2023. július 4. kedd

júl. 4
10:27
Mesterséges intelligencia tervezte a Hell Energy új termékét (Márkamonitor)
Megszületett a világ első olyan energiaitala, amelyet teljes egészében az Ai (Artificial Intelligence, azaz Mesterséges Intelligencia) fejlesztett a Hell Energy-vel. Az új íz minden elemét, szigorúan megválogatott összetevőit, designját és marketing eszközeit is az Ai tervezte, és meg is kóstolta.   A világhálón fellelhető hihetetlenül nagy mennyis
júl. 4
10:27
Tűzkár: Garázssor égett Szigetszentmiklóson (Biztosító Magazin)
Egy hatszáz négyzetméteres, két sorban elhelyezkedő, soronként tizenhárom beállásos garázssor tetőszerkezete és nyolc garázsa égett a Pest vármegyei Szigetszentmiklóson, az Ipar utcában hétfőről keddre virradó éjszaka
júl. 4
10:29
Közel 90 millió forintért vette részvényeit a Richter (Portfolio)
A Richter július 3-án tovább vette saját részvényeit, ezúttal egy 86,7 milliós tranzakció keretén belül.
júl. 4
10:29
Vízből nincs hiány: Az első félévben 20 százalékkal több eső esett a szokásosnál (Biztosító Magazin)
Az idei év első félévében országos átlagban a szokásosnál körülbelül 20 százalékkal több csapadék hullott, közel duplaannyi, mint a tavalyi aszályos év első hat hónapjában
júl. 4
10:30
Több mint 350 településén irtják a héten a szúnyogokat (Magyar Mezőgazdaság)
Tizenegy vármegyében, 358 településen lesz szúnyoggyérítés a héten - tájékoztatta a szúnyogirtási program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t.
júl. 4
10:33
Kevesebb magyar utazott belföldön, de több külföldi érkezett (Azenpenzem)
Májusban is csökkent a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma a hazai szálláshelyeken, miközben a külföldieké jelentősen nőtt. A belföldi turizmus számai beleillenek abba az általános trendbe, ami azt mutatja, jócskán megcsappant az emberek elkölthető jövedelme.
júl. 4
10:33
Üdítőitalos palackok: ha nem jön le a kupak, gondoljunk az óceánokra! (vg.hu)
Az új EU-s irányelv miatt nem lehet letekerni az üdítőitalos palackok kupakját, aminek környezetvédelmi oka van, és kis szerencsével a segélyszervezetek sem esnek el bevételforrásuktól.
júl. 4
10:39
Hatalmas meglepetés, a kormánypropaganda ellenére a magyarok elsöprő többsége eurót akar (Piac és Profit)
Még a vállalkozók véleménye is megoszlik abban, hogy be kellene-e vezetni az eurót Magyarországra, ennek dacára az emberek másképp gondolják.
júl. 4
10:39
Itt vannak a májusi adatok a turisztikai szálláshelyek forgalmáról (Adózóna)
2023 májusában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,3 millió vendég 3,1 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 7,1, a vendégéjszakáké 3,8 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál a külföldi vendégforgalom bővülésének köszönhetően. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,1 s
júl. 4
10:39
Te is így használod a közösségi médiát? Óriási veszélynek teszed ki magad (Portfolio)
Szorongást, depressziót és stresszt okozhat a fiataloknál a passzív közösségi média használat egy friss brit tanulmány szerint.
júl. 4
10:42
KSH: a vendégéjszakák száma 3,8 százalékkal emelkedett 2022 májusához képest (TőzsdeFórum)
Májusban a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,3 millió vendég 3,1 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 7,1, a vendégéjszakáké 3,8 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál a külföldi vendégforgalom bővülésének köszönhetően – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A be
júl. 4
10:44
ÁKK: az éves kibocsátási terv 64 százalékban már teljesült (TőzsdeFórum)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 2023. évre vonatkozó elsődleges kibocsátási terve 64 százalékban teljesült 2023. június 30-i értéknappal – közölte az ÁKK az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. A tájékoztatás szerint a központi költségvetés adósságának átlagos hátralévő futamideje 6,1 év, amely megegyezik a 2022. év végi értékkel, a fix k
júl. 4
10:45
Tovább bővült a 444.hu csapata (MMonline)
Három újságíró csatlakozott a 444.hu csapatához, Diószegi-Horváth Nóra a Lakmusztól érkezett és két ex-telexes erősíti a portált. Diószegi-Horváth Nóra eddig is a 444.hu közelében dolgozott, a Lakmusz újságírója volt, de készített már anyagokat a portálra is, ő vezette például a Hadházy-Jámbor vitát. Júliustól 444-es, elsősorban közélettel fog fogl
júl. 4
10:46
KSH: a GDP-arányos hiány 9,8 százalékos volt az első negyedévben (TőzsdeFórum)
Az előzetes adatok szerint 1728 milliárd forint, a GDP 9,8 százaléka volt a kormányzati szektor első negyedévi hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1265 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,8 százalékponttal romlott – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kormányzati szektor bevétele 7210 milliárd, kiadása 8
júl. 4
10:48
Franciaország idegenforgalmát jelentősen visszavethetik a zavargások (TőzsdeFórum)
Franciaországban a zavargások jelentősen visszavethetik az idegenforgalmat, Magyarországon viszont továbbra is biztonságos úti célokat találnak a vendégek – mondta az M1 aktuális csatorna hétfő délutáni Híradójában Kiss Róbert Richárd. A turisztikai szakértő szerint már most látni az események rövid távú hatásait, hiszen egyre többen halasztják el
júl. 4
10:48
1728 milliárdos hiánnyal vágott neki az állam az évnek (Telex)
A KSH szerint egy év alatt ezermilliárddal lett magasabb a hiány.
júl. 4
10:51
Több embert lelőtt egy ámokfutó Philadelphiában (vg.hu)
A lövöldöző férfi több háztömbnyit tett meg, mielőtt a helyszínre érkező rendőrök sarokba szorították.
júl. 4
10:54
Ha azt hiszed, hogy a gáznagyhatalom Norvégia keresett jól az energiaválságon, akkor tévedsz (Telex)
Az árupiaci kereskedőházak profitjáról kihívás obszcén szavak nélkül beszélni: az egyiknek minden egyes dolgozója 1,6 milliárd forintot vihetne haza fél év után.
júl. 4
10:57
Kétszázezren ugrottak rá az online árfigyelőre (Infostart)
Sikeresen elindult 2023. július elsején az online árfigyelő rendszer, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szakmai támogatása mellett hozott létre - közölte a tárca.
júl. 4
10:57
Jöhet a lecsószezon, a hollandok az olcsóbb energiaárak miatt döntik a paradicsomot a piacra (Piac és Profit)
Csökkenhet a paradicsom ára a magyar piacon is, részben a holland termelők váltása miatt. Többi között az energiaválság miatt eltolt ültetések ugyanis jelentős változásokat indítottak el.
júl. 4
10:57
EM: szombat óta él a gazdaságvédelmi akcióterv részeként bejelentett áramárplafon (Alternatív Energia)
A kormány július elsejétől érvényes intézkedése összesen 40 milliárd forinttal csökkenti a korábban magas szinten rögzített árú szerződéseik miatt hátrányt szenvedő vállalkozások rezsiterheit. A feldolgozóiparban működő, szálláshely-szolgáltatással vagy raktározással foglalkozó mintegy ötezer cég 2023 második felében így sokkal olcsóbban juthat vil
júl. 4
10:57
Csapadék általában volt, ám a gazdáknak jelentős nehézségekkel kellett megküzdeni (Agroinform)
Idén nem a csapadékhiány okozza a legnagyobb gondot a mezőgazdaságban.
júl. 4
10:57
K&H;: újabb boom a készpénzmentes fizetéseknél, meredeken nő az okoseszközös forgalom (Márkamonitor)
Továbbra is erősen emelkedőben vannak az okoseszközös fizetések. Az év első öt hónapjában több mint 18 millió tranzakcióra került sor, 75 százalékkal többre, mint egy évvel korábban. Ezzel párhuzamosan az okoseszközös fizetésekhez társuló forgalom 93 százalékkal több mint 128 milliárd forintra nőtt. Az Apple Pay-fizetések száma 72 százalékkal emelk
júl. 4
10:57
Duna House: az üzlethelyiségek piacára is hatással volt a pandémia és a magas energiaárak (Tiszta Jövő)
A vendéglátóhelyként működő üzlethelyiségek piacára is jelentős hatással volt a pandémia, a megugró energiaárak és a munkaerőhiány; az idén a Duna House-hoz (DH) forduló tulajdonosok 90 százaléka vendéglátóhelye eladása mellett döntött - közölte a DH pénteken az MTI-vel.
júl. 4
10:57
Hazánk minden idők legmagasabb exportteljesítményét produkálta (Demokrata)
Helyes, jó döntés volt a külgazdaság és a külpolitika egymással való összepárosítása – értékelt Szijjártó Péter.
júl. 4
10:57
Már a hűtőbe is benyúlhatnak a Kifli.hu futárai (Forbes)
Akadálymentes klubot indít a Kifli.hu, amiben egyedi akciók és ingyenes kiszállítás várja a nyugdíjasokat és a fogyatékkal élőket.
júl. 4
11:00
Megfontoltan követik a bankok az MNB kamatcsökkentéseit (Üzletem)
Hiába mérsékelte az MNB már kétszer is 1–1 százalékkal az irányadó kamatát, a bankok egyelőre csak szórványosan és kisebb lépésekkel követték ezt a hiteleiknél. Július elsejével három nagybank vágott a személyi kölcsönei és lakáshitelei kamatain, de a legnagyobb csökkentés is csak 0,51 százalékos volt – derül ki a Bank360.hu összegzéséből.
júl. 4
11:03
Beleszáll a Revolutba az Erste, jön az ingyen pénzváltás (Portfolio)
Az Erste felveszi a kesztyűt a fintech cégekkel szemben: július elejétől akár milliós összegeket is válthatnak a bank ügyfelei kiemelt, kedvezőbb árfolyamon, amiért ráadásul nem kell díjat, jutalékot, vagy kezelési költséget sem fizetni - derül ki a pénzintézet közleményéből.
júl. 4
11:09
Szijjártó Péter: exportrekordot döntöttünk (Infostart)
Minden idők legmagasabb első négyhavi exportteljesítményét állította elő a magyar gazdaság, ennek értéke meghaladta az 50 milliárd eurót, ami 12 százalékos növekedés a tavalyi brutális rekordévhez képest, így újabb nagy csúcsdöntést vetít előre - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
júl. 4
11:15
Szijjártó Péter: a globális gazdaság nehézségei ellenére kiemelkedően teljesített a magyar export (vg.hu)
Az idei első négy hónapban a magyar kivitel meghaladta az 50 milliárd eurót.
júl. 4
11:21
Meredeken pattant fel a Liszt Ferenc repülőtér forgalma (Piac és Profit)
Kissé élénkült a szálláshelyek forgalma az előző hónapokhoz képest, így a magánszálláshelyeket is figyelembe véve 3,8 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma májusban.
júl. 4
11:21
Az óceánba engedné a fukusimai erőmű vizét Japán (Portfolio)
Még a héten megkaphatja a végső engedélyt Japán, hogy a 2011-ben súlyos nukleáris katasztrófát szenvedett fukusimai atomerőmű vizét az óceánba engedjék - írja a Reuters. Japán állítja, hogy a vizet megtisztították és jelentéktelen mennyiségű sugárzással terhelnék a köenyezetet, amit a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is megerősített, a tervnek azon
júl. 4
11:21
Az éghajlatváltozás hatása a katonai erőkre (vg.hu)
A forróság, az aszály, az intenzív csapadék, a köd és más időjárási események nagymértékben erősíthetik vagy gyengíthetik a katonák teljesítőképességét.
júl. 4
11:21
Soros-alapítványok: drasztikus lépés a hatalomátvétel után (Forbes)
A felső vezetést is átszervezik, de durva racionalizálásba kezd a Nyílt Társadalom Alapítványok.
júl. 4
11:27
Mi várható ma a magyar tőzsdén? (ProfitLine)
Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), miután a BUX 154,33 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 50 351,40 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 5,2 milliárd forint volt.
júl. 4
11:27
Bekeményít az EU: minden eddiginél szigorúbb szabályokat vet ki a techcégekre (vg.hu)
Az új digitális trösztellenes szabályok 2024 márciusától lépnek életbe.
júl. 4
11:27
Indul a hazai dinnyeszezon a Lidlben – óriási exportnövekedéssel számol a vállalat (Márkamonitor)
A mai naptól a Lidl Magyarország raktárai kizárólag magyar beszállítóktól érkező görögdinnyét vesznek át, amelyek hamarosan megérkeznek az áruházakba is. A piacvezető áruházláncnál ezzel kezdetét veszi a hazai görögdinnye szezon. A vállalat stratégiai törekvése, hogy támogassa a magyar görögdinnye piaci pozíciójának erősítését, ennek eredményeként
júl. 4
11:30
Több mint három éves mélyponton az euróövezet feldolgozóipari aktivitása (Magyar Mezőgazdaság)
Júniusban tovább lassult és több mint három éves mélypontra esett vissza az euróövezet feldolgozóiparának aktivitása az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.
júl. 4
11:33
Akcióba lépett a rendőrség, 3 milliárd forintot szereztek vissza egy bűnszervezettől (Portfolio)
Már 3,1 milliárd forintnyi vagyont szerzett vissza a rendőrség egy izraeli irányítás alatt álló, pénzmosással foglalkozó, Magyarországon tevékenykedő bűnszervezettől - mondta Farkas Péter alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője kedden Budapesten.
júl. 4
11:39
Ha valakinek elege van a kéretlen internetes átverőkből, van megoldás (Piac és Profit)
Töretlen lendülettel próbálkoznak korunk virtuális zsebtolvajai, az internetes csalók. Lassan nincs olyan ember Magyarországon, aki közvetlen környezetében ne találkozott volna emailből, SMS-ből, vagy telefonhívásból induló átverési kísérlettel. A módszerek jellemzően az emberek hiszékenységére és figyelmetlenségére építenek, így a nyári időszakban
júl. 4
11:39
Az Országgyűlés megszavazta a jövő évi adócsomagot (Adózóna)
„Európa-szerte nehéz gazdasági körülményeket okozott a háború és a szankciós energiaválság, amely hazánkban is érezteti a hatását. E nehéz helyzet ellenére is a kormány egyes területeken további adókönnyítést és adócsökkentést hajt végre a jövő évben a ma elfogadott adótörvények alapján. A 2024-es adóeljárási szabályok fókuszában a családi adórends
júl. 4
11:39
Reggeli tükör 2023. július 4. -Vegyes kezdés az európai tőzsdéken (TőzsdeFórum)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. Hétfőn vegyesen zártak az európai tőzsdék. Kedden az összeurópai STOXX 600 index 0,02 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,14 százalékos emelkedéssel kezdett. Londonban 0,03 százalékkal csökkent az FTSE-100 index a kezdéskor, a frankfurti DAX 0,01 százalékkal
júl. 4
11:39
A litván elnök szerint a háború után gyorsan fel kell venni Ukrajnát a NATO-ba (vg.hu)
Az államfő azt tanácsolta a NATO-hoz tartozó országoknak, hogy hagyják figyelmen kívül azon félelmeiket, miszerint Ukrajna felvétele provokálná Oroszországot.
júl. 4
11:41
Túl derűlátón ítéljük meg, hogy recesszió nélkül sikerül megfékezni az inflációt (TőzsdeFórum)
Túl derűlátó módon ítélik meg a piaci szereplők annak az esélyét, hogy a jegybankoknak Európában és Amerikában sikerül recesszió nélkül megfékezniük az inflációt – mondta hétfőn megjelent nyilatkozatában a világ legnagyobb intézményi kötvényalap-kezelőjének vezetője. Daniel Ivascyn, az 1800 milliárd dollárnyi tőkét kezelő Pimco befektetési igazgató
júl. 4
11:43
Az euróövezeten kívüliek többsége szerint az euró kedvező a gazdaság számára (TőzsdeFórum)
A legutóbbi Eurobarométer felmérés szerint azokban az uniós tagállamokban, amelyek még nem vezették be az eurót, a lakosság többsége (60 százaléka) úgy véli, hogy a közös uniós fizetőeszköz pozitív hatást gyakorol az eurót már használó tagállamokra – közölte az Európai Bizottság hétfőn közzétett felmérésében. A felmérés 2023 áprilisában készült abb
júl. 4
11:45
Pusztító hőhullámok, heves esőzések jöhetnek idén, és erről egy természetes jelenség is tehet (Portfolio)
Világszerte számos helyen magasabb hőmérsékletekre lehet számítani annak következtében, hogy hét év után ismét jelentkezett az El Nino éghajlati jelenség a csendes-óceáni térség trópusi régióiban - figyelmeztetett a Meteorológiai Világszervezet (WMO) kedden.
júl. 4
11:45
Cápák között: kiszáll Tomán Szabina (MMonline)
Tomán Szabina úgy döntött, hogy kiszáll az RTL népszerű műsorából, a Cápák közöttből – derül ki a Sorozatwiki beszámolójából. Az üzletasszony a 2019 februárjában indult produkció második évadában váltotta a befektetők között Apró Annát, és az idén képernyőre került 5. etapban már a negyedik éve kereste a befektetésekre váró ölteteket. A modellből l
júl. 4
11:51
Elfogadta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlés (Menedzsment Fórum)
A kormány egyes területeken további adókönnyítést és adócsökkentést hajt végre a jövő évben a kedden elfogadott adótörvények alapján, közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
júl. 4
11:51
Közel 10 százalékos volt a GDP-arányos hiány (ProfitLine)
Az előzetes adatok szerint 1728 milliárd forint, a GDP 9,8 százaléka volt a kormányzati szektor első negyedévi hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1265 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,8 százalékponttal romlott - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 4
11:51
Egyre több magyar szabadulna meg a forinttól: majdnem háromnegyedes többsége van az euróbevezetésnek (Portfolio)
A magyarok 72 százaléka szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót, ez három százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál – derül ki a nemrég bemutatott friss Eurobarométer felmérésből. Ugyanakkor a megkérdezettek reálisan látják az esélyeket, 70 százalékuk szerint Magyarország nem felkészült a közös devizára.

Keresés