2023. augusztus 4. péntek

aug. 4
9:49
Nemzetközi díjat nyert a Spájz Szörp manufaktúra (Márkamonitor)
A keszthelyi Spájz Szörp manufaktúra Spájz Bodzavirágszörp, Spájz Téli fűszeres szörp, valamint Spájz Eperszörp termékével nyert nemzetközi díjat.   A Guild of Fine Food által szervezett Great Taste Awards a világ legnagyobb kistermelői gasztronómiai versenye. Az 1994 óta minden évben megrendezésre kerülő versenyre évente több tízezer terméket neve
aug. 4
9:51
Csökkenő nyereség mellett nőtt a Richter árbevétele (Infostart)
A Richter Gedeon Nyrt. az idén a második negyedévben 30,0 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 61,1 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, az elemzői várakozásoknak megfelelően – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
aug. 4
9:51
Tudatosan húzigálják a NATO bajszát az oroszok a román határnál (Privátbankár)
Elfogadható kockázatnak ítélik meg, hogy román területtől néhány méterre csapódnak be a drónjaik.
aug. 4
9:51
Az autóipar nem tudta ellensúlyozni a feldolgozóipar kétszámjegyű visszaesését (Piac és Profit)
Az egész világ hónapok óta várja a kínai gazdaság beindulását, ugyanakkor a legfrissebb adatok is csak lassabb startra utalnak, ez pedig rányomja a bélyegét a legfontosabb külpiacok hangulatára.
aug. 4
9:51
A Fiatnak kampányolt az Armadillo (Márkamonitor)
A trendkövető városi fiatalokat célozza a Fiat azzal, hogy beállt a felvételi eredményeket kihirdető fővárosi Pont Ott Parti (Pop) támogatói közé. A vállalat először vett részt az elsőszámú ponthatárváró rendezvény támogatásában. Az eseményhez egy nagyszabású nyereményjátékkal is csatlakozott, ahol a szerencsés győztes 4 napig élvezheti az ikonikus
aug. 4
9:54
Már nem áruló, hanem potenciális jelölt: egyre több a bumeráng munkavállaló (HR Portál)
Növekszik azoknak a munkavállalóknak a száma, akik visszatérnek korábbi munkáltatójához, vagyis úgy nevezett „bumerángok”. Egy nemzetközi felmérés szerint ez az újonnan toborzottak 28%-a is lehet. Mindez a HR számára új kihívást jelent, méghozzá két szempontból: egyrészt feladatot jelent a munkáltatóknak a megtartásban, hogy az új belépők ne akarja
aug. 4
9:54
Bántja a Richtert az árfolyam és a különadó, de van kellemes meglepetés is (Portfolio)
Az elemzői várakozásokhoz képest felemás eredményekről számolt be a Richter a második negyedévre ma reggel közzétett gyorsjelentésében. A bevétel növekedett, részben a Vraylar indikációjának kiterjesztéséhez kötődő új receptfelírásoknak, részben a stratégiai nőgyógyászati szegmens növekedésének köszönhetően, az adózott eredmény viszont jelentősen e
aug. 4
9:54
Jók a kilátások, lesz elegendő a kedvenc héjas gyümölcsünkből (Agroinform)
A hónap közepéig még védekezni kell a dióburok-fúrólégy ellen. A permetezés hatékonyságát növeli, ha a légy számára vonzó csalogató anyaggal keverve juttatják ki a növényvédőszert.
aug. 4
9:54
EM: A napelemes mérföldkövek nyara az idei, már biztos a csúcsdöntés az éves bővülésben (hirado.hu)
Az előzetes adatok szerint augusztusra meghaladta a 2000 megawattot a háztartási méretű naperőművek beépített kapacitása.
aug. 4
9:56
Hasznos funkció érkezik a Google-tól: sokan lesznek hálásak (Portfolio)
A Google ezentúl könnyebbé teszi, hogy megtaláljuk és eltávolítsuk elérhetőségi adatainkat a keresési eredményekből. A vállalat mostantól értesítést küld, ha megtalálja a címünket, telefonszámunkat vagy e-mail címünket a weben, és lehetővé teszi, hogy felülvizsgáljuk és kérhessük az adott információ eltávolítását a keresésből - írja a The Verge.
aug. 4
9:57
Próbára tette az elmúlt időszak a nyugdíjpénztárakat, de már túl vannak a nehezén (vg.hu)
Az alacsony kockázatú portfóliók jártak a legjobban az elmúlt években.
aug. 4
9:57
Nagyon megugrott a napelemes energiaellátás mértéke (Demokrata)
Már mostanra megdőlt az éves fotovoltaikus bővülés tavalyi rekordja.
aug. 4
9:57
Ez a nap is eljött: kész a Lánchíd (Forbes)
Elkészült a Lánchíd felújítása. Péntek este piknikkel, perecosztással, fényoroszlánokkal adják át a gyalogosoknak.
aug. 4
9:57
A Worldcoin „gonosz termékét” több vállalat is használhatja majd (BitcoinBázis)
A Worldcoin nemrégiben címlapokra került, többen azonban az adatvédelmi aggodalmak és a szabályozási nyomás miatt támadják a projektet. A Worldcoin
aug. 4
10:00
Új kormányrendeletek a közlönyben! Változtak az állami támogatásokra vonatkozó adójogi szabályok (Adózóna)
Módosította a kormány az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló rendeletet.
aug. 4
10:00
Újabb mérföldkő a napelemeknél, már biztos az idei csúcsdöntés (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint augusztusra meghaladta a 2000 megawattot a háztartási méretű naperőművek beépített kapacitása. Az ipari létesítményeknél is példátlanul gyors ütemű előrehaladásnak köszönhetően már mostanra megdőlt az éves fotovoltaikus bővülés tavalyi rekordja - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken.
aug. 4
10:03
Nőtt is, meg nem is a kiskereskedelmi forgalom (Infostart)
Júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 7,8, naptárhatástól megtisztítva 8,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
aug. 4
10:03
Különleges dokusorozat érkezik (MMonline)
Több mint egy éven át forgott a kamera Jane Goodall, a csimpánzok megmentője intézetében, mélyen Kongó szívében. Az árva csimpánzok legnagyobb afrikai menedékhelyén lépésről lépésre végigkövették, hogyan készítik fel ezeket az állatokat arra, hogy visszatérjenek természetes közegükbe. A hatrészes dokumentumsorozat során a világ egyik legelismertebb
aug. 4
10:03
Kiskereskedelem: 10 százalékos visszaesés az első félévben (Üzletem)
2023. júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 7,8, naptárhatástól megtisztítva 8,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – tájékoztatott a KSH.
aug. 4
10:06
Erősebb idei növekedést vár a Richter, de az adózási környezet nem kedvez (Portfolio)
Megemelte idei eredményvárakozását a Richter a ma reggel publikált gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón, árfolyamszűrten 15-20 százalék között növekedhet a bevétel és az eredmény idén - mondta el Orbán Gábor vezérigazgató.
aug. 4
10:09
Nagy póker indul - Moszkva és Kijev béketárgyalása a láthatáron (Privátbankár)
Szaúd-Arábia a hétvégén kétnapos találkozónak ad otthont a világ 30 országa számára, hogy megkíséreljék beindítani a béketárgyalásokat Moszkva és Kijev között. A Foreign Affairs-ben befolyásos amerikai szakértők már felvázolták a "csatatérről a tárgyalóasztalhoz vezető átállás tervét". Káncz Csaba jegyzete
aug. 4
10:09
Rekord szinten a napelemek terjedése Magyarországon (Piac és Profit)
Az előzetes adatok szerint augusztusra meghaladta a 2000 megawattot a háztartási méretű naperőművek beépített kapacitása. Az ipari létesítményeknél is példátlanul gyors ütemű előrehaladásnak köszönhetően már mostanra megdőlt az éves fotovoltaikus bővülés tavalyi rekordja - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
aug. 4
10:15
Gulyás Gergely újabb eszközt kapott az önkormányzatok megszorongatására (Menedzsment Fórum)
Célkeresztben a szabadságok, a polgármesteri javadalmazások és az idegennyelv-tudási pótlék is többek között.
aug. 4
10:15
Megvan, mennyi pénzt hagytunk a boltokban júniusban – még mindig nem lehetnek túl boldogok a kiskereskedők (vg.hu)
Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene elmaradt az előző év azonos havi mértékétől, mégpedig elég durván, 24,2 százalékkal.
aug. 4
10:17
Dánia nem kockáztat: a Korán-égetések után szigorítják a határellenőrzést (vg.hu)
A fenyegetések miatt inkább megelőzi a bajt Dánia és Svédország.
aug. 4
10:18
Sok túlmunkát és frusztrációt okoznak az egészségügyi dolgozóknak a kórházi körülmények, állapotok (ProfitLine)
Az egészségügyi dolgozók munkájában a létszámhiány után a nem megfelelő kórházi körülmények okozzák a legnagyobb frusztrációt, közülük is leginkább az ápolók szenvednek a sokszor mostoha állapotok következményeitől: a jelentős pluszmunkától és a betegek, hozzátartozók panaszaitól, szemrehányásaitól – derül ki egy friss, országos, az egészségügyi do
aug. 4
10:27
Gyenge belső és külső kereslet miatt szenved a magyar ipar (Piac és Profit)
A várakozásoktól elmaradva, 3,8 százalékkal csökkent az ipari termelés júniusban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal esett vissza. Az első hat hónapban 4,8 százalékkal csökkent az ipari termelés.
aug. 4
10:27
Zelenszkij kiakadt: burjánzik a korrupció az ukrán sorozóközpontokban (vg.hu)
Volodimir Zelenszkij sokkolónak nevezte a helyzetet.
aug. 4
10:27
Rekordszámú fehér gólya az idei gyűrűzésen (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az idei fehér gólya gyűrűzési programjában összesen 17 megye 248 településén 443 fészek 1338 fiókája kapott egyedi jelölést. Az 1908 óta megkezdett magyarországi madárgyűrűzés célja, hogy az ornitológusok a madarak egyedi azonosítása révén tanulmányozzák a madarak viselkedését.
aug. 4
10:30
Fontos vezető búcsúzik a Cititől: 36 év után hagyja ott a nagybankot a befektetési bankár (Portfolio)
36 év után távozik a Citigrouptól Paco Ybarra, a bank befektetési banki vezetője, ami a legjelentősebb vezetői távozás azóta, hogy Jane Fraser több mint két éve lett a vezérigazgató – számol be a hírről a Financial Times.
aug. 4
10:30
Az agrárium lehetőségeiről, a finanszírozási környezet várható változásairól beszélt a banki szakember (Agroinform)
Miben jobb a versenytársam nálam? Lehet-e nyertes a termékem az importtal szemben? Mit tegyek, ha nem tudom megvalósítani a nyertes pályázatomat? Interjú Hollósi Dáviddal.
aug. 4
10:33
Egymást érik a napelemes mérföldkövek, már biztos az idei csúcsdöntés (Infostart)
Az előzetes adatok szerint augusztusra meghaladta a 2000 megawattot a háztartási méretű naperőművek beépített kapacitása. Az ipari létesítményeknél is példátlanul gyors ütemű előrehaladásnak köszönhetően már mostanra megdőlt az éves fotovoltaikus bővülés tavalyi rekordja – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken.
aug. 4
10:33
KSH: júniusban 3,8 százalékkal csökkent az ipari termelés (TőzsdeFórum)
Júniusban az ipari termelés volumene 3,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás májushoz mérten 0,9 százalékkal mérséklődött – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivata
aug. 4
10:33
Meghosszabbította az MTVA a jelentkezési határidőt az „utánpótlásnevelőjébe” (Media1)
Egy héttel meghosszabbította a jelentkezési határidőt ingyenes tehetséggondozó programjába a közmédia – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel.
aug. 4
10:35
Reggeli tükör 2023. augusztus 4. – Emelkedéssel indulhat a kereskedés (TőzsdeFórum)
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Csütörtökön a BÉT részvényindexe, a BUX 301,08 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 53 999,23 ponton zárt. Varga Zoltán az MTI-nek pénteken küldött kommentárjában jelezte: a nemzetközi befektetői hangulatban is látható n
aug. 4
10:36
Richter: erősebb lesz az idei növekedés, de az adózási környezet nem kedvez (Portfolio)
Megemelte idei eredményvárakozását a Richter a ma reggel publikált gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón, árfolyamszűrten 15-20 százalék között növekedhet a bevétel és az eredmény idén - mondta el Orbán Gábor vezérigazgató.
aug. 4
10:37
Lassult, szinte megállt az áremelkedés az agglomerációban (TőzsdeFórum)
A budapesti agglomeráció összes lakástípusában nőttek az árak egy év alatt, de a korábbi évek markáns drágulási ütemének vége. A fővároshoz közeli települések közül továbbra is Szentendrén kérik a legtöbbet egy négyzetméterért. A kertvárosi miliő, a zöld lakókörnyezet, valamint a kellemesebb lakhatás iránti igény Budapest környékére terelte a vevők
aug. 4
10:39
Így magyarázza a bizonyítványt a kormány az ipar ügyében (Menedzsment Fórum)
A mélyponton már túl vagyunk az államtitkár szerint.
aug. 4
10:39
Javított éves várakozásain a Richter (vg.hu)
Az év elején megfogalmazott, óvatos növekedési kilátásait korrigálva már 15-20 százalékos bevétel- és profitnövekedésre számít a Richter-menedzsment.
aug. 4
10:39
Egy magyar film is bekerült a torontói filmfesztivál programjába (MMonline)
Bejelentették a világ egyik legrangosabb seregszemléje, a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programját. A válogatás Discovery szekciójában – egyedüli magyar alkotásként – helyet kapott Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje, az Elfogy a levegő. (fotó: Mozinet) A nemzetközi filmekre fókuszáló torontói Discovery program korábban olyan alkotók filmjein
aug. 4
10:39
Nyugdíjpénztárak: máris ledolgozták a veszteséget (Forbes)
Nagyon hamar magukhoz tértek a tavalyi sokkból a nyugdíjpénztárak, a nyár közepére ismét csúcson járnak.
aug. 4
10:42
Itt a zöld-boom a beruházásoknál, finanszírozásnál és az egész üzleti szférában (Portfolio)
Összefort a gazdasági élet és a fenntarthatóság minden területe, nincs finanszírozás a zöld szempontok nélkül, az energiapiac jövőjét is a megújuló energiamegoldások dominálják, az agrárium egyre inkább szakítani kénytelen a hagyományos, eddig megszokott megoldások alkalmazásával, de a közlekedésszervezés, a városok, épületek, ingatlanpiaci folyama
aug. 4
10:44
Majdnem két évtizedes mélypontra zuhant a kínai befektetések mértéke az Egyesült Államokban (Portfolio)
Az Egyesült Államokban kötött kínai ügyletek száma közel két évtizede nem volt ilyen alacsony, ami jelzi, hogy a két ország közötti geopolitikai feszültségek fokozódása negatív hatást gyakorol a határokon átnyúló pénzügyi tevékenységre is - írja a Financial Times.
aug. 4
10:45
MTÜ: biztató a folytatás a nyári szezon első felét nézve is (Infostart)
A főszezon félidejében országosan is jól teljesít a turizmus – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
aug. 4
10:51
Nagyon jó hír Németországból, hozzánk is begyűrűzik a hatása (Piac és Profit)
Júniusban váratlanul nagy mértékben nőttek az ipari megrendelések Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.
aug. 4
10:51
Több mint hétszázmillió forintos áfacsalást tártak fel Zalában (vg.hu)
Az elkövetők a vád szerint egy fiktív számlázási láncot állítottak fel az áfa visszaigénylése érdekében.
aug. 4
10:54
Elektromos meghajtású csuklós busz közlekedik a fővárosban a Zöld Busz Programban (Alternatív Energia)
A HUMDA Zrt. Zöld Busz Program Demonstrációs Mintaprojektjében egy újabb elektromos meghajtású busztípust tesztelnek Budapesten. 2023. augusztus 1-től 11-ig az Arrivabus üzemeltetésében közlekedő MAN Lion’s City 18 E típusú 4-ajtós csuklós elektromos autóbuszt próbálhatják ki az utasok a belvárost is átszelő 8E vonalon.
aug. 4
10:54
Lelassult a banki digitális fejlődés Magyarországon - Mutatjuk, hol történt előrelépés (Portfolio)
Tovább javult a hazai bankrendszer digitalizációs fejlettségi szintje, ám a korábbi évekhez képest kisebb előrelépés történt az elmúlt évben, a bankszektor egésze továbbra is közepes fejlettségi szinten ragadt – derül ki az MNB Fintech és Digitalizációs jelentéséből. Az online számlanyitás és az online személyi hitelek már mindenhol elérhetők, vala
aug. 4
10:54
Czomba Sándor: A kormány továbbra is elkötelezett a teljes foglalkoztatás mellett (hirado.hu)
A legfrissebb adatok alapján csaknem 4,8 millióan dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliségi ráta pedig 3,8 százalékon áll.
aug. 4
10:57
Nem lehet más a cél, mint a teljes foglalkoztatottság (Demokrata)
A kormány továbbra is elkötelezett a teljes foglalkoztatás mellett.

Keresés