Ismét sztrájkot hirdettek a Ryanair fapados légitársaság brüsszeli pilótái a hétvégére, emiatt a charleroi-i repülőtéren több járatot is törölni fognak - írta az RTBF hírportál csütörtökön a Charleroi repülőtérre hivatkozva.
Csütörtök reggel megint gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, így újra 382 felett kezdi a napot. Tegnap előbb 385 közelében is járt a jegyzés, majd estére a Fed kamatdöntése segített kicsit visszakapaszkodni. Később magára talált, az euróval és a dollárral szemben is pozitív tartományban mozog.
Szerdán este kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, és több mint százezer diák számára dőlt el, hogy hol folytathatja a tanulmányait. Az ünneplésre viszont nincs sok idő azok számára, akiknek a lakhatása még nem biztosított a tanévre, ugyanis ezzel együtt elindult a roham az albérletekért. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapít
Összesen közel 4500 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben, ami 38 százalékkal haladja meg a tavalyi 3200-as adatot. A jelentős növekedés azt mutatja, hogy az intézmény által nyújtott minőségi képzések és szolgáltatások vonzóak a fiatalok körében.
A számos korábbi jegybanki intézkedés ellenére az érintett cég hosszabb idő óta nem tett eleget a tőzsdei szereplőktől elvárt alapvető tájékoztatási kötelezettségének.
Az Európában irányadó Brent típusú kőolajhoz képest az orosz Ural kőolaj árelőnye „már elég kicsi, bizonyos területeken nagyon alacsony, általánosságban pedig 15 dollár alatti” – jelentette be az orosz kormány tudatos lépéseinek eredményét a mai orosz-afrikai szentpétervári fórumra időzítve az orosz energetikai miniszter. Ez azt jelenti, hogy új he
Csütörtök reggel megint gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, így újra 382 felett kezdi a napot. Tegnap előbb 385 közelében is járt a jegyzés, majd estére a Fed kamatdöntése segített kicsit visszakapaszkodni. Később magára talált, az euróval és a dollárral szemben is pozitív tartományban mozog.
Tegnap számoltunk be a kormány új szén-dioxid kvóta adójáról, valamint tranzakciós díjáról, amivel a legnagyobb szén-dioxid kibocsátó építőipari, vegyipari, szeszipari, illetve olajfinomító létesítményeket kötelezné fizetésre. A rendeletre reagált az Európai Cementipari Szövetség egyik tagja, a CeMBeton állásfoglalása szerint a tranzakciós díj és a
Sikeresen zajlott az MBH Jelzálogbank jelzáloglevél-kibocsátása, a bank eredetileg 10 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukcióján több mint 13 milliárd forintos igény mutatkozott.
Egy héttel ezelőtt mutatták be az új Barbie filmet, ami már a hétvégén is rekordokat döntött. Azonban nem sokkal maradt el bevéltek szempontjából az Oppenheimer sem, ami miután ugyanaznap mutatták be, mint vetélytársát az ellen Barbie filmmé vált az elmúlt hónapokban. A Pénzcentrum most összeszedte az elmúlt egy hét legtöbb bevételt hozó filmjeit.
Keressük a Magyar Baromfi védjeggyel ellátott húsféleségeket a boltokban, azok szavatolják, hogy egészséges és jó minőségű hús kerül az asztalunkra. Egyebek mellett ez hangzott el a szaktárca, az AMC és a baromi termékpálya termelőit összefogó terméktanács idei fogyasztásösztönző kampányának nyitórendezvényén.
A Toyota nemrégiben bejelentette, hogy mostantól a hidrogénhajtású járművek gyártására fog összpontosítani, melyekből 2030-ra mintegy 200 ezer darabot kíván értékesíteni
Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, több ezer új munkahelyet teremtve.
A csütörtöki Kormányinfón a migránskvóta, az igazságszolgáltatás függetlenségének mérföldköve és Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációja is szóba került.
Egy nem tervezett üzemleállás miatt a motorkerékpárokat gyártó vállalat árbevétele és nyeresége is csökkent, ami a cég éves eredménytervét is visszafogta kissé.
Az LG Electronics Inc. (LG) idén történetének legmagasabb második negyedéves konszolidált bevételét könyvelte el, a 20 ezer milliárd koreai von forgalom mellett pedig 741,9 milliárd von üzemi nyereséggel zárt. Az eredmény tükrözi a vállalat törekvéseit az üzleti struktúra folyamatos fejlesztésére, melynek része az új, platformalapú szolgáltatási üz
Az Európában irányadó Brent típusú kőolajhoz képest az orosz Ural kőolaj árelőnye „már elég kicsi, bizonyos területeken nagyon alacsony, általánosságban pedig 15 dollár alatti” – közölte az orosz kormány tudatos lépéseinek eredményét a mai orosz-afrikai szentpétervári fórumra időzítve Nyikolaj Shulginov orosz energetikai miniszter. Ez azt jelenti,
Jelentős erősödést mutatott a csütörtök délelőtti kereskedésben a forint, miután a Fed tegnap este azt üzente, hogy valószínűleg most emelt utoljára kamatot, de aztán a ma délután fél 3-kor megjelent amerikai GDP-adat meglepően erős lett és rácáfolt arra, hogy a Fed tényleg a kamatemelési ciklus végén lehet. Erre jelentős dollárerődös indult el, az
Életünk első pillanatától az utolsóig szexuális lények vagyunk. Erről elfeledkezünk, és a rossz visszajelzések sokáig elkísérhetnek. Van kiút. A Forbes Makers trénerének vendégcikke.
Ismét megakadályozta az állami hírügynökség, hogy az előfizetőikhez és olvasóikhoz eljusson egy ellenzéki párt közleménye. Ezúttal a Momentumot korlátozták abban, hogy az Országos Sajtószolgálaton (MTI OS) keresztül is beszámoljanak egy fideszes államtitkárt érintő törvénytelenségről.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón beszélt arról, hogy az előzetes várakozásoknál is hamarabb 10 százalék alatt lehet a drágulás.
Bőséges a kínálat a hazai dinnyepiacon, a mennyiség mellett pedig a minőségre sem lehet panasz. Az ország valamennyi termesztőkörzetében kiváló minőségű magyar görögdinnye terem, egyes régiók szeptember közepéig el tudják látni a piacot, hazai sárgadinnyével pedig még októberben is találkozhatnak a vásárlók.
Az amerikai hatóságok közzétették a bankok tőkekövetelményére vonatkozó új javaslatcsomagot, a cél, hogy sokkal ellenállóbbá tegyék a pénzintézeteket a sokkoktól, amilyen a most tavaszi bankválság is volt.
A McDonald's egy CosMc's nevű spinoff étteremláncot készül indítani - írja a CNBC. A gyorsétteremláncot üzemeltető cég a második negyedéves gyorsjelentést követő elemzői konferencia során osztott meg néhány részletet a projektről.
A ponthatárok szerda esti kihirdetésével elindult a főszezon az albérletpiacon, amely felpörgeti az eddig is élénk piacot. A kiadó lakások fokozatos drágulása miatt erős kereslet lesz a legolcsóbban elérhető ingatlanok iránt.
Az Államadósság Kezelő Központ oldalán megjelent tájékoztató alapján a jelenleg elérhető prémium állampapírok forgalmazása lezárul. Ezzel egy időben egy új, 10 éves futamidejű inflációkövető állampapír válik elérhetővé a befektetők számára. Az új papír esetében azonban nem csak a futamidő hosszabbodik meg, a kamat is alacsonyabb lesz, a kamatprémiu
Már a Kormányinfón is téma volt azoknak az átalányban fizető gázfogyasztóknak az ügye, akik az MVM jelleggörbéje miatt a nyári hónapokban százezres számlákat kapnak.
Szerdán este kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, és több mint százezer diák számára dőlt el, hogy hol folytathatja a tanulmányait. Az ünneplésre viszont nincs sok idő azok számára, akiknek a lakhatása még nem biztosított a tanévre, ugyanis ezzel együtt elindult a roham az albérletekért. Egy szakértő miost arra hívja fel a figyelmet
2023. július 15-től a mezőgazdasági őstermelő a tevékenységéhez használt eszközök értékesítéséből származó bevételt az igazolt költségeken és az értékcsökkenési leíráson túl – bizonyos feltételekkel – a vásárolt tárgyi eszközök beruházási költségeivel is csökkentheti – tájékoztatott a NAV.