Májusban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene 12%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva, munkanaphatással kiigazítva 1,7% volt a csökkenés a teljesítményben.
Bizonytalanság jellemző a mikro-, kis- és középvállalkozások körében, a cégek hangulata az év eleje óta alig változott, a döntéshozók egyedül a hitelkamatoknál várnak kedvező fordulatot – közölte a K&H a bizalmi index kutatását ismertető közleményben pénteken, tájékoztatott az MTI.
Az Amazon lett a legértékesebb technológiai márka a világon idén a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat összegzése szerint annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 14,6 százalékkal, 299,3 milliárd dollárra csökkent.
Az infláció és a kiszámíthatatlan üzleti környezet mellett meredeken nő a fizetési morál miatt aggódó hazai vállalkozások aránya a VOSZ Barométer második negyedéves elemzése alapján. Háromból két cégvezető arra számít, hogy a harmadik negyedévben az üzleti helyzet veszélyessé válik. A vállalkozói szervezet szerint minél nagyobb körben célzott, haté
A foglalkoztatottság fenntartása szempontjából Fábián Gergely ígéretesnek nevezte, hogy a cég elkötelezett a munkavállalók iránt, amit a Dunaferr szakszervezetei is megerősítették.
Magyarországon jelenleg egyensúlyhiány áll fenn a nagyon erős árnyomások, valamint a külső és kormányzati finanszírozási igények miatt – állapította meg pénteki közleményében az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács. Az uniós vezetők szerint „sürgős szakpolitikai intézkedések” szükségesek a problémák kezelésére.
Nem tartható népszavazás Győrben az akkumulátorgyárról – döntött az Alkotmánybíróság. A testület szerint nem helyi közügy a kérdés, a kormány korábban már kiemelt beruházássá minősítette azt.
A debreceni Campus Fesztiválon 690-ért is lehet már sört, 890-ért sima lángost kapni, de az se ijedjen meg, aki inkább a prémium ételekre és italokra mozdul, rájuk is gondoltak a szervezők.
Az a települési önkormányzat, amely a termőföldre, termőföld tulajdonjogára vagy termőföldet terhelő, ingatlannyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jogra települési adót állapított meg, köteles annak a 2023. adóévre jutó, megfizetett, beszedett összegét az adóalany számára 2023. október 1-jéig visszatéríteni – olvasható a pénteken a Magyar Közl
Az a települési önkormányzat, amely a termőföldre, termőföld tulajdonjogára vagy termőföldet terhelő, ingatlannyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jogra települési adót állapított meg, köteles annak a 2023. adóévre jutó, megfizetett, beszedett összegét az adóalany számára 2023. október 1-jéig visszatéríteni – olvasható a pénteken a Magyar Közl
A kormány a borászok kérését figyelembe véve, a rendkívül kiélezett borpiaci versenyben való eredményes helytállásuk elősegítése érdekében csökkenti a borosüvegek után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő díjtétel mértékét, ami nem fog nagyobb anyagi terhet jelenteni az ágazat szereplői számára az eddig fizetett termékdíjnál - jel
Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Budapesti Közlekedési Központ szakértői által összeállított Közlekedésbiztonsági stratégiát. Ennek köszönhetően elkészülhet az ahhoz kapcsolódó részletes cselekvési terv, többek között 300 eszközből álló éjjel-nappal működő sebességmérőt telepítenek Budapest szerte. A telepítésben a Ii. kerület ját legelőrébb, a követ