2023. július 24. hétfő

júl. 24
19:06
153 nyári táborban ellenőrzött a Nébih, ezt tapasztalták (Üzletem)
Több mint 150 nyári táborban jártak a Nébih felügyelői, s bár akadtak kisebb hiányosságok, a táborok többsége a jogszabályoknak megfelelően működik. Eljárást két esetben, egy budapesti és egy Komárom-Esztergom vármegyei tábor üzemeltetőivel szemben indítottak.
júl. 24
19:06
Mozgó címlappal és digitális címlapsztorival is jelentkezik mostantól a Glamour (Media1)
A Ringier glossy magazinja rendszeresen él majd két nyomtatott lapszámának megjelenése közé illesztve a nemzetközi színtéren is újszerűnek számító megoldással.
júl. 24
19:09
Még csak tápászkodik a forint a múlt heti hatalmas maflások után (Menedzsment Fórum)
Erősödött kissé a forint hétfőn a főbb devizákkal szemben az elmúlt heti nagy veszteségének korrekciójaként.
júl. 24
19:12
A SZÉP-kártya adózási szabályai és felhasználási lehetőségei (Adózóna)
2011. óta létező béren kívüli juttatási forma a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya), melynek adózási és felhasználási lehetőségeit ismét több ponton módosítják a 2023. évi veszélyhelyzeti intézkedések. A kártyához 2023. január 1-je óta egy alszámla tartozik, melynek egyenlege a korábban ismert felhasználási területek mindegyikére (szálláshely, ve
júl. 24
19:12
Véget ért az e-kereskedelem diadalmenete Magyarországon (vg.hu)
A hazai e-kereskedelem fejlődésének kulcsa a nemzetközi terjeszkedés.
júl. 24
19:15
Valamelyest visszajött a forint a mélyrepülésből (Privátbankár)
Erősödött kissé a forint hétfőn a főbb devizákkal szemben az elmúlt heti nagy veszteségének korrekciójaként.
júl. 24
19:18
Kevesebb gabona terem Európában az időjárás miatt (vg.hu)
A fekete-tengeri alku kútba esése miatt pedig nagy szükség lenne rá.
júl. 24
19:24
Jönnek a digitális banki tanácsadók - új korszakot nyit a mesterséges intelligencia a bankolásban (Portfolio)
Az MNB idén már negyedik alkalommal tette közzé FinTech és Digitalizációs Jelentés című kiadványát, amelyben évente tekintik át és elemzik a pénzügyi rendszer működésében és fejlődésében egyre meghatározóbb digitális és innovatív megoldások, valamint az ezeket támogató fejlett technológiák nemzetközi és hazai trendjeit. A jelentés fontos megállapít
júl. 24
19:24
A Corvinus és a mesterséges intelligencia is segít a befektetésben (vg.hu)
Többéves projekt eredményeképp a magyar egyetem segítségével befektetési ajánlórendszert dolgoztak ki, amely egyéneknek és társaságoknak egyaránt segíthet.
júl. 24
19:24
Debütált a Worldcoin és a WLD token: íme a legfontosabb tudnivalók (BitcoinBázis)
Dübörög a Worldcoin világhódító hadjárata, nemrégiben ugyanis működésbe lépett a projekthez tartozó mainnet, illetve a WLD tokent is piacra dobták.
júl. 24
19:30
Acélcsarnok: egy fenntarthatóbb opció (Alternatív Energia)
Egyre több megvalósult épület adja annak egyértelmű jelét, hogy egy acélcsarnok az elterjedt ipari és mezőgazdasági funkción kívül sokkal többet tud. Milyen opciókat vehet fontolóra egy telephely kialakításba vagy bővítésbe beruházó vállalkozás, ha nem csupán a költséghatékony építkezés, de a későbbi energiahatékony működtetés is szempont? Nézzük,
júl. 24
19:30
Észak-Korea ismét ballisztikus rakétákat lőtt ki (vg.hu)
A hétfő este a Japán-tenger fölé fellőtt rakéták a szigetország kizárólagos gazdasági övezetének határain kívül a tengerbe estek.
júl. 24
19:33
Drágul a zenehallgatás a Spotify-on (Infostart)
A reklámmentes, Premium szolgáltatásra előfizetőknek Amerikában átlagosan egy dollárral kell többet adniuk a havi hozzáférésért, mint eddig.
júl. 24
19:36
Teljessé válik a Claas kombájnok kínálata az új Evion sorozat bevezetésével (Agroinform)
Új ötládás gépek egészítik ki a CLAAS betakarítógépes kínálatának alsó szegmensét.
júl. 24
19:36
Maga alá gyűrte a Tesla a teljes német autóipart (vg.hu)
Az évtized közepétől, az új közös platformok megjelenésétől lehet a német autóipar feltámadására számítani.
júl. 24
19:36
Albérlet diákoknak: Budapesten akár 341 ezerért, Székesfehérváron 210 ezerért (Üzletem)
Szokás szerint felpörgeti a nyári ingatlanpiacot a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése, lökésszerű keresletnövekedés várható az egyetemi városok albérletpiacán. A vidéki árnövekedés éves viszonylatban jócskán felülmúlta a budapestit az Otthon Centrum adatai szerint.
júl. 24
19:42
Indiában gyártaná új, olcsóbb modelljét a Tesla (vg.hu)
A Tesla a helyi piacra és exportra tervez olcsó elektromos járműveket gyártani Indiában.
júl. 24
19:54
10+1 fontos feladat a gyümölcsösben, hogy a munkánknak tényleg meglegyen a gyümölcse! (Agroinform)
Ha ezeket a feladatokat elvégzed, a gyümölcsfáid bőséges terméssel ajándékoznak meg.
júl. 24
19:54
Már a NATO határán támadnak az oroszok (vg.hu)
Dunai kikötőt ért rakétatalálat, veszélyben az ukrán gabona alternatív szállítási útvonala.
júl. 24
19:54
Újra itt a 600 forintos benzinár (KKV Magazin)
Pár hete még az gondoltuk csak a jövő év elejétől esedékes 40 forintos adóemelést követően lesz 600 forint felett a benzin és a dízel ára is. De az elmúlt hetek többszöri áremelkedése után már szerdától majdnem itt tartunk. Nézzük melyik szomszédos országban érdemes inkább tankolni, mint Magyarországon.
júl. 24
19:54
Tévés nézettség: a Forma-1 végzett az élen (MMonline)
A 18-49 és a 18-59 éveseknél a hétvégi Magyar Nagydíj volt a legnézettebb műsor. A teljes lakosságnál a Szerencsekerék vonzotta a legtöbb nézőt. Az elmúlt héten minden fontos célcsoportnál a TV2 bizonyult piacvezetőnek. A 18-49 éveseknél és a főműsoridőben járt hozzájuk legközelebb az RTL (TV2: 9,9%, RTL: 9,3%). A 18-59 éveseknél már 1,4 százalékpo
júl. 24
19:56
Furcsa szag miatt szakította meg útját a Wizz Air Katowicébe tartó járata (vg.hu)
.
júl. 24
19:57
BörzeZárás 2023. július 24. – Vegyes zárás (TőzsdeFórum)
Gyenge kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az összeurópai FTSEurofirst 300 index 0,04 százalékkal, a STOXX 600 index 0,09 százalékkal zárt magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index viszont 0,20 százalékkal csökkent. Londonban 0,21 százalékkal végzett magasabban az FTSE-100 index, a fran
júl. 24
19:59
A vártnál jobb negyedévet zárt a Vodafone (TőzsdeFórum)
A Vodafone brit távközlési vállalat organikus bevételnövekedése a vártnál magasabb lett a június végével záródott első pénzügyi negyedévben. A brit csoport hétfőn azt közölte, hogy a június végével záródott negyedévben bevétele 10,74 milliárd dollár volt. Az árfolyam-ingadozásoktól és vállalati akvizíciós hatásoktól megtisztított, úgynevezett organ
júl. 24
20:06
Ugrik az olaj ára! (Portfolio)
Három hónapja nem látott szintre ugrottak a nyugati benhmark olajtermékek jegyzései a mai kereskedésben, mivel a jelek szerint a nyersolajpiac szűkülése miatti félelmek felülmúlják a befektetőknél az amerikai jegybank kamatdöntésével kapcsolatos bizakodást.
júl. 24
20:06
Felforgatja a mesterséges intelligencia a munka világát – de kinek a hasznára? (vg.hu)
Az MI sokat javíthat a termelékenységen.
júl. 24
20:06
Drágulásra számítanak a fiatalok (MMonline)
Továbbra is magas, 25 százalékos éves inflációt érzékeltek a 19-29 évesek május elején, ez nem jelent lassulást a februárban mért éves szinthez képest. A fiatalok nagy többsége, 72 százaléka keres olcsóbb, akciós vagy saját márkás élelmiszereket - derül ki a második negyedéves K&H ifjúsági index felmérésből. A kutatás eredményei szerint a fiatalok
júl. 24
20:12
A vártnál erőteljesebben csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye (Adózóna)
Az elemzők által vártnál jobban csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye júliusban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) hétfőn ismertetett előzetes értékei szerint.
júl. 24
20:18
Várt feletti a Chevron profitja: az olajszektor nyeresége normalizálódott a tavalyi rekord év után (ProfitLine)
A Chevron második negyedéves nyeresége kellemes meglepetéssel szolgált. Az amerikai olajipari cég 3,08 dollár részvényenkénti nettó nyereséget ért el a 2,97 dolláros várakozással szemben.
júl. 24
20:21
Egyre közelebb a háború Romániához (is) (Privátbankár)
Középpontban a búzaszállítmányok, csapások itt és ott, közben az oroszok az amerikaiakat vádolják hackertámadásokkal. Háborús összefoglaló.
júl. 24
20:24
Az oroszok szerint az USA ukrán zászló alatt hajt végre kibertámadásokat az orosz infrastruktúra ellen (vg.hu)
Nyikolaj Patrusev, szerint senki előtt nem titok, hogy Washington és szövetségesei közvetlenül részt vesznek az ukrajnai konfliktusban.
júl. 24
20:30
Harminc százalékos béremelés nem elég (vg.hu)
Elutasították az előzetes megállapodást a FedEx pilótái.
júl. 24
20:33
Jót tett a meleg a forintnak (Infostart)
Erősödött kissé a forint hétfőn a főbb devizákkal szemben az elmúlt heti nagy veszteségének korrekciójaként.
júl. 24
20:36
Az infláció se tudta megfonnyasztani a dísznövénykertészeteket (vg.hu)
Az energiaárak racionalizálásra késztették a termelőket.
júl. 24
20:54
Olaj – Újra 100 dolláros árfolyammal nézhetünk farkasszemet? (TőzsdeFórum)
Az utóbbi időben eléggé felforrt a hangulat az olaj piacán, hiszen veszélybe került a kereslet-kínálat egyensúly. Joseph McMonigle, az International Energy Forum főtitkára szerint az olajárak az év második felében jelentős dráguláson mehetnek át, hiszen a nagy fogyasztók keresletének emelkedésével számolnak a szakértők. Ezek az országok hatalmas ol
júl. 24
20:54
New York-i luxushotel helyett már indonéz nikkelbányát vesz a kínai befektető (vg.hu)
A luxusberuházások helyét a hosszú távú stratégiai célok vették át.
júl. 24
21:06
Ez a térkép bizonyítja, hogy az akkugyárak telepítése egyáltalán nem a szegények játéka (vg.hu)
Egyáltalán nem a periférián levő, kiszolgáltatott országokba telepítik a lítiumalapú technológiát.
júl. 24
21:12
Költöztetésnek „indult”, embercsempészet lett belőle (Adózóna)
Illegális „költöztetőket” füleltek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a rédicsi határpont kilépő oldalán, olvasható a NAV honlapján.
júl. 24
21:18
Mit tehetünk cégvezetőként az állandó stressz ellen? (ProfitLine)
Amikor elérjük a régóta dédelgetett vágyunkat, és elkezdjük a saját cégünket vezetni, szinte kinyílik előttünk a világ. Nincs felettesünk, teljes mértékben a magunk urai lehetünk, mi irányíthatjuk a vállalkozásunk alakulását, ami a mi döntéseink alapján változhat, fejlődhet. Ez azonban, amennyire jól hangzik, annyira összetett és embert próbáló fel
júl. 24
21:18
Íme hat lépés, amely sikerre vihetné a magyar nyugdíjreformot (Portfolio)
Hat alkotóelem viszonylag egyszerű módosításával sokkal méltányosabbá, átláthatóbbá és korszerűbbé tehető a túlbonyolított magyar nyugdíjrendszer – állítja Farkas András nyugdíjszakértő.
júl. 24
21:18
X a Twitter új logója és neve (Demokrata)
Elon Musk bejelentette a Twitter átalakítását X-szé, valamint a közösségi platform arculatának teljes megváltoztatását.
júl. 24
21:24
Volodimir Zelenszkij: elfogadhatatlan az EU részéről az ukrán gabonaimport tilalmának meghosszabbítása (vg.hu)
Az ukrán elnök kijelentette: a szárazföldi export blokkolása szeptember 15. után semmilyen formában sem fogadható el.
júl. 24
21:24
Robotpincérek oldhatják meg a munkaerőhiányt (MMonline)
Bemutatta legújabb intelligens felszolgálórobotját az LG Electronics (LG). A CLOi ServeBot (LDLTR30 modell) bármilyen kiszolgáló tevékenységre alkalmas, beleértve az éttermi szervírozást is. A gyors és stabil, önálló vezérléssel működő, új dizájnnal érkező LG CLOi ServeBot gördülékenyen közlekedik a különféle típusú padlóburkolatokon, és a felszolg
júl. 24
21:30
Évtizedes gyakorlat szűnik meg Amerikában (Portfolio)
Az amerikai adóhatóság felhagy a magánotthonokban és cégeknél tett be nem jelentett látogatások gyakorlatával az adózók biztonságérzetének erősítése érdekében - jelentette be hétfőn az amerikai szövetségi adóhatóság (Internal Revenue Service - IRS).
júl. 24
21:48
Amerikában már nem kopog be váratlanul az adóvégrehajtó (vg.hu)
Túl veszélyes idők járnak az Egyesült Államokban a hívatlan látogatókra.
júl. 24
21:51
Forint – sorsdöntő napok, 400-as euró felé haladunk? (TőzsdeFórum)
A forint szempontjából rég láttunk annyira izgalmas hetet, mint ami most előttünk áll. Három fontos kamatdöntés is lesz ugyanis a héten.
júl. 24
22:00
Elon Musk megszabadul a madaraktól: mától X a Twitter új neve (Portfolio)
Elon Musk amerikai üzletember hétfőn hivatalosan is bejelentette a Twitter átalakítását X-é, valamint a közösségi platform arculatának teljes megváltoztatását.
júl. 24
22:12
Turistaáradatra számít az amerikai hadsereg az Oppenheimer sikere után (vg.hu)
Évente kétszer megnyitják a közönség előtt az atomkísérlet helyszínét.
júl. 24
22:18
A Richter és az OTP húzta fel a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,08 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel 53 550,25 ponton zárt hétfőn.
júl. 24
22:18
A sárgarépa miért repedezik be, és miért nem növekszik? (Agrofórum)
A sárgarépa-termesztésben nem lehet nagyot hibázni. Vagy mégis? Számít-e, hogy milyen talajba vetjük a magokat, vagy hogy milyen fajtát választunk? Mire kell figyelni a csíráztatás során, és problémát jelenthet-e, ha nem megfelelő a fejlődő növényünk tápanyag- és vízellátása? Mit tehetünk, ha torzan vagy silányan fejlődnek a sárgarépáink?

Keresés