Andrzej Duda, Lengyelország államfője október 15-ére tűzte ki a parlamenti választások napját, így a nyári uborkaszezonban még hangosabban dübörög a kampány. Nemrég egy „petárda is robbant”.
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva részleges tilalmat és korlátozásokat vezetett egyes Kínába irányuló befektetésekre – erről írt alá szerdán elnöki rendeletet Joe Biden. A rendeletet alapján megtiltják, illetve bejelentési kötelezettséghez kötik amerikai érdekeltségek számára az üzleti kapcsolatot egyes technológiáknál a ren
Egy uniós irányelvnek köszönhetően néhány éven belül nem csak a cégen belüli bérek lesznek megismerhetőek, hanem az álláshirdetéseknek is kötelező eleme lesz a várható bérsáv. Ezáltal magabiztosabban tudnak a leendő munkavállalók jelentkezni, és az indokolatlan férfi-női bérkülönbségek is szankcionálhatók lesznek. Bár a magyar jogba való átültetése
Jelentős pluszba lendület az OTP árfolyama azt követően, hogy a frissen közzétett gyorsjelentés a vártnál jóval magasabb profitszámokat mutatott. Az OTP árfolyamának emelkedése a BUX-ot is felfelé húzza.
Kedden váratlan hír kelt lábra a nemrégiben értékesített dunaújvárosi vasmű berkein belül, valamint a nemzetközi szaksajtóban. A kedvezőtlen piaci árakra reagálva a társaság a napokban több hónapra leállítja a folyékony fázist, vagyis a nyersvas gyártását. Szerdára az is kiderült, hogy mindezt a friss vevő, a Liberty Steel javasolta megfontolásra,
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az ATV a „Heti Napló Sváby Andrással” című műsorának nyereményjátékával megtévesztette a fogyasztókat, mert nem derült ki egyértelműen, hogy a nézők meddig szavazhatnak a műsorban. A tévétársaság, amely végig együttműködő volt az eljárás során, nem kapott bírságot, ugyanakkor igazolnia kell a GVH
A német Allianz 18%-os nettó nyereségnövekedésről számolt be a második negyedévben, ami jelentősen meghaladta a várakozásokat, és a tavalyi volatilis piaci körülményekből való kilábalást jelzi.
A forint ezen a héten eddig végig a 390-es szint környékén ingadozott az euróval szemben, és ma reggel is nem sokkal 390 alatt kezdi a napot. Könnyen lehet viszont, hogy ma elszakad ettől a szinttől a jegyzés, délután érkezik ugyanis az Egyesült Államok júliusi inflációs adata, ami a piac számára a legfontosabb makroadat a hónapban.
Az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál számottevően jobb, 283,940 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el a második negyedévben, ami az előző negyedévit 52, az egy évvel korábbit 75 százalékkal haladja meg. A konkrét tételeket és az eredmény mögött álló folyamatokat a bank sajtótájékoztatóján Bencsik László vezérigazg
Egy új-zélandi szupermarket kísérletezik azzal, hogy a mesterséges intelligencia segítségével új recepteket ajánljon az alkalmazást használó vásárlóinak. A számításba azonban egy apró hiba csúszott, ugyanis az alkalmazás kifejezetten érdekes és szokatlan recepteket ajánlott, mint például a halálos klórgáz – számolt be róla a The Guardian.
A koronavírus sosem tűnt el, csupán a sikeres védőoltások és a jobb szociális menedzsment megjelenésével alábbhagyott. Most pedig itt van a legújabb mutáns. Magyarországi esetről még nem tudni.
Alig több mint két héten belül elstartol a 2023/24-es tanév, a boltokban pedig már hetekkel ezelőtt megkezdődtek az iskolakezdési akciók. A szülőknek pedig hosszú a listája arról, hogy mit kell beszerezni az idei tanévre. Az infláció, és a folyamatos, most már több mint egy éve tartó drágulás mellett mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki most sz
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök délelőtt a szerda esti és a csütörtök reggeli jegyzésekhez képest is a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Milyen nehézségekkel küzdenek a menedzsment-tanácsadók, mi a vonzereje munkájuknak, mit is jelent a bizonytalan túlteljesítő (insecure overachiever) mint keresett tulajdonság? A tudásmenedzsment és a nagy vezetési tanácsadó cégek munkavállalói identitásának összefüggéseit tárta fel kutatásában Zsombok Tamás László, a Budapesti Corvinus Egyetem veze
Széles körű szakmai egyeztetést kezdeményezett a hazánkban működő élelmiszer-kiskereskedelmi szereplőkkel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A találkozó célja az volt, hogy a jelentős gazdasági haszonnal kecsegtető olcsó import ellenére se csökkenjen a magyar termékek aránya a hazai üzletláncok kínálatában.
Az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál számottevően jobb, 283,940 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el a második negyedévben, ami az előző negyedévit 52 százalékkal, az egy évvel korábbit 75 százalékkal meghaladja.
Kiválóan sikerült a negyedév, bár számos egyszeri tétel javította az eredményt, a vártnál erősebb féléves eredmény fényében javították az idei várakozásaikat - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az Otp-csoport második negyedévi eredményeit ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön.
Mennyire tudjuk kihasználni a technológiákban rejtőző potenciált, és mindezt az előnyünkre fordítani? – teszik fel a kérdést a Deloitte Magyarország szakértői.
A nyári hónapok közül a Szallas.hu adatai szerint eddig augusztusban a legkisebb az elmaradás a belföldi szállásfoglalások terén tavalyhoz képest, jelenleg 7 százalékkal kevesebb belföldi foglalás, mint egy éve.
Ha lehetne, átlagosan már 57 évesen nyugdíjba vonulnának a harmincas, negyvenes és ötvenes korosztály tagjai – erre jutott a K&H biztos jövő felmérése. Ha tehetnék, 19 százalékuk legfeljebb 50 éves koráig dolgozna. Ugyanakkor mindössze 10 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy a törvényileg meghatározott nyugdíjkorhatár elérése előtt valóba
A magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2023. augusztus 7-én nyílt társadalmi vitára bocsátotta „az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvény tervezete” című dokumentumot, a nélkül, hogy az abban szereplő, a közszféra szakszervezeteit érin
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök délelőtt a szerda esti és a csütörtök reggeli jegyzésekhez képest is a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Őrizetbe vettek egy férfit, aki több tucat fegyvert tartott csepeli otthonában, valamint bántalmazta feleségét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Egy uniós irányelvnek köszönhetően néhány éven belül nem csak a cégen belüli bérek lesznek megismerhetőek, hanem az álláshirdetéseknek is kötelező eleme lesz a várható bérsáv.
Megjavították és újból üzembe helyezték a Barátság kőolajvezeték nyugati ágának azon lengyelországi szálát, amelyen a hét végén kiömlés történt - közölte kedden a PERN lengyel olajvezeték-üzemeltető vállalat.
Júliusban 8 százalékra csökkent az éves szintű infláció Csehországban a júniusi 9,7 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában. Havi összehasonlításban júliusban 0,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint júniusban.
A tavalyi évhez képest több mint tízszeres a növekedés az első fél év nyereségében, a kormányzati terhek ellenére, a konszlidált adózás utáni nyereség 577 milliárd forint lett.
Idén nyáron már hatszor kellett kiadni a legmagasabb fokozatú (piros) riasztást zivatarok veszélye miatt, ez pedig önmagában több, mint amennyit egy átlagos évben összesen kiadnak - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző osztályának vezetője az MTI érdeklődésére.
A Delta Technologies bejelentette, hogy a korábban vártnál magasabb árbevételt közölhet az idei első félévvel zárult pénzügyi évére vonatkozóan - áll a BÉT honlapján közzétett közleményben.
A Magyar Telekom Nyrt. adózott nyeresége 23,7 milliárd forint volt, éves bázison 101,9 százalékkal nőtt az idei második negyedévben, konszolidált árbevétele 14,0 százalékkal 208,1 milliárd forintra nőtt – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelenté
A Graphisoft Park SE nettó eredménye az előző év azonos időszakához képest 32 százalékkal emelkedve 3,68 millió euróra (1,435 milliárd forint) nőtt az első fél évben – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett beszámolóban. A bérleti díjakból származó bevétel egy év alatt 7,7 millió euróról 8,4 millió euróra (3,27 milliárd
Egy tervezet szerint jövő márciustól a nem beutaló köteles szakrendelésekre is a háziorvosok foglalhatnának időpontot pácienseiknek, ami az érintettek szerint kezelhetetlen helyzetet teremtene a rendelőkben.
A forint ezen a héten eddig végig a 390-es szint környékén ingadozott az euróval szemben, ma délelőtt viszont látványosan erősödik, és több egységre el tudott távolodni a fontos szinttől. Könnyen lehet viszont, hogy ma elszakad ettől a szinttől a jegyzés, délután érkezik ugyanis az Egyesült Államok júliusi inflációs adata, ami a piac számára a legf
A kínai kereskedelmi minisztérium felszólította Washingtont, hogy tartsa tiszteletben a piaci elveket, ahelyett, hogy akadályozná a globális gazdasági fellendülést.
A tévécsatorna büntetés helyett csak figyelmeztetést kapott, mert a GVH szerint a telefonos szavazáson alapuló nyereményjátékukkal megtévesztették a fogyasztókat.
Ha lehetne, átlagosan már 57 évesen nyugdíjba vonulnának a harmincas, negyvenes és ötvenes korosztály tagjai - erre jutott a K&H biztos jövő felmérése. Ha tehetnék, 19 százalékuk legfeljebb 50 éves koráig dolgozna. Ugyanakkor mindössze 10 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy a törvényileg meghatározott nyugdíjkorhatár elérése előtt va
A félrevezető cikkek a Dunaferr eladásának sikeres lezárását kockáztatják, egyúttal a hátráltatják a cég megmentését - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, amely tovább küzd a dunaújvárosi gyárért és az ott dolgozó ezrekért.