A július elsején indult online árfigyelő beváltja a hozzá fűzött reményeket, a versenyre kedvező hatást gyakorol, már az első napokban csökkentette egyes termékek árát, ezért a rendszert továbbfejlesztik - nyilatkozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Napi.hu-nak adott interjúban, amely pénteken jelent meg az online portá
Javában tombol a nyár és a strandszezon, sokaknak azonban ez az év leggyötrelmesebb időszak - vélekedik a tanácsadó, aki szerint rengeteg olyan nő van, aki a testalkata miatt egyszerűen nem mert kimenni a strandra. A túlsúly viszont csak nagyon ritkán vezethető vissza egészségügyi problémákra, az esetek nagyon nagy százalékában valami pszichés dolo
A kormányzati számítás szerint a készülékállomány lecserélése évente 11,4 milliárd dollár (mintegy 3500 milliárd forint) megtakarítást jelentene az amerikai fogyasztóknak az alacsonyabb költségeken keresztül, miközben 30 év alatt 501 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást előzne meg.
Már júniustól nem küld kisebb részszámlákat az ügyfeleinek az MVM. Azt azonban nem lehet tudni, hogy augusztus 1-je után, mekkora lesz a rezsicsökkentés. Tavaly ugyanis július 31-ig határozták meg ennek a mértékét.
Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 53 404,17 ponton zárt pénteken, 1549,52 ponttal, 2,99 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Néhány nappal ezelőtt robbant a hír, amely szerint Oroszország nem hosszabbította meg részvételét az ukrán gabonaszállításokról szóló megállapodásban. Ezt a
Szívritmusszabályzót kapott Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, akit továbbra is megfigyelés alatt tartanak egy Tel-Aviv környéki kórház szívosztályán - közölték vasárnap orvosai.
Mint az jól ismert, a kriminalisztikai célú Dns-vizsgálat immár a bűnüldözés egyik legfontosabb eszköze. Egy francia kisvárosban azonban ez idáig nem használt területen kezdték el ezt alkalmazni.
A Katona József Színház Médeia című produkciójával kedden kezdődik a 33. Thealter fesztivál Szegeden, a hatnapos rendezvényen klasszikus művek kortárs adaptációit, személyes történeteket, női sorsokat, zenés előadásokat láthatnak a nézők, de lesznek performanszok és közösségi színházi előadások is - tájékoztatta a szervező Maszk Egyesület az MTI-t.
Második napja mennek megállás nélkül a helikopterek Dél-Budapest felett, az ok a Forma-1-es versenypálya megközelítése Mogyoródon. A helyi lakók már-már megőrülnek az állandó motorzajtól. Rejtrély, hogy idén, egyes emberek miért nem tudnak autóval kimenni a pályára?
Ez – mint mondani szokás – még gombócból is sok! A vendégek kóstolhatnak sokac babot, aranymorzsás töltöttkáposztát, és idén a különféle Pecsenyénket, ugyanis ez az idei Magyar Ízek Utcája központi témája.
Fokozódik a kereslet a medencés kerttel rendelkező házak iránt, emiatt a hasonló adottságú ingatlanok között nyolc-kilenc százalékkal többe kerülnek azok, amelyekhez medence is tartozik - áll a money.hu és az ingatlan.com Mti-hez vasárnap eljuttatott közös elemzésében.
Már látszik, mi lesz Putyin következő gazsága Pukkandúrra emlékeztető húzásainak sorában. A Magyarországon Csipet csapat néven futott amerikai rajzfilmsorozat egyik fontos szereplője volt Pukkandúr, egy gengszter, aki büszke volt az általa elkövetett igazságtalan tettek végeláthatatlan sorozatára.
A munkabiztonság kicsit olyan, mint a levegő. Ha minden rendben van vele, akkor észre sem vesszük, de ha hiányzik akkor hirtelen nagyon fontossá válik és pillanatok alatt vészhelyzet alakulhat ki. Hogyan érhető el egy munkahelyen, hogy a munkabiztonság mindenki számára fontos legyen? Erről ír Illyés Kinga, az ICG szervezeti tanácsadója, aki a Tréni
A nyári szünet után élénkíthetik a forgalmat a lakáspiacon az év végével megszűnő városi csokot még megszerezni akarók. Nagy rohamra nem számítanak az ingatlanközvetítők, mert a családok óvatosabbak lettek, a lehetséges igénylők közül pedig sokan már felvették a támogatást.
A felvételi ponthatárok kihirdetésével indul a roham az albérletekért az egyetemi városokban, a felek közötti problémák esetén sok múlhat azon, van-e bérlői kötelezettségvállalás - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) vasárnap az Mti-vel.
Júniusban jelentősen, immár zsinórban a tizenegyedik hónapban nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban éves összevetésben az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapján szerdán publikált jelentés szerint.
Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (Bét) részvényindexe, a Bux 53 404,17 ponton zárt pénteken, 1549,52 ponttal, 2,99 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Több tízezren áram nélkül maradtak Szlovéniában azt követően, hogy kedd este esővel, villámcsapásokkal és orkánerejű széllel kísért viharhullám vonult át az országon, tetőket tépett le, fákat csavart ki és villanyvezetékeket szakított le - közölte a polgári védelmi és katasztrófavédelmi hivatal szerdán.
A fagyérzékeny articsóka eredetileg a Földközi-tenger térségéből származik, és a mai napig főként a mediterrán területeken termesztik ezt a zöldségkülönlegességet. A fő európai termelők Olaszország, Spanyolország, Egyiptom és Franciaország, ám az alpesi Svájcban is kedvelt és termesztett növény.
Egy gazdag és gyenge unióként jellemezte az Európai Uniót a magyar kormányfő a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szombati zárónapján tartott előadásában.
Először azt hittük viccel, vagy csak rosszul nézett utána Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, amikor azt írta, hogy napok óta nem működik az állami álláskereső internetes oldala. Tévedtünk.
A világpolitikai folyamatok Kínának kedveznek, az Amerikai Egyesült Államok folyamatosan visszaszorul , és napról napra haladunk az összeütközés felé - jelentette ki Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn.
Több százezer ember vonult utcára Izraelben az igazságszolgáltatás tervezett átalakítása ellen néhány nappal azelőtt, hogy a parlamentben döntő szavazást tartanak a kérdésben.
Két hőmérsékleti világrekord is megdőlt ebben a hónapban, és ugyan mindkettőt a kaliforniai Halál-völgyben mérték, azért jól mutatja, hogy milyen irányba tart a globális tendencia.
A közelmúltban történt, hogy a Who – mint az minden évben megszokott – közzétette a listát, amit rákkutató szervezete, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (Iarc) állított össze. Az ügynökség az emberre nézve „lehetségesen rákkeltő” anyagok közé sorolta az aszpartámot is. Ezzel azonban jóval kevesebb meglepetést okozott, mint azzal, hogy a listára felk
2023-tól a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos személynek minősülő kedvezményezett eltartott után a családi kedvezmény havonta 66 670 forinttal magasabb összegben vehető igénybe. Az említett gyermekek után az eddigi kedvezmény összege adóba átszámítva 10 ezer forinttal emelkedik.
Nem kedvez a jelenlegi gazdasági helyzet a családi vállalatok innovációs törekvéseinek, innovációs indexük 2 pontot csökkenve jelenleg 27 ponton áll – derül ki a K&H kutatásának első féléves eredményéből.
Indiában több, mint 300 százalékkal drágult a paradicsom tavalyhoz képest. A tolvajok már 150 kilogrammos zsákokban lopják a termést, a McDonald's pedig levette kínálatából a zöldséget.
Havas Henrik is feltűnt az Activity évadzáró adásában az Rtl-en. Olyanok mellett szerepelt, mint Nádas György, Kiszel Tünde és Schobert Norbert – írja a 24.hu. Havas egyebek mellett részt vett a Tipi-tapi játékban, ahol Ábel Anitával kellett benyúlnia egy dobozba. Ott nem mást érinthettek meg, mint Oszvald Marika operetténekesnőt. Oszvald egy kic
Termelői piac is van a Campus Fesztiválon, ahol a régióban meghatározó termékeket előállító helyi termelők finomságai érhetők el - jelentette ki Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium (AM) közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a tárca standjának megnyitóján, Debrecenben a tárca közleménye szerint.
Az üzemanyagok drágulása miatt a vásárlók 55 százaléka hibrid vagy elektromos hajtású jármű vásárlását tervezi a következő 2 évben - közölte az EY kedden az MTI-vel.
A szőlőültetvény élettartamát döntően meghatározza a telepítés előkészítése, kivitelezése, és az első négy évben, vagyis a nem termő szakaszban, a fiatal szőlő ápolásának gondossága. Ebben a kezdeti időszakban alakítjuk ki a tőkeformát, pótoljuk a hiányokat és próbálunk egységes, jó kondíciójú ültetvényt kialakítani.