Rekordösszegű, csaknem 1,8 milliárd forintnyi hangfelvételi jogdíjat fizet ki több mint 100 ezer magyar és külföldi zenésznek az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI).
Péntek reggel is folytatódott a forint vesszőfutása, már 390 közelében jár az euró jegyzése, így néhány nap alatt 4 százalékkal értékelődött le a magyar deviza.
Július 15 és 16 között sztrájkolnak a Ryanair diszkont légitársaság pilótái, a brüsszeli Charleroi repülőtérről ezeken a napokon nem indulnak járatok - írta pénteken a RTBF közszolgálati média.
Kitart a brassói repülőtér mellett a Dan Air, mely július 9-étől kezdődően több bukaresti járatát is felfüggeszti, hogy az erdélyieket működtethesse - jelentette be a román légitársaság csütörtökön.
Magyarországon mintegy 60 ezer operátor dolgozik a call centerek valamelyikében; a multik mellett ma már egyre több kkv is kiszervezi a call centerét - közölte pénteken az MTI-vel az United Call Centers Kft. szolgáltató.
Jelentősen emelkdett pénteken a magyar kötvények másodpiaci referenciahozama, az éven túli futamidőknél 30-50 bázispontos ugrást láttunk. Ez pedig a forint utóbbi napokban látott gyengélkedése mellett akár kifejezetten rossz hír is lehet.
Egyre elterjedtebbek a falsík alá épített zuhanyszettek, amelyek új színt visznek a fürdőszobák megszokott rendjébe, ugyanakkor ez áldozatokkal is jár. A kérdés, amelyet fel kell tennünk, hogy az egyszerűbb vagy a mutatósabb megoldást választjuk.
Jelentős mérföldkövet ért el a hazai fejlesztésű VOSZPort szoftver, amely már több mint ezer regisztrálóval büszkélkedhet. A rendszer fejlesztése mögött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége csapata, illetve szakértői állnak.
Hogyan növeli az infláció egy ingatlanalap hozamát, lehet-e bérleti díjakat emelni, esnek-e az ingatlanárak, milyen mély nyomokat hagyott a Covid? Lehet-e kapni a korlátozott mennyiségű ingatlanbefektetési jegyekből, és mi az értelme a devizafedezésnek? Interjú Gyetvai Károllyal, a Raiffeisen Alapkezelő értékesítés-támogatási vezetőjével.
Július 15-16-án sztrájkolnak a Ryanair diszkont légitársaság pilótái, a brüsszeli Charleroi repülőtérről ezeken a napokon nem indulnak járatok - írta pénteken a RTBF közszolgálati média.
Péntek reggel is folytatódott a forint vesszőfutása, már 390 közelében jár az euró jegyzése, így néhány nap alatt 4 százalékkal értékelődött le a magyar deviza.
Kijött a hét egyik legfontosabb adata, a mezgazdaságon kívül foglalkoztatottak létszámának változását mutató adat. Júniusban kicsivel több mint 200 ezerrel nőtt a foglalkoztatottság az USA-ban, ami nagyjából 100 ezer fővel alacsonyabb növekedés, mint májusban. A Fed célja az infláció letörése, ehhez pedig fontos lenne, hogy a foglalkoztatottság növ
Júniusban ötödik hónapja folytatódott az infláció lassulása. Az előző hónaphoz képest az infláció 1,4 százalékponttal, 20,1 százalékra lassult; a lassulást szinte teljes egészében az élelmiszerek (0,9 százalékpont) és az iparcikkek (0,4 százalékpont) okozták - állapította meg a júniusi inflációs adatot értékelve pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB)
2023. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 20,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3%-kal nőttek – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kijött a hét egyik legfontosabb adata, a mezgazdaságon kívül foglalkoztatottak létszámának változását mutató adat. Júniusban kicsivel több mint 200 ezerrel nőtt a foglalkoztatottság az USA-ban, ami nagyjából 100 ezer fővel alacsonyabb növekedés, mint májusban. A Fed célja az infláció letörése, ehhez pedig fontos lenne, hogy a foglalkoztatottság növ
Jövő hét végére kétnapos sztrájkot jelentettek be a Ryanair brüsszeli pilótái. A légitársaság menedzsmentje ugyanis a forgalmas nyári időszakra felül akarja vizsgálni az ő pihenőidejüket szabályozó kollektív szerződést.
Az első hét után elmondható, hogy csúnyán kezdtünk bele a második félévbe. Tegnap odáig fajultak a dolgok, hogy a DAX a délutáni órákban lazán átesett a korábban támasznak számító 15.700 környéki szinten, s ma úgy néz ki, hogy esély sincs arra, hogy visszatérjen a fenti érték fölé. Ez pedig a csökkenő irány megerősítését jelentheti.
A Samsung működési eredménye a második negyedévben 20 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett 95 százalékkal, 2009 óta a legnagyobb mértékben esett vissza - jelentette be a dél-koreai elektronikai konszern.
Ahogy átvonult a Lambert névre keresztelt ciklon Németországon, egyre világosabban látszik, mekkora károkat hagyott maga után. Egyes térségekben évtizedek óta nem láttak ekkora időjárási károkat, és ez ráadásul a harmadik nagy vihar ezen a nyáron.
A tavaly Európára köszöntő energiakrízis hatására sok magyar háztartás is elkezdett azon gondolkodni, hogyan tudná számottevően csökkenteni a fűtés- és áramszámláját. Megoldást jelenthetnének az erkélyekre szerelhető napelemek, ám ezek egyelőre nem engedélyezettek Magyarországon.
Péntek reggel is folytatódott a forint vesszőfutása, már 390 közelében jár az euró jegyzése, így néhány nap alatt 4 százalékkal értékelődött le a magyar deviza.
A Binance Academy, a világ vezető kriptotőzsdéjének oktatási részlege bejelentette, hogy partnerségre lépett a Coursera-val, a világ egyik legnagyobb online tanulási platformjával. Az együttműködés világszerte több mint 124 millió tanulónak kínál a kriptovilágról szóló naprakész, piacképes ismereteket. Az átfogó tanulási program már a következő hón
Világszinten is egyedülálló megoldással forgatja fel az informatikai biztonsági piacot a Hackrate. A startup legújabb fejlesztése, a HackGATE nevet viselő online platform
Zajlik az aratás országszerte, több mezőgazdasági munkagép és vontató közlekedik az utakon, ezért fokozott figyelmet és türelmet kér a járművezetőktől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – közölte az MTI.
A felgyorsult, digitalizált mindennapoknak és a globális eseményekből fakadó bizonytalanságnak köszönhetően egyre gyakrabban jelennek meg a kiégés fizikai és mentális tünetei a munkahelyeken. A menedzserek mintegy 53%-a vallja magát érintettnek, ráadásul egyre több a Z-generációs vezető is, akik számára még nagyobb kihívást jelent kicsekkolni a pör
Hamarosan megkezdődik az a 175 millió euró értékű beruházás, amelynek keretében a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt. (Magnus Aircraft) kínai leányvállalata egy repülőgépek gyártását szolgáló, 18 ezer négyzetméteres épületkomplexumot létesít az ázsiai országban - közölte a vállalat az MTI-vel.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatára a kormány elfogadta a logisztikai vállalkozások megerősítését szolgáló intézkedéscsomagot, valamint arról döntött, hogy a szaktárcák év végéig célzott intézkedéseket készítenek elő, különös figyelemmel a szakmai szervezetek által megfogalmazott kérésekre.
Bizonytalan az Európai Unió törekvése, hogy 2030-ig az 1990-es szinthez képest 55 százalékkal csökkentse az üvegházhatásúgáz-kibocsátást, mivel egyelőre elégtelenek az erre irányuló intézkedések - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke hétfőn.