Egyre több cégvezetőt aggaszt a mesterséges intelligencia: a legtöbb szakértő szerint rengeteg munkahely válik majd feleslegessé, de legalább ugyanennyi létre is fog jönni.
Az tudtuk, hogy Jennifer Lawrence vicces. A Barátnőt felveszünk (No Hard Feelings) című filmben meg is mutatja komika arcát, június 22-ei bemutatása óta 132 ezren látták a mozikban. A Sony Pictures Televison kétezres éveket idéző amerikai vígjátéka augusztus 21-től elérhető többek között a Magyar Telekom, a Vodafone, az Apple TV és a Google Play kí
Az LG Electronics (LG) a 2023-as IFA kiállításon mutatja be az LG Smart Cottage névre keresztelt lakásmegoldását. A Smart Cottage egy kompakt, előregyártott otthon, amely az LG legmodernebb fűtő, szellőztető és légkondicionáló (HVAC) rendszerével és energetikai megoldásaival, valamint legújabb intelligens háztartási készülékeivel és szolgáltatásaiv
Ukrán menekültek traumafeldolgozásával kapcsolatos projekt nyerte el többek között az idei Red Dot Design Award versenyének díját. A rangos elismerést a Graphasel Design Studio kapta, akik idén először kaptak vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) keretében végzett tevékenységeikért szakmai díjat.A Red Dot díja azért különleges, mert ez a Gr
A rúdsport egyre népszerűbb: hazánkban ezrek, világszerte százezrek gyakorolják, köztük sokan versenyzők, élsportolói életet élve készülnek, vesznek részt nemzetközi megmérettetéseken. Köztük is kiemelkedik két magyar versenyző a 15 éves Gabona Nikol és a 16 éves Szántó Kíra, akik már több junior nemzetközi versenyt megnyertek. A június végén Bolog