2023. július 15. szombat

júl. 15
19:18
Kánikula Magyarországon: nem árt spórolni a vízzel (vg.hu)
A megemelkedett vízigény különösen jellemző a turisztikailag kiemelt térségekben és az agglomeráció azon részén, ahol a lakosság száma az utóbbi években ugrásszerűen nőtt.
júl. 15
19:21
Csökkent az ipari termelés Japánban (ProfitLine)
Japánban csökkent az ipari termelés májusban havi összevetésben.
júl. 15
19:24
A lakásépítés drágulása vetekszik a 20 százalék feletti inflációval (Bank360 blog)
Jól meg kell gondolni, bele merjünk-e vágni az építkezésbe, a költségek ugyanis egy év alatt 20 százalékkal nőttek, hét év alatt pedig megduplázódtak. Budapestet megelőzve Csongrád-Csanádban volt a legmagasabb a fajlagos építési költség tavaly.
júl. 15
19:36
Mi döntjük el, hogyan végezzünk az ellenségeinkkel – mondja az ukrán hadsereg főparancsnoka (vg.hu)
Az ukrán főparancsnok egy amerikai lapnak adott interjúban azt mondta, hogy a határon átnyúló támadásokhoz Ukrajnában gyártott fegyvereket használnak.
júl. 15
19:39
Az Ötöslottó nyerőszámai a 28. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2023/28. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a héten nem volt telitalálat, így a következő héten már 323 millió forint keresi majd gazdáját az ötös lottón.
júl. 15
19:54
Örökre ingyenesek maradhatnak a horvát strandok (vg.hu)
Az új szabályozás véget vet a fizetős strandoknak, és a tengerparti építkezést is megnehezíti.
júl. 15
20:21
Június havi bitcoinbányász teljesítmények (Kripto Akadémia)
Július közepén szinte az összes észak-amerikai tőzsdén jegyzett bitcoinbányász közzétette 2023 június havi frissített bányászati jelentését, amelyekből többek közt megtudhatjuk, hogy mennyi BTC-t bányásztak és milyen hatékonysággal tették mindezt az elmúlt hónapban. A bitcoinbányászat nehézsége június második felében újabb csúcsot produkált, azonba
júl. 15
20:21
Így mérséklődött az infláció Lengyelországban (ProfitLine)
Lengyelországban mérséklődött az infláció éves üteme júniusban, havi szinten pedig stagnálást jegyeztek fel a statisztikai hivatal pénteken ismertetett végleges adatai szerint.
júl. 15
20:21
Nagyon megnőtt az áramfogyasztás a hőség miatt: de messze még a rekord (Pénzcentrum)
A magyar villamosenergia-rendszer terhelése július 12-én szerdán 20 óra körül tetőzött 6093 MW-tal, meghaladva az idei nyár addigi csúcsának számító június 22-i (21:30 körül elért) 6054 MW-os szintet - derül ki a Mavir adataiból, amit a Portfolio dolgozott fel.
júl. 15
20:24
Zárva maradhatnak a boltok december 24-én: feltették a régi lemezt a kiskereskedelem dolgozói, de most tényleg győzhetnek (vg.hu)
A szakszervezetek nem először akarnak kiharcolni pihenőnapot december 24-re. A kormány most kész tárgyalni róla.
júl. 15
20:39
Kiürítik a gárdonyi kempinget egy feltételezett robbanóeszköz miatt (Portfolio)
Kiüríti a rendőrség Gárdonyban az Üdülő utcai kempinget, egy feltételezett robbanóeszköz miatt - tájékoztatta a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje az MTI-t szombat este.
júl. 15
20:48
Merényletet kíséreltek meg híres orosz médiaszemélyiségek ellen (vg.hu)
A merényleteket a 88-as Paragrafus nevű neonáci csoport akarta elkövetni.
júl. 15
21:18
Egy felmérés szerint a magyarok 41 százaléka nem tervez nyaralni idén, többségüknek nincs rá pénze (Telex)
A válaszadók fele úgy gondolja, olcsóbban kijön egy külföldi vakáció, mint egy hazai.
júl. 15
21:33
Ötven évre titkosítják a Credit Suisse összeomlásának vizsgálatával kapcsolatos aktákat (Portfolio)
A Credit Suisse összeomlásával kapcsolatos vizsgálat eredményeit 50 évre titkosítja a parlamenti bizottság. A döntés a svájci történészek aggodalmát váltotta ki - írja a Reuters.
júl. 15
22:09
Elszállították a gárdonyi kempingből a második világháborús szovjet repeszbombát (Portfolio)
Elszállították a második világháborús szovjet repeszbombát a gárdonyi kempingből - tájékoztatta a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje az MTI-t szombat este.
júl. 15
22:21
A kkv-k a kamatoknál számítanak kedvező fordulatra (ProfitLine)
Bizonytalanság jellemző a mikro-, kis- és középvállalkozások körében, a cégek hangulata az év eleje óta alig változott, a döntéshozók egyedül a hitelkamatoknál várnak kedvező fordulatot - közölte a K&H a bizalmi index kutatását ismertető közleményben pénteken.
júl. 15
23:21
Nőttek a Volkswagen eladásai júniusban (ProfitLine)
Nőttek a Volkswagen konszern járműeladásai júniusban és az év első felében is az egy évvel korábbihoz képest a konszern honlapján pénteken publikált kimutatás alapján.

2023. július 16. vasárnap

júl. 16
0:15
Az engedély nélküli fémkereskedőknek ingyen meg kell válniuk a fémhulladéktól (Adózóna)
A pénteki rendeletmódosítás nyomán a koncesszori engedéllyel rendelkező kereskedőknek csak feleakkora tevékenységi biztosítékot kell fizetniük a telephelyeik után – írja a hvg.hu.
júl. 16
0:19
A Belügyminisztérium a hőség miatt elrendelte a „vörös kódot” (Adózóna)
A következő napokban várható hőség miatt szombat reggeltől szerda este 8 óráig életbe lépett a „vörös kód”, ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten, köz
júl. 16
0:21
Idén az átlagosnál több csemegekukorica teremhet (ProfitLine)
A főbb termesztőkörzetekben jó állapotú a csemegekukorica, a termés meghaladhatja az átlagost - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.
júl. 16
0:23
A borosüvegek mentesülnek a drágább EPR-díjak alól (Adózóna)
A kormány a kiélezett nemzetközi versenyhelyzetre hivatkozva csökkentette a boros palackok után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő díj mértékét – írja a hvg.hu.
júl. 16
0:27
Mi a követendő eljárás a betegszabadság elszámolásakor részmunkaidő esetén? (Adózóna)
Mi a helyes eljárás, hogyan kell elszámolni a betegszabadságot részmunkaidő esetén? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.
júl. 16
0:31
Nemcsak eltörölték a földadót, de még azt is visszafizettetik, amit eddig beszedtek az önkormányzatok (Adózóna)
A péntek esti Magyar Közlönyben megjelent két, a földadót is érintő jogszabály. Az egyik az a törvény, ami a helyi adókról szóló szabályozást írja át úgy, hogy helyi adót bármire kivethet egy önkormányzat, kivéve az alábbiak: a termőföld, a termőföld tulajdonjoga, valamint a termőföldre ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog. Ezt a
júl. 16
1:18
A CATL hatalmas áttörést ért el az akkumulátoraik töltési idejében (NRGreport)
A CATL újonnan kifejlesztett elektrolitja 50%-kal javítja a töltési hatékonyságot hideg körülmények között – jelentette be Wu Kai, a cég vezető tudósa a sanghaji fórumon.   A világ legnagyobb akkumulátorgyártója, a CATL olyan új anyagot fejlesztett ki, amely jelentősen javítja az elektromos járművekben használt lítium-ion akkumulátorok töltési haté
júl. 16
1:21
Közel 8 százalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon (ProfitLine)
Júniusban 7,9 százalékkal, 11 351 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) pénteken az MTI-vel.
júl. 16
2:21
Ezeket az applikációkat tiltja be a holland kormány (ProfitLine)
Megtiltja a holland ügyvivő kormány több alkalmazás, köztük az AliExpress kereskedelmi és a WeChat csevegő applikáció telepítését és használatát a kormányzati dolgozók hivatalos telefonjain - idézte a NOS napilap pénteken a kormányt.
júl. 16
3:27
Történelmi kvíz: királyok és királynők (Szakmát Szerzek)
Királyok és királynők, császárok és császárnők, cárok, szultánok, hercegek és hercegnők nem csak a mesék, romantikus regények lapjain izgalmas karakterek. Évezredek óta részei és meghatározói az emberiség történelmének. Ahogy látványos sikerek, úgy még látványosabb bukások kísérték végig az életüket. Ugyan a jelenlegi uralkodók már szokatlanul nyíl
júl. 16
4:21
Forgalomba állította második elektromos kamionját az Aldi (ProfitLine)
Az Aldi Magyarország forgalomba állította második elektromos teherautóját, amely a budapesti belvárosban található üzleteket szolgálja ki zéró helyi károsanyag-kibocsátással - tájékoztatta a diszkont üzletlánc pénteken az MTI-t.
júl. 16
4:57
Mitől repedtek fel a Goldrich fajtájú kajszifa termései? (Agrofórum)
4 éves Goldrich fajtájú kajszibarackfám tavaly néhány szemet, az idén kb. öt kg-ot termett. Mindkét évben az érés előtt egy héttel a barackok alja megnyílt, ezáltal rovarok támadták és penészedni kezdett. Sehol nem találok erre a hibára utalást. Mi lehet az oka?
júl. 16
4:57
Sikeresen alkalmazzák a 3D nyomtatott fogsort (newtechnology.hu)
A technológiát az amerikai Stratasys fejlesztette ki TrueDent 3D néven, és egyre több fogászati laboratórium alkalmazza, egyelőre az Egyesült Államokban. A tengerentúlon hatalmas piacon vetheti meg a lábát ez a megoldás, hiszen 2021-ben több mint 4,2 millió teljes fogpótlást készítettek az USA-ban, míg 18 milliót külföldre adtak el, de ezeknek csup
júl. 16
5:21
A Waberers együttműködik a Posta Biztosítókkal (ProfitLine)
A Waberer's International Nyrt. szándéknyilatkozatot írt alá a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-vel a Wáberer Hungária Biztosító (WHB), illetve a Posta Biztosítók közötti stratégiai együttműködésről - tájékoztatta a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a vállalat pénteken.
júl. 16
5:24
Speciális fogyasztói igények: nő a mentes piac (Márkamonitor)
A május 25-én megrendezett Branding/rebranding az Fmcg szektorban című konferenciánk beszámoló-sorozata a végéhez közeledik. Herczeg Andrea a mentes termékek piacáról beszélt. A kifejezés a gluténmentes, cukormentes, laktózmentes termékek összefoglaló neve. Szomorú tény, hogy az ételérzékenység már népbetegségnek számít. A magyar lakosság 20-30 szá
júl. 16
5:27
3 napos időjárás-előrejelzés: nyakunkon a perzselő forróság, érvényben van a vörös kód (Agroinform)
A hőségben vigyázzunk magunkra, de figyeljünk másokra is!
júl. 16
5:39
Fontos szerepük van a molyoknak (Magyar Mezőgazdaság)
A molyok többsége éjszakai életmódot folytat, és sokunk nem is sejti, hogy a gardróbban, a spájzban vagy a konyhaszekrényben garázdálkodó, taxonómiai felosztásban a lepkék egyik alrendjét alkotó molylepkefajok mennyire szerteágazó és meghatározó szerepet töltenek be az ökoszisztémában.
júl. 16
5:57
Micsoda nyár: naphegyi tetőbárt nyitott Mészáros Lőrinc (Menedzsment Fórum)
Már biztos, hogy felejthetetlen marad 2023 nyara: kinyitott a felcsúti mindenes tetőbárja naphegyi panorámával. Mészáros Lőrinc diktálja a tempót: a balatoni Skyrose után itt a Sunhill Skybar. Csak vastag pénztárca kell hozzá.
júl. 16
5:57
Borúlátóbbak a vállalatvezetők a magyar kivitel legfontosabb célországaiban (Piac és Profit)
A tavalyi optimizmus után jóval óvatosabbak az európai és amerikai vállalatok az exportkilátásaikat illetően – derül ki az Allianz Trade 3000 cégre kiterjedő kutatásából. A magyar kivitel legfontosabb célországaiban működő vállalatok jóval alacsonyabb exportbevétel-növekedést várnak idén, mint tavaly. A megkérdezett vállalatok 40 százaléka tart tov
júl. 16
5:57
60 ezres energiatárolót mutatott be a Lidl, napelemekhez is jó (Alternatív Energia)
A magyar kormány 2022 októberében bejelentette az új napelemes rendszerekre vonatkozó átmeneti betáplálási stopot, ami súlyosan érintette a piacot, azonban szigetüzemű napelemek telepítése továbbra is engedélyezett, és a Lidl sajátmárkás hordozható energiaállomása jó alternatívát nyújthat.
júl. 16
5:57
Mexikói csodahajnalka: ezzel futtassuk a kerítést! (Agrofórum)
A mexikói csodahajnalka, ahogyan a neve is mutatja, igazi csoda: kerítéseket, pergolákat futtathatunk be vele, és a virágszíne is egy fiesta-életérzést hoz a kertbe! Próbáljuk ki, megéri a törődést!
júl. 16
5:57
Bizonytalan kkv-k, nem tudják, mikor lesz jobb a helyzet (KKV Magazin)
Nagy a bizonytalanság a hazai vállalkozások körében: ezt jelzi, hogy az év elejéhez képest alig változott a K&H kkv bizalmi index, ami jelenleg -5 ponton áll. Egyedül a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatban várnak kedvező fordulatot a cégek, miközben a versenyhelyzetük alakulását régen látták ennyire kiélezettnek. A középvállalkozások bizalma bár
júl. 16
5:57
Japán az űrben próbál áramot termelni (newtechnology.hu)
Az ország már 2015-ben áttörést ért el az űrből származó napenergia terén – írja az Engadget. A JAXA, Japán űrkutatási hivatala évtizedek óta próbálkozik azzal, hogy lehetővé tegye a napenergia sugárzását az űrből. 2015-ben a JAXA tudósai sikeresen sugároztak 1,8 kilowattnyi energiát – ami egy vízforraló működtetéséhez elegendő – egy 50 méternyire
júl. 16
5:57
Tilos az élőállat-szállítás hosszútávon klíma nélküli járművekben (Agrárágazat)
Az időjárási előrejelzések figyelembevételével Bulgárián keresztül Törökországba közúti kérődző szállítás nem indulhat.
júl. 16
5:57
A szőlő idei kártevői, kilátások a jövőre nézve (Mezőhír)
A szőlőültetvényekben – a teljesség igénye nélkül – a következő hatóanyagok állnak a felhasználók rendelkezésére…
júl. 16
6:21
Pár éven belül Katarból is érkezhet földgáz Magyarországra (ProfitLine)
Reális esély van arra, hogy a jelenlegi szerződések lejártával, 2027-től majd Katarból is érkezhet földgáz Magyarországra, erről már zajlanak is a tárgyalások a felek között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
júl. 16
6:27
Hiába lepett be minden kamatot a szocho, nem fogy több adómentes állampapír (Bank360 blog)
Ott van már az új sarc a megtakarításokon, de a 13 százalékos szocho a jelek szerint senkit sem zavar. A kisbefektetők ugyanúgy vásárolják a befektetési alapokat, mint eddig, az állampapírok iránt pedig nem ugrott meg a kereslet.
júl. 16
6:27
Bizonytalan időszak előtt az ingatlanpiac (MMonline)
Gyenge bizonyítvánnyal, összesen 43987 adásvétellel zárta az első félévet a hazai ingatlanpiac a Duna House becslése szerint. A második negyedéves országos árindex három negyedév után újra emelkedést mutat, a keresletindex pedig júniusban már elérte a tavalyi szintet. Az elemzők szerint erősen befolyásolhatja a lakástámogatási rendszer változása a
júl. 16
6:27
A nagyváros, ahol minden gyalogtávolságra van – és amit látni kell (Forbes)
Salzburgról azt mondják, hogy a legmediterránabb város az Alpoktól északra. Íme, néhány dolog, amit nem érdemes kihagyni, ha arra jársz.
júl. 16
6:33
Adóköteles vagyontárgynak minősülhet-e az állami tulajdonban lévő ingatlan? (Adózóna)
Milyen építményekre terjed ki egy cég építményadó-kötelezettsége? Az állami, illetve önkormányzati tulajdonú építmények esetében egy vagyonkezelő társaság élhet-e építményadó-mentességgel? Olvasói kérdésekre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
júl. 16
6:33
Elfogytak az emberek: egyre kevesebb dolgozó lesz az EU-ban (Portfolio)
A közeljövőben tovább fog fokozódni a számos ágazatban és szakmában kimutatható szakemberhiány az EU-ban – állapította meg az EU foglalkoztatási helyzetének alakulásáról szóló éves jelentésében az Európai Bizottság. A népesség elöregedésével, valamint a gazdaság zöld és digitális átállásával (vagyis az új készségeket igénylő állások megjelenésével)
júl. 16
6:51
Konfliktusok a munkahelyi klímahasználat körül: Ez a megoldás! (HR Portál)
Tudományos válasz született arra, hová kell állítani az irodai klímát nyáron. Az ideális a 27 fok, és a tudomány szerint jobb, ha a nők kezelik a klíma távirányítóját.
júl. 16
6:57
Mi várható a glifozát, a génszerkesztés és az élelmiszerárak ügyében? (Agroinform)
A hét legfontosabb hírei.

Keresés