A múlt héten rég nem látott zuhanást produkált a forint az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz is mérve. Szakértőket kértünk meg, hogy elemezzék a helyzetet, és azt is, hogy mi következhet most: kell-e rettegni a 400 forintos euró rémétől?
Május 25-én telt házzal rendeztük meg a Publicis palotában a Branding/rebranding az Fmcg szektorban című konferenciánkat. Szauter Zsolt a Foodora idei kampányának a hátterét elemezte. Mi indokolta a másfél évente bekövetkezett márkaváltásokat? – tette fel a kérdést Szauter Zsolt, és három szempontot említett: evolúciós lépés, befektetés a jövőbe,
Idén júniusban a DataHouse adatai szerint 9 422 import használt személyautó került magyarországi forgalomba. Ez a mennyiség az előző hónaphoz képest 2 százalékos növekedést jelent, ugyanakkor a tavaly júniusi mennyiségtől 12 százalékkal elmarad.
Elég csak egy regisztráció és a kedden 15:30-kor kezdődő beszélgetésen a háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya válaszol a kérdésekre.
A BRICS országok egy aranyfedezetű pénz kibocsátását jelenthetik be a következő hetekben. A dollár alternatívájának szánt valutáról talán már július végén, vagy az augusztus 22-24. közötti éves BRICS csúcson ránthatják le a leplet. A Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika által létrehozott tömb új fizetőeszközével kapcsolatban állítólag m
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 500 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Prvo Plinarsko Drustvo (PPD) horvát energiakereskedőt piaci manipuláció miatt.
Júniusban 9422 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami az előző hónaphoz képest 2 százalékos növekedést jelent, ugyanakkor a tavaly júniusi mennyiségtől 12 százalékkal marad el - közölte a JóAutók.hu
A gazdasági válság sokakat érzékenyen érint, és a bizonytalanság miatt továbbra is nehéz tervezni. A legnagyobb médiacégek elég jól vették az akadályokat: van, ahol kifejezetten jól megy a szekér, és bár ha óvatosan is fogalmaznak, az idei év is rendben lehet. VIDUS GABRIELLA, RTL Magyarország, vezérigazgató 2022 Az RTL Magyarország korrigált EBITA
Májusban is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom csökkenése Csehországban. A májusi éves szintű 6,1 százalékos visszaesés azonban valamivel jobb eredmény, mint az áprilisi 8,4 százalékos mutató - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.
A Depeche Mode további európai koncerteket jelentett be 2024-re. A Memento Mori turné jövő évi folytatása január 22-én indul a londoni O2 Arénában, és a csapat március 26-án a budapesti Mvm Dome-ban lép fel.
A héten kezdődik az amerikai bankok gyorsjelentési szezonja, a középpontban az utóbbi időben megemelkedett hitelezési veszteségek lehetnek, mivel az emelkedő kamatlában egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a hitelfelvevőkre az egész gazdaságban – írja a Financial Times.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban, és tovább növelte az előnyét az összetett élén.
Az Európai Unió és Új-Zéland szabadkereskedelmi megállapodást írta alá, amelynek eredményeként a kétoldalú kereskedelem egy évtizeden belül várhatóan akár 30 százalékkal, az EU éves exportja akár 4,5 milliárd euróval is növekedhet - közölte az Európai Bizottság vasárnap.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 500 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Prvo Plinarsko Drustvo (PPD) horvát energiakereskedőt piaci manipuláció miatt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a hazai és nemzetközi adatokat felhasználva követi a gazdaságban zajló folyamatokat, az adózók magatartását. Az elemzések rámutattak a Budapesti Nagybani Piac egyes szereplőinek országhatáron átnyúló, csalárd számlázási láncolatokon keresztül bonyolított zöldség- és gyümölcskereskedelmi ügyleteire. A csalárd keres
Fokozódik a kánikula a jövő hét első felében, szerda délután akár 38 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében némileg mérséklődik a meleg. Csütörtökön többfelé előfordulhat zárpor, zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Fokozódik a kánikula a jövő hét első felében, szerda délután akár 38 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében némileg mérséklődik a meleg. Csütörtökön többfelé előfordulhat zárpor, zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
2023 júniusában tovább csökkent, éves összehasonlításban 30 százalék alá mérséklődött az élelmiszerek drágulásának mértéke Magyarországon, májushoz képest pedig 0,4 százalékkal olcsóbbak lettek az élelmiszerek. „A havi átárazódást tekintve hasonlóra legutóbb két éve, 2021 júniusában volt példa, azóta szinte folyamatos emelkedést láthattunk. Ez a tr
A többség kertes házat vásárolna a csokos és babaváró támogatás iránt érdeklődő harmincas korosztályba tartozó házaspárok közül, lakásban 35 százalékuk képzeli jövőjét. A 20-39 milliós árkategóriában eladásra kínált lakóingatlanok iránt érdeklődik az érintettek 27 százaléka, míg a 40-59 milliós sávban 26 százalékuk keres. A 100 millió feletti tarto
A kocka el van vetve, az egységes kérelem benyújtási határidejéig minden gazdának dönteni-e kellett az AÖP-ről. Most már "csak" be kellene tartani az előírásokat.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 500 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Prvo Plinarsko Drustvo (PPD) horvát energiakereskedőt piaci manipuláció miatt.
A nyár folyamán bőven lesz részünk extrém kánikulában. Jó, ha tudjuk, hogyan előzzük meg a bajt, akár egy egész napos strandoláskor. Figyeljünk egymásra, különös tekintettel az idősekre és a gyermekekre , akik a nagy melegben könnyebben kiszáradhatnak - írta az Országos Mentőszolgálat tavalyi posztjában, amiben elmagyarázzák a különbséget hőguta és
Ha felmegyünk a nagyközönség által is látogatható legfelső szintre, egész Budapest panorámája elénk terül; és amerre csak a szemünk ellát, épülő, készülőfélben lévő városnegyedeket figyelhetünk meg.
A Multichain felfüggesztette működését, miután július 6-án több millió dollár értékű kriptoeszközök megmagyarázhatatlan átutalására került sor. A stabilcoin kibocsátók, a
Csökkent az élelmiszerek világpiaci ára júniusban májushoz képest az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.
Júniusban 9422 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami az előző hónaphoz képest 2 százalékos növekedést jelent, ugyanakkor a tavaly júniusi mennyiségtől 12 százalékkal marad el – közölte a JóAutók.hu a DataHouse előzetes adataira hivatkozva.
Júniusban 132,7 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendeszere, ami szokatlanul és váratlanul kedvezőnek mondható. Érdekes lesz látni, hogy két hét múlva milyen részletes adatok jelennek meg, amelyek igazolják-e az elsőre kedvező deficitadatot.
A kormány augusztus 1-től módosítana az állami közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékbe vételének és bejegyzésük megújításának szabályain. A módosítás értelmében a korábbi felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói rendszer helyett az állami közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékébe soroltatják át az érintetteket. A módosításra a Lázár Jáno
Egyre kisebb gyerekeknek nyitnak bankszámlát a szülők. Ma már az sem ritka, hogy akár születésük után, de a középiskola második felére már szinte mindenkinek van számlája és kártyája – derül ki az Erste kutatásából. A gyerekek a spórolásra is inkább a bankszámlát használják a persely helyett.
Kétmilliárd forint értékben fejlesztette ipari parkjának infrastruktúráját a Miskolc Holding Zrt. annak érdekében, hogy a vármegyeszékhely továbbra is vonzó célpontja legyen a beruházásoknak.
Több fontos eseményre számíthatunk a héten a tőzsdéken, egyrészt Európa több vezető gazdaságából, valamint az USA-ból is érkezik majd inflációs adat. Emellett elindul majd a második negyedéves gyorsjelentési szezon is, pénteken több Wall Street-i bank közzéteszi a legfrissebb számait. Mindeközben a tőzsdéken vegyes mozgások látszanak a hét elején,
Huszonegy új tagja lesz a katolikus egyházat vezető bíborosi testületnek, az új bíborosokat a szeptember 30-i konzisztóriumon nevezik ki - jelentette be Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben elmondott beszédében, név szerint felsorolva az új tagokat.
Sztefan Komandarev bolgár rendező Blaga leckéi című, bolgár-német koprodukcióban készült filmjének ítélték oda szombaton az 57. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Kristályglóbuszt. A nyitógálán Russell Crowe Oscar-díjas ausztrál színész és zenész kapott Kristályglóbuszt a világ filmművészetéhez való rendkívüli h