A leggyakoribb hiányosságok a higiéniai és nyomonkövethetőségi problémák voltak, de sok esetben az allergénekről sem tájékoztatták megfelelően a vásárlókat.
Az elmúlt másfél évtizedben megnőtt a kockázatkezelés jelentősége a pénzügyi szektorban, és a világ egyik vezető befektetési bankjának életében Magyarország alaposan kivette a részét ebből a növekedésből. · A Morgan Stanley 2008-ban tíz emberrel hozta létre első kockázatkezelési csapatát Budapesten – ma több száz közgazdász, matematikus és t
Az idei második negyedévben 208 milliárd forintos bevételt ért el a Magyar Telekom, az 14 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A cég adózott eredménye több mint duplájára, közel 24 milliárd forintra nőtt. A bevétel növekedést elsősorban a mobil adatforgalom és a vezetékes szélessávú bevételek erőteljes növekedése okozta, amely tükrözi az
A vártnál kedvezőbben alakult az amerikai infláció júliusban, ennek hatására a dollár azonnali gyengülésbe kezdett. Mind a maginfláció, mind az inflációs főmutató éves szinten kedvezőbben alakult az elemzői konszenzusoknál, a maginfláció esett, a főmutató - amely már kifejezetten alacsony - emelkedett, de ez a bázishatás, nem pedig a dezinfláció el
Az idei Balaton-átúszáson ott volt Novák Katalin köztársasági elnök is, méghozzá egy dizájner fürdőruhában. Novák maga fizette az egyedi tervezésű fürdőruhát.
A legnagyobb kriptovaluták árfolyamának teljesítménye az elmúlt másfél hónapban eléggé csalódást keltő volt. A vezető altcoinok többségének szintén esett az
Idén júliusban átlépte a 76 ezret a zöld rendszámmal rendelkező járművek száma Magyarországon, melyek több mint fele tisztán elektromos személyautó. A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 21 ezerrel több jármű kapott világoszöld hatósági jelzés és ez idő alatt a környezetkímélő motorkerékpárok száma is több mint a kétszeresére nőtt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt három évben közel 60 százalékkal, az általa korábban vállalt mérték duplájával mérsékelte működésének karbonlábnyomát.
Az Nvidia is besegít a DeepL fordítóprogramnak, hogy versenyre kelhessen olyan óriásokkal, mint a Google vagy a Microsoft. Egy lengyel programozó sikersztorija.
A 2024/2025-ös tanévtől válhat ingyenessé a középiskolások és szakképző intézményekben tanulók számára a “B” kategóriás jogosítvány megszerzése, írja a hvg.hu.
A kormány hétfőn újabb támogatásról határozott, ami a kkv szektor további megerősítését és versenyképességük növelését célozza - jelentette be szerdai közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
A Bitcoin hálózat nehézségi kiigazítása közvetlenül befolyásolja a bitcoinbányászat jövedelmezőségét. A folyamatosan növekvő hálózati nehézség, egyben a bányászat költségeinek a növekedését is jelenti. A bányászati nehézség tartós növekedésével, idővel a bitcoinbányászok veszteségesen termelnek, mivel egyetlen BTC kibányászásának átlagos költsége 2
Az elmúlt másfél évben számos politikai és katonai elemzés tárgya volt az Ukrajnát ért orosz agresszió és annak következményei. Kevés szó esett ugyanakkor a frontvonalakon túli hátországról, különösen a bankrendszerről. Az országot érő rendkívüli terhek ellenére az ukrán bankrendszer - a hadsereghez hasonlóan okozva meglepetést - megőrizte működőké
Július végén rendezték meg az „LG Portfolió Platform – Gazdálkodj okosan!” című rendezvényt, aminek az volt a fő témája, hogy a hazai gazdálkodáshoz hogyan járul hozzá a Limagrain Hungary Kft. vetőmag üzletága. A rendezvényt Szijártó Bálint nyitotta meg, a cég magyar leányvállalalatát 10 hónapja vezető cégvezetője, ismertetve a vállalatcsoport vilá
Több mint egy évvel ezelőtt, az orosz-ukrán háború kitörése után erős nyomás indult a befektetők és az európai politikusok részéről, hogy a nyugati vállalatok hagyják el Oroszországot, sok nemzetközi cég eleget is tett ennek. Kivonult az Apple, a McDonalds, a Stellantis és még sorolhatnánk, a pénzügyi szektorban azonban jóval kevésbé mozdultak a cé
Egy gyanús beruházás kapcsán kezdeményeztek adóellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik fiktív számlákra és több adónemet érintő adóelkerülésre is fény derítettek.
A múlt héten országszerte pusztító vihart követően 104 százalékkal nőtt a lakásbiztosítások iránt érdeklődők száma és 64 százalékkal több szerződés született az egy héttel korábbihoz képest az egiyk biztosítási portálon. A lakásbiztosítások átlagdíja közel 38 ezer forint volt, és a cascobiztosítások is népszerűbbek lettek.
A meghirdetett mennyiségnél 36 milliárd forinttal nagyobb összegben, 66 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az ÁKK 10 milliárd forintért vitt piacra 3 éves, 10 milliárd forintért 5 éves és 10 milliárd forintért 10 éves lejáratú államkötvényt. A 3 éves k
Augusztus 1-től kedvezően változnak a családi kedvezmény érvényesítésének szabályai a családi kedvezményre saját jogon jogosultak, illetve a rokkantsági járadékban részesülők számára – hívja fel a figyelmet a NAV.
Olaszországban 5,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak júliusban éves szinten, miután júniusban 6,4 százalékos emelkedést mértek – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat végleges adatként csütörtökön. A júliusi éves inflációs adat 15 havi mélypontot jelent, az előzetes becslésben némileg kevésbé lassuló, 6,0 százalékos infláció szerepelt.
Romániában 22,2 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új járművek száma 2023 első hét hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a „környezetbarát” járművek szegmensében 36,5 százalékos volt a növekedés – közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete (APIA) csütörtökön. A benzines autók részesedése a tavalyi első h
Összesen 1100 lakásbiztosítási kárt jelentettek be a K&H-nál hétfő délutánig a múlt héten pusztító vihar miatt - közölte a pénzintézet, amely további 1000 kárbejelentésre és 150-200 millió forintos kárkifizetésre számít. A károkat most is és a jövőben is érdemes a társaság online ügyfélportálján vagy a K&H mobilbankban bejelenteni: ez gyors ügyinté
A koronavírus-járvány nyomán a home office széles körben elterjedt hazánkban is, jelenléte azonban az akkori állapothoz képest jelentősen megváltozott, ritkult. Jelenleg tízből hat munkavállalónak nincs lehetősége az otthoni munkavégzésre és mindössze 9%-uk dönthet erről teljesen szabadon – derül ki a Profession.hu reprezentatív felméréséből.
Egyiptomban rekordmagasra, 36,5 százalékra emelkedett az infláció júliusban, döntően az élelmiszerárak megugrása miatt - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
Nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált hazai és külföldi turisták száma a második negyedévben Csehországban, de továbbra is hiányoznak a gazdagabb turisták, elsősorban az oroszok, kínaiak és az amerikaiak - állapította meg a cseh statisztikai hivatal szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében.
A múlt héten országszerte pusztító vihart követően 104 százalékkal nőtt a lakásbiztosítások iránt érdeklődők száma és 64 százalékkal több szerződés született az egy héttel korábbihoz képest a Netrisknél. A lakásbiztosítások átlagdíja közel 38 ezer forint volt, és a cascobiztosítások is népszerűbbek lettek.