Az Európai Bizottság kész fellépni, ha egy tagállam nem követi a jogállamisági jelentés ajánlásait, számos eszköz áll rendelkezésére azok megvalósítására - jelentette ki Didier Reynders uniós igazságügyi biztos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.
A biztonságpolitikával, energiagazdálkodással és nemzetpolitikával kapcsolatos témák kapnak kiemelt hangsúlyt a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) egyébként egyre bővülő programkínálatában - közölték keddi csíkszeredai sajtóértekezletükön a székelyföldi Tusnádfürdőn július 18. és 23. között megrendezendő rendeszvénysorozat
Augusztus elsején lép életbe az állami építési beruházások teljes életciklusát szabályozó új törvény, amely az összes, legalább 50 százalékban magyar költségvetési, illetve uniós forrásból finanszírozott beruházásra vonatkozik a jövőben – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Folytatódik az autókülönlegességek árverése a Nemzeti- Adó és Vámhivatalnál (NAV). Az igazi izomautók közt most az oldtimer és a modern évek Ford Mustangjai, valamint egy Pontiac vár új gazdájára.
Nem nyúl a monetáris tanács az alapkamathoz, és nem is gyorsít a kamatpályán – jelentette ki Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kijelentette, hogy nem változtatnak a háromszázalékos inflációs célon, amelyet 2025-re lehet elérni, de idén őszre már egy számjegyű lehet itthon a pénzromlás üteme.
Bűnözők húszmillió forintot csaltak ki egy embertől azzal, hogy rávették, telepítsen a számítógépére egy programot, amelynek segítségével megszerezték a bankoláshoz használt adatait. A rendőrség azonosította és június végén elfogta az elkövetőket.
A Kistermelők Lapja hasábjain is többször beszámoltunk már a Magyar Haszonállat-génmegőrző Egyesület Géngyűrű programjának eredményeiről. Nos, a régi magyar haszonállatfajták génmentési és nukleuszállomány- kialakítási munkái a gazdasági válság idején is folyamatosak, most – egy csaknem hétéves munkának köszönhetően – az első magyarországi bánátilú
A világ népessége – helyenként riasztó ütemben – napról napra növekszik, amely fokozottabb élelmiszer- és energiaigényt von magával. A tendencia olyan kérdéseket vet fel, minthogy mennyi földterület és egyéb erőforrás áll rendelkezésre, hogyan hasznosítsuk azokat, és mik legyenek a prioritások?
Egy amerikai bíróság zöld utat adott az Activision Blizzard videojáték-gyártó cég Microsoft által tervezett, 69 milliárd dolláros felvásárlására, elutasítva a trösztellenes hatóságok kérését az üzlet leállítására vonatkozóan. A hírt követően kilőtt az Activision Blizzard árfolyama.
Kevesebb, mint 300 ezer háztartásra koncentrálódik Magyarországon a 3–5 millió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkezők száma, ám ebbe a csoportba egyre nehezebb bekerülni. A társadalom 97 százaléka számára a „magyar álom” elérhetetlenné válását jelentheti a hosszasan fennmaradó infláció, a megtakarítás hiánya és az elmaradó gazdasági növekedé
A Coin Metrics adatai szerint a BRC-20 tokenek és az Ordinals-ok népszerűsége miatt az elmúlt negyedévben bő százmillió dolláros váratlan bevételhez jutottak a bitcoinbányászok. A Bitcoin hálózat régóta stabil tranzakciós díjpiaca áprilisban hirtelen felélénkült, és a korábbiakhoz képest április elejétől június végéig a bányászok több mint 184 mill
Rengeteg Fed-tisztviselő szólalt meg tegnap különböző fórumokon. Többségük további kamatemelést vízionál, hogy az infláció minél gyorsabban visszatérjen a jegybank által kitűzött 2 százalékos célhoz.
Termelői jelzések alapján a Penny már ezen a héten olyan alacsony áron kínálná a magyar dinnyét, ami a termelési költségeket sem fedezi, a diszkontlánc lépése elfogadhatatlan a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete, valamint a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint. Az áruházlánc tá
Végleg eldőlt a kamatverseny az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír és vetélytársa, a Bónusz Magyar Állampapír között, írják a Bankmonitor.hu szakértői.
Sikerrel zárult a Dunaferr eladása. Az új tulajdonos egy indiai cég magyar leányvállalata, a Liberty Steel Central Europe Kft lesz. Az üzlet végül 55 millió euróba, vagyis 21 milliárd forintba került a vállalatnak.
Egyre nagyobb méreteket ölt a tanárhiány, ennek pedig látványos jelei is vannak. A Belügyminisztérium álláshirdető honlapján, a közszolgállás portálon majdnem 2500 tanári álláshirdetésre és majdnem 850 óvodapedagógus pozícióra lehet jelentkezni.
Az ausztráliai queenslandi és új-dél-walesi fejlesztők egyre gyakrabban alkalmaznak pénzügyi kompenzációs intézkedéseket a biológiai sokféleséggel kapcsolatos kötelezettségeik teljesítésére, de egy új kutatás szerint ez a gyakorlat súlyosbíthatja a veszélyeztetett fajok visszaszorulását.
Olyan pénzügyi összeomlás előtt állhat a világ, mint amilyen 2008-ban volt példa. Legalábbis ezt várja Nassim Taleb kockázatelemző, aki szerint a rombolás előre látható.
Romániából szállított gépjárműalkatrészeket az a bolgár kamion, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Békés vármegyében ellenőriztek, olvasható a NAV honlapján.
Nem nyúl a monetáris tanács az alapkamathoz, és nem is gyorsít a kamatpályán – idézi az Infostart Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnökének az InfoRádió Aréna című műsorában elhangzott szavait. Kijelentette, hogy nem változtatnak a háromszázalékos inflációs célon, amelyet 2025-re lehet elérni, de idén őszre már egy számjegyű lehet itthon a
Alig kezdődött el a hazai dinnyeszezon, máris letörné az árakat az egyik külföldi tulajdonú üzletlánc. A termelői jelzések alapján a PENNY már ezen a héten olyan alacsony áron kínálná a magyar dinnyét, ami a termelési költségeket sem fedezi. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete, illetve a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümö
Bűnözők húszmillió forintot csaltak ki egy embertől azzal, hogy rávették, telepítsen a számítógépére egy programot, amelynek segítségével megszerezték a bankoláshoz használt adatait. A rendőrség azonosította és június végén elfogta az elkövetőket.
Az építőanyag-kereskedő vállalkozások többsége az építési termékek egy részénél árcsökkenéseket prognosztizál. A korábban tapasztalt beszerzési nehézségek megszűntek. Az építési termékek iránti jelentős keresletcsökkenés a kereskedelmi vállalkozásoknál a tevékenységük szűkülését eredményezi, ami a jövedelmezőségük csökkenését vetíti előre.
Bosznia-Hercegovina kulcsfontosságú a Nyugat-Balkán jövője szempontjából, minden előfeltétel adott ahhoz, hogy az ország megkezdhesse az uniós csatlakozáshoz meghatározott kulcsfontosságú prioritások megvalósítását - jelentette ki Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos Strasbourgban kedden.
Kevesebb, mint 300 ezer háztartásra koncentrálódik Magyarországon a 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkezők száma, ám ebbe a csoportba egyre nehezebb bekerülni. A társadalom 97%-a számára a ’magyar álom’ elérhetetlenné válását jelentheti a hosszasan fennmaradó infláció, a megtakarítás hiánya és az elmaradó gazdasági növekedés. Több
Az építőanyag-kereskedő vállalkozások többsége az építési termékek egy részénél árcsökkenéseket prognosztizál. A korábban tapasztalt beszerzési nehézségek megszűntek. Az építési termékek iránti jelentős keresletcsökkenés a kereskedelmi vállalkozásoknál a tevékenységük szűkülését eredményezi, ami a jövedelmezőségük csökkenését vetíti előre.
A kormány kihirdette az új - korábban már bejelentett - családtámogatási intézkedésekkel kapcsolatos döntéseit két rendeletben kedd este. Ennek keretében új szabályokat alkot a "kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról".
A magánnyugdíjpénztárak többsége két számjegyű hozammal zárta az első félévet, az önkéntesek több mint harmadánál is 10 százalék fölötti árfolyam-emelkedés volt június végéig. A nyugdíjpénzek lassan már a magas inflációval is felveszik a versenyt - derül ki a Bank360.hu elemzésébő
A kormány kihirdette az új - három hete már bejelentett - családtámogatási intézkedésekkel kapcsolatos döntéseit két rendeletben kedd este. Ennek keretében például új szabályokat alkot a "kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról", és módosul a babaváró is.
Az év elején kötött kiemelt partneri együttműködésük következő lépéseként, Ikarus Tech Kft. néven közös vállalatot hozott létre a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Astrasun Solar Nyrt. és az Ikarus autóbuszgyártóval egy tulajdonosi körbe tartozó Műszertechnika-Holding Zrt. A közös cég megalapításával a vállalatok célja, hogy azon keresztül folytassák
A kormány januárig visszamenőleg nyugdíjkorrekciót fog végrehajtani, ha az évközi adatoknál a tervezettnél magasabbra várható az éves átlagos infláció - mondta el a Pénzügyminisztérium. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa 3 százalékos emelést kért, ami nagyjából 160 milliárd forinttal terhelné az államkasszát.
Háromnapos kormányülésre készülnek a héten, az előzetes tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök ekkor számol be a NATO-csúcson történtekről, a svéd NATO-csatlakozási folyamat eredményeiről, valamint az ukrajnai háború értékeléséről is - írja az atv.hu kormányzati forrásokra hivatkozva.
Háromnapos kormányülésre készülnek a héten, az előzetes tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök ekkor számol be a NATO-csúcson történtekről, a svéd NATO-csatlakozási folyamat eredményeiről, valamint az ukrajnai háború értékeléséről is - írja az atv.hu kormányzati forrásokra hivatkozva.
Lendületes növekedésben van az európai villanyautó-piac, a közép-európai régióban pedig Magyarország jó eredményeket ért el ‒ derült ki a K&H összeállításából.
A szakemberek 750 ezerre teszik a kettes típusú cukorbetegek számát, de akár 2 milliót is elérheti ez a szám Magyarországon. 2001 és 2014 között Magyarországon 71 százalékkal emelkedett a cukorbetegek száma, sok betegség pedig rejtve maradt.