A kormány támogatja az ország megtisztítását a veszélyes hulladékoktól, ezért második alkalommal hirdet meg országos azbesztmentesítési pályázatot, amelyre július 14-től lehet jelentkezni - jelentette be Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium pénteki közleménye szerint.
Megkezdődtek a tárgyalások az új génkezelési technikák szabályozásáról Brüsszelben, ahol Magyaroszág továbbra is kiáll az Alaptörvényben foglaltak, azaz a magyar mezőgazdaság GMO-mentessége mellett, a magyar stratégia tehát nem változik - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerint Észak-Korea rövidesen újabb interkontinentális ballisztikus rakétakísérletet hajthat végre - annak ellenére, hogy nem voltak közvetlenül erre utaló jelek, Sullivan kijelentette, hogy nem lenne meglepő, ha Észak-Korea folytatná hetedik nukleáris kísérletét. Minderre azután került sor, hogy Észak-Korea
Eredményes és folytatásra érdemes a Magyar falu program - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombaton a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábaszentmiklóson, a program részeként megújult utcák átadóján.
A Hatoslottó új milliárdosa nem dőlhet hátra: még mindig simán elbukhatja a nyereményét. A szabályok szerint 90 napon belül kell jelentkezni a Szerencsejáték Zrt.-nél, ha ezt elmulasztják, akkor úgy járnak, mint az a magyar játékos, aki az Eurojackpoton nyert 106 millióját bukta el júniusban.
Nemrégiben az amerikai ügyészség vádat emelt a jelenleg Marokkóban őrizetben lévő Soufiance Oulahyane ellen kriptovaluták és NFT-k eltulajdonítása miatt. A
Az Efott fesztiválhoz kapcsolódva a jövő felsőoktatási kérdéseiről tartottak konferenciát pénteken, Kápolnásnyéken - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium szombaton az MTI-vel.
Ha meg szeretnénk állapítani, hogy objektív, orvosi szemszögből ideális-e a testsúlyunk, azaz nem vagyunk-e túlságosan soványak vagy elhízottak, elegendő elvégeznünk egy szuperegyszerű, automatizált testtömeg index számítást egy orvosi BMI kalkulátor segítségével. Na de mi az a BMI? Járjunk utána, mi a BMI számítás lényege, mi a BMI index jelentősé
A hatékonyabb környezetvédelem érdekében a francia kormány októbertől hozzájárul a ruházati termékek javíttatásához, hogy a vásárók kevesebb terméket dobjanak ki, és ezzel csökkenjen a hulladék mennyisége - számolt be róla a The Guardian online kiadása.
Uniós forrás segíthetné a szenes Mátrai Erőmű bezárását. Ugyanakkor a szakma egy része azt gondolja, hogy még a szén feldolgozásának is vannak olyan modern technológiái, amelyekkel érdemes lenne alaposabban átgondolni az erőmű jövőjét.
Akár a frontvonalról, a sportolók edzők és sportbírók, akár az oldalvonalról, a hírközvetítés, a reklámok és sportrajongók szemszögéből nézzük, a mesterséges intelligencia jelenléte a 2020-as olimpiai játékokon örökre megváltoztatta a versenyeken való részvétel, a versenyek megtekintésének, szervezésének és üzleti hasznosításának módjait. A Deloitt
Kézműves fa, illetve horgolt tárgyakat készítő egyéni vállalkozó folyamatosan rendel belföldi cégektől új kartondobozokat, hogy a tőle vásárolt termékeket futárral tudja küldeni a megrendelőknek. Ő is kötelezett MOHU-regisztrációra, EPR fizetésére? Olvasói kérdésre Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.
Az Európai Bizottság több fronton is támadást indított a magyar rezsicsökkentő program ellen. Miért szálka évek óta Brüsszel szemében a magyar rezsicsökkentés?
Miközben Iránnal szemben egyre nő a feszültség, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) mesterséges intelligenciát használnak a támadások megszervezésére, a légicsapások
A dollármilliárdos az Egyesült Államok fegyverpolitikáját kritizálta, az ukrán főtanácsadó szerint viszont országának nincs más választása, mint harcolni.
Betakarították, beszállították, de ezzel még nincs vége az egésznek. Az idei zöldborsóról, termesztésének tapasztalatairól ezt mondhatjuk egyelőre. Bár az idei időjárás döntően kedvezett a növénynek, ennek ellenére összességében még sok gond és baj forrása lesz. Annyira csapadékos volt a tavasz, hogy szinte öntözni sem kellett, viszont a vetésforgó
Jelentős forgalombővülés mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 51 854,65 ponton zárt pénteken, 3,93 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A korábbi évek csökkenése után idén bővült a görögdinnye hazai termőterülete, így a belföldi kereslet kielégítésén túl több termés juthat exportra. A kivitelnek jó esélyt ad, hogy megugrottak a szállítási költségek, és az európai dinnyetermelő országokban kevesebb termés várható. Ehhez persze igazodni kellett a fogyasztók igényeihez, akik már ittho
Szervezetünk hatékony és egészséges működéséhez elengedhetetlen, hogy napi rendszerességgel eleget tegyünk vitamin- és ásványianyag-szükségletünknek azonban vannak olyan nyomelemek, vitaminok, melyek jóval kevésbé közismertek másoknál. Az egyik ilyen vitamin az U vitamin is, ami többek között az emésztőrendszer védelmét szolgálja. Tudd meg, mi az U
Kalotaszeg a magyar kultúra ékszerdoboza, a népviselet, a népzene és a népi építészet legnagyobb őrzője, nemcsak Erdély, hanem az egész magyar népművészet fellegvára - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap Bánffyhunyadon.
Az elmúlt két hétben tizennyolc fióka kelt ki a budapesti állatkert rózsás flamingóinál, de továbbiak is lehetnek, hiszen vannak még tojások, amelyeken a szülők kotlanak - tudatta a városligeti intézmény vasárnap az MTI-vel.
Július 21-én, pénteken kezdődik a 32. Művészetek Völgye; a fesztivál tíz napon át összesen 2200 programmal, koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi programokkal, jógával, workshopokkal és biciklitúrával is várja a közönséget Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
Nyugdíj utalás 2024 időpontok: itt a havi nyugdíj kifizetések hivatalos dátuma, hogy mikor utalják a nyugdíjakat 2024-ban. A nyugdíj utalás időpontjai 2024-ben havi bontás szerint: mikor fizetik a nyugdíjat 2024-ben? A nyugdíjasok bankszámláján a nyugdíj utalását követő napon írják jóvá a nyugdíj összegét a pénzintézetek, míg a Posta a postai kifiz
A zöld gondolkodás nagy hatással van a mindennapokra. Egyre több figyelmet fordítunk az éghajlati változások okozta problémák felderítésére és megoldására. Abba azonban kevesen gondolnak bele, hogy az éghajlatváltozás és a klímaváltozás problémái nemcsak a mindennapjainkra vannak hatással, hanem a munkahelyekre és a szakmákra is, pedig az éghajlat-
Ha úgy érzed, hogy te vagy a ritmus királya, ha mindig hallod, ha a koncerten nem tökéletes a hangzás, ha zavar a filmekben a rossz szinkron, akkor csináld jobban! Mert tényleg van olyan szakma, ahol ezek az észrevételek jól jönnek, ahol épp a te füledre van szükség, és a te alkotói fantáziádra! Legyél te is
A nagy melegre való tekintettel a víziközmű-szolgáltatók országszerte megtették a szükséges intézkedéseket a megnövekedett igények zavartalan kiszolgálása érdekében, ugyanakkor a takarékos vízhasználat fontosságára is felhívták a figyelmet - közölte az Energiaügyi Minisztérium szombaton az MTI-vel.