Alapjaiban reformálná meg az áfaszabályokat az Európai Bizottság egy javaslatcsomagja, mely a digitális korra való felkészülést és az uniós áfa szabályok korszerűsítését célozza.
A Magyar Lízingszövetség legfrissebb, második negyedéves jelentése szerint folytatódott az előző évi növekedés a hazai lízingpiacon, a finanszírozott összeg már elérte a 429,11 milliárd forintot; a szerződések száma ugyanakkor tovább csökkent szinte minden eszközkategóriában.
Számos globális és nagy nemzeti vállalat már most is rendelkezik központosított csoportszintű whistleblowing-rendszerrel, és abban bízik, hogy ez a globális megoldás az egyes országokban működő tagvállalatoknál is megfelelő lesz. Ugyanakkor az Európai Bizottság egyes tagállami munkaadói szervezetek, iparkamarák és mások ezügyben írt közös leveleire
A várnapi nagy meglepetést okozó argentin előválasztási eredményre gyakorlatilag összeomlott a peso árfolyama a hétfő reggeli kereskedésben, mivel az első ügyletek 350-es árfolyam körül születtek a dollárral szemben, ami 22%-os zuhanást jelentett. Ezt látva az argentin jegybank úgy döntött, hogy a 350-es szinten rögzíti az árfolyamot az októberi vá
Összesen csaknem 35 millió forint adóhiányt, késedelmi pótlékot és bírságot kellett befizetnie egy festő és mázoló egyéni vállalkozónak, aki trükközni próbált a kata szabályokkal – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A nyári hónapokra jellemző visszafogottabb aktivitással telt július a hazai ingatlanpiacon. 2023 júliusában a Duna House saját adatain alapuló becslése alapján országosan 6 107 adásvétel történt, amely az előző év ugyanezen időszakához képest 32%-os visszaesést jelent a tranzakciók számában.
A gyorsjelentések nyomán frissítik a magyar cégekre vonatkozó céláraikat és ajánlásaikat az elemzők, van olyan, amelynél 71 százalékos a felértékelődési potenciál. Olcsók tehát a közepes nagyságú magyar cégek tőzsdei részvényei? Lemaradtak a nagyoktól?
Majdnem negyedével kerül többe ma szemüveget csináltatni Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt - derült ki a KSH adataiból. A szemüveglencse tavaly július óta több mint 34 százalékkal drágult meg, 2022 januárja óta pedig csaknem 50 százalékot emelkedett az ára. A kontaktlencsét viselők valamivel jobban jártak, az egy év alatt kevesebb mint 10 száz
A Gloster a BÉT oldalán arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat a igazgatósága a társaság alaptőkéjének megemeléséről döntött, melyet az igazgatóság a végleges kötelezettségvállalási nyilatkozatok befektetők általi leadását és a jegyzésre kerülő részvények ellenértékének megfizetését követően újabb döntésével fog véglegesíteni.
Számos pankrátor ma már Hollywood megkerülhetetlen szereplőjévé vált, a 70 éves Hulk Hogan is több tévéműsor és film főszereplője is volt. Visszavonult pankrátorként pedig mind a mai napig van mit a tejbe aprítania.
Cikksorozatunk előző részeiben a méhcsalád tagjait mutattuk be, így a párzott és párzatlan anyát, a dolgozókat és a heréket. A petézésről és a méhcsalád anyátlanságáról írtunk részletesen, valamint az álanyásság és a bölcsők is terítékre kerültek. Folytassuk a méhbiológia alapjait!
Júliusban öt százalékkal, azaz 564 milliárd forinttal 11 915 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) hétfőn az MTI-vel.
A zuhanó orosz rubel láttán az orosz jegybank hétfőn délután bejelentette, hogy rendkívüli kamatdöntő ülést tart holnap reggel, hogy megvitassa a most 8,5%-on álló irányadó ráta szintjét, és ennek az ülésnek az eredményét moszkvai idő szerint 10:30-kor be is jelenti.
Tóth Vera és Vastag Csaba is több milliót buktak baráti vagy szerelmi kölcsönkérések örvén - apróban kezdték a lehúzogatást az ismerősök, most már milliókat várnak vissza a celebek.
A GLS Hungary és a MÁV-VOLÁN-csoport együttműködésének köszönhetően egyre egyszerűbbé válik a csomagok átvétele és feladása a közösségi közlekedéssel utazók számára. A megállapodás keretében 37 forgalmas helyszínre – vasút-, Volánbusz- és HÉV-állomásokra – telepítenek GLS Automatákat.Az elmúlt években gyors ütemben növekedett a kényelmes csomagkézb
Az olasz milliárdos Agnelli család befektetési cége kisebbségi, 15 százalékos részesedést szerzett a holland Royal Philips konszernben, és ígéretet tett arra, hogy támogatja a csoportnak azt a törekvését, hogy a fogyasztói elektronikáról az egészségügyre térjen át – közölte az MTI.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed július 20-án indította el a FedNow nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi az amerikaiak számára, hogy azonnal, a hét minden napján a nap 24 órájában küldjenek és fogadjanak pénzeszközöket. Cikkünkben utánajártunk, miért is volt már égető szüksége az egyébként nagyon fejlett pénzügyi rendszert működtető E
A pandémia óta nyílt krízisszakaszában veszteglő globális kapitalizmus tengerében egyre kilátástalanabbul hánykolódó kisebb-nagyobb nemzetgazdaságok sorában megbúvik egy egyre inkább ereje teljében lévő szokatlanul békés korszakát élő szigetország, melynek mostanság publikált makroszintű mutatói soha nem látott stabilitásról tesznek tanúbizonyságot
Fontos tanulmány jelent meg a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature által kurrált Scientific Reportsban a magyar vízbázis és ásványvizek lítiumtartalmáról. A gyakori alkálifém az egyik legfontosabb alapanyaga az akkumulátorgyártásnak, amely kifejezetten vízigényes folyamat. A kutatás meglepő eredményre jutott a hazai vízkészletek lítiumtarta
Fontos tanulmány jelent meg a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature által kurrált Scientific Reportsban a magyar vízbázis és ásványvizek lítiumtartalmáról. A gyakori alkálifém az egyik legfontosabb alapanyaga az akkumulátorgyártásnak, amely kifejezetten vízigényes folyamat. A kutatás meglepő eredményre jutott a hazai vízkészletek lítiumtarta
A Norfolk Plant Sciences (Nps) sikeresen lezárta az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósággal (Fda) folytatott konzultációt a magas antioxidáns tartalmú lila paradicsommal kapcsolatosan.
A brüsszeli Charleroi repülőtéren 88, hétfőn és kedden induló vagy érkező Ryanair járatot töröltek az ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt – írta hétfőn a The Brussels Times hírportál. A Ryanair belgiumi pilótái és a fapados légitársaság között zajló nézeteltérés miatt ezen a nyáron kétszer is sztrájkba léptek a dolgozók: egyszer a j
2022 márciusa óta nem látott szintekre gyengült hétfőn a rubel; a dollárral és az euróval szemben az orosz deviza árfolyama 2 százalékot gyengült a nap folyamán. Az orosz fizetőeszköz idén már 25 százalékot vesztett értékéből a dollárral szemben, amit elemzők a nyugati szankciók miatt visszaeső exporttal, ezen belül a kőolaj és gázbevételek visszae
A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 429,11 milliárd forintot tett ki az első fél évben, ami 2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, a szerződések száma ugyanakkor 7 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Magyar Lízingszövetség hétfőn az MTI-t. A szervezet közleményében hozzátette: a tavalyi egyszeri, 50 milliárd forintos i
Az idei nyáron volt a legkedvezőbb mind a szabálytalan munkáltatók, mind a szabálytalanul foglalkoztatott munkavállalók aránya 2015 óta a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság szokásos, nyári akcióellenőrzése alapján. A be nem jelentett foglalkoztatás mértéke is mérséklődött.
A blue chipek közül emelkedett a Mol és a Magyar Telekom, stagnált a Richter, míg az elmúlt hetek rendhagyó emelkedése után több mint 1 százalékos mínuszban zárt az OTP.