2023. július 2. vasárnap

júl. 2
13:03
Vége a meredek drágulásnak, alig növekedtek a négyzetméterárak (KKV Magazin)
Lényegében megállt az új építésű ingatlanok áremelkedése a fővárosban, a tavalyi extrém drágulás után az utolsó negyedévben 1,3 százalékos emelkedést mért az Otthon Centrum. Az elemzésből az is kiderült, hogy a kerületek között még soha nem volt ekkora az árkülönbség.
júl. 2
13:06
A szakértők aggódnak, nehéz helyzetbe kerülhet Európa (TőzsdeFórum)
Felettébb aggasztó volt látni az európai referenciaérték, a Dutch TTF árfolyamának emelkedését a júniusi hónapban. A hirtelen drágulás kezdett ijesztően hasonlítani a tavalyi forgatókönyvhöz, amikor teljesen elszálltak az árak. A hónap első felében a gáz árfolyamának rohamos emelkedését figyelhettük meg. Az elmúlt két év legalacsonyabb, 23 eurós sz
júl. 2
13:21
Ipari, kiskereskedelmi, külkereskedelmi és inflációs adatok érkeznek (ProfitLine)
A jövő héten jelenik meg a májusi ipari termelésről szóló statisztika, a kiskereskedelem májusi statisztikája és a júniusi inflációs adat.
júl. 2
13:21
Teszten a Kia egyik legnagyobb dobása: ez lehet az új ár-érték bajnok Magyarországon? (Pénzcentrum)
Extravagáns SUV-t villatott a Kia az új Sportage-el: a Pénzcentrum hibrid meghajtással tesztelte a nem éppen mindennapi modellt. A merész vonalvezetéssel és a minőségével sokakat magával ragadhat, de fontosabb kérdés, hogy vajon mennyit fogyaszt, mire leér mondjuk a Balatonra? Tesztünkből kiderült, hány ember tudna vele hazavinni egy karnist, és ar
júl. 2
13:24
A japán szilvalé fogyasztásával megelőzhető a magas vérnyomás (Magyar Mezőgazdaság)
Egy egérkísérletben a kutatók felfedezték, hogy a Japánban évszázadok óta használt japán szilvalé vagy "Ume" gyümölcslé jelentős szív- és érrendszeri előnyökkel járhat.
júl. 2
13:33
Elvette a kormány a lakástakarékok állami támogatását - Mi lett velük a döntés óta? (Portfolio)
Nem tett jót a lakástakarék-szerződések állami támogatásának megszűnése: a három fennmaradt szolgáltatónál az elmúlt négy évben szinte minden tekintetben visszaesés következett be, még a kamatkörnyezet emelkedése sem tudta kompenzálni a csökkenést. Az alábbi cikkünkben azt vesézzük ki, hogyan változott a pénztárak helyzete a kormány 2018-as döntése
júl. 2
13:33
Óriási veszteségek a kínai gabonabetakarítás során (Agroinform)
A tavasszal még rekordnak ígérkező termésre már nem lehet számítani.
júl. 2
13:33
Szoboszlai a 100 legjobb focista között (KKV Magazin)
A Marca nevű legismertebb spanyol sportlap rangsorolta a 2022-2023-as szezon legjobb futball játékosait. a dobogón sorrendben Erling Halland, Messi és Vinicius Junior található. ebben az évben egy magyar focista is befért az első 100-ba, Szboszlai Dominik a 85 helyen végzett.
júl. 2
13:39
Egy nagy rész elkopott az agrár-külkereskedelem egyenlegéből (vg.hu)
Főleg a gabonaimport a ludas.
júl. 2
13:45
Bejelentették: új funkciók élesedtek a több millió magyar által használt egészségügyi appban (Portfolio)
Újabb funkciókkal bővült az EgészségAblak mobil alkalmazás a 2,3 millió felhasználó számára - nyilatkozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára az MTI-nek vasárnap.
júl. 2
13:51
A franciaországi erőszakhullám elérte Svájcot is (vg.hu)
Franciaországban több mint négyszáz embert tartóztattak le a vasárnap éjjel kiújult zavargások során.
júl. 2
13:57
Kiderült a talán legnagyobb tragédia, amit eddig a klímaváltozás okozott (Privátbankár)
A klímaváltozás egyértelműen befolyásolja az emberek döntéseit, nem csupán a fejlett országok polgáraiét, hanem a feltörekvő országokban élőkét is. Egy felmérés riasztó eredményt hozott ezen a téren.
júl. 2
13:57
A hulladékgazdálkodási koncesszió egyik alvállalkozója az Alteo csoport leányvállalata (Alternatív Energia)
Kétéves, de további két évvel meghosszabbítható szolgáltatási szerződést kötött az Alteo Nyrt. leányvállalata, a Fe-Group Invest Zrt. a 35 éves magyarországi hulladékkoncesszió nyertesével, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.-vel hulladékok gyűjtésére, szállítására, tárolására és előkezelésére.
júl. 2
13:57
Szaúd-Arábia a turizmusba fektet, kérdés, hogy a nyugati turisták vevők-e rá (vg.hu)
A turisták azonban morális dilemmába kerülnek az emberi jogok nyugati értelmezését nem tisztelő iszlám államban.
júl. 2
14:03
Indul a razzia: ők számíthatnak ellenőrzésre a következő időszakban (Agroinform)
Ezeket a szabályokat kell betartaniuk.
júl. 2
14:09
Aggódnak a német gazdaságért, riasztó fejleményekről suttognak (Portfolio)
Nagy bizonytalanságot érzékel a német vállalatok körében a német ipari és kereskedelmi kamarák képviseleti szervezete, a DIHK elnöke.
júl. 2
14:21
Az első félévben több mint 1 gigawattal nőtt a hazai napelemes kapacitás (ProfitLine)
Az idei év első felében több mint 1 gigawattal nőtt a hazai napelemes kapacitás - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) közleményben vasárnap az MTI-t.
júl. 2
14:24
Vadászati törvényt érintő módosítások (Magyar Mezőgazdaság)
Nemrégiben megjelentek a 1996. évi LV. Törvény módosításait érintő rendelkezések. A változások az éjjellátó eszközök alkalmazását, a vad-gépjármű ütközéseket, illetve a vadkár rendezését is érintette.
júl. 2
14:27
Két budapesti étterem is végleg bezár (Portfolio)
Bezárt a Ráday utcai Input Kitchen & Bar, és lehúzza a rolót Újbudán a Vokal Rock Bistro is - számolt be az nlc.hu.
júl. 2
14:27
Még több F–35-öst vásárol Izrael (vg.hu)
Az üzletet az Egyesült Államoktól kapott védelmi segélycsomagból finanszírozzák.
júl. 2
14:30
Milyen idősek az atomreaktorok a világban? (BitcoinBázis)
Az atomenergia 1950-es évekbeli megjelenése óta az atomreaktorok alapvető szerepet játszanak a növekvő energiaigényünk kielégítésében. Az atomreaktorokat úgy tervezték, hogy
júl. 2
14:39
Bemutatták az EuroSheep-program hazai eredményeit (Agroinform)
A juhágazat állategészségügyi és takarmányozási nehézségeire keresték a megoldásokat.
júl. 2
14:45
Varga Csabának sikerült: felért a világ kilencedik legmagasabb csúcsára – a magyar hegymászó már lefelé tart (vg.hu)
A magyar hegymászó leküzdötte a halálzónát, és már a 3-as tábor felé ereszkedik.
júl. 2
14:57
Kétszer is meggondoljuk a hitelfelvételt nagyobb kiadásokra (Piac és Profit)
Óvatosabban, tudatosabban viszonyulnak a hitelfelvételhez a 25-54 évesek 2023-ban, mint egy évvel korábban. Az óvatosság összefügghet azzal, hogy csökkentek a lakosság pénzügyi tartalékai, erre utal, hogy az idén megkérdezettek valamivel kevesebb, mint a negyede tudna kizárólag saját forrásból fedezni egy váratlan kiadást. Átgondolt hitelfelvételle
júl. 2
15:09
Nem változik az állati melléktermékek átadása és ártalmatlanítása (Agroinform)
A MOL-MOHU által elnyert koncesszió hatálya a keletkező állati melléktermékekre nem terjed ki.
júl. 2
15:09
Befejezi működését Prigozsin médiacsoportja (vg.hu)
A Patriot Media legismertebb terméke a RIA FAN hírportál volt.
júl. 2
15:09
Átalakul az otthonteremtési program (Demokrata)
Jövőre módosulnak a babaváró hitel és a csok szabályai is, még inkább előtérbe kerülnek bennük a demográfiai szempontok.
júl. 2
15:11
Változékony idő várható a jövő héten (vg.hu)
Hétfőn a sok napsütés mellett általában csak kevés gomolyfelhő képződik.
júl. 2
15:13
Még több alternatív forrású gáz érkezhet délről (vg.hu)
Újabb fejlesztés ad át az FGSZ és romániai partnere.
júl. 2
15:21
Kegyetlen népbetegség tarol Magyarországon: százezreket érint, ezek a fő jelei (Pénzcentrum)
A legtöbbünk tudatában az él, hogy azok, akik rendszeresen fogyasztanak alkoholt akár nagyobb mennyiségben is azok sokkal jobban bírják az italt, mint azok, akik módjával fogyasztják. Egy új tanulmány szerint viszont ez egy tévedés: az alkoholfogyasztási zavarral küzdők ugyanis jelentősen rosszabbul teljesítettek a teszteken, mint azok, akiknek nem
júl. 2
15:30
Ugrik a Litecoin (LTC), új csúcson a hashráta a felezés előtt (BitcoinBázis)
A Litecoin a kriptopiac aktuális emelkedő trendjének egyik éllovasa, miközben a hálózati hashrate (hashráta) héten már a második csúcsát dönti
júl. 2
15:33
A sótűrő repcefajták óriási megtakarítást jelenthetnek Kína számára (Agroinform)
A kutatók egyre közelebb jutnak a sótűrést meghatározó gének beazonosításához.
júl. 2
15:39
Vadászni kell a last minute nyaralásokat - ide utaznak most a magyarok (Bank360 blog)
Az akciós utakat keresik a magyarok, de már szemfülesnek kell lenni ahhoz, hogy jó helyre, jó ajánlatot csípjünk meg. Felfedeztük Albániát és a tengeri hajóutakat is.
júl. 2
15:57
AM: tovább kell erősíteni az osztrák-magyar agrárkapcsolatokat (Alternatív Energia)
Tovább kell erősíteni az együttműködést az agrárdigitalizáció, a növénynemesítés és a mezőgazdasági kárenyhítési gyakorlatok tekintetében Magyarország és Ausztria között - jelentette ki Nagy István tárcavezető, aki csütörtökön Bécsben tárgyalt Norbert Totschnig osztrák szövetségi agrárminiszterrel az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.
júl. 2
15:57
Folytatódnak a zavargások, több százan rács mögött (TőzsdeFórum)
A francia belügyminisztérium vasárnap közölte, hogy országszerte 719-re emelkedett a szombat éjszakai zavargások során letartóztatottak száma. Szombat éjszaka is folytatódtak a zavargások Franciaországban. A napok óta húzódó eseménysorozat alatt rengetegen sérültek meg, számos tüntetőt vettek őrizetbe a hatóságok. A francia belügyminisztérium vasár
júl. 2
15:57
Mennyivel olcsóbb Budapestnél a falusi csokos agglomeráció (KKV Magazin)
Átalakítja és élénkülést hozhat a Budapest-környéki kertes házak piacára is a lakástámogatási rendszer módosítása. Az idén a sima csokra jogosultak pörgethetik a piacot, jövőre pedig már a falusi csokos településeken jöhet komolyabb élénkülés. Mindez pedig a lakáshitelek iránti igényt is növelheti, hiszen a lakóingatlan-vásárlók nagyjából fele kölc
júl. 2
15:59
EM: már a harmadik kutat fúrják a békési gázmezőn (Alternatív Energia)
A Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen februárban állt termelésbe az első kút; Nyékpuszta mezőn a napokban ért véget a második fúrása, és már nekiláttak a harmadiknak is. A belföldön elérhető források fokozott hasznosítása erősíti Magyarország energiaszuverenitását és az ellátás biztonságát - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az
júl. 2
16:03
Hihetetlen árak: ezek a világ legdrágább élelmiszerei (Agroinform)
Te adnál százezreket egy különleges ebédért?
júl. 2
16:21
Megnyílt a felújított Balassa Múzeum Esztergomban (ProfitLine)
Esztergom vármegye régi székházában szombaton megnyílt a felújított Balassa Bálint Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézménye. A 400 millió forintért felújított épületben időszaki kiállítás látható, látványtár épült, múzeumpedagógiai foglalkoztató újult meg és irodák kaptak helyet.
júl. 2
16:27
A Hatoslottó nyerőszámai a 26. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó e heti nyerőszámait, lássuk, elvitte-e valaki a 920 milliós főnyereményt!
júl. 2
16:33
Magyarok is ráfázhatnak a Gibraltár körüli huza-vonára (Privátbankár)
Spanyolország és Gibraltár között 153 magyar vendégmunkás ingázik, ami nem tűnik soknak, ám több mint az ottani lakosság egy százaléka. Ők és a magyar turisták többedmagukkal nehéz helyzetbe kerülhetnek.
júl. 2
16:33
Kötelező-e a mikrogazdálkodónak a kormányrendelet szerinti számlatükröt alkalmazni? (Adózóna)
A mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolóról szóló kormányrendelet 3. számú melléklete szerinti számlatükröt kötelező-e alkalmazni? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
júl. 2
16:33
Ennek nem lesz jó vége: kritikus szintre csökkenhet a méhpopuláció hazánkban (Agroinform)
A szakemberek elárulták, hogy mekkora szerepe van ebben a mezőgazdaságnak.
júl. 2
16:54
Bajban a dohányipar (TőzsdeFórum)
A cigaretta egykor a hollywoodi filmek és népszerű magazinok elengedhetetlen kelléke volt. Mára azonban az egész világ megismerte negatív hatásait
júl. 2
16:54
Nagy az Isten állatkertje (Magyar Mezőgazdaság)
Új „tartástechnológiával” rukkoltak elő a fejlesztők. A ketreces tartás mobil változata eredetileg arra hivatott, hogy a drótgömb megakadályozza a baromfit a szökésben, illetve végi az állatot a ragadozóktól.
júl. 2
17:00
Nem volt olyan év, hogy a Bitcoin 10%-nál többet esett júliusban (BitcoinBázis)
A Bitcoin júniusban 12%-ot erősödött, de az előrejelzések szerint a bikák számára a jó idők hamarosan leáldoznak. A népszerű kereskedő,
júl. 2
17:03
Lecsapott a vihar az egyik vármegyére, folyamatosan dolgoznak a tűzoltók (Portfolio)
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a Békés vármegye több településén vasárnap délután átvonuló, széllel kísért felhőszakadás okozta károk helyreállításán - tájékoztatta a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
júl. 2
17:03
100 évig szeretnél élni? Mutatjuk, mit kell enned hozzá (Agroinform)
Minél többfélét fogyasztunk belőle, annál jobb.
júl. 2
17:15
Tovább zajlanak a zavargások Franciaországban, egy polgármester házát is megtámadták (vg.hu)
Vasárnapra virradó éjjel 16 rendőrőrsöt és tíz csendőri laktanyát támadtak meg a rendbontók országszerte.
júl. 2
17:21
Országszerte átalakul a hulladékgazdálkodás (ProfitLine)
Július elsejétől országszerte átalakul a hulladékgazdálkodás, az állam helyett a Mol vállalata veszi át, gyűjti, szállítja és előkezeli a lakosságtól, az intézményektől és a gazdálkodó szervezetektől származó hulladékot - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-t.

Keresés