2023. augusztus 24. csütörtök

aug. 24
17:36
Légvédelmi rakétákat ad Ukrajnának Norvégia (vg.hu)
Ukrajna folyamatosan kér, és gyakran kap is fegyvereket nyugati szövetségeseitől.
aug. 24
17:36
Eladó a Fundamenta: a Mészáros Lőrinc-féle szuperbank és az Erste maradt versenyben (Telex)
A ma háromszereplős lakás-takarékpénztári piac játékosai közül a Fundamenta kiszállna, az Erste érdeklődik, az OTP már nem. Viszont a mostanában leggyorsabban növekvő MBH szívesen beszállna.
aug. 24
17:42
A Rába és az Opus vitte a prímet a magyar tőzsdén (Portfolio)
A nemzetközi hangulatromlás ellenére pluszban zárta a napot a BUX. A hazai blue chipek közül egyértelműen a Magyar Telekom volt a nap sztárja, ami pedig a midcapeket illeti, a Rába és az Opus is egyaránt 15 százalék feletti pluszban zárta a napot, előbbi a vártnál erősebb második negyedéves számoknak köszönhetően, utóbbi pedig a tegnapi méretes esé
aug. 24
17:42
Védekezés hidegfóliákban (Magyar Mezőgazdaság)
Július végén paprikatermesztési bemutatót tartani nem kis feladat, de ha ebben az időjárási környezetben is bizonyít a fajta, nagyobb eséllyel állja meg a helyét a piacon. A jó fajta azonban önmagában nem elég, ha a kártevők és kórokozók ellen nem lépünk fel időben, akár az egész éves munkánk mehet tönkre.
aug. 24
17:48
Harcsatepertős hamburgerrel ünneplik a Tisza-tó születésnapját (vg.hu)
Fél évszázados lett a Tisza-tó, gasztrokülönlegességekkel is ünneplik a születésnapot.
aug. 24
17:54
Merénylet vagy véletlen – ezért zuhanhatott le Prigozsin gépe (TőzsdeFórum)
Szerda délután lezuhant egy orosz magánrepülőgép, amelyen Prigozsin és a Wagner-csoport teljes parancsnoki állománya ott volt. Eleinte azt olvashattuk, hogy a gépet lelőtték. A jelentések szerint egy légvédelmi rakéta csapódott Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér Embraer Legacy 600-asába. Az incidens után készített felvételeken azonban nem láthatók re
aug. 24
17:56
Gombafogyasztást népszerűsítő kampány indul (TőzsdeFórum)
Az „Európai gomba, a rejtett gyöngyszem” szlogennel gombafogyasztást népszerűsítő kampányt indít a European Mushroom Growers Promo Group (GEPC Promo) az Európai Unió társfinanszírozásában Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Írországban, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban és Spanyolországban – közölte a több nem
aug. 24
18:00
Az oroszoknak minden pénzét elviszi a háború, de azért nagysebességű vasútvonal építésén gondolkodnak (Portfolio)
A Moszkva és Szentpétervár közötti nagysebességű vasútvonal megépítésének előzetes határideje 2028 - nyilatkozta Valentyin Ivanov közlekedésiminiszter-helyettes újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
aug. 24
18:00
Tűző napon, 36 Celsius fokban szedni 100 forintért? Ez nem vicc? (Agroinform)
Amikor elkezdtem, jó befektetésnek tűnt, de jelenleg olyan keveset adnak érte, hogy már nemigen éri meg leszedni sem – mondta lapunknak Bálint Attila bodzatermelő.
aug. 24
18:00
Dübörög a dinnyeszezon (vg.hu)
A fogyasztói igényeket a termelők is felismerték, így akár szeptember végéig elérhető a friss magyar dinnye.
aug. 24
18:03
Újabb történelmi csúcs született Budapesten – jó napja volt az OTP-nek (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 301,71 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel 57 228,33 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
aug. 24
18:06
Erősen zárt a pesti tőzsde, történelmi csúcsra kúszott a BUX (vg.hu)
Zöldben fejezte be a kereskedést a vezető részvények többsége, magára talált az Opus is.
aug. 24
18:08
Prigozsin rejtélyes halála: bomba lehetett a repülőgépen – egyre több részlet szivárog ki (vg.hu)
Sorra jelennek meg a magyarázatok, hogyan halt meg Prigozsin. Szakértők szerint egy SZU-35-ös vadászgép lőtte le a repülőgépét, mások viszont pokolgépre gyanakodnak.
aug. 24
18:12
Visszafogná a bevándorlást Macron (vg.hu)
A francia államfő szerint az túlzás, hogy hazáját elárasztják a bevándorlók, de a helyzet így is tarthatatlan.
aug. 24
18:18
BKK: forgalmi változások Budafokon (Adózóna)
Következő üteméhez érkezik a XXII. kerületi Tóth József utca, Kossuth Lajos utca, Nagytétényi út és Mária Terézia utca csomópontjában készülő körforgalom építése, ezért augusztus 28-ától, hétfőtől ideiglenes forgalomkorlátozásokra, változásokra kell számítani a környéken. A Budapesti Közlekedési Központ alábbiakban összefoglalja a közúti közlekedés
aug. 24
18:24
Komoly bajban van a magyar építőipar: ennek nagyon rossz vége lesz (Pénzcentrum)
Júliusban az építőipari vállalkozások száma 100-zal csökkent. Ez összefüggésben állhat az ágazat gazdasági kihívásaival, különösen a felszámolási és kényszertörlési eljárások növekedésével. Több mint 400 új felszámolási eljárás indult júliusban, az idei eljárások száma már majdnem másfélszerese a tavalyinak. A felszámolási eljárások növekedése első
aug. 24
18:24
70 százalékos mézterméskiesés Olaszországban, mutatjuk, hogy mi az oka (Agroinform)
Olaszország több részén vízkorlátozást rendeltek el a kánikula okozta aszály miatt.
aug. 24
18:24
Meglátszik a fehérorosz fenyegetés a lengyel költségvetésen, a vártnál nagyobb hiánycélt tűzött ki a kormányzat (vg.hu)
A közelgő parlamenti választások és a fehérorosz fenyegetés egyaránt nyomot hagyott a lengyel büdzsén.
aug. 24
18:30
Telex: eladó a Fundamenta, az MBH és az Erste versenghet érte (vg.hu)
A lap értesülése szerint már tavasz vége óta árulják a lakás-takarékpénztárt.
aug. 24
18:33
Nem kell Nemzeti Tüzép – üzente a kormánynak az ötlet legnagyobb ellenfele (Menedzsment Fórum)
Szerinte a felújítás állami támogatása segíthetné az építőanyag-kereskedelmet is.
aug. 24
18:36
Év végére kivonulhat az egyik utolsó nyugati nagybank is Oroszországból (vg.hu)
A Raiffeisen orosz leányának értékesítését is napirendre tűzte.
aug. 24
18:48
Népszerű szószt hívott vissza a forgalmazó (Portfolio)
Nem jelölt mustár allergén miatt a forgalmazó Maresi Foodbroker Kft. (Budapest) visszahívta a forgalomból a 2024 februárban lejáró "Bertolli Pesto Calabrese szósz piros paprikával, ricottával és extra szűz olívaolajjal, 185 g" terméket - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-nek küldött közlemé
aug. 24
18:48
Bertolli szószt vontak ki a forgalomból (vg.hu)
.
aug. 24
18:48
Egyre több a felszámolás az építőiparban is (Üzletem)
Több mint 400 új felszámolási eljárás indult júliusban, az idei eljárások száma már majdnem másfélszerese a tavalyinak.
aug. 24
18:51
Megszólalt a vészcsengő, a világ minden országa érintett (Privátbankár)
Lehet, hogy a fogyasztói bizalom meggyengülése Kínában nem rövidtávú gond, hanem egyfajta politikai-pszichológiai depresszió velejárója vagy egy még súlyosabb változás első jele.
aug. 24
18:51
Uniós földrajzi árujelző oltalmat kapott a Borzag pálinka (TőzsdeFórum)
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Borzag pálinka elnevezés új oltalom alatt álló földrajzi jelzésként (OFJ) felkerülhet a védett szeszesital-termékek uniós listájára – tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön. A Borzag pálinka alapanyaga a Nógrád vármegye területéről származó vadon termő földi bodza (gyalogbodza) vagy más néven borzag c
aug. 24
18:54
Eladó a Fundamenta (Portfolio)
Eladó a Fundamenta lakás-takarékpénztár – értesült több forrásból a Telex.
aug. 24
18:54
Repülőrajt Üzbegisztánba: olyan gyorsan indult el a Budapest–Taskent járat, hogy a jegyértékesítő rendszerek sem tudták követni (vg.hu)
Télen még több közvetlen járat indul el.
aug. 24
18:54
A legősibb német szőlőfajta sorsa (Magyar Mezőgazdaság)
Németországban régóta termesztett, a legősibb, és egészen a középkorig legelterjedtebb fehérbort adó szőlőfajta a már 750 éves Elbling. A Mosel folyó mentén már a római korban ismerték és ültették.
aug. 24
18:57
Hamarosan tényleg eldől, kapnak-e pluszpénzt a minimálbéresek (Menedzsment Fórum)
Összetrombitálják a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát, találkoznak a munkavállalók, a munkáltatók, és a kormány.
aug. 24
19:00
Az oltatlan spermium lesz az új bitcoin – igazi kincs vagy elmebaj? (BitcoinBázis)
Még 2021-ben kapott szárnyra az az őrült felvetés, miszerint rövidesen az oltatlan spermium veszi majd át a bitcoin helyét. Az
aug. 24
19:06
Visszahívott a forgalomból egy olasz pesztót a magyar forgalmazó (Adózóna)
Nem jelölt allergén összetevő miatt visszahívta a forgalomból a Bertolli Pesto Calabrese szószt a Maresi Foodbroker Kft., olvasható a Nébih honlapján.
aug. 24
19:06
Így változott a dinnyekínálat az utóbbi években (Agroinform)
Elindította dinnye fogyasztásösztönző kampányát az AMC, szeptember végéig tarthat a szezon.
aug. 24
19:06
A cseh állam hat gáztárolót vásárol a német RWE-től (vg.hu)
A hat föld alatti tároló együttes befogadóképessége 2,7 milliárd köbméter földgáz, ami az éves cseh fogyasztás mintegy 36 százaléka
aug. 24
19:08
Négy országban megszünteti kriptokártya-partnerségét a Mastercard és a Binance (vg.hu)
.
aug. 24
19:12
Putyin: Prigozsin súlyos hibákat követett el (vg.hu)
Az orosz elnök először a részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak.
aug. 24
19:18
Stagnált a munkanélküliség Lengyelországban (ProfitLine)
Lengyelországban az elemzői várakozásoknak megfelelően a júniusival megegyező szinten maradt a munkanélküliség júliusban.
aug. 24
19:18
Francia külügy: Prigozsin kézjegye a vér és a bűnözés (vg.hu)
A francia külügyminisztérium szerint túl korai lenne még felmérni a Wagner-vezér feltételezett halálának következményeit.
aug. 24
19:21
Nézze csak, mennyibe került ma egy euró! (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
aug. 24
19:24
Mennyibe kerül egy bitcoin kibányászása? (Kripto Akadémia)
Melyik országban a legolcsóbb és a legdrágább bitcoint bányászni? Mennyibe kerül egy bitcoin kibányászása 2023-ban egy átlagos háztartásban? A CoinGecko legutóbbi, augusztus 17-én közzétett jelentése rávilágít az otthoni bitcoinbányászattal kapcsolatos háztartási villamosenergia-kiadások globálisan eltérő egyenlőtlenségére.  Egy évvel ezelőtt, a 91
aug. 24
19:30
Elmarad a gigaroham a magyar boltokban? Rendesen behúzták a kéziféket a szülők (Pénzcentrum)
Nem sokáig tart már a nyári szünet, aki iskolás korú gyereket nevel, az egészen biztosan elkezdett már készülni a következő tanévre - legalább fejben. Hiszen nem minden szülő szerzi be a tanszereket augusztus végén, sokan kivárnak, hiszen szeptemberben élesednek az akciók, arról nem is beszélve, hogy sok tanárnak előre nem látható, speciális igénye
aug. 24
19:30
Felemásan zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék (vg.hu)
A gáz és az arany ára csökkent, az olaj viszont erősödni tudott.
aug. 24
19:32
F–16-os vadászgépeken segítené az ukrán pilóták kiképzését Portugália (vg.hu)
Portugália tagja annak a nemzetközi koalíciónak, amely harckocsikkal és légvédelmi eszközökkel segíti Ukrajnát.
aug. 24
19:36
Mindent egy lapra tesz fel a román kormány (Adózóna)
A román kormány felelősségvállalással fogadtatná el az államapparátus reformját célzó törvénycsomagot – jelentette be csütörtökön Marcel Ciolacu kormányfő Bukarestben.
aug. 24
19:42
Továbbra is áll a kurdisztáni olajtermelés, a Mol is érintett (vg.hu)
A török külügyminiszter méltatta Kurdisztán stabilitását.
aug. 24
19:45
Nem sok köszönet volt a forint csütörtöki teljesítményében (Privátbankár)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
aug. 24
19:48
BörzeZárás 2023. Augusztus 24. – Kiváló nap volt (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 301,71 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel 57 228,33 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek
aug. 24
19:50
Atomreaktoros víz a tengerbe és a tengeri herkentyűk betiltása (TőzsdeFórum)
Japán csütörtökön elkezdte a Csendes-óceánba engedni a megrongálódott fukusimai atomerőműből származó kezelt radioaktív vizet, ami miatt Kína azonnali általános tilalmat rendelt el a Japánból származó összes vízi termékre. Aggódó Kína Kína „nagyon aggódik a radioaktív szennyeződés kockázata miatt” – áll a vámhivatal közleményében. A japán kormány k
aug. 24
20:00
Megint baj van a botrányos gépekkel, esik a Boeing (Portfolio)
A Boeing részvényei csütörtökön 4%-ot estek a korai kereskedésben, miután a vállalat figyelmeztetett, hogy a 737 MAX repülőgépek leszállítása késhet a fő beszállító, a Spirit AeroSystems újabb minőségi problémája miatt - írja a Reuters.
aug. 24
20:00
Vadásznak a magyar munkaerőre az osztrákok: egy hónap alatt még kétezer embert csábított magához Ausztria (vg.hu)
Újabb hivatalos statisztika jelent meg az Ausztriában dolgozó magyarokról, akik már több mint 126 ezren vannak. Az osztrákoknak kiemelt célpontja a hazai munkaerő megszerzése.

Keresés