A nyaralás az év egyik legjobban várt programja. Ha külföldre utazunk, érdemes a pénzügyeket is előre átgondolni és megtervezni, hogy ott már más dolgunk ne legyen, mint gondtalanul és felszabadultan élvezni a pihenést.
Kismértékben, 0,1 százalékkal csökkenhet a német gazdaság idei teljesítménye az energiaársokk és a szigorodó pénzügyi feltételek miatt – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfői közleményében.
A Bayer Crop Science nemrég fejezte be a Fermatával folytatott együttműködését egy olyan projekt keretében, amely a növényvédő szerek használatának mesterséges intelligencia közreműködésével történő csökkentésére irányult.
Aláírta a Duna Takarék Bank megvásárlásáról szóló adásvételi szerződést az MBH Bank, ezzel a Sberbank hitelállományának megvásárlása után újabb hitelintézet ügyfeleivel bővül a portfóliója.
A Barbie című film világa bőven túl fog lógni a mozitermeken, a Mattel több mint száz céges együttműködést kötött, hogy kihasználja a Greta Gerwig rendezte film körüli felhajtást.
A csirkeembriók nem éreznek fájdalmat az inkubáció 13. napja előtt – derült ki a Német Szövetségi Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Minisztérium (Bmel) megbízásából készült friss tanulmányból. Az állatjóléti megállapítás több országban hatással lehet a csibék leölésére vonatkozó tilalmakra.
A Gazdasági Versenyhivatal visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30%-os, engedékenység keretében biztosított bírságkedvezményét. A vállalkozáscsoport ugyanis bár a vizsgálat során elismerte a jogsértést az eljárás jogszerűségét vitatva utólag megtámadta a hatósági döntést a bíróságon, ezzel világossá tette, hogy szándéka valójába
Hogyan védekezzünk hatékonyan a nagy meleg ellen? Mit tegyünk, ha kagylóba lépünk? Mikor kezdjünk neki egy balatoni biciklitúrának vagy hogyan készüljünk fel a tó átúszására? A nyári kánikulában sokan veszik a vízpart felé az irányt, azonban a felhőtlen szórakozást könnyen beárnyékolhatják kisebb-nagyobb balesetek. Hasznos tippek a Yetteltől és par
A mögöttünk álló hónapokban valósággal bezuhantak a gázárak, már csak távoli rémképnek tűnik a szűk egy éve látott, megawatt-óránként 300 euró feletti jegyzés. Számos kedvező tényező együttállására volt ahhoz szükség, hogy a szakértőket is meglepő gyorsasággal zuhanjon be az árfolyam, de vajon meddig lesznek ilyen optimálisak a körülmények? Hova ta
Szakértők bevonása, diverzifikálás, digitalizáció, fenntarthatóság, jövőorientáltság – ezek a fő sikerkritériumok a családi tulajdonban lévő kis- és középvállalkozásoknál a KPMG friss kutatásai szerint. A fenntartható és jövőorientált gondolkodásmóddal csökkenthetőek a vállalat életében esetlegesen felmerülő kockázatok, ami jelentősen hozzájárul a
Tavasszal, nyáron és talán még egy kicsit ősszel is, a kert nevezhető a nappalinak, ilyenkor ugyanis ez az életünk központja, itt tartózkodunk a legtöbbet. Értelemszerűen mindent megteszünk azért, hogy komfortos és esztétikus teraszt építsünk ki. A WPC terasz kifejezés hallatán ma már többen is felkapják a fejüket, mivel egy trendi és egyben prakti
A sajátmárkás termékek és a hűségprogramok szerepe felértékelődött a vásárlók szemében – állítja a Rossmann. Azt vallják, hogy a tartósan két számjegyű infláció miatt már nem elég a 20-25 százalékos akció, a valódi vevőmágnes a 30 és 40 százalékos árengedmény.
A Bitcoin hálózat, és minden blokklánc egyik legsarkallatosabb kérdése, hogy hogyan lehet egy tranzakciót minél kevesebb erőforrás igénybevételével, minél gyorsabban
Hatékonyság, átláthatóság, patrióta szemlélet és kevesebb, de minőségben jobb állami beruházás. Ezeket ígéri Lázár János építési és közlekedési miniszter az építőiparban. De lehet, hogy a terveinek fele a papíron marad. Az okokról beszélt ma Mester Nándor, lapunk ingatlanpiaci szakértője a Trend Fm Reggeli monitor című adásában.
A boltokban, piacokon kapható paradicsomok szépek, mutatósak, kemények és pirosak, vagyis igazán „piacosak”, ám egy nagy baj mégis van velük: gyakran meglehetősen íztelenek. Sok fejlesztőcég már dolgozik a megoldáson, ám a kiskerti paradicsom „megédesítésére” is akad egy-két hasznos trükk.
A mezei iringó minden évszakban tartogat számunkra valami különlegességet: tavasszal táplálékot, nyáron gyógyhatásokat, ősszel egy kis édességet, télen pedig a szél hátán utazó, látványos ördögszekeret.
A Gazdasági Versenyhivatal visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos, engedékenység keretében biztosított bírságkedvezményét.
Rugalmasan és a lehető legolcsóbban – így utazik a Z generáció. A tengerpart mindenekfelett, de idegen helyről a napfelkelte és a naplemente is nagyon vonzó a fiatal felnőttek számára. A csendes kisvárosok egy hajszálnyival érdekesebbek számukra, mint a nyüzsgő nagyvárosok, és a túrázás többjüket feltölti, mint egy koncerten tombolás. A magyar fiat
Az MHRA a közelmúltban jóváhagyta a SKYCovion nevű, Gates által támogatott új Covid-oltást, amelyet 18 év felettiek számára engedélyeztek. Az alapítvány jelentős részesedéssel rendelkezik a Pfizerben és a BioNTechben gyógyszergyárban.
Csehországban az első fél évben 738 454 személygépkocsit gyártottak, 21,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte hétfőn a cseh autóipari szövetség.
Több mint 70 riasztás érkezett a katasztrófavédelemhez Nógrád vármegyében, azt követően, hogy hétfő délután lecsapott a vihar a régióra. A Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyék egyes járásaiban hevesebb zivatar kialakulására kell számítani, a zivatarokat kísérő szél, jégeső is jelentős kockázatot jelent. Heves