Minél fiatalabb korában kezdi el valaki az öngondoskodást, annál kevesebb anyagi gondja lesz majd az elkövetkezendő életszakaszaiban. A fiatalok körében is egyre népszerűbbek Magyarországon az egészség-, és nyugdíjpénztári megtakarítások, a 35 év alatti tagok létszáma is egyre gyarapszik. Bár az idősebb generáció tagjai számára vonzó megtakarítási
A kilátások biztatók, a főszezon döntő része és az egyre inkább kitolódó őszi utószezon 2023 második felében további lendületet adhatnak a határon belülről és kívülről érkező turistaforgalomnak, és meghaladhatja a 2022. évi teljesítményt.
A fizioterápia, a gyógymasszázs és a gyógytorna hatékonyan segít a betegségek megelőzésében, atestmozgás fejlődésében, valamint a gyógyításban és a rehabilitációban is fontos szerepet játszik.A mai rohanó világban, ahol számos ember ülőmunkát végez, kellően fontos, hogy figyeljünk atestünkre és beiktassuk a hétköznapjainkba a testmozgást is. Az OTP
A Pegazus júliusi számában röviden bemutatkozott Szotyori Nagy Ádám, a Kincsem Nemzeti Kft. frissen kinevezett ügyvezető igazgatója. Az új munkakörben eltöltött idő akkor nem tette lehetővé, hogy konkrét terveiről és feladatiról nyilatkozzon. Az új ügyvezetőt immár részletesen kérdezzünk a Kincsem Park jövőéről.
A szolgáltatóknak megtakarítást, a fogyasztóknak jobb ügyfélélményt biztosít az új technológia. A már rendelkezésre álló technológiákhoz kapcsolódó kedvező tapasztalatok hatására az ügyfélszolgálat az egyik olyan terület, ahol a mesterséges intelligencia (AI) a közeljövőben a legnagyobb változásokat eredményezheti. A United Call Centers (UCC) piaci
Éves alapon a harmadik legrosszabb teljesítményt produkálta a magyar gazdaság az Európai Unióban, negyedéves összevetésben kicsit kedvezőbb a kép, de ott sincs sok okunk örömre – derül ki az Eurostat szerdán közölt előzetes adataiból. Vagyis a meglepően gyenge magyar GDP-adat a kontinensen is inkább a rangsor végén helyezkedett el.
Sürgős érdemi szakmai egyeztetést követel öt szakszervezeti szövetség a munkavédelmi tájékoztatás tervezett módosításáról, mert álláspontjuk szerint a kormány életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül.
A Hondurasban feltárt 2000 éves kukoricacsutkák azt bizonyítják, hogy az emberek különféle kukoricafajtákat hoztak magukkal Közép-Amerikába, ami feltehetően fellendítette a termelékenységet és hatással volt a civilizáció fejlődésére is.
Sürgős érdemi szakmai egyeztetést követel öt szakszervezeti szövetség a munkavédelmi tájékoztatás tervezett módosításáról, mert álláspontjuk szerint a kormány életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül.
Kevesebb mint egy év van hátra a Párizsi Olimpiáig, ahol a szervezők céljai szerint már elektromos légi taxik is részt vehetnek a közönség utaztatásában az egyes helyszínek között. A terv realitásának megítéléséhez a Kpmg saját kutatásának főbb tanulságait érdemes áttekinteni.
Idén is többszázezer látogató élhette át a Szabadság Szigetének egyedi életérzését és azt a hatalmas változást, amin átesett a fesztivál. A programkínálat színesebb volt, mint valaha, mint ahogy a Sziget látványvilága is visszakapta régi fényét és szolgáltatásaiban is nagyot újított a fesztivál a korábbi alkalmakhoz képest. Jövőre jön a jubileumi,
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket, eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot.
Folyamatosan növekszik a zöld finanszírozás aránya az MBH Jelzálogbank kihelyezett hitelállományában, és a bank célja továbbra is a hazai lakásállomány korszerűsítése zöld hitelek segítségével – derül ki az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet 2022-es évről szóló fenntarthatósági jelentéséből, amelyet a Budapesti Értéktőzsde honlapján tettek közzé k
MI használata a belső ellenőrzésben: komoly versenyelőny lehet, de nem kockázatmentes. A belső ellenőrzés egy komplex üzleti funkcionális terület, mely számos olyan feladatkört és tevékenységet foglal magába, melyek elvégzése viszonylag sok emberi erőforrást vesz igénybe, így az MI használata komoly segítséget jelenthet a vállalatok számára. Elég c
A 2022. augusztusában létrehozott, 200 millió dolláros Bitget Védelmi Alap tökéletesen mutatja, hogy a kriptotőzsdék mit tehetnek a kriptoeszközök fedezetének
Az újgenerációs kiberbiztonság terén globális vezető Sophos publikálta új ágazati felmérését, amely szerint csökkent a zsarolóvírus támadások száma a megkérdezett szervezetek ellen a szektorban: 2023-ban az egészségügyi szervezetek 60 százaléka szenvedett el támadást; az azt megelőző évben 66 százalékuk.
A törvény gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban számos kérdés merült fel, amelyekre a jogszabály nem ad egyértelmű választ, kialakult jó gyakorlatokról pedig egyelőre még nem beszélhetünk.
A friss, második negyedévre vonatkozó GDP-adatok finoman szólva is jókora csalódást okoztak. Hogy mennyire kiábrándító a helyzet, az az Európai Unió tagállamainak teljesítmény-rangsorából rajzolódik ki leginkább.
Augusztus 19-én a budapesti Le Bistro-ban egy elektronikus zenei örömünnep zárja a nyarat a Balatonica támogatásával. A magyar Dj élvonal mellé hozza Ibiza legjavát Marga Sol, aki a szakértő magyar füleknek egy progresszív és melodic house szettel készül. A Kopaszi-gát intim és elit környezete tökéletes helyszínt biztosít a bulinak, ahová mindenki
A második negyedévben az euróöveztben nőtt, az EU-ban stagnált a GDP az előző negyedévhez viszonyítva, éves összevetésben pedig mindkettőben lassult a gazdasági növekedés.
Megtartotta soron következő nyári kabinetvezetői értekezletét a kormány Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
A szerda reggel közzétett, bruttó hazai összetermékre vonatkozó adatok sokkal rosszabbak lettek, mint amire a szakemberek előzőleg számítottak. A közzététel előtt többen úgy vélték, három negatív negyedév után hazánk kikerül a technikai recesszióból, de nem így történt. A kormányzat az idei évre 1,5 százalékos növekedéssel számolt, de több elemző s
Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzője szerint az eddig várttal szemben idén nem fog növekedést mutatni a magyar gazdaság, a következő években azonban felfutás várható.
A 2023. évi XLIV. törvény 196–199. §-ai 2023. július 1-jei hatállyal módosították a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvényt (Csgtv.). Cikkünkben a fő változásokat ismertetjük.