2023. július 25. kedd

júl. 25
6:54
Megjelent az első látásalapú intelligens sebességasszisztens (newtechnology.hu)
A Mobileye bemutatta az első, csak látáson alapuló sebességasszisztens rendszerét, ami igazodik az Európai Unió hamarosan bevezetésre kerülő szabályozásához. Utóbbi arról rendelkezik, hogy az autógyártók mindegyikének be kell építenie a járművekbe egy automatikus sebességhatár-érzékelő biztonsági protokollt. A Mobileye az európai tesztelést és tanú
júl. 25
6:54
A méhészet művészete 16. - A méhek és az ember (Magyar Mezőgazdaság)
Az első tavaszi átvizsgálást általában már nagyon várom. Előtte folyton azon tűnődöm, hogy átteleltek-e a méheim. Jól tettem-e, amit ősszel tettem? Eléggé fel tudtam-e őket készíteni a téli nyugalomra?
júl. 25
7:00
Izgalmas nemzetközi hagyományok kíséretében ballagtak az UWC Magyarország Egyesületének középiskolásai (Márkamonitor)
Az évzáró ünnepségeken egyedi módon búcsúztatták a végzős diákokat, a különböző iskolákban más és más hagyományokat követnek a ceremóniák alkalmával. Az Uwc Magyarországi Egyesületének Tanzániában tanuló diákja az évzáró ünnepség után szimbolikusan is megmászta a társaival együtt a Kilimandzsárót: iskolai szokás, hogy minden érettségizett diák felá
júl. 25
7:00
Az Evil Pepe lehet a következő sikersztori DEXtoolson? (BitcoinBázis)
A Pepe áprilisi érkezése óta a mém érmék továbbra is a legnépszerűbb befektetési eszközök az olyan decentralizált tőzsdéken mint a
júl. 25
7:06
Magyarországra jöttünk vállalkozni, csődbe mentünk az iváncsai akkugyár építkezésén (Telex)
Több alvállalkozót nem fizettek ki az iváncsai akkumulátorgyár építkezésén, ami miatt nemrég ideiglenesen le is állították a munkát. Egy koreai alvállalkozó most azt mondja: jóhiszemű volt, ezért megy most csődbe a cége, és nem tudja kifizetni a magyar alvállalkozóit.
júl. 25
7:18
Erősödhet a magyar logisztikai szektor helyzete (ProfitLine)
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (Mlszksz) szerint erősödhet a magyar logisztikai szektor helyzete, és jelentős többletbevételt generálhat minden érintettnek, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a terület szereplőivel együttműködve számos intézkedést, szabályozói változást tervez bevezetni.
júl. 25
7:18
Erősödött a forint kedd reggel (hirado.hu)
Az euró jegyzése a hétfő esti 1,1079 dollárról 1,1077 dollárra gyengült.
júl. 25
7:18
Újra vakítóan csilloghat az arany (vg.hu)
Az elmúlt hetekben újra emelkedésnek indult az arany árfolyama.
júl. 25
7:24
Mégis ki jár jól az egykulcsos családi adórendszerrel Magyarországon - Válasz a Pénzügyminisztériumból (Portfolio)
A Portfolion nemrégiben jelent meg a KRTK kutatóinak az egykulcsos adó negatív hatásait hangsúlyozó cikke. Ezzel vitatkozva, cikkemben először röviden elsorolom a legfontosabb érveket az egykulcsos adó mellett. Ezt követően bemutatom, hogy miért rendkívül félrevezető a kutatók által alkalmazott módszer, amely az adók újraelosztási hatásait csak az
júl. 25
7:24
Frissen ébredt kedden a forint (vg.hu)
A főbb devizákhoz képest erősödni tudott a magyar fizetőeszköz.
júl. 25
7:24
Július 27-től a mozikban a Roving Woman (Márkamonitor)
Július 27-én a Juno11 Distribution forgalmazásában érkezik a hazai mozikba a Wim Wenders produceri felügyelete mellett született Roving Woman. Michal Chmielewski lengyel–amerikai koprodukcióban készült filmje igazi csemege a szép képek, a hangulatos zenék és a magával ragadó történetek szerelmeseinek. A történetet a női Bob Dylan, Connie Converse N
júl. 25
7:30
Az asztmával is kapcsolatba hozzák a növényvédő és rovarirtó szereket (Agrofórum)
Az asztma a tüdő légutainak gyulladásával járó hosszan tartó állapot, amely zihálással, köhögéssel, nehézlégzéssel és egyéb tünetekkel jelentkezhet.
júl. 25
7:30
Boros nyár a Velencei-tónál (Magyar Mezőgazdaság)
A Velencei-tóhoz tervezett vízparti strandolást, gyalogtúrát, vagy a tókerülő kerékpáros kirándulást érdemes borkóstolással, pincetúrával is kiegészíteni, hiszen a környéken egyre több a minőségi borokat kínáló pincészet. Agárdtól Pákozdig számos borászatot találunk, ahol megkóstolhatjuk, mit is tud ez a különleges vidék.
júl. 25
7:36
Japán tiltakozik az újabb észak-koreai rakétakísérletek miatt (vg.hu)
Észak-Korea kedden két újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Japán irányába.
júl. 25
7:36
Forint: végre erősödik, de ez még nem lesz elég (Forbes)
Minimális erősödéssel nyit a forint kedd reggel.
júl. 25
7:39
Lépett a forint, szerencsére jó irányba (Menedzsment Fórum)
Minimálisan erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
júl. 25
7:39
Még több pénzt adnak a bankok, ha Babavárót venne fel (Privátbankár)
Belehúztak a bankok: többen is emelték a 200 ezer forintig érő babavárós ajándékpénzt.
júl. 25
7:48
Egyre többen szoronganak az elbocsátások miatt (HR Portál)
A foglalkoztatási várakozások enyhén javultak, de még mindig többségben vannak az elbocsátásra készülők. A lakosság munkanélküliségtől való félelme pedig kissé erősödött júniushoz képest - derül ki a GKI Gazdaságkutató konjunktúraindexéből.
júl. 25
7:48
Hol vegyük fel a babavárót? Ezek a bankok adják a legtöbb ajándékpénzt (Forbes)
Növelik a kölcsönfelvételért kínált ajándékpénz összegét a bankok. Ki adja a legtöbb grátiszt?
júl. 25
7:51
Csodás hír jött a forintról (Privátbankár)
Minimálisan erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
júl. 25
7:54
Időjárás: pirosba borult az ország nagy része, itt az OMSZ figyelmeztetése (Portfolio)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre 12 vármegyére adott ki harmadfokú figyelmeztetést, 7 vármegyében pedig másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Kedd reggel 7:30-kor a Nyugat-Dunántúl, a Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország mellett több, ezen régiókkal szomszédos járásban is elsőfokú riasztás van érvényben pár órán belül bekövetkező zivata
júl. 25
7:54
Van pénz, amire nagyon kell: Lázár János ménesbirtokán vízágyat kapnak a vemhes üszők (444.hu)
Aki miniszterként spórol, alapítványi vezetőként még lehet nagyvonalú, nemde?
júl. 25
7:54
Budapestre teszi át székhelyét a Nemzetközi Úszószövetség (vg.hu)
A világszervezet hazánkba költözéséről szóló megállapodást már alá is írták a felek.
júl. 25
7:54
„Évtizedekkel a dolgok internet megjelenése előtt az Uras már digitálisan kommunikációval rendelkezett” (Márkamonitor)
Az Abb annak a technológiának a 85. évfordulóját ünnepli, amely forradalmasította a gáz analitikát és az emisszió monitoringot a vegyi üzemekben és finomítókban, a papír- és fémiparban, az energiatermelésben, a cementiparban és más iparágakban.   1938-as bevezetésekor az Uras mint az első „infravörös abszorpciós adatrögzítő” (németül Ultra Rot Abso
júl. 25
7:54
Hogyan csökkentheted milliókkal jelzáloghitel tartozásod? (KKV Magazin)
Kevés figyelmet kap, holott akár többmilliós segítséget is nyújthat a családok számára a jelzáloghitel elengedés vagy csökkentés lehetősége. A Credipass szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat a támogatás kapcsán.
júl. 25
7:54
Bérgyilkost akart bitcoinból fogadni egy amerikai nő (BitcoinBázis)
Bitcoinból és kriptoból ma már tényleg majdnem mindent lehet venni, egy ideje azt is tudjuk, hogy akár még bérgyilkost is
júl. 25
7:56
Inkább Romániában és Németországban építenek új naperőművet a magyar cégek (Portfolio)
Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSz) elnök-ügyvezető igazgatója nem tud olyan, a nagyfeszültségű hálózathoz csatlakozni tervezett, újonnan fejlesztendő kereskedelmi célú nagy naperőmű-projektről, melynek befektetője a nemrég kézhez kapott hálózati csatlakozási feltételek ismeretében továbbra is meg kívánja valósítani projektjé
júl. 25
8:00
Csaknem tizenkétezer ember érkezett hétfőn Ukrajnából (vg.hu)
.
júl. 25
8:06
Így állt a feje tetejére a németországi energiapolitika (vg.hu)
Az ideológiavezérelt energiapolitika csak addig működik, amíg el nem kezdik megvalósítani.
júl. 25
8:06
Több mint 21 milliárd forint ment el kommunikációra Rogán Antal hivatalából három hónap alatt (Media1)
A legújabb állami megbízásokat kizárólag a NER kedvenc médiavállalkozója, Balásy Gyula cégei kapták a Nemzeti Kommunikációs Hivataltól.
júl. 25
8:18
Van, ahol véget ér a bejelentés nélküli adóellenőrzés (ProfitLine)
Az amerikai adóhatóság felhagy a magánotthonokban és cégeknél tett be nem jelentett látogatások gyakorlatával az adózók biztonságérzetének erősítése érdekében - jelentette be hétfőn az amerikai szövetségi adóhatóság (Internal Revenue Service - IRS).
júl. 25
8:18
Ma eldől, merre indulnak el a kamatok Magyarországon (vg.hu)
A várakozás szerint az alapkamat most még nem csökken.
júl. 25
8:18
Díjat nyert a Capa Központ AI-kampányvideója (MMonline)
Utazás és szabadidő kategóriában ezüst díjat nyert a világ első, állandó Robert Capa életmű kiállításához készült kampány a New York Festivals reklámdíján. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ egyedülálló tárlatához az Innocean Berlin kreatív ügynökség készített videósorozatot, mely a mesterséges intelligencia és az emberi látásmód közötti kül
júl. 25
8:21
A kutyát sem érdekli a sok eladó PC (Privátbankár)
A világon 16,6 százalékkal estek a PC-kiszállítások az idei második negyedéven éves összevetésben.
júl. 25
8:24
Mi várható ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Európában iránykereséssel indul a nap a tőzsdéken, nagyobb piacmozgató gazdasági események azonban várhatóaka a nap későbbi szakaszában, hiszen ma is folytatódik a konjunktúra-indexek közlése, Németországban az Ifo intézet szokásos havi felmérést közlik, délután pedig az Egyesült Államokban a Conference Board közli a piacok által figyelt fogyasztói
júl. 25
8:24
A kertészettel foglalkozó influencerek is egyre nagyobb jelentőséggel bírnak (Márkamonitor)
A kertészkedés divatos hobbi lett napjainkra: zöldségeket és virágokat nevelünk erkélyeken, közösségi kertekben és saját kertekben. A kertészkedés mint hobbi növekvő népszerűsége miatt egyre nagyobb igény mutatkozik a megbízható információforrások iránt is.   Régebben a kertészeti ismeretek általában nemzedékről nemzedékre szálltak. Sok család szám
júl. 25
8:30
Megérkeztek a Claas csúcstraktorai! (Agroinform)
Itt vannak a Claas nagyágyúi: XERION 12.590 és 12.650, TERRA TRAC és TRAC.
júl. 25
8:30
Egymaga végzett tucatnyi ukrán katonával egy orosz lövész (vg.hu)
Hősként ünneplik hazájában Artem Berezsinyt.
júl. 25
8:30
Az orosz támadások hírére szárnyalt a búza ára (Agrofórum)
Alapvetően áremelkedéssel indult a hét a terménypiacokon, a repce árcsökkenése jelentett csak kivételt mind Európában, mind az Egyesült Államokban. Chicagóban a búza 8,7 százalékkal, a kukorica pedig 6 százalékkal ralizott. A szójabab árszintje 1,6 százalékkal emelkedett, de a repce 2 százalékkal olcsóbb lett. Európában a malmi búza, a kukorica és
júl. 25
8:30
Július végéig pályázhat erre az izgalmas dizájnpályázatra (Transpack)
A műanyagmentes július alkalmából dizájnpályázatot hirdetett az Auchan. A győztes pályamű a bevásárlótáskákra kerül.
júl. 25
8:30
Már Japánba is exportálunk galambhúst (Agrárágazat)
Jó piaca van külföldön a magyar galambhúsnak. Szeptemberben újra pályázattal segítik a tenyészgalambok vásárlását.
júl. 25
8:36
A román építőiparban átszámítva 540 ezer forint a nettó átlagbér (HR Portál)
Tömeges elvándorlást fog eredményezni a román építőiparban, ha a bukaresti kormány a tervezettnél magasabb költségvetési hiány lefaragása érdekében eltörli az ágazat számára öt éve bevezetett kedvezményeket - figyelmeztet a Graphein topográfiai és tervező cég elemzése, amelyet a News.ro hírportál ismertetett.
júl. 25
8:36
Íme Magyarország bűntérképe: ezekben a megyékben a legveszélyesebb jelenleg élni (Pénzcentrum)
Annak jártunk utána, hogyan alakult az elmúlt félévben Magyarország bűnügyi helyzete, azaz melyik megyékben történt a legtöbb bűncselekmény.
júl. 25
8:36
Jócskán visszaestek a PC-kiszállítások a világon a második negyedévben (Portfolio)
A világon 16,6 százalékkal estek a PC-kiszállítások az idei második negyedéven éves összevetésben.
júl. 25
8:36
Az orosz-ukrán háború 517. napja – friss hírek (vg.hu)
A legfontosabb hírek egy cikkben.
júl. 25
8:36
Áll a magyar gabonapiac, októberben jön a segítség (Mezőhír)
Hely- és pénzhiány dominálja a piacot, nem tudni mi lesz a búzával. A központi segítség októberben érkezik.
júl. 25
8:36
Ingyen és bérmentve költözik Magyarországra a Nemzetközi Úszószövetség (Forbes)
15 éven át ingyen biztosítja a helyszínt a kormány, és több kedvezményt is ad. Jóváhagyta a Nemzetközi Úszószövetség (WA) kongresszusa az elnökség egyhangú döntését, aminek értelmében a svájci Lausanne-ból Budapestre költözik, idézi Szijjártó Péter külügyminiszter közleményét az MTI. A felek már alá is írták a szervezet székházának Budapestre költö
júl. 25
8:36
2023. július 25. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
júl. 25
8:42
Tovább csúszik a lejtőn a nemzetközi PC-piac (vg.hu)
A személyi számítógépek kiszállítása világszinten már lassan két éve folyamatosan csökken.
júl. 25
8:48
Magyarország megint gáncsolja az EU-t, pedig már Brüsszel is orosz neveket húzna le a szankciós listáról (Portfolio)
Az uniós nagykövetek várhatóan megvitatják az Oroszországgal szemben az Ukrajna elleni háború miatt elrendelt szankciók egy részének meghosszabbítását, így a szankciók további hat hónapig tarthatnak mintegy 1800 személy és szervezet ellen. A tagállamok három nevet most lehúznának a listáról, de Magyarország egy negyedik ember ellen is lazítást kezd

Keresés