a második negyedévben és az év első felében a Daimler Truck haszongépjármű és autóbusz gyártó konszern. Az eredményességének javulását valószínűsíti az egész évre vonatkozóan is a honlapján kedden publikált beszámolójában. A Daimler Truck Holding AG (Daimler Truck) haszongépjármű-g
Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta a véres harcok színtere folyamatosan Ukrajna volt. Vasárnap azonban Volodimir Zelenszkij elmondta, hogy szerinte elkerülhetetlen, hogy a háború fokozatosan átterjedjen Oroszország területére. Dmitrij Medvegyev magas rangú orosz védelmi tisztségviselő Telegramon reagált az ukrán elnök véleményére, és nagy port k
A Pilisi Parkerdő Zrt. 2020-ban indította el Városierdő-fejlesztési Programját, amelynek hosszú távú célja a budapesti és Budapest környéki erdők ökoszisztéma-szolgáltatásainak biztosítása az itt élő emberek számára. A XX. kerületi Újtelepi-parkerdő Pesterzsébet Önkormányzatával közös fejlesztése e program egyik állomása, amelynek eredményeként a k