A román kormány a közelmúltban jóváhagyta az „Investalim” elnevezésű, az élelmiszer-feldolgozó szektor fejlesztését és korszerűsítését szolgáló többéves nemzeti program végrehajtására vonatkozó állami támogatási programot, amely pénzügyi támogatást nyújt a hazai élelmiszertermelés ösztönzéséhez 2023-2026 között.
Az elmúlt napokban több tízezer háztartás kedélyeit borzolhatta magas díjfizetést tükröző gázszámla. Az MVM még a héten reagált az ügyre, az energetikai szakértő pedig elmondja, mit kell tenni, hogy a jövőben ne szembesüljünk ilyen helyzettel.
A francia Számítástechnikai és Szabadságjogok Nemzeti Bizottsága (CNIL) nevet viselő szervezet nemrégiben vizsgálatot indított a Worldcoin ellen, azon aggályok alapján,
A volt amerikai elnök szerint a CNN hírtelevízió szándékosan használta vele kapcsolatban többször is a „nagy hazugság” kifejezést, ami összefüggésbe hozható a nácik propagandakampányával és Adolf Hitlerrel. A bíróság szerint a hírcsatorna csupán véleménynyilvánítási szabadságával élt.
Az elmúlt napokban több tízezer háztartás kedélyeit borzolhatta magas díjfizetést tükröző gázszámla. Az MVM még a héten reagált az ügyre, az energetikai szakértő pedig elmondja, mit kell tenni, hogy a jövőben ne szembesüljünk ilyen helyzettel.
Lezárult az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (Etha) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” néven futó halfogyasztást népszerűsítő projekt, mely a hazai halfogyasztás növelését tűzte ki elsődleges céljául. A most lezárult projekt hét éves időtartama alatt számtalan eszközzel – többek között rendezvényekkel, roadshow megjele
A hitelezés karbonlábnyomáért már most is felelnek a bankok, ám úgy tűnik, a tőkepiaci finanszírozáshoz kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátásnak csak az egyharmadát vállalnák magukra.
A Tottenham Hotspur milliárdos brit tulajdonosát többek között bennfentes kereskedelem és csalás vádjával letartóztatták. A klubban katari befektetők akrnak részesedést szerezni.
Érdemes megtervezni hol fogunk tankolni, hiszen hatalmas különbségek alakultak ki mostanra az egyes töltőállomások között. A megfelelő hely kiválasztásával jelentős pluszköltségeket kerülhetünk el. Nehéz időket él meg Magyarország, szakad a forint és drágul a benzin, az ilyen időkben minden forint számít. Mutatjuk mire kell odafigyelni és hol éri m
Vannak olyan emberek, akik képtelenek beismerni a tévedéseiket és a hibáikat, mások képesek erre, még akkor is, ha korábban a nyilvánvaló tények ellenére ragaszkodtak téves jóslatukhoz.
Immár az összes hazai közműszolgáltató - gáz-, áram-, víz- és távhőszolgáltató - elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül, ezzel minden ügyfél online, sorban állás nélkül tudja ügyeit intézni - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében.
Kihúzták az Ötöslottó 2023/30. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a héten volt telitalálat, a szerencsés nyertes 481 millió 181 ezer forintot vihetett haza.
Azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, elég sűrűn bele lehetett futni a közösségi médiában és weboldalakon olyan bannerekbe, reklámokba, amelyek Ukrajna
Tavaly még egy elképesztő energiaválság ellen küzdött Európa, ami mára már megoldódni látszik. Egy év alatt 90%-al esett vissza a gáz ára, a különböző helyettesítő megoldások pedig elkezdtek alakot ölteni. Pre-Pandémia Ha az elmúlt egy évet nézzük, akkor a gáz ára valósággal zuhanórepülésben tért vissza a pandémia előtti szintekre. 2022-ben még 300
Átlagon felüli termés lehet idén a csemegekukoricában, bár a hűvösebb tavasz miatt csak július második felében kezdődhetett el a betakarítás. A termelőknek a növekvő költségek és az erősödő kínai konkurencia okozhat gondot.
Kihúzták a Hatoslottó 2023/30. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 31. héten 290 millió forintért játszhatnak majd a szerencsevadászok a hatos lottón.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz részeként mintegy 250 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból egészségház épül a Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél községben 2025. augusztus végéig - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.
Örömet szerez, hogy láthatom, amint az apró mag némi gondoskodással gyönyörű növénnyé fejlődik, ahogy sok munkával és odafigyeléssel értékké tesszük a termését, és hogy elmondhatjuk róla: a miénk – mondta Lendér Dávid, aki a Balaton-felvidéken, a Veszprém vármegyei Pálkövén kertészkedik, és Pagony ízei márkanéven forgalmazza a kertje terméséből kés
Legkevesebb negyven ember életét követelte vasárnap egy politikai rendezvényen elkövetett robbantás Pakisztán északnyugati részén, a forrongó Hajber-Pahtunva tartományban - közölték a helyi rendőrség és az egészségügyi hatóságok.
Lehetséges-e, hogy az önálló helyrajzi számmal rendelkező ingatlanhoz kapcsolódó előnyök, úgymint az önálló forgalomképesség, megterhelhetőség és finanszírozhatóság akár egy épületet, építményt is megillessen anélkül, hogy önálló helyrajzi száma lenne? A válasz igen, megérkezett ugyanis Magyarországra az építményi jog.
Cégünk nagykereskedőként importál nem EPR-kötelezett termékeket, amelyek a belföldi rendelés volumenétől függően vagy változatlan csomagolásban vagy kisebb egységekre csomagolva értékesít. A lebontott nagy kartonokat félretesszük, és későbbi időpontban belföldön gyártatott termékek csomagolásához használjuk fel. Ez esetben elkerülhető a kettős díjf
Minden 10. magyar hosszú életet szeretne, amelynek során a nők inkább egészségre, a férfiak pedig pénzre vágynak jobban. Ezek után azt gondolhatnánk, hogy a nők számára fontosabb a szerelem, de ez tévedés: a válaszok alapján a férfiak számára nagyobb prioritás, miközben egy autóvásárlást jobban megfontolnak, mint a családalapítást. 10 százalékunk t
Az infláció a kormány legnagyobb ellensége, elsősorban ennek leszorításán dolgozik - tudtuk meg a héten is. Egyúttal az is kiderült, hogy a kormány szerint már nem kizárt, hogy jövőre az átlagos infláció 5% körül lesz, ami alacsonyabb az eddig ismert hivatalos várakozásnál. Összefoglaljuk, hogy mennyire reális az új cél, és mit jelenthet mindez.
Izrael 100 milliárd sékelt (mintegy 9400 milliárd forint) tervez befektetni vasúthálózata kiszélesítésébe összekapcsolva Tel-Aviv térségét a vidékkel, valamint a jövőben megteremtve az összeköttetés lehetőségét Szaúd-Arábiával is - jelentette be vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Az orosz-ukrán háború hadszíntértől távoli támadásai tovább folytatódtak július 30-án is. Oroszország azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy dróntámadást hajtottak végre
Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta hatalmas változásokon ment át Európa gázpiaca. Az orosz befolyást nem volt egyszerű csökkenteni, azonban az első, talán legnehezebb téli időszakot már átvészeltük. Tavaly az egyik legnagyobb gondot a szabad kínálat megtalálása okozta. Licitháborúk alakultak ki ugyanis a szabad LNG kapacitásokért. Ez történelmi
A fejlett nyugat-európai országokban 1900-2000 euró a bruttó minimálbér, míg Magyarországon 619 euró az elvben legkisebb kereset. Vannak olyan európai országok, ahol nincs is ilyen kategória.
Az elnök ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy az idei télen az orosz terroristák még csapásokat mérhetnek energetikai és más létfontosságú ukrajnai létesítményekre.