Kína merész geopolitika lépéseivel paradigmaváltást próbál kieszközölni a globális színpadon. Peking mintegy egy évtizede építi kereskedelmi hálózatait: az Egy Övezet
Az agyagos, vályogos talajokkal a legnagyobb nehézség az, hogy sokáig sarasak egy eső után, és a vízraktározás szempontjából olyan növények fogják szeretni, melyek igénylik a sok, kiegyenlített vízmennyiséget és mellette a kötött talajt is kedvelik.
Uniós támogatással húsz leány elhelyezésére alkalmas speciális ellátást nyújtó, korszerű gyermekotthon épült Ópusztaszeren - tájékoztatta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád-Csanád vármegyei kirendeltsége az MTI-t.
Semmi se lehet olyan stresszes, mint a nyár vége, amikor vége a gondtalan nyaralásnak, és kezdődik az iskola. Az első osztályosoknak pedig különösen izgalmas időszak ez a pár hét: pár nap múlva ugyanis kiderül, hogy kik lesznek az új osztálytársak, és kik fogják tanítani a gyerekeket. Azonban sokszor a tanár hírneve megelőzi az első tanítási napot.
Egy friss magyar etológiai kutatás szerint a kutyák agya érzékenyebben reagál babákhoz szóló beszédre, mint amit a felnőtteknek címeznek. Továbbá a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a kutyaagy érzékenysége erősebb, ha nők beszélgetnek, és ezt befolyásolja a beszélő hangmagassága és annak változatossága is.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy az őstermelőnek EPR-kötelezettsége keletkezik-e a gyümölcs/zöldség értékesítése során felhasznált papírzacskók után, továbbá abban az esetben, ha lekvárt értékesít üvegben (tetővel együtt), ami újrahasznosítható csomagolás. Olvasói kérdésre Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.
Igen magas pozíció betöltésére keres munkatársat a sztárséf. Igaz, most nem tévéműsorra kell gondolni - a celebszakács a közösségi médiában leresi új kollégáját, akit viszont - vélhetően - zsíros fizetés vár.
Egy belga hajóskapitány nem mindennapi módon népszerűsíti a világ legismertebb kriptovalutáját, ugyanis egy hatalmas Bitcoin logót festett a hajója vitorlájára,
Idén is megrendezi a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét a Ferenczy Múzeumi Centrum szeptember 8. és 10. között - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló törvénye (DSA) az átfogó technológiai szabályozás új korszakát nyitja meg, és ahogy az adatvédelmi szabályozás nemzetközi sablonja lett a GDPR-rendszer, úgy a nagy platformszolgáltatókat célzó új irányelv is hamar világszerte norma lehet. Az ajánló algoritmusok rendszerének átláthatóvá tételétől kez
Azon pöccent be Jákob Zoltán, hogy csak évek múlva kaphatja meg sok-sok millióba kerülő, már megrendelt luxusautóját, ezért más gyártótól vett másikat.
A férfi a médiának próbálta meg eladni a kormányzati tisztviselők Telegram-fiókjaiból megszerzett adatokat. A vallomása szerint megbízást kapott arra is, hogy a brazíliai elnökválasztás előtt feltörjön egy elektronikus szavazógépet.
A Toyota autógyár szamócát és paradicsomot termeszt az üzemei mellett kialakított speciális üvegházakban. A vállalat belép a mezőgazdasági szegmensbe? Kell-e félniük a gazdáknak a japán óriástól?
Az utasbiztosítások a népszerűbb biztosítási termékek közé tartoznak, és az emberek többsége tisztában van azzal, hogy ha szerződéskötés nélkül utazik külföldre, akkor egy betegség, baleset vagy egyéb váratlan esemény miatt könnyen bajba kerülhet. Sajnos azonban sokan csak rutinszerűen választják ki a biztosítási szerződést, és nem hasonlítják össz
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! OKX/KuCoin A három legnagyobb forgalmú kriptotőzsde közé tartozó OKX közö
Az országban évtizedek óta hanyatlik az állattenyésztés, egyre kevesebb a farm, csökken a tejhozam, az 1989-es rendszerváltás óta szédítő mértékben, 1846 százalékkal nőtt a tej- és tejtermék-import mértéke.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 56 912,43 ponton zárt pénteken, 1,21 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Mit lehet tudni a nyugat nílusi vírusról (West Nile Virus, WNV) és a tigris szúnyogról, ami terjeszti azt? Mennyire veszélyes a nyugat nílusi vírus és milyen tünetei vannak?
A 4Ladies Cup-Hungary a Balatonon az első, csakis női csapatok (“for Ladies”) számára létrehozott nemzetközi, nagyhajós pályaverseny. Először Keszthelyen, majd Balatonföldvár és Csopak után idén a Kékszalag Portban gyűltek össze a versenyzők. A program nemzetközi, így nem csak magyar nevezők, hanem külföldi hölgyek is részt vehettek, amit különösen
A havi elszámolási rendszerre való átváltás miatt lehet, hogy soha nem fog megtérülni azoknak a beruházása, akik 8-10 éves megtérüléssel számolva telepítettek maguknak napelemes rendszert - hangzik el mindez az RTL riportjában. Közben a Napelemes Szövetség azt hangsúlyozza: az EU nem azt várta el, hogy a már meglévő rendszerek esetében a kormány vi
Luz Casal spanyol énekesnő a Belvárosi Színházban ad koncertet az Hola Budapest fesztiválon, amelyet szeptember 30. és október 1. között rendeznek meg Budapesten.