2023. július 20. csütörtök

júl. 20
15:51
Több vállalatnál volt fizetésemelés, mint amennyinél az év elején tervezték (Adózóna)
Több cégnél volt fizetésemelés, mint amennyinél az év elején tervezték: az idén januárban tízből hat vállalat kalkulált bérfejlesztéssel az idei évre, átlagosan 12,2 százalékkal, ugyanakkor az első fél év során 76 százaléknál már megtörtént a bérfejlesztés, és ez a szám még emelkedhet, mert a munkaadók több mint fele jelezte, hogy év végéig lehet e
júl. 20
15:51
Tríciummal szennyezett víz kibocsátása Fukusimában - Mi a megoldás a problémára? (Portfolio)
A 2011-ben balesetet szenvedett fukusimai atomerőműben 1,3 millió m3 szennyezett víz halmozódott fel az elmúlt 12 évben. A helyzet megoldására alkotott tervet a japán kormány 2021-ben ismertette, amit nagyon sok nemzetközi kritika ért. Cikkemben azt járom körbe, hogy mi vezetett el a jelenlegi helyzethez, hogyan képzelik el a japánok a megoldást és
júl. 20
15:51
Az Európai Unió hat hónappal meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciókat (Növekedés)
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács csütörtökön bejelentette, hogy további hat hónappal, jövő év január 31-ig meghosszabbítja az Oroszország egyes gazdasági ágazataira vonatkozó korlátozó intézkedéseket.
júl. 20
15:54
Termékfázisba lépett az új magyar fűtési rendszer (Tiszta Jövő)
Termékfázisba lépett és már rendelhető a magyar gyártónál az utóbbi évek egyik globálisan is páratlan épületgépészeti fejlesztése, amely hazai innováción alapszik: az EGW Technologies által gyártott fűtőüveg az ablakfelületeket használja hőleadóként - közölte az EGW Investment Kft. az MTI-vel.
júl. 20
15:57
Csehország az első fél évben nem importált orosz földgázt (Növekedés)
Csehország az idei első fél évben nem hozott be Oroszországból földgázt - jelentette ki Jozef Síkela, cseh ipari és kereskedelmi miniszter sajtótájékoztatón Prágában.
júl. 20
16:03
Szijjártó Péter azt ígéri, kőkemény lesz Brüsszelben (Piac és Profit)
A kormány sem az ukrajnai fegyverszállítás finanszírozására szánt, s eddig is blokkolt 500 millió euró, sem az újabb javaslat szerinti 20 milliárd euró kapcsán nem hajlandó semmifajta tárgyalásra, amíg Kijev le nem veszi az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelb
júl. 20
16:03
Viharos zivatarok miatt adtak ki riasztást Magyarországon! Mutatjuk, melyik területekre (Agroinform)
Rövid idő alatt 10-20 mm csapadék is leszakadhat, sőt jégeső is lehet.
júl. 20
16:03
Kevés gabona termett Európában, kilőhetnek a felvásárlási árak (Agrofórum)
Spanyolország, Portugália és Észak-Olaszország gabonatermesztőinek akár 60 százalékos hozamcsökkenést kellett idén elszenvedniük, ami a felvásárlási árak növekedéséhez vezethet.
júl. 20
16:03
Újra “aranyat” találtak a kriptobányászok? (BitcoinBázis)
Bika piacokon kevés a bányászati kapacitás, medve piacokon túl sok. A kriptobányászok régóta küzdenek a kapacitásproblémák kiegyensúlyozásával kapcsolatos kihívásokkal, hiszen
júl. 20
16:09
Újabb beteg gyógyulhatott ki a HIV-fertőzésből (Menedzsment Fórum)
Újabb HIV-fertőzött páciens hosszú távú remissziójáról számoltak be kutatók: a "genfi betegnek" nevezett férfi a korábbi esetektől eltérően nem kapott olyan őssejtet, amelyben jelen lett volna a vírusblokkoló génmutáció.
júl. 20
16:18
Elbocsátották a HírTV-s képhamisítás egyik felelősét, eközben nemzetközi nyilvánosságot is kapott az ügy, de a hatóság nem indít eljárást (Media1)
A Media1 derítette ki és írta meg elsőként, hogy a kormánypárti HírTV hétfői híradóiban 7 évvel korábbról, a Will Grigg’s on Fire-t éneklő futballszurkolói felvételekkel illusztrálták az orosz-ukrán háború egyik aznapi eseményének fejleményeit és úgy állították be, mintha ukránok egy kocsmában ünnepelték volna egy híd felrobbantását. A hamisításról
júl. 20
16:21
Miért esett hirtelen nagyot a forint árfolyama? (ProfitLine)
Tegnap három óra felé elvált a magyar forint a régiós devizáktól, s erőteljes gyengülésbe kezdett. Sok magyarázatot lehet látni erre, de egyik sem tűnik perdöntőnek.
júl. 20
16:21
Nagyot esett a Tesla és a Netflix (Portfolio)
Vegyes irányú, de mérsékelt elmozdulásokkal zárták a mai kereskedést az ázsiai tőzsdék, egyelőre az európai részvénypiacokon is mérsékeltek a kilengések index szinten, egyedi részvényben viszont vannak izgalmak. A magyar piacon a Molra és a Richterre érdemes figyelni, előbbinél osztalékvágás miatt esett nagyot az árfolyam, utóbbi újabb akvizíciót j
júl. 20
16:21
Legyen a nyaralás a munkád! – A turisztikai technikus szakma (Szakmát Szerzek)
Szeretsz utazni? Szereted felfedezni az idegen kultúrákat, gyűjteni az élményeket, és ezt megosztani másokkal is? Ha minden kérdésre igen a válaszod, akkor a turisztikai technikus szakmát pont neked találták ki! Milyen lehet, ha az utazás a szakmád? Itt a nyár, és csábít a tengerpart, vagy szívesebben sétálnál idegen városokban, megnéznél minden ne
júl. 20
16:23
Döntött az Alkotmánybíróság: alaptörvény-ellenes az állami építési beruházásokról szóló törvény (Portfolio)
Alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényt az Alkotmánybíróság, miután azt Novák Katalin köztársasági elnök az aláírás előtt előzetes normakontrollra küldte - számolt be róla a 24.hu.
júl. 20
16:27
Egyetlen meccsel súlyos milliárdokat bukott a Fradi: honnan lesz így pénze a magyar sztárcsapatnak? (Pénzcentrum)
Milliárdoktól esik a Ferencváros pusztán azzal, hogy nem sikerült továbbjutnia a feröeri Klaksvík elleni, szerda este megrendezett BL-selejtezőben. A zöld-fehéreknek emellett amiatt is fájhat a feje, hogy bár az edzőt a vereség után kirúgták, de ezzel csak további anyagi mínuszt hoztak össze. Mennyi pénzt keresett a Fradi az elmúlt években, ami mos
júl. 20
16:27
Új nagyméretű Claas kaszák az őszi rozs és a lucerna betakarításához (Agroinform)
CLAAS DISCO 9700 RC AUTO SWATHER: a nagy hozamú területek és a kíméletes szárítás specialistája.
júl. 20
16:27
Messze a dolláruralom vége, ahogy a magyar euróbevezetés is (Portfolio)
Korai még temetni a dollárt, nyilatkozta Darrel Duffie, a Stanford Graduate School of Business dékánja és a Hoover Intézet vezető munkatársa a BRICS-országok, főleg Kína de-dollarizációs kísérleteiről. Szerinte ugyan teret veszíthet az amerikai dollár a nemzetközi kereskedelmi ügyletek menedzselésében, de ahogy az euró sem hozott jelentős változást
júl. 20
16:27
Megvannak az első covid-os szarvasok Európában is (Magyar Mezőgazdaság)
A dublini Phoenix Parkban élő dámszarvasok sok látogatót vonzanak, sok közülük eteti és simogatja is ezeket a kedves, pöttyös bundájú szarvasokat. Vélhetően pont ennek az emberi kontaktusnak köszönhető, hogy Európában először ebből a szarvaspopulációból mutatták ki a Covid-19 vírusát, jelentették a tudósok bioRxiv preprint szerveren megjelent cikkü
júl. 20
16:33
NMHH: bírságot rótt a Hír FM-re a Médiatanács (Adózóna)
Jogsértőnek ítélte a Hír FM betelefonálós műsorát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület két streamingszolgáltató műsorkínálatát is vizsgálta, az eredményekkel pedig a társhatóságokhoz fordult – közölte az MTI.
júl. 20
16:39
Mit lép az árfolyam a BNB égetésre, és mi a helyzet a Tcrv tokennel? (BitcoinBázis)
Ismét túl vagyunk egy BNB égetésen, az árfolyam azonban a nyári hőségben nem igazán bír megmozdulni. Mindeközben a TCRV token
júl. 20
16:45
48 kukoricahibrid mutatja meg, hogy mit tud (Agroinform)
Bábolnán kiderül, milyen fajta és milyen technológia mellett lesz nagy a hozam.
júl. 20
16:45
Márton Zoltán: Nem rejthetik el a részvényesekre tartozó információkat a tőzsdei kibocsátók (Üzletem)
A nyilvános értékpapír-kibocsátóknál az MNB a jogszabályok szerint – sokak téves hiedelmével ellentétben – nem azok üzleti megbízhatóságát, hanem a rendszeres és rendkívüli közzétételeit felügyeli – írja Márton Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank Kibocsátói és piaci visszaélések felügyeleti osztályának vezető felügyelője.
júl. 20
16:51
Itt a nyári másnaposság természetes ellenszere: nagyon egyszerű a recept, sokan erre esküsznek (Pénzcentrum)
Nyár derekán dübörög a fesztiválszezon, a rendezvényeken pedig egymást érik a sörsátrak és az italárusok. A melegben és a jó hangulatban nemcsak az üdítők csúsznak jobban, hanem a fröccs, a sör vagy a trendi koktélok is. Ráadásul a bulizók kevésbé figyelnek a mértéktartásra, és 30 fokban az alkohol is gyorsabban a fejbe száll, ezért talán többeket
júl. 20
16:54
Energiaügyi Minisztérium: egymilliárd köbméterrel csökkent a gázfogyasztás az első fél évben (Tiszta Jövő)
Az idei év első hat hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest 18,2 százalékkal kevesebb földgázt használtak fel Magyarországon.
júl. 20
16:57
AM: több mint négymilliárd forintra pályázhatnak még a halgazdálkodási ágazat szereplői (Alternatív Energia)
Nagy érdeklődés mellett tartottak szakmai napot Kecskeméten a halgazdálkodási ágazat szereplői részére, melyen érdekképviseleti szervezetek és gazdálkodók egyaránt képviseltették magukat.
júl. 20
16:57
Barbie-őrület az aukciókon is - Ezek voltak a legdrágább darabok (Portfolio)
A magyar mozikban éppen ma – július 20  - kerül bemutatásra a várva várt Barbie-film, amely egy rózsaszínű fantázia-kalandot ígér a nézők számára. A fiatal Greta Gerwig által rendezett vígjáték az első élőszereplős mozi a világhírű baba történetében. Az adaptáció egyben rámutat a Mattel termékének tartós, évtizedeken átívelő vonzerejére és népszerű
júl. 20
16:59
Elkaszálták a pedagógusok népszavazási kezdeményezését (Portfolio)
Néhány nap alatt döntött az Alkotmánybíróság a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) népszavazási kérdéseivel kapcsolatban – áll a szakszervezet a közleményében.
júl. 20
17:09
Újabb fordulat: mégis elmaradt a recesszió az eurózónában (Portfolio)
Az euróövezet gazdasága végül is elkerülte a téli recessziót, mivel a felülvizsgált adatok szerint az év elején stagnált, nem pedig zsugorodott, mint korábban gondolták - írja a Bloomberg.
júl. 20
17:09
Könnyedén csökkenthetjük a műanyaghulladékot (MMonline)
A GreenGo a hatodik születésnapja alkalmából egy éven keresztül, minden hónapban felkarol egy olyan ügyet, amely kiemelkedően fontos a közös jövőnk szempontjából. Mivel július világszerte a műanyagmentesség hónapja, a Rakun Dobozközösséggel összefogva most 10 tippet osztanak meg, amelyek a modern, városi életet is hulladékmentesebbé tehetik.1. Vásá
júl. 20
17:09
Világvallások tanításai a modern gazdaság profithajszájáról (Demokrata)
Erdélyi Dóra azt kutatja, hogy a nagy világvallások milyen útmutatást adnak a piaci szereplőknek és a gazdaságpolitikusoknak.
júl. 20
17:09
Testőre van Orbánnak, de vajon dublőre is? (Forbes)
Az Átlátszó egyik olvasója rákérdezett a Miniszterelnöki Kabinetirodánál, van-e Orbán Viktornak dublőre. A válasz ugyanúgy meglepte őt, mint a kérdés Rogánékat.
júl. 20
17:15
Ütik tovább a forintot, elesett a kritikus szint a dollárnál (Portfolio)
Tegnap 5 egységgel, 373,5-ről 378,5-re esett a forint euróval szembeni árfolyama jórészt az EU-pénzek folyósítása körüli aggodalmak mellett, ma pedig még tovább esett 380-ig, aztán volt egy kis forinterősödés, de délután megint esett a forint, így a jegyzések átlépték a 380-et. A dollár egyre erősebb lett a délutáni kereskedésben, ez is gyengíthett
júl. 20
17:21
Megrohamozták a pénzintézeteket a megtakarítani vágyók (Piac és Profit)
A szokásosnál akár kétszer-háromszor volt magasabb az új szerződések volumene egyes biztositoknál júniusban a szocho miatt. Az alkuszcégek is jelentős forgalomnövekedésről számolnak be.
júl. 20
17:21
Az Európai Unió hat hónappal meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciókat (Adózóna)
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács csütörtökön bejelentette, hogy további hat hónappal, jövő év január 31-ig meghosszabbítja az Oroszország egyes gazdasági ágazataira vonatkozó korlátozó intézkedéseket – közölte az MTI.
júl. 20
17:21
Kennedy Jr. bitcoin fedezettel bocsátana ki amerikai állampapírokat (BitcoinBázis)
A legendás egykori amerikai elnök, JFK unokaöccséről, Robert F. Kennedy Jr.-ról már elég sokat írhattunk mostanában, mondhatjuk, hogy bőven ad
júl. 20
17:27
Egy közeli ország már teljesen elzárta az orosz gázcsapot (Privátbankár)
Csehország az idei első fél évben nem hozott be Oroszországból földgázt - jelentette ki Jozef Síkela, cseh ipari és kereskedelmi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Prágában.
júl. 20
17:27
Ettől lesznek versenyképesebbek a magyar cégek: mégsem a dolgozókon múlik a siker? (Pénzcentrum)
Az egy munkavállalóra számolt mutatók meglepő módon kevésbé, míg a vállalati bevételarányos marzsra vonatkozó jelzőszámok és az országhatás jól előrejelzik egy cég pénzügyi teljesítményét és ágazati versenyképességét állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem kutatása.
júl. 20
17:27
Időjárás: 30-40 milliméter csapadék is hullhat. Mutatjuk, mikor (Agroinform)
A kukoricának bőséges csapadékra lenne szükség a szemképződéséhez.
júl. 20
17:27
A turisták észak felé veszik az irányt (Magyar Mezőgazdaság)
Az éghajlatváltozásnak az északi országok lesznek a nyertesei az idegenforgalmi piacon, legalább is a nyári a hónapokban.
júl. 20
17:33
Az elektromos autók először előzték be a dízeleket (ProfitLine)
Júniusban 18 százalékkal bővült az európai újautó értékesítés a tavalyi év azonos időszakához képest, és picivel sikerült átlépni az 1 milliós darabszámot is.
júl. 20
17:33
Történelmi pillanat a magyarországi autógyártásban - Elképesztő számot jelentett be az Audi (Portfolio)
A 30 éves Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkövet ért el: csütörtökön legördült a kétmilliomodik autó a vállalat gyártósoráról. A jubileumi autó egy 400 lóerős Audi RS Q3 Sportback volt, amely hamarosan útnak indul Németországba.
júl. 20
17:33
Közel 10 százalékkal emelkedett a termőföldek ára tavaly (Agrofórum)
Tovább emelkedtek a termőföldekért fizetendő összegek Magyarországon 2022-ben, a drágulás mértéke pedig több mint kilenc százalékra gyorsult a 2021-es 8,5 és a 2020-as 6,6 százalék után.
júl. 20
17:33
Döntött az Alkotmánybíróság: nem lehet országos népszavazás az akkugyártásról (Telex)
Elutasították az LMP kezdeményezését, ami helyi népszavazáshoz kötötte volna a gyárak engedélyezését.
júl. 20
17:39
Több mint 100 milliárdot tol Debrecenbe a kormány (Menedzsment Fórum)
Egy júliusi kormánydöntés értelmében újabb több mint 112 milliárd forint fejlesztési forrást kap Debrecen, a beruházási programba több olyan projekt is visszakerült, amit tavaly ősszel központi költségvetési megfontolásokból függesztettek fel - közölte a térség fideszes országgyűlési képviselőinek részvételével tartott sajtótájékoztatón csütörtökön
júl. 20
17:39
Varga Mihály megszólalt – ekkora inflációt ígér decemberre (Forbes)
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint 7-8 százalékra csökken az infláció decemberre.
júl. 20
17:45
Varga Mihály: szeptemberben felülvizsgáljuk a költségvetést, változik az MNB-törvény (Portfolio)
Egyelőre még nincs szükség az idei költségvetés módosítására, de szeptemberben felülvizsgáljuk a helyzetet, „és ha szükséges, a kormány intézkedéseket fog hozni" – jelentette ki a Reutersnek adott interjúban Varga Mihály. Azt is hozzátette a pénzügyminiszter "szeretném érintetlenül hagyni a (3,9%-os) hiánycélt". A tárcavezető, megerősítve a Portfol
júl. 20
17:45
Ingatlan.com: idén korábban kapcsol magasabb fordulatszámra az albérletpiac (Üzletem)
Az albérletpiac élénkülése idén a korábbi éveknél hamarabb, még az egyetemi ponthatárok július végi kihirdetése előtt beindult – közölte legfrissebb elemzésében az ingatlan.com.
júl. 20
17:57
Ma van a Hold napja. De mi történne velünk a Hold nélkül? (Agroinform)
A Hold hatással van az állatokra, az időjárásra és az emberekre is.
júl. 20
18:03
Fizetésemelési hullám a hazai cégeknél (MMonline)
Míg tavaly tízből nyolc cégnél emeltek a béreken a 2023-as terveknél csökkent a fizetésemelési hajlandóság: 2023 januárjában már csak tízből hat vállalat kalkulált bérfejlesztéssel az idei évre vonatkozóan, átlagosan 12,2 százalékos emeléssel terveztek. Ezzel szemben az első félév során 76 százaléknál már megtörtént a bérfejlesztés, és ez a szám mé

Keresés