2023. augusztus 3. csütörtök

aug. 3
11:27
Külföldre is jut bőven a magyar paradicsomból (vg.hu)
Tavaly már az import is csökkent.
aug. 3
11:27
A Coinbase is integrálhatja a Lightning Network-öt (BitcoinBázis)
A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong elmondása szerint a kriptovaluta tőzsde hamarosan integrálja rendszerébe a Bitcoin Lightning Network-öt. Armstrong megjegyzéseit Jack
aug. 3
11:30
Már lehet pályázni az Év Trénere Díjra (HR Portál)
A Tréneri Edzőtábor Egyesület az idén is meghirdeti „Az Év Trénere Díjat”, amelynek célja, hogy azokat a trénereket díjazza, akik elismerésre méltó, innovatív tréninggyakorlatokkal, -módszerekkel, -eszközökkel viszik előre a szakmát.
aug. 3
11:30
Megint kalapálják a forintot, 392 felett is járt az euró (Portfolio)
Az elmúlt időszakban jelentősen gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. Csütörtök reggel 388,5 körül ingadozott a hazai deviza az euró ellenében, ahonnan határozott gyengülésnek indult délelőtt.
aug. 3
11:30
Erősen bezuhant a forint csütörtök délelőtt (444.hu)
Reggel még 388,5 forint volt egy euró, aztán pár órával később már 392 felett járt.
aug. 3
11:33
Elkelt az egyik legnépszerűbb hazai autómegosztó (Forbes)
Az AutoWallis előrejelzései szerint a közösségi autómegosztást használók száma Budapesten már rövid-közép távon akár ötszörösére is nőhet.
aug. 3
11:39
Az amerikai foci után az angolba száll be Tom Brady (vg.hu)
A hétszeres Super Bowl-győztes irányító év elején jelentette be visszavonulását.
aug. 3
11:41
Kikötőbe vontatják a holland partoknál kiégett teherhajót (vg.hu)
A balesetben többen megsérültek, egy ember életét vesztette.
aug. 3
11:42
Egyre több magyar váltana munkahelyet (HR Portál)
A jelöltek nagyobb arányban fogadják el a konkrét állásajánlatokat, mint az előző két évben.
aug. 3
11:45
Pislákoló remény egy drámai félév után a lakossági hitelpiacon (TőzsdeFórum)
A válságok előtti nagyságrendű szerződést kötöttek személyi kölcsönre a bankok idén júniusban – ez az egyetlen dolog, ami optimizmusra ad okot a történetében 7 évet visszalépő lakossági hitelpiacnak – jelezték a BiztosDöntés.hu szakértői.  Továbbra is 7 éves mélyponton van a lakossági hitelpiac. A hazai bankok az első félév során alig több mint 703
aug. 3
11:45
Nemzetközi versenyfilmek a CineFest programjában (MMonline)
Tizenhét nemzetközi versenyfilm, köztük a cannes-i, a velencei, a Sundance, a berlini és a Karlovy Vary-i fesztiválon vetített alkotások, valamint egy magyar film világpremierje is szerepel szeptember 1. és 9. között a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Jorgosz Lanthimosz görög rendező Szegény párák című legújabb alkotását Magyarorsz
aug. 3
11:47
Szakad tovább a forint – mi történik itt? (TőzsdeFórum)
Zsiday Viktor is írt a forint árfolyamáról, miközben tovább gyengült a hazai fizetőeszköz az euróval szemben.
aug. 3
11:49
Ha nincs kamat, nincs pénz: viszik a megtakarításokat a bankbetétekből (TőzsdeFórum)
A bankbetétekre hatalmas csapást mért a szocho és az infláció, százmilliárdokat vesznek ki a háztartások a bankokból, hogy befektessék jobb hozammal kecsegtető lehetőségekbe – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. A friss banki adatok szerint a lakáshitelpiac továbbra is gyenge, a személyi kölcsönök viszont jól fogynak, és a babaváró támogatás iránt i
aug. 3
11:51
Boldogok a dohánytermelők (Piac és Profit)
A Continental Dohányipari Csoport kedvező kilátásokkal kezdi az idei dohánybetakarítási szezont, és átlag feletti terméseredménnyel számol - közölte cégcsoport.
aug. 3
11:54
Elmeszelték a speciális nyugdíjakat szabályozó törvényt Romániában (Adózóna)
Részben alkotmánysértőnek minősítette és visszaküldte a parlamentnek a román alkotmánybíróság a nem járulékalapú, úgynevezett speciális nyugdíjak reformjáról egy hónapja elfogadott törvényt.
aug. 3
11:54
A magasabb ár sem hoz kedvet a sertéstartáshoz (Agroinform)
Magas árak, összeomló német sertéságazat – ez jellemzi az európai és a magyar sertéspiacot. Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője tágabb összefüggéseket keres.
aug. 3
11:57
Nem felnagyítani kellene a problémákat, hanem együttműködni – üzent Lázár Vitézynek (vg.hu)
A tárcavezető egy interjúban arról beszélt, hogy személyes dilemmái is voltak a vasútvonal-bezárásoknál, de szerinte a biztonság mindent felülír.
aug. 3
11:57
Három hete drágul a tankolás – Hol a vége? (Mezőhír)
Könnyen beindítja az emberek készletezési ösztönét egy hirtelen áremelkedés. De most indokolt ez?
aug. 3
12:03
Méregdrágán, de minden kapható a magyar online piacon (vg.hu)
Különleges gyűjteményekért akár tízmilliókat is elkérnek a Vaterán a hirdetők.
aug. 3
12:03
Nem ördögtől való az aszpartám használata, mértékkel fogyasztható az édesítőszer (Agrofórum)
Egészséges, kiegyensúlyozott étrend mellett nem okozhat problémát az aszpartám jelenléte az élelmiszerekben, üdítőitalokban. Az édesítőszer kockázati besorolásának módosítása ugyan nagy viharokat kavart a médiában, ám a tudomány jelen állása szerint nincs ok a pánikra.
aug. 3
12:06
A külpiacokra is jut a friss magyar paradicsomból (Agroinform)
A fürtös és bogyós típus mellett egyre nő a népszerűsége a különlegesebb koktél- és cseresznyeparadicsomoknak is.
aug. 3
12:15
Fittyet hány a szankciókra a Sberbank: rekordra ugrott az orosz bank profitja (vg.hu)
A legnagyobb orosz hitelező szerint az orosz gazdaság a korábban várt stagnálás helyett 1,8 százalékkal nőhet idén.
aug. 3
12:18
A fekete lyuk és a TÉR esete (HR Portál)
Hiszek a teljesítmény elismerésében, ám nem akarok senkit bélpoklos fekete lyukak peremén egyensúlyoztatni - írja Andó Ildikó vezetési tanácsadó a HR Blogon. Mi a baj a TÉR-rel és milyen értékelés lenne üdvözítő?
aug. 3
12:21
Kezd betelni a pohár a magyar munkavállalóknál (Piac és Profit)
Új munkavállalót nehéz találni, miközben a hűséges kollégákat egyre jobban frusztrálja a munkateher és az újaktól elmaradó juttatások szintje. Hiába csökken az új álláshirdetések száma, még mindig magas a fluktuáció, amit jó vezetői gyakorlattal lehet csak enyhíteni.
aug. 3
12:21
Egy újabb összevetésben kerültünk a sereghajtók közé (Privátbankár)
Ezúttal az OECD friss inflációs körképében.
aug. 3
12:24
Ordas hibát vétenek a hazai kockázati tőkebefektetők egy kutatás szerint (Portfolio)
A hazai tőkebefektetők (venture capitals) 86%-a nem rendelkezik megfelelő HR ismeretekkel és eszközökkel. A humán tőkével kapcsolatos első hazai, átfogó kutatás 22 kockázati tőkebefektető megkérdezésén alapul. A humán erőforrással kapcsolatos szakmai ismeretek - a felülreprezentált pénzügyi és jogi szempontokkal szemben - fájó módon hiányoznak a be
aug. 3
12:27
Budapesten a külföldieket, a Balatonnál a magyarokat kopasztják meg (Menedzsment Fórum)
Borsos árak várták a hazai és a külföldi vendégeket is a szálláshelyeken a nyári szezon első hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) júniusi adatai szerint. A túlárazott szálláshelyek azonban elriasztják a vendégeket és így végül azok kihasználatlanul maradnak.
aug. 3
12:27
Exportra is futja ebből a magyar finomságból – piaci körkép (Infostart)
A friss, magyar paradicsomból a vásárlók idén is bőséges kínálattal találkozhatnak a boltokban és a piacokon – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) közös közleményben.
aug. 3
12:27
Újra a geopolitikai feszültségek veszélyeztetik leginkább a világgazdaságot (vg.hu)
Az Oxford Economics felmérése szerint a probléma középtávon is megmarad.
aug. 3
12:27
Nem ördögtől való az aszpartám használata, mértékkel fogyasztható az édesítőszer (Magyar Mezőgazdaság)
Egészséges, kiegyensúlyozott étrend mellett nem okozhat problémát az aszpartám jelenléte az élelmiszerekben, üdítőitalokban. Az édesítőszer kockázati besorolásának módosítása ugyan nagy viharokat kavart a médiában, ám a tudomány jelen állása szerint nincs ok a pánikra.
aug. 3
12:29
Most aztán valóban elkel a szíverősítő a Zwack részvényeseinél (vg.hu)
Két oldalról szorongatja a céget az infláció.
aug. 3
12:30
Rekordösszeggel, 28 millió euróval támogatja az osztrák állam a bécsi kerékpáros fejlesztéseket (Alternatív Energia)
Több mint ötven projekt, 20 kilométernyi új kerékpárút – ambíciózus célokat tűzött ki magának az osztrák főváros idénre.
aug. 3
12:30
Hatalmas üzlet lesz a tücsöktenyésztés a magyar vállalkozó szerint (Agroinform)
A következő években hatalmasat bővül az ehető rovarok piaca.
aug. 3
12:33
Ennyit kereshetnek a tanárok, íme a kormány terve (Forbes)
Akár háromszoros bérkülönbség is lehet egy bérsávon belül a tanárok között, illetve jön a küzdelem a tanárhiánnyal, és a tanári eskü. Megjelent a státusztörvény végrehajtási rendeletének tervezete.
aug. 3
12:33
„EU-átlagban” már éves szinten is csökkennek az ipari árak (Üzletem)
Májushoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál 1,9 százalékkal voltak alacsonyabbak az ipari termelői árak 2023 júniusában az Európai Unóban.
aug. 3
12:39
Leépült és csillagait is elvesztette a szolnoki Tisza Szálló (vg.hu)
Ma már a gyógyvíz sem folyik a csövekben.
aug. 3
12:42
A titkos fegyver a tehetséges munkavállaló, nem a technológia (TőzsdeFórum)
A mai, felgyorsult digitális környezetben a technológiai vállalatoknak folyamatos kihívást jelent a legjobb IT tehetségek bevonzása és megtartása. A képzett szakemberek megszerzésének képessége kulcsfontosságú a működés optimalizálására, az IT rendszerek modernizálására és a kiberbiztonság fejlesztésére fókuszáló szervezetek számára. A Deloitte 202
aug. 3
12:44
OTP: Érdekli, mennyit költenek mások szórakozásra? (TőzsdeFórum)
A felnőtt lakosság 36 százaléka ritkán jár el kikapcsolódni, mert nem engedheti meg magának. Azoknak a közel negyede azonban, akik rendszeresen szórakoznak, akár 10-20 ezer forint közötti összeget is otthagynak egy-egy közös program során – derült ki az OTP Bank friss felméréséből. A barátokkal történő szórakozás alkalmával az is jellemző, hogy egy
aug. 3
12:45
Nem akármilyen repülőjárat indul ősszel Budapestről (Piac és Profit)
Ősszel indul a budapesti közvetlen járat a brassói nemzetközi repülőtérről – jelentették be az erdélyi légikikötő üzemeltetői.
aug. 3
12:48
Újabb erdélyi városba indul repülőjárat Budapestről (Portfolio)
Ősszel indul a budapesti közvetlen járat a brassói nemzetközi repülőtérről – jelentették be az erdélyi légikikötő üzemeltetői.
aug. 3
12:51
Határsértő helikopterek miatt esett egymásnak Minszk és Varsó (vg.hu)
Lengyelország Fehéroroszországot vádolja, a belorusz külügy cáfol.
aug. 3
12:57
Magyarország nem vár tovább az EU-ra mézügyben (Infostart)
Hazánk évek óta szorgalmazza a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó európai előírások szigorítását a fogyasztók és a méhészek védelme érdekében. Az uniós folyamat lassúsága miatt Magyarország nemzeti hatáskörben szigorítja a hazai szabályozást, mézkeverékek esetén kötelező lesz feltüntetni valamennyi származási országot, méghozzá a felhaszná
aug. 3
12:57
A MET csoport 100 százalékos részesedést szerzett egy észak-németországi naperőmű-projektben (Tiszta Jövő)
A MET csoport 100 százalékos részesedést szerzett az Emeren Germany által fejlesztett Kentzlin fotovoltaikus naperőmű-projektben, amelynek beépített kapacitása 11,5 megawatt peak (MWp), az éves energiatermelése pedig 13 gigawattóra (GWh) lesz, ez 3600 németországi háztartás átlagos éves fogyasztásának felel meg - közölte a svájci központú energiavá
aug. 3
12:57
Szinte megállt az áremelkedés az agglomerációban: de továbbra is Szentendre a legdrágább (KKV Magazin)
Nőttek ugyan az árak a budapesti agglomeráció összes lakástípusában  egy év alatt, de messze nem olyan mértékben, mint a korábbi években. A fővároshoz közeli települések közül továbbra is Szentendrén kérik a legtöbbet egy négyzetméterért.
aug. 3
12:57
Te vajon felismered az álhíreket? (BitcoinBázis)
A naponta keletkező információk és hírek elképesztő mennyisége megnehezíti a valódi tartalmak és az álhírek megkülönböztetését. De a mesterséges intelligencia
aug. 3
13:00
Külföldi egyetemen tanulók: adózási, biztosítási kérdések és válaszok (Adózóna)
Egyre több magyar fiatal külföldi oktatási intézményben folytatja a tanulmányait. Az oktatási, illetve a megélhetési költségeket többnyire a szülők finanszírozzák. Ha a szülők anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé, a fiatal hitelt is igényelhet a tandíj befizetéséhez, valamint magyar vagy külföldi társaságnál, illetve a saját vállalkozásánál fenná
aug. 3
13:03
Brutális koncentráció a hazai tőzsdén, 392 forint az euró (Privátbankár)
A részvénypiacok szenvednek, a forint gyengül. Holnap kezdődik a hazai gyorsjelentési szezon, az összprofit háromnegyedét az OTP termelhette meg. Drága-e a forint, vagy épp olcsó? Nyugisabb a bitcoin, mint a részvények, de meddig?
aug. 3
13:03
Banki feketelista: vihar előtti csend a magyar hitelpiacon (Bank360 blog)
A rossz lakossági hiteladósok száma folyamatosan csökken, a kilátások azonban nem rózsásak. A vállalatoknál már beütött a krízis, a hitelszerződések száma folyamatosan csökken, a mulasztásoké viszont nem változik.
aug. 3
13:03
Ne aprózza el: sorközművelés és sávpermetezés egyben (Mezőhír)
A műveletek összevonása már önmagában érték, a kevesebb vegyszer egy további előny.
aug. 3
13:09
"Ha egy centet sem kapunk az Európai Uniótól, az alapellátás fejlesztését akkor is megcsináljuk" - ígéri Pintér Sándor államtitkára (Menedzsment Fórum)
Takács Péter arról is beszélt, hogy a háziorvosi asszisztensek sem maradnak ki a júliusi béremelésből.

Keresés