A DAX a minap átesett az addigi támaszon, s ezzel lefelé kiesett abból a sávból, amelyben az elmúlt három hónapban mozgott. Erre időlegesen volt már példa az elmúlt időszakban, de mindig gyorsan visszaszaladt a szint fölé, s utána pár esetben új csúcsra is ment az index. Viszont azt sem tudta megtartani.
Az olajárak idén nehezen tudnak majd húzni, mivel a világgazdasági ellenszél meggátolja a növekedést, amelyet Kína fellendülése és az OPEC+ csökkentései táplálhatnának - derül ki egy felmérésből.
Az életünk nem más, mint jogok és kötelességek halmaza. Nincs ez másképp a munka világában sem, ugyanis dolgozó fiatalként is vannak jogaink, amelyeket a munkáltató nem csorbíthat, és vannak kötelességeink, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Ezen jogok és kötelezettségek közül a munkavégzés szempontjából a legfontosabbakat Gedeon András munk
Nem jelölt szójaallergén miatt visszahívta a forgalomból a Free Csokoládé ízű gluténmentes extrudált gabonapelyhet a Vincze és Tsa Kft. - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján kedden közzétett felhívásban.
Mintegy egymilliárd forintból építettek át két balesetveszélyes csomópontot körforgalommá a Pest vármegyei Sülysápon és Nagykátán a 31-es másodrendű főúton, amelyek átadását kedden tartották.
A közösségi média és az okoseszközök térnyerésével kapcsolatainkat a digitális felületeken ápoljuk. A magánéletünk a különböző platformoknak köszönhetően a nyilvánosság kereszttüzében zajlik. Ugyan egyéni döntésünk, hogy mennyire és milyen gyakorisággal tesszük ezt, de általánosságban elmondható, hogy az emberek többsége örömmel vesz részt ebben a
Augusztus elsején lép életbe az állami építési beruházások teljes életciklusát szabályozó új törvény, amely az összes, legalább 50 százalékban magyar költségvetési, illetve uniós forrásból finanszírozott beruházásra vonatkozik a jövőben - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára is részt vett az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) oklevélátadó díszünnepségén Egerben, ahol többek között a pedagógusképzés megújításáról is beszélt. A tavaszi félév végén Egerben 969-, Jászberényben 81 fő, összesen tehát 1050 hallga
A május 25-én megrendezett Branding/rebranding az Fmcg szektorban című konferenciánk beszámoló-sorozata a végéhez közeledik. Ma Hittner Krisztina prezentációját ismertetjük. Hogyan lett a Black Friday-ból Giving Friday? A dm üzleteiben nincsenek árakciók, mivel a „mindig megéri” stratégiát követik, de szerettek volna reagálni a 2010-es évek óta ne
A tavalyi második negyedéves, 25 százalékos éves nominális áremelkedés 2023 első negyedévére 8,6 százalékra mérséklődött a lakáspiacon a Ksh friss adatai szerint. Reál értelemben, az inflációt is figyelembe véve már tavaly megindult az árcsökkenés a piacon, amely idén tovább gyorsul. Ezzel együtt az ingatlantulajdonosok nem panaszkodhatnak, hiszen
Híresek, sikeresek, ünnepeltek… és szinglik. Ők azok a celebek, akik július 24-től minden hétköznap este az RTL Celebrandi című műsorában szeretnék megtalálni a párjukat. Nekik sem árt a szerelmi tanácsadás, ezt pedig a Puskás-Dallos Randiügynökség szolgáltatja a számukra, amelynek szenzációs recepciósa Balázs Andrea. Az már tudható, hogy ki az a n
Jól működő hadsereg és jól működő gazdaság nem lehet meg komoly hadiipar és a hozzá kapcsolódó innováció nélkül. A haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres – hangsúlyozta dr. Porkoláb Imre dandártábornok, védelmi innovációért felelős miniszteri biztos a magyar fejlesztésű ProTAR rendszer első hivatalos bemutatóján. A v
Visszafordíthatatlanul betört a mesterséges intelligencia a munka világába, a folyamatok 34%-át pedig már most is automatizálják a vállalatok, és becslések szerint a következő években még nagyobb ugrás jön. Ezzel párhuzamosan egyre többen aggódnak állásuk elvesztése miatt, azonban a szemünk előtt zajló Ai-forradalom nem csak kihívásokat, hanem lehe
Elindult a magyar dinnye értékesítése, a nyári időszakban várhatóan 125-130 ezer tonna görögdinnyét és a becslések szerint 10-12 ezer tonna sárgadinnyét takarítanak be a hazai termelők a földekről. Az előrejelzések alapján jónak ígérkezik a dinnyeszezon, vagyis sok magyar család nyarát édesítheti meg az ízletes hazai gyümölcs.
A tegnap esti órákban indult el az a weboldal, ahol a tavaly bedőlt FTX ügyfelei hivatalosan is leadhatják a kártérítésre vonatkozó igényeiket. Az oldalra belépve hozzáférés szerezhető a tőzsdén végzett korábbi tevékenységeink listájához, valamint egy pillanatképet is láthatunk a számlánk 2022. november 11-i állapotáról. Aki igényt tart az itt felt
Kevesebb, mint 300 ezer háztartásra koncentrálódik Magyarországon a 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkezők száma, ám ebbe a csoportba egyre nehezebb bekerülni. A társadalom 97 százaléka számára a ’magyar álom’ elérhetetlenné válását jelentheti a hosszasan fennmaradó infláció, a megtakarítás hiánya és az elmaradó gazdasági növekedé
Elindult a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának szavazási szakasza, amelyben az áruházak gyűjtőládáiba bedobott zsetonok száma dönti el, hogy a továbbjutó pályázók közül ki milyen értékű támogatást kap a vállalattól a helyi közösségeket segítő kezdeményezése megvalósítására. Július 10. és augusztus 6. között a Tesco vásárlói így összesen 39
Komoly fordulatot láttunk a gáz tőzsdei mozgásában, miután az ár június első napjaiban megközelítette a 20 eurós szintet. A hullámvasutazás tovább tarthat a következő hónapokban, a kereslet és a kínálat ugyanis kiszámíthatatlanul változhat.
Az Európai Parlament jogszabályt fogadott el, amely a termelés és az innováció fellendítésével, valamint a hiány elleni sürgősségi intézkedések bevezetésével biztosítja az Európai Unió chipellátását - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
A Pet Kupa hulladékgyűjtő versenyt legelőször 2013-ban a Természetfilm.hu Egyesület kezdeményezéseként indították útnak. A kezdeti civil megmozdulásból nemzetközi jelentőségű környezet-, és természetvédelmi program lett, mely a sport, az önkéntesség és a környezettudatosság erejével hívja fel a figyelmet a folyóvizek védelmére, és a helyes hulladék
Egyre több hírességnél, influenszernél látni, hogy a valódi gyep helyett műfüvet rak le a teraszán vagy a kertjében. Noha ma már a legmodernebb és legélethűbb műfű is elérhető, sokan még mindig hezitálnak.
Ezentúl a Continental összes európai piacra szánt személyautó abroncssorozata új jelölést, az EV-Compatible logót viseli az oldalfalán. Az elektromos autókkal való kompatibilitást jelző logó hangsúlyozza a prémium gumiabroncsgyártó átfogó, elektromos járművekre vonatkozó termékstratégiáját: a Continental jelenlegi termékpalettájában már minden egye
A tavasszal nyíló csodálatos nárciszok eddig ismeretlen tulajdonságára világítottak rá a tudósok: egyik alkotórészét a haszonállatok takarmányába keverve csökkenthető a metánkibocsátás.
Meg kell hosszabbítani és ki kell terjeszteni az egy hét múlva lejáró fekete-tengeri gabonamegállapodást annak érdekében, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek ismét a hagyományos útvonalakon tudjanak eljutni a dél-európai tagállamokba, Afrikába és a Közel-Keletre - közölte az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint a tárcavezető, aki Ankará
Meg kell hosszabbítani és ki kell terjeszteni az egy hét múlva lejáró fekete-tengeri gabonamegállapodást annak érdekében, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek ismét a hagyományos útvonalakon tudjanak eljutni a dél-európai tagállamokba, Afrikába és a Közel-Keletre - közölte az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint a tárcavezető, aki Ankará
Nagy István a találkozón arra hívta fel a figyelmet, hogy Törökország szerepe kulcsfontosságú az orosz-ukrán háború kapcsán, hiszen mindkét féllel kiváló viszonyt ápol.
Lenyomta a devizát az állampapír a lakossági befektetések rangsorában. Az infláció alaposan átrendezte a megtakarításokat, a megtakarítási képességet azonban a szerényebb jövedelmű családoknál visszavetette.
A használtautós hirdetések között szép számmal találni olyan autókat, amelyek korábban taxiként teljesítettek szolgálatot. A vásárlók ezeket általában messzire elkerülik, mivel úgy gondolják, jobban elhasználódtak a folyamatos használattól és az állandó megállás-fékezéstől. Nézzük, miből lehet megmondani, hogy egy autót korábban taxiként használtak
Az Eredet, Felemelkedés, Visszatérés kiállítás részeként a Samsung a dél-koreai Johyun Galériával együttműködve fűzte össze Park Seo-Bo művészi zsenialitását a vállalat modern Micro Led technológiájával. A Rockefeller Center látogatói ezáltal rendhagyó digitális alkotást, Park ikonikus Écriture sorozatát tekinthetik meg a Samsung 146 col átmérőjű T
Júliustól a diákhitelt igénylő hallgatók már csak négy bank közül választhatnak, ezek valamelyikénél kell diákhitel számlát nyitniuk. Az OTP, az Erste, a Gránit és az MBH a kötelezően ingyenes szolgáltatásokon túl is ad kedvezményeket. Van, ahol több tízezer forintos jóváírással csábítják a diákokat, akár olyanokat is, akiknek már van ilyen számláj
Egyre több eset kérdőjelezi meg a Revolut biztonságos használatát. Adunk hét tippet, amivel növelheted a biztonságod – sajnos a kényelem kárára. Hogy tűnhet el 800 ezer forint hat perc alatt a Revolutról? – kérdeztük pár héttel ezelőtt a Forbes.hu-n. Végigvettünk egy nyilvánvaló csalássorozatot, majd kiderült, nem egyedi esetről van szó, és hogy se
Cikkünkben az egészségbiztosítási pénzbeli és családtámogatási ellátások fő típusainak mentén megvizsgáljuk, hogy mely ellátásokkal ütközik a bölcsődei elhelyezés, milyen tiltások vannak, mi lehet a megoldás arra, ha a gyermeket bölcsődébe szeretnénk járatni, azonban a munkavégzésünk még nincs biztosítva.