Annyira sok szó esett már a virágokról, virágzó cserjékről ebben az időszakban, de mi lenne, ha másképp díszítőkkel is foglalkoznánk, melyek szintén fontos részei lehetnek a kertnek. Méghozzá a lombszínük miatt vagy izgalmas levélmintázatuk, formájuk miatt?
Változás jön az Aldi tejtermékeinél, lekerül a fogyaszthatósági idő a csomagolásokról az egyesült királyságbeli üzletekben. A boltlánc célja ezzel, hogy csökkentse a kukában landoló, de még biztonsággal fogyasztható élelmiszerek mennyiségét.
Gyorsabban véget lehet vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának, ha Németország Taurus típusú nagy hatótávolságú rakétákkal is támogatja a védekezést - mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Bild am Sonntag című német lapnak.
A nemrégiben kibontakozott oroszországi események, különösen a Wagner-csoport fehéroroszországi aktivitásai miatt Lengyelország döntött úgy, hogy jelentősen megerősíti határát a keleti
A jövő héten teszi közzé a júniusi ipari termelés második becslését, az építőipar júniusi teljesítményét, valamint a bruttó hazai termék (GDP) 2023. II. negyedévi első becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ipari termelés Kedden jelenik meg második becslésük a júniusi ipari termelésről. Első becslés szerint júniusban az ipari termelés vol
Hónapokon át tartó gyakorlati tesztek után újabb mérföldkő előtt áll az egyutas növénytálcák mennyiségének csökkentését célzó Euro Plant Tray rendszer bevezetése. A tesztelő üzletek segítségével ugyanis kiválasztották azt a tálcatípust, amelyet a rendszer tagjai használnak majd a jövőben.
Az újgenerációs technológiák, mint a robotika, a 3D nyomtatás és a mesterséges intelligencia ma már olyan protézisek gyártását teszik lehetővé, amelyeket akár agyi jelekkel is lehet irányítani. Az ehhez szükséges agy-számítógép interfészek az utóbbi időben hatalmas fejlődésen mentek keresztül, és úgy tűnik, a jövőben már nem csak a testi fogyatékos
Túljutottunk augusztus 10-én, amikor sok magyar abbahagyja a dinnyefogyasztást, mégpedig egy régi, bár tévesen értelmezett Lőrinc-napi népi hiedelem miatt. Mi az igazság?
Több kormányzati intézkedés együttes hatása a korábbi tetőpontjához képest felére csökkentette az élelmiszerárak inflációját - jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Noha számos európai országban a munka törvénykönyve még nem szabályozza, a való életben a cégek többsége már alkalmazkodott a hőség okozta megváltozott körülményekhez.
Több mint 160 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban, de mindenhol folyamatos apadásra készülnek a szakemberek - tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleményben vasárnap az MTI-vel.
Növekvő forgalomban csúcsközelbe emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 56 114,41 ponton zárt pénteken, 2102,35 ponttal, 3,89 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Ez a kérdés is elhangzott azon a beszélgetésen, amelyet főszerkesztőnk, Csabai Károly az ING Bank makrogazdasági elemzőjével, Virovácz Péterrel annak apropóján folytatott, hogy a Magyar Nemzeti Bank éles irányváltást jelentette be. Eszerint a magyar gazdaság versenyképességének javítását, illetve a termelékenység növelését már nem a forintárfo
Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted! - hívja fel a figyelmet az Autós Nagykoalíció figyelemfelhívó-oktató programsorozatának nyárvégi közleménye. A szervezet most ennek szellemében felelevenítette a sávváltás legfontosabb szabályait.
Uj Péter, a 444 főszerkesztője volt az Enyhe katarzis című rádióműsor és podcastban Szatmári Róbert legutóbbi vendége a radiocafén. A beszélgetésben szinte az összes zenei műfaj szóba került: a punk, a nemzetközi és magyar pop és rock, a klasszikusok, a hip-hop, sőt még Dél-Korea egyik legnagyobb exportcikke, a K-pop is. Színház-e a rock and roll?
Vadonélő mosómedvéket filmeztek a Mate gödöllői vadbiológus kutatói egy Budapesttől 30 km-re fekvő erdős területen. A kutatók azt feltételezik, hogy a főváros szomszédságában valószínűleg fogságból szökött egyedek telepedtek meg és kezdtek el szaporodni.
A kínai államtanács vasárnap iránymutatásokat adott ki a külföldi befektetések növelésének és a külföldi befektetési környezet optimalizálásának érdekében. A 24 iránymutatást tartalmazó dokumentum hangsúlyozza a külföldi befektetők jogainak és érdekeinek fokozott védelmének szükségességét, beleértve a szellemi tulajdonjogok érvényesítését is. A kül
Jövő télen már az internettel fűtjük a panellakást? Az új generációs adatközpontokkal ez sem lehetetlen, hiszen a jövő adatközpontját már úgy építik meg, hogy a karbonsemlegesség érdekében sokkal többet vegyen figyelembe, mint pusztán az energiafelhasználást. Így akár egész lakótelepek távfűtését is biztosíthatja egy-egy adatközpont „fölösleges" hő
OPEC találkozó után eléggé felforrt a hangulat az olaj piacán, és a csoporttól nem várhatunk segítséget. Elkötelezettek az olajárak emelése mellett, és a júniusban bevezetett csökkentést folyamatosan meghosszabbítják. Ezzel egyre nagyobb nyomás alá helyezik az olajpiacot. A kínálat csökkent és a keresleti kilátások javultak, és ez az elmúlt hetekbe
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök népszavazást hirdetett, amelyen a polgárok kifejthetik véleményüket az EU menekültügyi politikájának javasolt reformjáról. A vitatott kérdés az, hogy kötelező legyen-e a tagállamok számára a migránsok kvótájának befogadása, amely javaslatot Varsó határozottan ellenzi. Az október 15-re tervezett népszavazás
A jövő héten teszi közzé a júniusi ipari termelés második becslését, az építőipar júniusi teljesítményét, valamint a bruttó hazai termék (GDP) 2023. II. negyedévi első becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az őszi árpa aratása már az elmúlt hetekben befejeződött, de az 5,5 t/ha országos termésátlag csalódást okoz, akárcsak a búza 5,6 t/ha körüli termésátlaga.
"Drága lett a takarmány és az energia, a tej felvásárlási ára évek óta nem fedezi a költségeket, és most tovább csökkent. Egyre több az adminisztráció, az embereknek pedig egyre kevesebb pénzük van."
Túrjunk bele jó mélyen a francia dj, David Guetta tárcájába. Meg is érdemli azután, hogy másfél órát ellopott 65 ezer ember életéből. Szerencsére nem sokkal később sor került az idei Sziget eddigi legjobb koncertjére is. Beszámoló egy erőtlen bulinapról.
Általában kiváló kommunikátorok, digitális skilljeik minden eddigi generációnál kiemelkedőbbek és rendkívül empatikusak is - mégis számtalan előítélettel kell megküzdeniük. Érkeznek a Z-k a vezetői posztokba, de vajon hogyan sikerül legyőzniük az imposztor-szindrómát és bebizonyítaniuk szakmai, emberi alkalmasságukat kollégáiknak?
Oroszország megkezdte az iráni Sahid önmegsemmisítő drónok saját verziójának gyártását és felhasználását Ukrajna megtámadására - írta a Conflict Armament Research (CAR) brit kutatócsoport jelentésében, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett.
Hónapok óta küszködik a világkereskedelem egyik ütőre azzal az „érszűkülettel”, amely már-már lehetetlenné a teszi közlekedést az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán között.
Kihúzták a Hatoslottó 2023/32. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 33. héten 500 millió forintért játszhatnak majd a szerencsevadászok a hatos lottón.