A Bitcoin megalkotásától kezdve egészen mostanáig folyamatos rejtélyként övezi az egész szektort a Bitcoin megalkotójának, Satoshi Nakamotónak a valódi kiléte.
Az Európai Unión belül egyre feszültebbé válik a bővítési vita az utóbbi időben, miután Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Emmanuel Macron francia elnök és Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter is állást foglalt a kérdésben. Különösen Ausztria foglalt határozottan állást, hogy egyelőre nincs itt az ideje a felvételnek, míg Charles M
Nem egyszerű félreértés, hanem hazugság az, hogy jelenleg Ukrajna nyerésre áll a háborúban, lehetetlen, hogy legyőzzék az oroszokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Tucker Carlson amerikai riporternek adott interjúban. A kormányfő szerint nagyon veszélyes pillanatban vagyunk, a harmadik világháború az ajtónkon kopogtat.
Szeptember 11-én rajtol majd a SuperTV2-n a Power of Love – A szerelem ereje című valóságshow, a napi párkereső reality-ben debütál műsorvezetőként a képernyőn Szorcsik Viki. A SuperTV2 vadonatúj valóságshowjában, a Power of Love – A szerelem ereje című produkcióban tizennégy szereplő – hét lány és hét fiú – keresik majd a párjukat, és versenyeznek
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta a budapesti székhelyű Car Service Partner Kft.-nek és a prágai székhelyű Car Service Partner s.r.o.-nak, hogy Magyarországon jogosulatlanul, üzletszerűen hitelt és pénzkölcsönt nyújtsanak. A jegybank a társaságokkal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat, a gyanú szerint ugyanis a társaságok több száz magánsz
Az egészségpénztárakon nem fognak a pénzügyi nehézségek, egyre több tagjuk van, és ők sokat is fizetnek. A dráguló magánorvosi szolgáltatásoknál jól jön az adóvisszatérítés, ráadásul még a lakáshitel törlesztésére vagy a beiskolázásra is használható az itt lévő megtakarítás. Az egészségpénztárak népszerűségét az is mutatja, hogy fennállásuk óta elő
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzata Képviselőtestületének a települési adóról szóló 29/2015. önkormányzati rendeletének 2016. január 1-jétől 2018. december 31-ig hatályos 7. § a) és b) pontja az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésébe, valamint a XXX. cikk (1) bekezdésébe ütközően alaptörvény-el
Az iPhone 14-gyel az Apple bevezette a műholdas segélykérő funkciót, amelyet most egyes híresztelések szerint az Android telefonok is megkaphatnak - írja a BGR.
2023 II. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportjának értéke 7,8 milliárd euró, az importé 5,1 milliárd euró volt, az előbbi 6,7, az utóbbi 0,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A folyamatok gördülékenyebbé tételével jelentősen csökkenhetnek a várakozási idők a járóbeteg-ellátásban - jelentette ki a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára az országos elektronikus járóbeteg-időpontfoglalási rendszer bevezetéséről tartott keddi sajtótájékoztatón, a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézetben.
Orbán Viktor huszonkét dolgozónak adott pluszpénzt az elmúlt egy évben, mivel a miniszterelnök egyedi jóváhagyására volt szükség ahhoz, hogy valaki államigazgatási dolgozóként extrajuttatást kapjon a fizetésén felül egy 2022-ben kiadott, nem nyilvános kormányhatározat szerint.
Május végén jelentette be a hongkongi Értékpapír- és Határidős Bizottság (SFC), hogy júniustól kezdődően lehetővé teszi a lakossági befektetők számára, hogy bizonyos kriptovalutákkal kereskedjenek regisztrált kereskedési platformokon. A bejelentés óta egyetlen olyan kripto kereskedési platformot sem kapott eddig engedélyt az SFC-től, amely lakossá
A nyár végéhez érve a Szallas.hu adatai szerint idén arányaiban nagyobb szeletet hasítottak ki az 1-2 éjszakás foglalások, mint 2022-ben vagy 2019-ben és azt megelőzően. Még mindig a belföldi foglalások dominálnak a szállásfoglaló oldalon (95%), de a külföldi szállások iránt nőtt a kereslet 2023 nyarán. A legnépszerűbb belföldi úti célok listáját S
A Budapesti Gazdasági Egyetem (Bge) fel kívánja gyorsítani nemzetköziesedési folyamatait, tovább növelve ezzel az egyetem presztízsét a felsőoktatás nemzetközi világában. Ezen törekvését támogatva nemzetközi igazgatót nevezett ki. A pozíciót augusztus 1-je óta betöltő Dr. Andrási Gábor – aki közel két évtizedes széleskörű nemzetközi tapasztalatokk
A nyár végéhez érve a Szallas.hu adatai szerint idén arányaiban nagyobb szeletet hasítottak ki az 1-2 éjszakás foglalások, mint 2022-ben vagy 2019-ben és azt megelőzően. Még mindig a belföldi foglalások dominálnak a szállásfoglaló oldalon (95%), de a külföldi szállások iránt nőtt a kereslet 2023 nyarán. A legnépszerűbb belföldi úti célok listáját S
Egy tíz éve indult klinikai vizsgálatsorozat eredményét ismertette sikerrel a Semmelweis Egyetem (SE) egy tudományos kongresszuson - mondta az intézmény rektora az M1 aktuális csatornán szerdán.
A napraforgó Magyarországon az egyik legnagyobb vetésterülettel rendelkező szántóföldi kultúrnövény, melynek kórtani megbetegedései hatalmas terméskiesést okozhatnak a magyar gazdák számára. A napraforgó nemesítés legnagyobb kihívása a genetikailag kiváló, adaptív hibrid létrehozása, amely megfelelő háttér rezisztenciával nyújt magasfokú stabilitás
Egyre gyakrabban lehet hallani olyan hollandiai üvegházi termesztőkről, akik kihelyeznék tevékenységüket más országokba, vagy teljesen felszámolnák a hollandiai vállalkozásukat és kivándorolnának például Észak-Amerikába.
A belföldi úti célú nyári foglalások száma 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a visszaesés mértéke a 2019-es, pandémia előtti évhez képest 3,7 százalékos volt – közölte a szallas.hu a saját portálján keresztüli foglalások alapján.
Nemzetköziesedési folyamatainak felgyorsítása érdekében nemzetközi igazgatót nevezett ki a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). A pozíciót Dr. Andrási Gábor tölti be.
A német kormány Franciaországgal együttműködve olyan kezdeményezést javasol, amelynek célja, hogy az Európai Unión belül csökkentsék a vállalatok bürokratikus terheit. A kezdeményezés egy 10 pontos terv része, amelyet Olaf Scholz kancellár és kulcsfontosságú miniszterei, Robert Habeck és Christian Lindner dolgoztak ki.
Többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólistával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő - jelentette be Rigó Csaba Balázs a nemzeti versenyhatóság a GVH podcastjában.
A London biztonságáért felelős Metropolitan Police mind a 47 ezer rendőrének és munkatársának adataihoz és fényképéhez is hozzáférhettek azok az online elkövetők, akik nemrég jártak a Met egyik beszállítójának számítógépes rendszerében.
A kockázati tőkével finanszírozott generatív AI startupok több mint fele a Google felhőalapú szolgáltatásait használja - közölte kedden a Google anyavállalata, az Alphabet. A Google-nél ezért sem tartanak attól, hogy a cégtől távozó, és startupot alapító alkalmazottak elvándorlása komoly üzeti veszteséget jelentene a cégnek - írja a Bloomberg.
A kockázati tőkével finanszírozott generatív AI startupok több mint fele a Google felhőalapú szolgáltatásait használja - közölte kedden a Google anyavállalata, az Alphabet. A Google-nél ezért sem tartanak attól, hogy a cégtől távozó, és startupot alapító alkalmazottak elvándorlása komoly üzeti veszteséget jelentene a cégnek - írja a Bloomberg.
Éves szinten 0,4 százalékkal csökkent, negyedéves összehasonlításban pedig 0,1 százalékkal nőtt a második negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában. A második negyedév gazdasági teljesítménye kedvezőbb a jegybanki prognózisnál, a Cseh Nemzeti Bank 0,7 százalékos visszaesést jósolt. A
Újabb jelentős gázlelőhelyet fedezett fel Ukrajnában a Naftohaz ukrán állami gázvállalathoz tartozó Ukrhazvidobuvannya gázkitermelő cég – hozta nyilvánosságra kedden honlapján a Naftohaz. A lelőhely készleteit egymilliárd köbméterre becsülik. „A mezőt közel négyezer méter mélyen fedezték fel a földfelszínről lefúrva a mélybe. A kapott geológiai inf
Főleg kültéri rendezvényeken jönnek kapóra a fémvázas, összecsukható sátrak, melyek segítségével mind termékeinket, mind vendégeinket megvédhetjük az időjárás viszontagságaitól. (x) A „kerti pavilon” névvel is illetett fémvázas sátrak népszerűsége nem véletlen: széles körben alkalmazhatók, megbízható megoldást nyújtanak és a megrendelő igényei szer