A nyitást követően a nemzetközi hangulatnak megfelelően a BUX is mínuszban van, emellett mind a 4 hazai blue chip eséssel kezdi a napot, legnagyobb mértékben az OTP részvényei estek, közel 1 százalékot.
Ahogy minden évben, idén is nyár közepén kezdődött az őzek párzási időszaka, amely augusztus közepéig tart. Ilyenkor az állatok sokkal aktívabbak, nappal is mozognak és gyakran kereszteznek közutakat. Az autósok részéről ebben az időszakban fokozott figyelem szükséges, főként az olyan útszakaszokon, ahol a figyelmeztető táblák jelzik az állatok fel
Megvonta az Egyesült Államoktól a lehetséges legjobb, "AAA" államadós-besorolást a Fitch Ratings, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy a következő három évben romlanak az amerikai államháztartási mutatók és növekszik a már most is magas államadósság-teher.
Egyre látványosabb a hitelkamatok csökkenése. Az elmúlt három hónapban a pénzintézetek mind sűrűbben követték kisebb lépésekkel az MNB-t. A referenciamutatók lefelé tartanak, aminek a hatása a lakossági hitelekben is kezd érezhetővé válni - derül ki az Bank360.hu kamatfigyelő összeállításából.
Nem kell változtatni a nyugdíjrendszeren, most semmi sem indokolja ezt - írta egy válaszban a pénzügyminiszter. Ezzel százezernyi magyar nyugdíjasnak szállt el a remény.
Megvonta az Egyesült Államoktól a lehetséges legjobb, "AAA" államadós-besorolást a Fitch Ratings, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy a következő három évben romlanak az amerikai államháztartási mutatók és növekszik a már most is magas államadósság-teher.
Nyugat-Afrika egy évtizede húzódó instabilitását a NATO líbiai beavatkozása váltotta ki. Párizs kedden megkezdte állampolgárai kimenekítését Nigerből, és segít az EU-s polgárok távozásában is. Káncz Csaba jegyzete.
Bár a legtöbben helyi, lakás-óvoda-iskola-munkahely közötti közlekedésre használják hétköznapokon elektromos autójukat, átlagosan 70-100 kilométert megtéve egy nap, a Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint egyre többen hosszabb, külföldi utakra is elindulnak velük.
India, a világ legnagyobb rizsexportőre július 20-án betiltotta a nem basmati típusú rizs kivitelét, a kormány elmondása szerint ezzel kívánják biztosítani a megfelelő kínálatot az országban, így könnyebb lesz megfékezni a gyorsan emelkedő hazai élelmiszerárakat.
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 388,89 forinton jegyezték az előző este hat órai 388,57 forint után. A dollár jegyzése 353,84 forintra csökkent 354,21 forintról, a svájci franké 404,33 forintra ment fel 404,12 forin
Európa nem profitált sokat a digitális gazdaság fejlődéséből, miközben az Egyesült Államok és Kína a világ legnagyobb fogyasztói technológiai és felhőalapú számítástechnikai vállalatait építették fel. Szinte már konszenzus van arról, hogy a mesterséges intelligencia lesz a fejlődés következő állomása, így Európa számára kritikus fontosságú, hogy ez
Bár a legtöbben helyi, lakás-óvoda-iskola-munkahely közötti közlekedésre használják hétköznapokon elektromos autójukat, átlagosan 70-100 kilométert megtéve egy nap, a Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint egyre többen hosszabb, külföldi utakra is elindulnak velük. A szövetség adatai szerint a belföldi utazást megkönnyíti, hogy folyamatosan nő a
Óriási változás zajlik a dohánytermékek piacán, amely számos okra vezethető vissza. A legális cigarettaforgalom a földbe állt az első félévben, a visszaesés még a 2021-es gigantikus adóemelés időszakáét is jócskán meghaladta.
Új, hatrészes sorozatot készített az Inborn Media, a varsói székhelyű történelmi dokumentumfilmeket gyártó cég az A+E Networks EMEA megbízásából. A Diktátorok titkos búvóhelye című produkció az aprólékos kutatások és szakértői interjúk révén példátlan betekintést nyújt a fényűző rezidenciákba és homályos, gyakran baljós búvóhelyekbe, amelyeket a vi
Magyar tulajdonba kerül és Rewin néven működik tovább az Edenred. Egy családi vagyonkezelő és az Unilever regionális vezérigazgatója is ott az új tulajdonosok között.
A lengyeleket az orosz-ukrán háború, a szankciók ugyanúgy, vagy inkább jobban érintik, mint Magyarországot. Ennek ellenére az inflációs adataik többszörösen jobbak.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője szerint a végrehajtási rendelet tervezete újabb kérdéseket vet fel, ahelyett, hogy a korábbiakat megválaszolná.
Sütve, főzve, töltve, őrölve fűszernek… A paprika a magyar konyha alapvető és elengedhetetlen alapanyaga a levestől a főételen át a savanyúságig. A szezon beköszöntével még inkább előtérbe kerülnek a paprikából készült fogások és köztük a nagy kedvenc, a lecsó is. Holott az étkezési paprika a grill szezonban is remekül megállja a helyét, érdemes gr
Az albérletszezon indulásával a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat arról, mire érdemes odafigyelni a közművek átírásánál annak érdekében, hogy elkerüljük az esetleges vitás helyzeteket.
A CATL kínai cég a debreceni gyárterületének csökkentését tervezi - szúrta ki a magyarvasut.hu a CGTN kínai hírportálon. A cég a kormányzat által február 13-án kiadott környezetvédelmi engedély módosítását kérte, mert azt tervezik, hogy csökkentik az eredeti engedélyben szereplő gyárterület nagyságát, ezáltal csökkentve az akkumulátorgyártás szenny
A tavalyi megtorpanás után idén ismét lendületet vett a hazai privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon bővülése, június végével meghaladta a 8600 milliárd forintot. Nem mutat ilyen kedvező képet azonban az ügyfélszámlák bővülése.
Két teltházas nap már mindenképp siker lenne, de a lényeg, hogy a látogatók jól érezzék magukat, és úgy távozzanak a fesztiválról, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodtak – mondta el Kádár Tamás. A Sziget Fesztivál főszervezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról is, hogy milyen újdonságokkal készültek idén, hogyan állnak a bérlet
Egészséges, kiegyensúlyozott étrend mellett nem okozhat problémát az aszpartám nevű édesítőszer jelenléte az élelmiszerekben, üdítőitalokban - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Varsó panaszt nyújtott be Németország ellen az Európai Bizottsághoz (EB) a Lengyelországba irányuló illegális szemétszállítás miatt - jelentette be szerdai varsói sajtókonferenciáján Anna Moskwa klímaügyi és környezetvédelmi miniszter.
Az uniós források energetikai célú felhasználásával kapcsolatos kormányzati tervek szerint a háztartásoknak és a mikrovállalkozásoknak nem is olyan sokára lehetőségük nyílhat rá, hogy a rezsicsökkentett árú fogyasztási szint felett dinamikus villamosenergia-áras szerződéseket kössenek. Ez lehetővé teszi majd számukra, hogy kihasználják az áringadoz
A Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX, évtizedek óta nem látott szériát produkált júliusban: sorozatban 13 kereskedési napot zárt pozitív értékkel, majd végül 53 375,9 ponton fejezte be a hónapot, amely 5,7 százalékos emelkedést jelent júniushoz képest. Az azonnali részvénypiacon nyárias hangulatban, összesen 188 milliárd forin
Az elmúlt három hónapban a pénzintézetek mind sűrűbben követték kisebb lépésekkel az Mnb-t. A referenciamutatók lefelé tartanak, aminek a hatása a lakossági hitelekben is kezd érezhetővé válni - derül ki az Bank360.hu kamatfigyelő összeállításából.
Egyik hétről a másikra nagyjából 8 százalékkal ugrottak meg az élelmiszerárak egy átlagos bevásárlást tekintve. Az árstop eltörlése még nem okozott nagy sokkot a magyar boltokban.
Nincs változás a rezsicsökkentés tavaly nyár óta fennálló rendszerében, így 2023. augusztus 1-jétől újabb egyéves időszakra továbbra is változatlan feltételekkel biztosítja az MVM a lakossági ügyfeleinek a rezsicsökkentett energiát – közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kedden az MTI-vel. A vállalat tájékoztatásában felidézte: a vonatkozó k
Tegnap vegyesen zártak a vezető amerikai részvényindexek, a piaczárást követően azonban a korábbi AAA besorolásról AA+ kategóriába vágta vissza a Fitch Ratings az Egyesült Államok adósbesorolását, ezt követően pedig a mai napon mínuszban nyithatnak a tengerentúli börzék. Az ázsiai tőzsdék ma reggel igencsak vegyesen teljesítettek, ezt követően ped
Három, nemzetközileg körözött magyar férfit vettek őrizetbe a magyar és a spanyol hatóságok a napokban Spanyolországban, az elfogottakat Európa legkeresettebb bűnözői közé sorolták. A kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt keresett társaság két tagja továbbra is bujkál - hangzott el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) é